Jöhet a szünet

Bécsben most tapossuk a tanév utolsó hetét, és már mindenkinek tele a hócipője meg minden létező és nem létező szerve is. 

Múlt héten feldobta a bakancsot a tömegközlekedés, hol 1 óra alatt tesz meg a metró egy 10 perces utat, és menekülni sem lehet, mert a világ végi munkahelyemről mennék a gyerekemért, és ott csak a metró hoz befelé a városba, vagy nincs klíma a járműveken, és konkrétan levegőt venni nem bírok, meg nyom a szívem, pedig nincs szívbetegségem, hol maximumon dübörög a fűtés a kinti 33 fokban, hol meg egymást érik az üzemzavarok a metróban, ezért elkésik a gyerek a suliból, amikor úgy indulunk, hogy be tudnánk érni 3/4 8-ra, majd nekem még egy laza óra a 40 perces utam a melóig. De tényleg, ez utóbbi esetben egy üzemzavar miatt késtünk el a suliból, majd mire visszatértem a sulitól ugyanahhoz a metróhoz, már egy másik üzemzavar miatt állt lerohadva 🤣 A két metrózás között fél óra telt el. 

Közben a fene se érti, minek ilyenkor még suliban lenni, és főleg nem érti senki a tanító nénit, aki egy tök másik világban él, mint én meg a gyerekem (meg a többi szülő és gyerek jelentős hányada), és az utolsó héten, amikor napok óta 38 fok van árnyékban, még fogalmazási feladatot ad fel házinak. Én őszintén nem hiszem, hogy ez normális dolog, a gyerek meg nem hisz semmit, csak szenved. Ilyeneket mondok neki, hogy tarts ki, lehet, hogy ez már az utolsó házid másodikos korodban, de normálisan fogd a tollat, mert különben ronda lesz az írásod, és tudjuk, mit gondol a tanító néni a nem gyöngybetűs írásról. (Nekem panaszkodik, hogy írjon szépen a gyerek, és órai munkát mutat illusztráció gyanánt, majd amikor jelzem, hogy sokat nem tudok neki segíteni abban, hogyan kerekítse a betűket, mert az osztrák folyóírás kb. semmiben sem hasonlít a magyarra, amire amúgy kb. 70%-ban emlékszem, akkor az a válasz, hogy de hát azt csak látom, hogy ez ronda. Most erre mit mondhatnék, érted. Azt meg hagyjuk is, hány kedves, okos, sikeres embernek bűnronda az írása, oszt akkor is mi van, semmi úgyhogy nem tudom őszintén fél zaklatni magam azon, hogy a gyerekem nem ír csodaszépen. Olvashatóan ír, még a fura osztrák betűit is el tudom olvasni szóval azért nem tragikus a helyzet.) 

 A 8 éves gyermek eképpen foglalta össze közös frusztrációnkat ma reggel, miközben a hőségben loholtunk egy 20 perces úton, mert lemondtunk a metróról (ami 5 perc megállóban rohadás után azonnal elindult, amint elértük az utcaszintet ☺️):

- Én már alig várom, hogy nyugdíjas legyek. 

Nem is lehet erre mondani semmit, épp csak annyit jegyeztem meg: 

- Jó hamar elérkezett ez az érzés. 

Lezárásként annyit említenék meg, hogy még most, 25 perccel a rendes érkezési időm után is több megálló van még vissza a munkahelyemig, épp most is rohadunk valahol, a változatosság kedvéért két megálló között ☺️ A kerületünket 3 közlekedési eszközzel lehet elhagyni, ebből 2 Jövő héttől nem jár. Az egyik csak nyáron, azt hiszem, de a másik 2027. októberéig. Sebaj, majd felkötjük a gatyót. De egyszer úgyis megvalósítom, hogy egy 500 méter sugarú körön belül éljem az életemet, mert ez a mostani helyzet teljesen fenntarthatatlan.* 

*Lakás-suli 30 perc (ez oké), lakás-ovi 25-30 perc (ez is oké), lakás-meló 45 perc (ez határeset, de mivel egy metróvonal két végállomása, normál esetben oké), meló-ovi 45 perc (ez nyűg), meló-suli 40 perc (ez oké, mert kis kitérővel útba esik hazafelé), suli-ovi 45-50 perc (ez egy rettenet). Ebből kiszámítható, hogy úgy is a tömegközlekedésen élem le az életemet, hogy csak ritkán kell reggel mindkét gyereket nekem vinni mindenhova. Ebből még egy év, utána az ovi kimegy az életünkből, hát, nem mondom, eléggé várom.