Mária Terézia 300
Idén 300 éve született Mária Terézia, Ausztria anyja (és Európa anyósa), ezért három bécsi múzeum is kiállítással emlékezik meg róla egészen november 29-ig, ami a halála évfordulója. Tegnap a Bútormúzeumban kezdtem a nézelődést. (Tomi is akart jönni, de aztán annyira fájt a feje, hogy inkább még feküdt egy kicsit munka előtt.)
A kiállítás két órát vett igénybe, és a végén úgy éreztem, körülbelül négy-öt teremmel van több a befogadhatónál, bár ez biztos, hogy egyénfüggő, és azon is múlik, az egyén éppen mennyire friss, satöbbi. De a lényeg, hogy nagyon igényes az egész, óriási információanyaggal dolgozik, és nagyon megéri elmenni.
Törin szerettem Mária Teréziát, mert tiszteletre méltónak éreztem, hogy nőként uralkodó lett belőle, bármennyire nem tetszett ez sokaknak. Meg tetszett, hogy ő vezette be az iskolakötelezettséget nálunk. (Szokásos módon ezzel is úgy voltam, mint sok minden mással - amíg nem tudjuk, valaminek hol volt az eleje, azt hisszük, mindig is úgy volt, ezért külön öröm ráébredni, hogy nem volt mindig úgy, hanem volt neki eleje valahol.) Arra is emlékszem még, hogy vízibetegségben szenvedett, vagyis nagyon-nagyon kövér volt, ezért idősebb korában már nagyon nehezen mozgott. Meg arra, hogy rengeteg gyereke született. (18-ra emlékeztem valamiért, ehhez képest csak 16.)
Ezen felül még rengeteg új dolog is kiderült róla. Részben innen, részben a múltkori Mária Terézia-sétából. Pl. az, hogy szerelemből házasodhatott, ami akkoriban uralkodóéknál extrém ritka volt, ennek ellenére a saját gyerekei közül csak egyetlenegynek hagyta, hogy ugyanígy tegyen, a kedvenc lányának, Mária Krisztinának, amivel nyilván azt is elérte, hogy Mária Krisztina ne legyen túl népszerű a testvérei körében, akiket viszont hatalmi alapon kényszerített hozzá különböző emberekhez. Mária Terézia egyik húga szintén szerelemből házasodott, de az ő házasságát a császári papa ellenezte, mert politikailag jelentéktelen alakot szemelt ki (Mária Terézia férjének öccsét, amúgy), úgyhogy az ifjú pár megvárta említett császári papa halálát, majd megtartotta az esküvőt. Nagy lehetett azért a szeretet-boldogság abban a családban is, úgy képzelem. Mindenesetre Mária Anna boldogsága nem tartott nagyon sokáig, mert az első gyereke halva született, és órákon belül ő is meghalt. A férje viszont a bécsi udvarban maradhatott, és Mária Terézia hadvezéreként éldegélt, de soha többé nem nősült meg szegény.
A tizenhat gyerekből tíz érte meg a felnőttkort, és nem volt valami jó a kapcsolatuk az anyjukkal. Mivel mindegyiknek nevelőnője volt, és nem ugyanaz, hanem két-három gyerekenként más, testvéri kapcsolatok sem nagyon alakultak ki, meg nyilván nem kedvelték meg nagyon Mária Teréziát sem, akitől túl sok szeretet nem, ellenben annál több parancs érkezhetett. Anyukájuk még felnőttkorukban is megpróbálta kézi vezérlésen tartani őket, amikor már rég elköltöztek az általa kiválasztott házastársaikhoz Európa különböző csücskeibe, amit nem fogadtak nagy örömmel. Volt olyan lánya, aki konkrétan nem volt hajlandó levelezni vele, mert a levelekben is megmondta a frankót, hogy mit hogyan, merre hány méter, és az unokákat hogyan lesznek szívesek nevelni. Az egyik lánya azt írta róla valakinek egy levélben: "Tisztelem a császárnőt, de félek tőle, és még ha levelet írok neki, akkor is kényelmetlenül érzem magam, mintha mindig figyelne." ❤ Nem. Ettől azért megsajnáltam Mária Teréziát, elég rossz érzés lehetett, hogy nem szerették a gyerekei, csak tartottak tőle. A szuper testvérkapcsolatokra meg jellemző, hogy amikor meghalt az anyjuk, és József trónra lépett, akkor egyik első intézkedése az volt, hogy a bécsi udvarban élő, meg nem házasodott testvéreit kihajította, valamint Mária Krisztinát és férjét élete végéig szívatta.
Az is nagyon érdekes volt, amit az utóéletéről megtudtam, például különféle legendákat gyártottak róla, és mindenféle regényeknek lett a főszereplője már közvetlenül a halála után. A kedvenc legendám, amiről több festményt is volt szerencsém látni, az, amikor Schönbrunnban megszoptatta egy koldusasszony csecsemőjét. Valahogy nem hangzik annyira hihetően. De persze a szegényeket is rendszeresen látogatta és gyámolította, ezt is nehezen képzelem el. Később filmek, operettek is készültek róla, meg töménytelen mennyiségű festmény. Ja, ha már festmény - megállapítottam, hogy ezek az udvari festők általában azért nem voltak akkora óriási művészek. Különösen megkapóak számomra a császári gyerekeket ábrázoló képek: mindegyiknek pontosan ugyanolyan az arca, kicsit torz, de ugyanaz a kifejezés ül rajta, tök egyformák a vonásaik, mintha tízes ikrek lettek volna, és mindegyiknek kétszer akkora a feje, mint amekkorát elbírna a nyaka. Borzasztó rossz képek voltak kiállítva, no. Viszont azt sem tudtam, hogy a család több tagja is festett, és voltak köztük, akik kifejezetten jól. Például Mária Karolina tényleg tehetségesnek tűnt, ahogy Lotharingiai Ferenc is, a császári papa. (Akit a gyerekei kedvesnek és barátságosnak tartottak, valamint kedveltek.)
A kiállítás sokkoló eleme számomra a császári család egyik ölebe volt, aki, szerencsétlen, kitömve került vitrinbe. Jaj, rettenetes! Mondjuk, maga a kutya sem volt egy szépség, de ez az ötlet, brrr.
Kíváncsi leszek a másik két kiállításra is, illetve még három van, de a harmadik Bécstől 60 km-re, és még nem tudom, lesz-e kedvem olyan messzire elvonatozni valamikor, de hát semmi sem lehetetlen.
A kiállítás két órát vett igénybe, és a végén úgy éreztem, körülbelül négy-öt teremmel van több a befogadhatónál, bár ez biztos, hogy egyénfüggő, és azon is múlik, az egyén éppen mennyire friss, satöbbi. De a lényeg, hogy nagyon igényes az egész, óriási információanyaggal dolgozik, és nagyon megéri elmenni.
Törin szerettem Mária Teréziát, mert tiszteletre méltónak éreztem, hogy nőként uralkodó lett belőle, bármennyire nem tetszett ez sokaknak. Meg tetszett, hogy ő vezette be az iskolakötelezettséget nálunk. (Szokásos módon ezzel is úgy voltam, mint sok minden mással - amíg nem tudjuk, valaminek hol volt az eleje, azt hisszük, mindig is úgy volt, ezért külön öröm ráébredni, hogy nem volt mindig úgy, hanem volt neki eleje valahol.) Arra is emlékszem még, hogy vízibetegségben szenvedett, vagyis nagyon-nagyon kövér volt, ezért idősebb korában már nagyon nehezen mozgott. Meg arra, hogy rengeteg gyereke született. (18-ra emlékeztem valamiért, ehhez képest csak 16.)
Ezen felül még rengeteg új dolog is kiderült róla. Részben innen, részben a múltkori Mária Terézia-sétából. Pl. az, hogy szerelemből házasodhatott, ami akkoriban uralkodóéknál extrém ritka volt, ennek ellenére a saját gyerekei közül csak egyetlenegynek hagyta, hogy ugyanígy tegyen, a kedvenc lányának, Mária Krisztinának, amivel nyilván azt is elérte, hogy Mária Krisztina ne legyen túl népszerű a testvérei körében, akiket viszont hatalmi alapon kényszerített hozzá különböző emberekhez. Mária Terézia egyik húga szintén szerelemből házasodott, de az ő házasságát a császári papa ellenezte, mert politikailag jelentéktelen alakot szemelt ki (Mária Terézia férjének öccsét, amúgy), úgyhogy az ifjú pár megvárta említett császári papa halálát, majd megtartotta az esküvőt. Nagy lehetett azért a szeretet-boldogság abban a családban is, úgy képzelem. Mindenesetre Mária Anna boldogsága nem tartott nagyon sokáig, mert az első gyereke halva született, és órákon belül ő is meghalt. A férje viszont a bécsi udvarban maradhatott, és Mária Terézia hadvezéreként éldegélt, de soha többé nem nősült meg szegény.
A tizenhat gyerekből tíz érte meg a felnőttkort, és nem volt valami jó a kapcsolatuk az anyjukkal. Mivel mindegyiknek nevelőnője volt, és nem ugyanaz, hanem két-három gyerekenként más, testvéri kapcsolatok sem nagyon alakultak ki, meg nyilván nem kedvelték meg nagyon Mária Teréziát sem, akitől túl sok szeretet nem, ellenben annál több parancs érkezhetett. Anyukájuk még felnőttkorukban is megpróbálta kézi vezérlésen tartani őket, amikor már rég elköltöztek az általa kiválasztott házastársaikhoz Európa különböző csücskeibe, amit nem fogadtak nagy örömmel. Volt olyan lánya, aki konkrétan nem volt hajlandó levelezni vele, mert a levelekben is megmondta a frankót, hogy mit hogyan, merre hány méter, és az unokákat hogyan lesznek szívesek nevelni. Az egyik lánya azt írta róla valakinek egy levélben: "Tisztelem a császárnőt, de félek tőle, és még ha levelet írok neki, akkor is kényelmetlenül érzem magam, mintha mindig figyelne." ❤ Nem. Ettől azért megsajnáltam Mária Teréziát, elég rossz érzés lehetett, hogy nem szerették a gyerekei, csak tartottak tőle. A szuper testvérkapcsolatokra meg jellemző, hogy amikor meghalt az anyjuk, és József trónra lépett, akkor egyik első intézkedése az volt, hogy a bécsi udvarban élő, meg nem házasodott testvéreit kihajította, valamint Mária Krisztinát és férjét élete végéig szívatta.
Az is nagyon érdekes volt, amit az utóéletéről megtudtam, például különféle legendákat gyártottak róla, és mindenféle regényeknek lett a főszereplője már közvetlenül a halála után. A kedvenc legendám, amiről több festményt is volt szerencsém látni, az, amikor Schönbrunnban megszoptatta egy koldusasszony csecsemőjét. Valahogy nem hangzik annyira hihetően. De persze a szegényeket is rendszeresen látogatta és gyámolította, ezt is nehezen képzelem el. Később filmek, operettek is készültek róla, meg töménytelen mennyiségű festmény. Ja, ha már festmény - megállapítottam, hogy ezek az udvari festők általában azért nem voltak akkora óriási művészek. Különösen megkapóak számomra a császári gyerekeket ábrázoló képek: mindegyiknek pontosan ugyanolyan az arca, kicsit torz, de ugyanaz a kifejezés ül rajta, tök egyformák a vonásaik, mintha tízes ikrek lettek volna, és mindegyiknek kétszer akkora a feje, mint amekkorát elbírna a nyaka. Borzasztó rossz képek voltak kiállítva, no. Viszont azt sem tudtam, hogy a család több tagja is festett, és voltak köztük, akik kifejezetten jól. Például Mária Karolina tényleg tehetségesnek tűnt, ahogy Lotharingiai Ferenc is, a császári papa. (Akit a gyerekei kedvesnek és barátságosnak tartottak, valamint kedveltek.)
A kiállítás sokkoló eleme számomra a császári család egyik ölebe volt, aki, szerencsétlen, kitömve került vitrinbe. Jaj, rettenetes! Mondjuk, maga a kutya sem volt egy szépség, de ez az ötlet, brrr.
Kíváncsi leszek a másik két kiállításra is, illetve még három van, de a harmadik Bécstől 60 km-re, és még nem tudom, lesz-e kedvem olyan messzire elvonatozni valamikor, de hát semmi sem lehetetlen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése