Kis kirándulás

Anyuval és Ákossal a Borárosról elhajóztunk a Margitszigetre, egészen pontosan a szállodákig, majd onnan visszafelé haladva megnéztük a Szent Mihály templomot, a kolostor romjait Margit sírjának eredeti helyével, az állatkertet, végül a szökőkutat. Amikor már kifelé haladtunk a szigetről, a bejárat közelében a fűben feküdt egy közepesen elhanyagolt külsejű néni, akit mindenki nagy ívben kikerült. Anyu odament hozzá, megkérdezte, szüksége van-e segítségre, mire a néni mondta, hogy rossz a lába, megbotlott, elesett, nem tud felkelni, pedig sietnie kéne. Ketten nagy nehezen lábra segítettük, akkor azt mondta, nagyon szégyelli magát, és köszöni a segítséget, jó egészséget kívánt, majd teljesen határozott léptekkel elindult. Szomorú dolog ez, hogy egy idős ember, aki színjózan egyébként, elesik, és senki nem megy oda hozzá. Nem tudom, meddig heverhetett volna még ott, míg valaki segít neki, mert valószínűleg később sem tudott volna egyedül felállni. Mondjuk az sem kevésbé szomorú, hogy valsózínűleg én is elmentem volna mellette, ha egyedül vagyok, bár kétségtelenül furcsa volt a járda közepén heverő, bontatlan puffasztott rizs, ami egyébként az eséskor hullot ki a szatyrából. A Nyugatinál találkoztunk Gabival, aki kicsit furcsa állapotban van ma, nagyon álmos és fáradt, ezért lelassult. Hazafelé menet megálltak itt a kapualjban, én felrohantam egy papírért, amit anyunak alá kellett írnia legkésőbb vasárnapig, aztán ők haladtak tovább.

Azt figyeltem meg, hogy idén sokkal nehezebben bírom a gyereket, mint tavaly. Nagyon zavart, hogy folyton elégedetlenkedik, semmi nem jó, mindig valami más kéne, mint ami van, és sokszor nehezen fejezi ki a gondolatait. "Mi az?", és mutat bele a vakvilágba. "Mi micsoda?" "Hát az." "De mi? Nem látom, mire mutatsz." "Hát az az... izéke." Ja, jó. Sokszor fel is adja. Amikor éppen arról beszél, mit gondolt valamiről, amikor az éppen történt, kicsit küszködik a szavakkal, majd jó kifejezés híján letudja ennyivel: "Tudod, mire gondolok." Hát már honnan tudnám? Lehet, hogy ez a nyifi-nyafi tavaly is ment már, de tavaly valahogy bírtam. Idén is kétszer találkoztam csak vele, ebből már szerdán éreztem, hogy nem lenne jó nekem vele egy teljes hétig egyfolytában, és ma már nagyon nehéz volt mindig kedvesen beszélni vele. Ki tudja, lehet, hogy jövőre már visszaalakulok tavalyi önmagammá, és nem okoz majd problémát ez a jelenség.

Szóval a kirándulás jó volt, a nénis meg az ákosos történet annyira nem. Ákossal kapcsolatban az jutott eszembe, vajon mikor lettem én ilyen türelmetlen. De nem tudom, fogalmam sincs.