2

Olcsó húsnak híg a leve, és ha valaki olcsón dolgozik, az csaló. Ezt eddig is tudtuk, a kapkodás viszont figyelmetlenné tesz, és most beleszaladtunk egy ilyen trógerbe.

Nem írom le az egészet, mert sosem lenne vége, a lényeg, hogy két hétig variált a drága, jó parkettás, kért pénzt lakkra és gépbérlésre, majd a többedszeri halasztás után az időpont előtt egy órával írt, hogy a gyereke elesett a suliban Magyarországon, nyílt törése lett, és neki a gyerek mindennél fontosabb, ezért rohan haza. De nyugodjak meg, "minden vissza lesz utalva", és a híres szerződést, ami nála van aláírva, küldi csatolt fájlként. Ez egy keddi napon történt. 

Ezek után se híre, se pora nem volt. Csütörtökön megírtam neki, hogy én csütörtöki határidőt szabtam meg, de oké, várok péntekig, amit ő ígért, utána viszont feljelentést teszek ellene a rendőrségen. Olvasta az üzenetet, de nem reagált. Így péntek este megírtam neki, hogy gratulálok a döntéséhez, akkor meg tettem a feljelentést, bemásoltam neki a BTK vonatkozó részét, majd összeszedtem, milyen súlyosbító körülmények állnak fent, és arra a konklúzióra jutottam, hogy 5-10 év böri lesz a jutalma. 

Azonnal előkerült a rohadék, nem győzött hívogatni. Közöltem vele, hogy csak írásban beszélgetünk, mert mindent azonnal screenshotolok. Először próbálta, hogy majd hétfő délelőtt utal, csak vonjam vissza a feljelentést, és kedd óta csak most értek haza a kórházból, és nem felejtett el, ki van készítve a pénzem, és oké, ha nem bírok hétfőig várni, így is lehet. Erre megkérdeztem, teljesen komolyan elkezd-e zsarolni írásban, amikor mindent screenshotolok, akkor jött, hogy nem akar rendőrségre meg bíróságra járni, hááát, előbb kell gondolkodni, nem kell bűnözni. De vonjam vissza, neki 3 gyereke van. Kit érdekel? Nekem meg 2, mégis lopott tőlem egy nagyobb összeget. 

A végén elbattyogott egy automatához, de onnan Wise-rá nem lehet utalni, ezt bizonyította fotókkal. Nagy nehezen előástuk a magyar számlaszámot, majd küldte a bizonylatot, hogy átutalta az összeg 78%-át, ezt úgy, hogy szóltam előre, az utalás napján érvényes árfolyammal számolva hány forintot kapunk. Írtam, ez kezdetnek jó lesz, csak sovi, mert ez messze van még a teljes összegtől. Erre küldött egy felháborodott hangüzenetet, hogy napi limitről nem hallottam-e még, és különben se mondjam, hogy annyit küldtem, amennyit ő kért, legalábbis hozzá nem annyi érkezett meg, mert a bank nem úgy váltott. Erre én is hangüziztem, hogy hallja, mennyire dühített fel, és közöltem vele, banki vonattal tudom bizonyítani, mennyit utaltam, és annyi legyen a számlámon pontosan, akár forintban, akár euróban érkezik. 

A végén nagy sértetten odavágta, hogy majd a héten utal valamikor, és miért nem küldöm a screenshotot, hogy visszavontam az állítólagos feljelentést, és miért telefonon tettem, miért nem írásban. 

No, itt tartunk most. Nem fog utalni egy büdös buznyákot sem ez a gennyes tetvedék, de rácseszerint. Gondolom, kedves, csendes nyuszikának nézett a képem alapján, csak nem látta a Gyalog galoppot. Majd fogom neki javasolni. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Politikai nevelés

Az őszinte gyermek