Elveszett rokonok

Van több angol nyelvű csoport a Facebookon, ahol emberek rég elvesztett családtagjaikat/barátaikat kereshetik, és a kommentekben érkezik a segítség. A leggyakoribb típusú segítségkérés, amikor vér szerinti szülő keresi az örökbefogadó szülőknél felnőtt gyerekét, vagy fordítva. A kommentek között eddig csak támogató megnyilvánulásokat láttam: végezz DNS-tesztet, az eredményt töltsd fel családfakutató oldalakra, írj pontosabb adatokat, hogy kereshessünk ilyen-olyan adatbázisokban, ha pedig valaki nem tud segíteni, de valamit reagálni akar: gyönyörű kisbaba volt a fiad/lányod, szuper nevet adtál neki, kívánom, hogy sikerüljön megtalálni, és olyan legyen a nagy találkozás, amilyennek szeretnéd. A mai egyik posztban egy anya azt is megosztotta a közzel, hogy akkor adták örökbe a gyerekeit, amikor őt valamilyen függőséggel kapcsolatos bűntény miatt 3 évre leültették (15 éve). Neki is csak pozitív kommenteket írtak, és többen gratuláltak neki, amiért le tudta győzni a függőségét.

Ezek után elém vetett egy ugyanilyen, csak magyar csoportot az algoritmus. Egy nő kereste a gyerekét, akit 16 éve nem adtak haza a kórházból. Kommentek: miért most keresed, hol voltál 16 évig, te senki sem vagy neki, azok a szülei, akik felnevelték, hagyd békén, milyen ember vagy te, miért pont most jutott eszedbe, csak tán nem abban reménykedsz, hogy már dolgozik, és le tudod húzni némi pénzzel, szégyelld magad...

Elképesztett a két közeg közötti, brutális különbség. Hihetetlen, hogy a magyar csoportban mennyivel több a rosszindulatú megnyilvánulás, sőt jó szándékkal alig írt egy-két ember.

Nagyon sokat kellene fejlődni, illetve kellene alkalmazni a THINK módszert, miszerint mielőtt megszólalnánk, gondoljuk át, az, amit mondani akarunk

- igaz-e,

- segít-e, 

- inspiráló-e,

- szükséges-e és

- kedves-e. 

Sokkal boldogabb világban élhetnénk, ha ez sokkal több embernek eszébe jutna, mielőtt kinyitja a száját, vagy képernyőre/kijelzőre veti a gondolatait.