LizaGazdija

Camilla: Ez már nem játék. Hauser: Persze, hogy nem. A tanulás ártalmas az egészségre. :D

Elém toppan egy jól megtermett, mázsa körüli fiatalember. - Nem kell parfüm? - Nem. - Olcsón adom. - De nem kell, köszönöm. - Terhes vagy? (Döbbent csönd, közben vontatom a kutyát.) - Kisbabát vársz? Nem is reagáltam erre semmit, otthagytam a fenébe. 1. Utálom, amikor idegenek leszólítanak az utcán. Sötétben még vagy tízszer annyira, mint világosban. 2. Nem kell pacsuli késő este az utcán vadidegentől. Igazából nappal és boltból sem kell. De így pláne. 3. Hogyan következik a kell-e parfüm problematikából a terhes vagyok-e problematika? 4. Mi a köze hozzá, hogy terhes vagyok-e? Mégis ki ő, hogy ilyet kérdez? (5. Lehet, hogy nemleges válasz esetén táplálkozási tanácsokat kezdett volna osztogatni?) Lehet, hogy a homlokomra tetováltatok lassan egy feliratot, valahogy így fog kinézni: "Kövér vagyok, nem terhes." Mindazonáltal kövérnek sem tartom magam, csak kissé nyomi alkatom van, de nem hinném, hogy olyan formám van, mint egy terhes nőnek. A terhes nőnek ugyanis terhes nő formáj...

Kiástak Bulgáriában egy ládikát, amiben csontokat találtak. A ládikán "utalás van" (!) június 24-re, ami pedig Keresztelő Szent János feltételezett (!) születésnapja, ezért már ki is következtették a régészek, hogy Keresztelő Szent János földi maradványait lelték meg. Más régészek már feltették a kérdést, hogy mégis miért kerültek a csontok a mai Bulgária területére, ha egyszer Szamáriába vitték a maradványokat a rokonok. Nekem viszont az furcsa, vajon miért gondolják, hogy június 24. egyedül Keresztelő Szent János születésnapja. Nincs egy csomó ember, aki aznap született? Nem volt már az első században is egy csomó ember? Meg az ötödikben, amikorról a feltárás helyszíne, a templom származik? Muszáj annak a dátumnak születésnapnak lenni? Nem lehetett más okból annyira fontos, hogy odavéssék? Nem lehetne például elhalálozási dátum? Az is lehet, hogy azért akadékoskodom, mert nem értek hozzá. De azért kívülről ez az érvelés nekem baromi erőltetettnek tűnik. Pompeiiben is volt e...

már, hogy ledobták Hirosimára az atombombát. Hétfőn 65 éve lesz a Nagaszakit ért támadásnak is. Ebből az alkalomból három cikket olvastam a múlt-koron. Ez a támadásokról és a gépeket vezető pilóták háború utáni sorsáról szól, ez pedig arról, hogy meghalt az egyetlen olyan bácsi, aki a hatóságok igazolásai szerint is mindkét atombombás támadást túlélte (Hirosimánál üzleti úton volt, Nagaszakiban otthon). Az utolsó cikk arról íródott, hogy meghalt a Hirosimára atomot dobó gép pilótája. (A támadásról és a Tibbetsről szóló cikkek között állati nagy ellentmondás van, mert míg előbbi szerint Tibbets egy idő után kételkedni kezdett a támadás helyességében és szükségességében, addig utóbbi szerint soha nem bánta meg, hogy szerepe volt ebben. A legtutibb, hogy mindkettőben van egy félmondat, ami valószínűleg ugyanabból az eredeti cikkből származhat, de egyik cikkben így értelmezték, másikban meg tök ellentétesen. Azért érdemes ezeket elolvasni, természetesen.) Nekem továbbra is az a vélemény...

Anyuval és Ákossal a Borárosról elhajóztunk a Margitszigetre, egészen pontosan a szállodákig, majd onnan visszafelé haladva megnéztük a Szent Mihály templomot, a kolostor romjait Margit sírjának eredeti helyével, az állatkertet, végül a szökőkutat. Amikor már kifelé haladtunk a szigetről, a bejárat közelében a fűben feküdt egy közepesen elhanyagolt külsejű néni, akit mindenki nagy ívben kikerült. Anyu odament hozzá, megkérdezte, szüksége van-e segítségre, mire a néni mondta, hogy rossz a lába, megbotlott, elesett, nem tud felkelni, pedig sietnie kéne. Ketten nagy nehezen lábra segítettük, akkor azt mondta, nagyon szégyelli magát, és köszöni a segítséget, jó egészséget kívánt, majd teljesen határozott léptekkel elindult. Szomorú dolog ez, hogy egy idős ember, aki színjózan egyébként, elesik, és senki nem megy oda hozzá. Nem tudom, meddig heverhetett volna még ott, míg valaki segít neki, mert valószínűleg később sem tudott volna egyedül felállni. Mondjuk az sem kevésbé szomorú, hogy vals...

a napot újabb kör hányással indította, pontosabban mindjárt három körrel. Az orvos telefonon azt mondta, biztosan az álvemhesség álvetélésének egyik mellékhatása ez, de ha esetleg még hányna a kutya, reggel vigyük vissza nyitásra. Én már nagyon örülnék, ha befejeződne kis családunk intenzív orvoslátogatása, és lehetne, hogy legközelebb tényleg csak két hét múlva menjünk Lizával kontrollra, amikorra hívtak. A kutya egyébként nem támogatja a diétát, mint ötletet. A száraz kaját akkor kapta, amikor hazaértem ma, ez negyed ötkor volt, tehát ebédidő után kb. egy órával. Ehhez képest csak megszagolta, mondta, fúj, és fél 8 körül fanyalodott csak rá, akkor is csak a felét volt hajlandó megenni. Pedig ez van, mást nem kap, fenének se hiányzik ez a mizéria. Majd séta után kimegyek vele a konyhába, és kiselőadást tartok róla, hogy enni márpedig kell, és ha ezt adtam neki, akkor ezt kell enni, az utolsó falatig. Az ilyen kiselőadásoknál nagyon értelmes fejet szokott vágni, mint aki tényleg minden...

Nem fájt, de azért nem volt kellemes, és a végén csípett az érzéstelenítő. Nincs már cérna a számban, hála az égnek, nagyon idegesített. Az eredeti orvos szabadságon van, egy velem egyidős(nek tűnő) srác helyettesítette. Nagyon kedves volt, elmesélte, hogyan történik a varratkiszedés, mondta, hogy fogkefével kell mosogatni a sebhelyet, valamint most már lehet öblögetni is szájvízzel megint. Volt egy másik srác is, aki beállt velem szembe, amikor az orvos nekiállt a varratszedésnek, és ott bámult vigyorogva. Nem igazán értettem a dolgot, és mivel zavart, inkább a szintén velem szemben lévő, ám kicsit közelebbi lámpát nézegettem. Amikor kint volt a varrat, ez a másik odajött, és még mindig vigyorogva azt mondta: "Jól van!", majd többször megsimogatta a karomat. Ezt már végképp nem értettem, de gondoltam, nem kell nekem mindent egyből érteni, ezért visszamosolyogtam, majd elköszöntem és hazajöttem. Csak egy negatívum van: valamelyik fogam még mindig fáj, de most már nem vagyok b...