Steve McCurry (megaposzt)

Reggel sikerrel jártam, megszereztem a nyelvsuliból a szükséges papírokat, elvittem őket beszkennelni, majd el is küldtem a két nyelviskolának. Annyira megkönnyebbültem attól, hogy sikerült, és még 9 előtt végeztem ezzel a körrel, hogy úgy döntöttem, ha még van jegy Steve McCurry kiállítására 10-11 közé, akkor elmegyek. Nagyon vágytam erre a kiállításra, de amióta megnyitott, egyik otthon töltött hétvégén sem jött össze, viszont a következő, utolsó hétvégén nem megyek haza, úgyhogy most szombaton már le is tettem róla, sőt már a szomorkodás (rövid) fázisán is túl voltam aznap estére. Így talán még nagyobb volt az öröm, hogy mégis eljutottam. És nagyon nagy kár lett volna kihagyni.

A legismertebb képe az afgán Sharbat Guláról. Egy menekülttáborban készült 1984-ben

Nagyon erős képeket válogattak ki a fotós eddigi munkái közül, nem is tudom, hogy bizonyos képek okozták-e, hogy teljesen meghatódtam, és ha nem lett volna tele a terem, biztos el is sírom magam, vagy az összhatás tehetett róla. Nagyon érdekes helyzeteket mutatnak be a képek, gyönyörű portrék vannak, és megint csak az a konklúzió, hogy mindenütt ugyanolyan emberek élnek, csak a körülmények, a szokások eltérőek. Szerencsére el lehetett venni egy listát a kiállított képek címével, úgyhogy tudtam jelölgetni, melyek tetszettek legjobban, és ezeket meg is mutatom.

Két terem volt összesen, és az egyikben egy 12 perces filmet vetítettek, amelyben McCurry beszél a munkája különböző aspektusairól. Egészen csodálatos, mennyire a fotóriporterkedésre tette fel az életét, mennyit utazik, és milyen jó embernek tűnik az alapján, amit elmond. A filmekben az is nagyon érdekes volt számomra, hogy mutattak a fotósról képeket, amelyeken a fotóalanyaival látható, és így meg lehetett figyelni, hogyan változott ő az évtizedek alatt. Így:

Amúgy (többek között) Robert Capa-díjas (is), nem hiába.

Itthon megnéztem, a youtube-on is meg lehetne-e találni a videót, és részleteit igen, plusz még egy kalap másikat. Pl. az egyikben a leghíresebb képeiről beszél, egy másikban meg fotózási tippeket ad.

Itt a képeiről beszél

Aki pesti, és még nem látta ezt a kiállítást, ne hagyja ki! Vasárnapig még ott van a Műcsarnokban, és csütörtökön este 8-ig van nyitva.

Három kategóriát alkotnak a fejemben a következő képek.

1. Amelyek a leginkább megérintettek a kiállításon

Varrógépét cipelő szabó a monszun idején, India - az a nyugodt optimizmus fogott meg, amivel látszólag tudomásul veszi, hogy akkor az ő műhelyét most elmosta a víz, de a varrógépe legalább megmaradt

Halászok az Inle-tavon, Burmában - döbbenetes számomra

Tibeti zarándok - mert beszédes a tekintete

Biciklit szállítanak vonaton Indiában - mert hihetetlennek tűnik számomra, hogy tényleg valami dróttal vannak odakötözve, na meg a vonatkocsi is úgy néz ki, mint amit már a vasút feltalálásakor is használtak

Három szerzetes az 1839-ben földrengésben megrepedt Mingun pagodánál Burmában - mert elképesztő belegondolni, hogy azóta sem dőlt össze

Fiúk az iskolában, Afganisztán (2002) - szörnyű

A Ta Prohm templom gondnoka, Angkor, Kambodzsa - nagyon izgalmasnak tűnik egy ilyen munka (nem csinálnám)

Tibeti szerzetes - nagyon szép az arca, megfogtak a ráncai

Lebombázott város látképe, Herat, Afganisztán, 1992 - döbbenetes, és minden rajta van, amit tudni kell arról, milyen hatásai vannak a háborúnak

Portréfotós Afganisztánban - :)

Gyakorlatozó saolin szerzetesek Kínában

Anya és gyermeke lakóhajójukon az Angkor közelében lévő Tonle Szap-tavon, Kambodzsában - döbbenetes, tényleg mennyire eltérőek tudnak lenni a körülmények, mennyire eltérő lehet, kinek mi a normális. El nem bírom képzelni magam ebben a szituációban, annyira viszolygok a kígyóktól. Ebben a témában volt még egy kép, amit a neten sajnos nem tudtam fellelni - ott egy büfé/étterem kültéri asztalánál falatozik teljes lelki nyugalommal egy pasi, miközben tőle fél méterre, az asztalon összegömbölyödve fekszik egy hatalmas kígyó. Felfoghatatlan számomra, hogy van, ahol úgy reagálnak rá, mint én pl. egy galambra. Elképzeltem, mit reagálnék abban a helyzetben, és, hát, szerintem eszemet vesztve sikítanék, vagy földbe gyökerezett lábbal állnék valahol kicsit messzebb, mint fél méter, és arra gondolnék, hogy most azonnal haza akarok menni.

Fejéhez játékpisztolyt tartó kisfiú Peruban - Ez a kép szörnyen negatív energiát áraszt, teljesen megrázott. Már eleve a gyerek pólója is rettentő szomorú, az meg, hogy - ha jól értettem - a társai szekálták, mire ő így reagált, különösen.

2. Amelyek utólag átgondolva fogtak meg

Focizó szerzetesek - mert az emberek mindenütt egyformák, és a szerzetesnek készülő gyereknek is szüksége van rá, hogy játsszon

Anya és gyermeke koldul monszun idején Indiában - remélem, ha már lefotózta őket, utána adott nekik valamit

A Holi fesztivál, India

Ang Szán Szu Csí, Nobel-békedíjas, erőszakmentes aktivista - róla az egyik angol tankönyvben olvastam, hogy kb. harminc évet töltött házi őrizetben, távol a családjától, így küzdött a célja eléréséért, és közben lemaradt arról, ahogy a gyereke felnőtt; 2010 óta szabad

Futás Indiában - nagyon hangulatos, zseniális pillanatkép

3. Amelyeket a fenti képek keresgélése közben találtam - ezeknél nincs infóm a szituációról, amelyben készültek