LizaGazdija

Szürreális belegondolni. Én itthon vagyok, puzzle-t rakok a gyerekeimmel, meditálunk, alszunk egyet ebéd után, játszótérre megyünk, bosszankodunk, hogy sehol sem kapni normális benti cipőt oviba/suliba, aztán olvassuk a Harry Potter első részét, amit mindkét gyerek nagyon élvez, és örülünk, mert meghozta a futár a Barbara Kadabarát, amit annyira megszerettünk, hogy két hónapig volt nálunk a könyvtári példány, és most, hogy vissza kellett adni, vettünk sajátot, aztán meg este jó zenére fordítok. Közben Nepálban ezrek haltak meg egy felfoghatatlanul szörnyű természeti katasztrófában, amiről most már nagyon sok videót láttam, de nem képes teljesen befogadni az agyam, hogy ez tényleg megtörtént, és azokban az épületekben, amiket egy pillanat roppant össze a sziklákat, egyéb törmeléket görgető sáros víz, emberek voltak, akiknek valószínűleg megijedni sem volt idejük, annyira gyorsan véget ért az életük. Meg ott vannak a videók a határról, ahol megijedni bőven volt idő, és akkor arra gondolo...

2014 volt az az év, amikor január elejétől rendszeresen, heti 4-5x futottam, mert készültem az áprilisi félmaratonra. Sikerült is, célba értem, igaz, a térdem szétment csak úgy simán a megerőltetéstől. Mindig is gyenge pontom volt, gyerekkoromban porcleválás gyanúja is felmerült, de végül az azért nem volt. Tegnap iszonyú hajrá után végére értem egy gyerekkönyv fordításának, főleg az utolsó két nap volt kegyetlen, és amikor elküldtem a szerkesztőnek, felszabadultam. Plusz dönert ebédeltem, mert nem volt kedvem főzni csütörtök este (amúgy mindig ráveszem magam), és kiderült, hogy nem 500 kcal körül van, hanem 650. Ha én főzök, 350-450 kcal-t ebédelek, ehhez igazítottam az idők során azt, hogy mit és mennyit eszem még egy nap. Lényeg a lényeg, ebéd után beírtam az appba, mit fogok még enni estig, és ki is jött, hogy 250 kcal mínuszban leszek. Az sok. Régebben heti 3-4x edzettem itthon, szerettem is, jól is esett, aztán kb. másfél év után abbamaradt. Emiatt volt némi bűntudatom, sőt most ...

 Fitos Dezső Társulat: Kamaszodók "Ha kérdezik, hogy volt-e lecke, mondjad azt, hogy semmi, a lecke egy döglött állat, nincs ereje lenni." "Szeress úgy is, ha szúr a tüském!"  Imádom. 

Bécsben most tapossuk a tanév utolsó hetét, és már mindenkinek tele a hócipője meg minden létező és nem létező szerve is.  Múlt héten feldobta a bakancsot a tömegközlekedés, hol 1 óra alatt tesz meg a metró egy 10 perces utat, és menekülni sem lehet, mert a világ végi munkahelyemről mennék a gyerekemért, és ott csak a metró hoz befelé a városba, vagy nincs klíma a járműveken, és konkrétan levegőt venni nem bírok, meg nyom a szívem, pedig nincs szívbetegségem, hol maximumon dübörög a fűtés a kinti 33 fokban, hol meg egymást érik az üzemzavarok a metróban, ezért elkésik a gyerek a suliból, amikor úgy indulunk, hogy be tudnánk érni 3/4 8-ra, majd nekem még egy laza óra a 40 perces utam a melóig. De tényleg, ez utóbbi esetben egy üzemzavar miatt késtünk el a suliból, majd mire visszatértem a sulitól ugyanahhoz a metróhoz, már egy másik üzemzavar miatt állt lerohadva 🤣 A két metrózás között fél óra telt el.  Közben a fene se érti, minek ilyenkor még suliban lenni, és főleg nem ért...

Ígértem egy harmadik részt, most következik. Flóra szereti gyakorolni a suliban tanultakat, és amióta reggelenként nem az iskolabusz viszi, hanem én, út közben játszhat tanulást a telefonomon. Ha valakinek hasznos lehet, a wordwall.net például szuper oldal, mindenféle témában ezer és ezerféle feladatot találni. Flóra nagyon szereti a szorzótáblát, ahhoz van labirintusos játék, én meg az óráimon használom, angolból és németből is király. Azon a márciusi reggelen is épp mobilon szorzótáblázott a hölgy. Eggyel a megálló k előtt kezdtem el mondani, hogy kérem a telefont, mindjárt leszállunk, de mivel ez a játék ügyességi és gyorsasági is, nem volt könnyű megválni tőle. Olyannyira, hogy már állt a metró, amikor kikaptam a kezéből a telefont, hogy gyorsan le tudjunk ugrani. Épp felléptünk a mozgólépcsőre, amikor felkiáltott a gyerek: - Hol van a táskám? Gyorsan ránéztem a hátára, majd a kezemre, de nem nyertem. Nem vettem észre, hogy kibújt a pántból, sosem szokott. Ekkor visszafordultunk, é...

2010, első forduló előtt: csak nehogy nyerjenek Első forduló után: csak nehogy 2/3 legyen Második forduló után: 😱 2014: befordulás, egy hét sírás, utána az első máltai repülőjegyem megvásárlása. Azóta sem éltem Magyarországon. 2018: hitetlenkedés, hogy még mindig vannak szavazóik, ráadásul össze bírták hozni a harmadik 2/3-ot is, pár nap sírás 2022: düh, egy zacskó popcorn azonnali elpusztítása, majd: "ha az otthoniaknak ez kell, hát, hajrá" (majd másnap csendes kétségbeesés, hogy de hát nem is ismerek olyat, akinek ez kellene, és a közeli ismerőseim is csak elvétve egyet-kettőt, hogyan lehet ez mégis, és mi lesz ezzel a szerencsétlen országgal) 2026: nagy megkönnyebbülés, de az örömmámor elmarad, mert nem tudok bízni a győztesben. De nagyon remélni tudom, hogy tényleg jobbra fordulnak a dolgok. + az ünnepi "menü" Túró Rudi, majd koccintás gyerekpezsgővel, amiből a gyerekeknek is hagytunk holnapra, mert ez tényleg akkora jelentőségű pillanat, hogy nem baj, ha legal...

Olcsó húsnak híg a leve, és ha valaki olcsón dolgozik, az csaló. Ezt eddig is tudtuk, a kapkodás viszont figyelmetlenné tesz, és most beleszaladtunk egy ilyen trógerbe. Nem írom le az egészet, mert sosem lenne vége, a lényeg, hogy két hétig variált a drága, jó parkettás, kért pénzt lakkra és gépbérlésre, majd a többedszeri halasztás után az időpont előtt egy órával írt, hogy a gyereke elesett a suliban Magyarországon, nyílt törése lett, és neki a gyerek mindennél fontosabb, ezért rohan haza. De nyugodjak meg, "minden vissza lesz utalva", és a híres szerződést, ami nála van aláírva, küldi csatolt fájlként. Ez egy keddi napon történt.  Ezek után se híre, se pora nem volt. Csütörtökön megírtam neki, hogy én csütörtöki határidőt szabtam meg, de oké, várok péntekig, amit ő ígért, utána viszont feljelentést teszek ellene a rendőrségen. Olvasta az üzenetet, de nem reagált. Így péntek este megírtam neki, hogy gratulálok a döntéséhez, akkor meg tettem a feljelentést, bemásoltam neki a...

Vettünk egy lakást Bécsben, régebbi, ezért némi kipofozásra szorul(t), de semmi vészes: festés, csiszolás és lakkozás, valamint a három fázis bevezetése, de ez is könnyen, egy nap alatt megoldható lesz, ha végre kapunk árajánlatot a cégtől. Még az elején, amikor még nem fizettük ki a vételárat, hívtam egy magyar villany-gáz-víz szakit, nézze meg a lakást, mérje fel, kb. milyen állapotban van, van-e valami nagyon durva hibája, ami első ránézésre ill. laikus szemmel nem látszik. Nagyon lelkes volt, hogy milyen szuper ez a lakás, milyen jó állapotban van, persze kell javítani rajta, de alapvetően egyből be lehetne költözni. Jegyzeteltem, amiket mondott, és megígérte, hogy még aznap este elküldi egy Word dokumentumban is az észrevételeit. Ez nem történt meg, írt is, hogy másnap küldi. Másnap írt, hogy haláleset történt a családban, ezért kell neki pár nap, mire olyan állapotba kerül, hogy el tudja készíteni a dokumentumot.  Két nappal később már nagyon jó barátja volt az elhunyt, de ez...

Van több angol nyelvű csoport a Facebookon, ahol emberek rég elvesztett családtagjaikat/barátaikat kereshetik, és a kommentekben érkezik a segítség. A leggyakoribb típusú segítségkérés, amikor vér szerinti szülő keresi az örökbefogadó szülőknél felnőtt gyerekét, vagy fordítva. A kommentek között eddig csak támogató megnyilvánulásokat láttam: végezz DNS-tesztet, az eredményt töltsd fel családfakutató oldalakra, írj pontosabb adatokat, hogy kereshessünk ilyen-olyan adatbázisokban, ha pedig valaki nem tud segíteni, de valamit reagálni akar: gyönyörű kisbaba volt a fiad/lányod, szuper nevet adtál neki, kívánom, hogy sikerüljön megtalálni, és olyan legyen a nagy találkozás, amilyennek szeretnéd. A mai egyik posztban egy anya azt is megosztotta a közzel, hogy akkor adták örökbe a gyerekeit, amikor őt valamilyen függőséggel kapcsolatos bűntény miatt 3 évre leültették (15 éve). Neki is csak pozitív kommenteket írtak, és többen gratuláltak neki, amiért le tudta győzni a függőségét. Ezek után el...

 Tomi felvetette, hogy vennünk kellene csészéket, mert milyen gáz már, hogy bögrében adunk kávét, ha jön valaki. Erre én: - Jó, vegyünk, csak mekkora kellene szerinted? - Hát, nem tudom, olyan normális méretű. - Tudod, mit? Majd együtt elmegyünk az Ikeába, és te fogod kiválasztani. - Ezt gyorsan beszívtam. 

Flóra idén már megkérdezte, van-e tényleg Mikulás, mert neki az osztálytársai azt mondták, hogy a felnőttek teszik a csizmába az ajándékot. Ezt Viola előtt kezdte megtárgyalni, aki nagyszerűen megoldotta a kérdést: "De hát a Mikulás egy felnőtt!" Ezzel lezártuk. Később mondtam Flórának, kérdezhet erről, de nem a húga előtt. Ma reggelre tele volt az ablakpárkány, hat főre jött ajándék (pont itt vannak a szüleim), úgyhogy Flóra újrakezdte, most diszkrétebben, hogy én voltam-e. Édes, hogy női energiát sejt a dolog mögött 😊 Szóval elárultam neki a Titkot: "A Mikulás minden felnőtt, aki szeret téged, együtt." Még megkértem, hogy Violától ne vegye el a csodavárást, ezt meg is ígérte. És nem dühös, nem is csalódott, így is tetszik neki ez a szép szokás. Emlékszem, pontosan így voltam ezzel én is. 

Borzalmasan unom már, hogy szinte minden cipőm villámgyorsan tönkremegy, ártól, márkától teljesen függetlenül. Csizmáim története: vettem egy kb. 100 eurós csizmát két éve, egy Black Friday akció keretében jóval olcsóbban. Novembertől hordtam, december közepére kilyukadt a talpa, amit akkor vettem észre, amikor először kellett latyakban közlekednem, szuper volt. Visszakértem az árát, vissza is adták. Ekkor egy 70 eurós csizmát szereztem be féláron, az kibírta tél végéig, sőt majdnem a következő végéig is, de február elejére kilyukadt a talpa. Erre a milánói, 1 napos kiruccanáson lettem figyelmes, ahol szakadt az eső, és pillanatok alatt csatakosra ázott a lábam. Akkor vettem egy 80 euróról leértékelt csizmát talan a Bershkában (utolsó darab volt), és hordtam március elejéig. Most november közepén vettem fel legközelebb, múlt hét végén már észrevettem, hogy elengedett a ragasztó, a talpa és a felsőrész között lyuk van, amin az első nagyobb latyaknál kiválóan be fog folyni a víz. Ezt vis...

 Előkerül néha még ma is az a sztori, amikor még alsóban egyszer reggel 7-kor, a legnagyobb kapkodás közepén, induláskor jelentettem be, hogy környezetismeret órára kell egy paprika meg egy paradicsom. Aznap. Anyu széttárta a kezét, épp nem volt otthon egyik sem. Kértem, menjen el a boltba venni, ezen nevetett, reggel 7-kor ilyen plusz kirándulásokra nem volt idő. Erre elpityeredtem, hogy fekete pontot fogok kapni. Anyu válasza: "Majd legközelebb nem aznap reggel szólsz, hanem időben." Emlékszem, úton a suliba becsengettem egy kedves nénihez, akivel hazafelé beszélgetni szoktam. Neki jó nagy veteményese volt, de nem tudott segíteni. Nem tudom, végül megkaptam-e a fekete pontot, de az megmaradt, milyen stressz volt aznap reggel bemenni a suliba. Képzelhetitek, micsoda nosztalgikus élmény volt, amikor este fél 9-kor, villanyoltás után, a Bóbita közben egyszer csak megszólalt Viola az ágyból a tök sötétben: "Anya, holnapra falevelet kell vinni az oviba!" Fejem először:...

 Megfogja egy ősz hajszálamat (főleg elöl őszülök). Kérdése: - Miért nem fested be feketére a hajad? - Nem tudom, szerintem furcsán néznék ki fekete hajjal. [Sötétbarna hajam van, messze nem fekete.) Reakció: - Így is furcsán nézel ki, hogy csak itt ilyen. :D

 Flóra elkapta egy videó végét, és hallotta a "visszamenőleges hatályú törvény" kifejezést. Nyilván érdekelte, mi az, elmondtam, válasz: "Ebből semmit sem értek." Megnyugtattam, nem baj, érti majd, ha nagyobb lesz, aztán eszembe jutott, hogy mégis el tudom magyarázni egy hét évesnek.  - Mondjuk, engem nagyon zavar, hogy reggel sosem vetitek be az ágyatokat, ezért bejelentem, hogy holnaptól minden nap 1 eurót fizet nekem, aki nem vetette be. De, mivel nagyon bosszant a dolog, azt is mondom, hogy az egy évvel ezelőtt be nem vetett ágyakért már kérem az 1 eurót, tehát holnap reggel Violával mindketten jöttök nekem 365 euróval. Gyerek szeme elkerekedik: - De, anya, nekem nincs 365 euróm. - Igen, ez jó válasz, én meg azt reagálom rá: ez nem az én bajom, szedd össze valahonnan. Állítólag a táskámból fogja elcsenni. Apró bökkenő, hogy sosincs készpénzem :D Szóval megértette a lényeget. Szerinte ez egy buta szabály lenne. Hát, igen. Nem is vezetjük be. 

Levelet kaptam a bankomtól. Március 15-ig fáradjak be hozzájuk, vigyem a személyimet, a lakcímkártyámat és, ha külföldön élek, a külföldön tartózkodásom célját igazoló dokumentumot, pl. munkaszerződést. Mellékeltek egy kérdőívet is, amelyen olyanokat kérdeznek, mely országokba utalok, melyekből kapok pénzt, és miért, mennyi pénz érkezik a számlára havonta és évente, és mennyit utalok. A kitöltött kérdőívet vigyem majd magammal. Minderre a pénzmosás és terrorizmus elleni törvény miatt van szükség, és ha megtagadnám az engedelmességet, március 16-án letiltják a bankkártyámat. Ezen felizgattam magam. Hová tartunk már, de tényleg? Hogy jön ahhoz egy bank, hogy azt firtassa, mit keresek külföldön? Teljesen abnormális ez az egész. Addig álljanak fél lábon, amíg a munkaszerződésemet kezdem mutogatni nekik! Mi közük van hozzá?  Persze ellátogatok majd a bankba. Megszüntetni a számlámat. 

Nálunk az ünnepelt kéri a menüt, Flóra például rántott húst kért. Munka után, amíg ők oviban-suliban voltak, bepaníroztam a hússzeleteket, majd mentek a hűtőbe. Este, amikor Tomi megjött, elővettem a tányért, hogy kisüthessük a húst. Viola épp abban volt, hogy csak egyet/kettőt/sokat eszik bármiből vacsora előtt. Egyszer csak meghúzza a ruhám szélét, és közli: - Én csak egyet eszem ebből. Odanézek, és azt látom, hogy máris tolja befelé a kisütésre váró húst. Kikaptam a kezéből, közben kitört belőlem egy "jesszusom" is, majd, miután láttam, hogy jó darabon eltűnt a húsról a panír, kiabáltam, hogy köpje ki. Kiköpte, de nem értette, mi bajom, úgyhogy megbeszéltük, hogy nyers húst nem veszünk a szánkba, meg semmi olyat, amiben nyers tojás van*. Vicces helyzet. Alapvetően vállon is veregethetném magam, mert annyira nem sütök panírban, bő olajban dolgokat, hogy a gyermek nem ismerte fel a panírozott húst, de azért felvéstem a képzeletbeli listámra, hogy a sohánál kicsit gyakrabban ...

Négyesben talán az eddigi legjobb volt. Délelőtt készülődés (bejgli, sajtos stangli, saláták), kora délután a Graben és a Silvesterpfad (beálltunk a tömegbe keringőzni, és láttuk valami ORF-gyerekműsor egy részletét élőben), itthon díszítés, szép ruha, vacsora, Christmas cracker (mert maradt a csoportom karácsonyáról, és karácsonykor elfelejtettem), éjfél előtt 9-10 társas, éjfélkor irány a közeli dombtető (a város közepén, ugyanúgy csupa ház, mint a "földszint", csak a mi 3. emeletünkkel van egy magasságban azoknak a földszintje), hogy lássuk a tűzijátékokat, amiket az ablakon kinézve mindig kitakarnak a házak, utána még egy kis társas, majd Mrs. Doubtfire (Tomi a felénél feladta, lefeküdt), most meg A kis kedvencek titkos élete*, és a jelek szerint kb. 5-ig leszek fent a két lánnyal. Reggelig akarnak fent maradni, majd meggyőzöm őket, hogy az már nagyon korán reggel.  *Ez amúgy 4-7 napi képernyőidejük, de hát szilveszter van. 

A nap egyik legszebb pillanata az volt, amikor a következő üzenetet kaptam Esztitől: "Most ült mellénk a családod a metrón, megsimizték a lányok Lajkát!" Milyen kicsi a világ, és micsoda véletlenek vannak! Ráadásul az én kutyáktól félő, kutyákat kilométeres ívben kikerülő gyerekeim megsimogatták Lajkát, és Eszti szerint ügyesen nyúltak hozzá. Másnap épp Rékához, a legrégibb barátnőmhöz készültünk, aki most először látogatott haza a családjával Franciaországból a kisfia születése óta, és van egy golden retrieverje - eléggé izgultam, mi lesz ebből, meg tudnak-e maradni a lakásban a lányok, ha Zena akár csak rájuk néz. Ehhez képest végig, amíg ott voltunk, vele játszottak, simogatták, babusgatták, a nyakába borulva búcsúztak el tőle, és Flóra hazafelé negyed órán keresztül zokogott, hogy vigyük haza Zenát, vagy legalább vegyünk egy ugyanilyen kutyát. Csak azt sajnálom, hogy én a karácsonyi teendőim miatt nem a családdal metróztam haza, nagyon jó lett volna véletlenül összefutni ...

A Facebook dobált elém jeleneteket a sorozat első részéből, és annyira megfogott a hangulat, hogy gyorsan megnéztem az első évadot (6 rész). Alma egy boltoni nő, akinek a családjából hiányoznak a férfiak, és bár a nők megvannak benne, mind fura - van, aki drogok okozta pszichózisban szenved, van, aki csak úgy grátisz nem százas. Alma nagyon keresi a munkát, de furasága miatt szinte sehová sem kell, és onnan is hamar repül, ahová véletlenül felveszik. Két támasza a nagymamája, Joan és jó barátnője, Leanne. Közben küzd a mentálisan súlyosan sérült édesanyjával és -ért, és álma, hogy színésznő legyen belőle, de odáig igen kacskaringós és rögös út vezet, ha egyáltalán oda vezet. Megrázó, ugyanakkor humoros, rengeteget lehet nevetni rajta. Az Almát játszó Sophie Willan egyben az író és a rendező is. Ez a nő egy zseni, nem is véletlenül kapott két BAFTA-t a sorozatért, az elsőt mindjárt a legelső epizódért. Szombaton értem a második évad végére, és az az érzésem támadt, hogy Alma igazából So...