LizaGazdija

Mindig kicsit szomorú, amikor véget ér egy év, ami alapvetően butaság, mivel az idő folyamatos, csak az ember osztja szakaszokra, csak a mi döntésünk miatt létezik egyáltalán év meg annak vége. Persze nem egészen, de nem lenne kötelező mérni meg megemlékezni róla meg ilyenek, értitek. Meg aztán most erősen gyanítható, hogy 2018 még annál is több örömet tartogat, mint ez az év, szóval így pláne örömteli, hogy mindjárt megérkezik. 2017 igen jó év lett, örömmel fogok rá visszaemlékezni. Sejtettem, hogy okos lenne év közben folyamatosan írni a bejegyzést, minden hónap végén rögzíteni, mi volt annak a hónapnak a legfontosabb történése, de hát ez nem sikerült, úgyhogy most törhetem a fejem, és még az sem kizárt, hogy egy csomó dolog ki fog felejtődni. Januárban (vagy februárban?) kipróbáltam az aerial silket. Szuper új sport, majd egyszer folytatom is, feltehetőleg pár év múlva. Egyelőre nem lehet rá bejutni, meg aztán más akadályozó tényező is van. Voltam a szokásos éves hótalpas túrán

Amikor visszafelé jöttünk, és már a bécsi vonaton ültünk, Hegyeshalom után megint felbukkantak az osztrák rendőrök a vonaton, és mindenkitől kértek igazolványt. A mi fülkénkben az egyik pasi a jogosítványát adta oda a fiatal srácnak, aki kérdezte, nincs-e más igazolványa, mire mondta, hogy nincs. Én tökre megijedtem, hogy a pasit le fogják tenni a vonatról Bruck an der Leithánál, de a rendőr csak annyit mondott, tájékoztatásul közli, hogy a jogosítvány nem igazolvány, és legközelebb legyen szíves útlevéllel vagy személyivel átlépni a határt. Aztán továbbment. Azta.

Egy darabon együtt metrózunk, aztán én leszállok, Tomi meg megy tovább a munkahelyére. Én: Szia, jó munkát! Tomi: Aha. :D

Ez az idei Mikulás-gyár egy része, a likőrök nem szerepelnek rajta, mert folyamatosan készültek és szállítódtak Pestre. Nem sok, nem sokféle, mégis több volt idén a kézzel készült ajándék, mint egy átlagos évben. A vágódeszka dísz, és mivel Tomi kérte, hogy nekünk is csináljak, nekünk is lett egy mókusos, a konyhában lóg. December 24.: Szenteste itthon, kettesben. Reggel karácsonyi bögréből ittuk a teát/kávét, ettünk pogácsát meg bejglit. Aztán kényelmes tempóban összekészülődtünk: Tomi porszívózott és felmosott, segített előkészíteni a kaját, én megfőztem a vacsorát (Tomi kérte, hogy idén is sajtos-sonkás-szilvás meg gesztenyés csirkemell legyen, úgyhogy az volt, csak idén nem hústűvel bénáztam, hanem alufóliába tekertem a húst, és ez sokkal jobb ötletnek bizonyult, plusz volt francia hagymaleves, amire meg azt mondta, ilyen legyen máskor is), összeraktam a zserbószerűt. Ekkor lementünk sétálni egyet, és vittünk kacsát (Tomi hozta előző este a munkahelyéről) és krumplipürét a bá

Tegnap már délre hazaértünk Sümegről (ehhez reggel 7-kor kellett indulni, a táv kb. 250 km, röhej a tömegközlekedés), így eljutottam a postára, és hozzáfértem a kabátomhoz. Izgultam, eltaláltam-e a méretet, és igen, jó rám, kényelmes, van zsebe (a mostaninak nincs, ez azért esemény), van kapucnija, juhú! Érkezett még egy karácsonyi függöny is (a négyből), valamint máltai kolléga- és barátnőm, Judit karácsonyi képeslapja. Ez utóbbi különösen szép teljesítmény, mert december 21-én kérte el a címünket, vagyis Máltáról Bécsbe legfeljebb nyolc nap alatt karácsonnyal együtt is ideért.

Nagyon érdekes és nekem meglepő is látni, hogy karácsonyfa témakörben is vannak trendek, divatok. Például nem számít divatosnak az a típusú fa, ami otthon mindig volt, és ami itthon is mindig van talán ennek köszönhetően: az, amin mindenféle színű, anyagú, stílusú és korú díszek lógnak, akár a gyerekkorunkból is. Divatos viszont az egy vagy két színből összeállított fa, pl. csak piros, vagy piros-arany, vagy ezüst-fehér, vagy ezüst-kék. Emlékszem, tinikoromban egyszer elhatároztuk anyuval, hogy abban az évben nekünk is egyszínű fánk lesz, ha jól emlékszem, piros. Jól is haladtunk, amíg elő nem került az első kicsi koromból származó, tökre nem piros dísz, és ki nem derült, hogy nincs szívünk nem feltenni a fára, amikor minden évben ott volt addig a helye. Na, hát nálunk így bukott meg a karácsonyi divatolás, és azóta sem próbálkoztunk vele, mert minek - aminek minden évben a fán a helye, annak minden évben ott a helye, és kész. A másik érdekesség, hogy nem divat már szaloncukrot ten

Nekem is csak részben adatott meg, és vannak még mások is így ezzel. Pl. az itteni kozmetikusom. Egy hónapja voltam nála, kérdeztem, meddig dolgozik ünnep előtt, és mikor indul haza. Mondta, 22-én 2-kor szeretne menni, 1-re hív utoljára bárkit is. Így lett nekem időpontom aznap 10-re - ha egy mód van rá, karácsony előtti utolsó hétköznap szeretek menni. Mikor ott voltam, kérdeztem, akkor 2-kor indul-e, mondta, nem, végül fél 6-ig dolgozik. És ma is este 8-ig, csak már otthon. Mintha magamat látnám. Nekem sem lenne szívem azt mondani rendszeres vendégnek, hogy bocs, lemaradtál, pedig azért nem a világ vége, ha valaki, mit tudom én, nem frissen szedett szemöldökkel áll a karácsonyfa alatt. Viszont a nemet mondás is tanulható, csak rengeteg gyakorlást igényel. Szoktam próbálkozni, hátha egyszer rendesen belejövök.

Igazat szóltak, tényleg ideért 5 nap alatt a kabátom. Annyi a szépséghiba a dologban, hogy a postás nem csengetett fel vele, csak bedobta az értesítőt, pedig itthon voltunk, így majd karácsony után lehet átvenni a csomagot a postán. Nem lepődtem meg, eddig elvétve olvastam olyan ausztriai sztorit, amelyben a postás becsenget egy csomaggal, nem pedig élből bedobja az értesítőt. Ma meg is értem a pasit - alapvetően nem dolgoznak szombaton, de ma kellett nekik 8-tól délig, biztos kapott egy halom kézbesítendőt, és mivel ez rendkívüli munkanap volt, plusz holnap karácsony, biztos nem volt kedve megpróbálni kézbesíteni a csomagokat, úgy lehetett vele, csomagonként vagy két-három percet spórol, ha csak hagy egy értesítőt. Nem baj, karácsonykor még jó lesz a régi kabátom, aztán erősen remélem, hogy az új jó lesz rám. Van kapucnija is, ez lelkesít a legjobban :D Állandóan lefagy a fülem, hiába hordok sapkát.

Megvan az utolsó apró ajándék is, délelőtt megvettük a fát is, ami tök szép és jóillatú. Tegnap megejtettem a nagymosást, ami annyira nem is lett nagy végül, többnek tűnt a szennyes, mint amennyi volt. (Két kör ment le ebben a pici mosógépben, én legalább három-négyre számítottam, de hát a szemmértékem sosem volt profi.) Még délután találkozom Fruzsival, megpróbálok beszerezni egy tűrhetően kinéző és nem méregdrága karácsonyi terítőt, mivel a miénket ügyesen Pesten hagytam, aztán hazajövök, megcsinálom a takarítást, csak a fürdőszobát hagyom ki, mert azt a ma esti hajmosás után holnap úgyis lehetne kezdeni elölről, és összerakom a zserbót meg a csokilikőrt, a kettő együtt remélhetőleg nem fog egy óránál tovább tartani. Tomi ma még dolgozik, nagyon későn fog hazaérni, szóval szerintem holnap sokáig alszik. Ezért aztán holnapra az a tervem, hogy valamikor nem túl korán egy lájtos karácsonyi filmmel indítjuk a napot, utána dél és 3-4 között megfőzöm a kaját (nem főzök sokat, csak belass

Nagyon szeretem, élénken emlékszem az első alkalomra, amikor láttam, meg arra, hogy évekig azt hittem, anyu szerepel benne (a legvégén, amikor az utcát sózó bácsi találkozik a családjával), és viccből nem mondják meg a szüleim, hogy tényleg ő az - az alakja, a kabátja, a haja, a mozgása is nagyon hasonlít anyuéra. Az emlékek miatt minden évben megnézem karácsony előtt, sőt még a második részét is. Ma is megnéztük Tomival. Nyugdíjas tempóban: a közepén jó fél órát aludtunk mindketten, mikor melyikünk. Hehe. Öregszünk.

Na, hát én idén karácsonyra elkészültem a sütéssel. Juhú! Van édes, van sós, mézeskalács nem lesz, mert elfáradtam, de majd legközelebb, vagy húsvétra, vagy valami. Kérdeztem Tomit, tekintve, hogy jó lett az édes süti, baj lenne-e, ha a sütés nélküli zserbószerű édességet nem csinálnám meg, és azt válaszolta, hogy igen. Mindig tök rugalmas, nem gond számára az újratervezés, szóval ebből a válaszból lehet tudni, hogy nagyon ízlett neki ez a süti legutóbb, úgyhogy 23-án összerakom. Mivel sütés nélküli, nem bonyolult, inkább csak azért gondoltam, hogy ellógom, hogy ne rohadjon ránk a sok süti. De pont ez a zserbós tuti ellesz egy hétig, tíz napig a hűtőben, úgyhogy no para. Olyan jól állok, hogy az valami elképesztő. Sosem volt még ilyen. Most kicsit azért vállon veregetem magam. Ha többet sosem lesz ilyen, akkor majd boldog nosztalgiával fogok visszagondolni az idei évre :D

Délelőtt magunkhoz tértünk, aztán elmentünk Tomi húgaival a Közlekedési Múzeumba, ami itt van nálunk, a kerületben. Nagyon érdekes, bemutatja Bécs tömegközlekedését a kezdetektől napjainkig. A legérdekesebb infó talán az volt, hogy 1889-ben sztrájkba léptek a lóvonta villamosok vezetői, mert 19 órás műszakban dolgoztatták őket, a járműveken keletkezett sérüléseket levonták a pénzükből, ami eleve nem volt sok, valamint egy percnél nagyobb késés esetén büntetésből a szabadnapon is műszakot kellett vállalni. A sztrájk egyik eredménye az lett, hogy a műszak hossza 12 órára csökkent. Durva. A múzeumban irtó hideg volt, merthogy ez egy remiz, amit nem fűtenek. Jégcsappá vált a lábunk, elfagyott kezünk-arcunk, brr. Tomi meg is jegyezte, hogy ide legközelebb nyáron jövünk. A múzeum után Tominak is volt különutas feladata, nekem is, aztán a Stephansplatzon találkoztunk, és az adventi naptárakban felhalmozódott programokból igyekeztünk némileg lefaragni. Az enyémben pár napja szerepelt a "

Bementem a postára, és jól sejtettem, a könyvem érkezett meg. Akkora, hogy leesett az állam. Minden oldal közepén, egy vékony hasábban megy Laura szövege, mellette kétoldalt kiegészítések, magyarázatok a szerkesztő részéről, valamint rengeteg kép. Ez nagy élmény lesz, már előre örülök neki :)

Utolsó munkanap  ❤ Jöhet a karácsony!

Erős késztetést érzek rá, hogy azt mondjam, soha többet nem rendelek semmit a netről Ausztriában, de különösen nem a karácsony előtti másfél hónapban, mert az osztrák oldalak és az itteni posta képtelenek megküzdeni ezzel a kihívással. A BookDepositoryról augusztus 30-án rendeltem egy könyvet, konkrétan Laura Ingalls Wilder Little House on the Prairie című könyvét, de nem a 9 részes sorozat valamelyik kötetét, hanem a legelsőt, eredetit, amit Laura életében nem adtak ki, és amiből aztán a könyvsorozatot írta. Szeptember 4-én kelt útra Angliából, azóta sem talált ide. Az osztrák posta szépen elhagyta. Ezt a könyvet kifizettem a rendeléskor, nem volt olcsó, viszont bazi drága volt, szerencse, hogy a BookDepository a szomorkodós levelem után megígérte, hogy küld másikat. Aztán azt vagy elhagyja a posta, vagy nem. Nem ajánlom, hogy elhagyják. Rendeltem egy kabátot még a Black Friday akciók keretében, november 21-én. Na, azt azóta sem láttam, viszont legalább az H&M-ből nem lehet ki

Ezek még nem azok a képek. De majd azok is lesznek, idő kérdése. Szerdán volt a névnapom, valamint az első magyar-német kéttannyelvű első osztály tájékoztatója. Ez utóbbi azért lényeges, mert egyrészt tök nagy dolog, hogy kijárták a lehetőséget a magyar közösségnek, másrészt Tomit kérték, hogy írjon róla egy cikket, ezért elment rá. Én fél 7 után értem haza, úgy számoltam, hogy Tomi fél 8 és 8 között jön. Így is lett, és amint megérkezett, hatalmas kapkodásba kezdett. Engem megkért, hogy jöjjek be a szobába, és csukjam magamra az ajtót, aztán csak azt láttam, hogy néha beront, végigrohan a szobán, mint egy forgószél, aztán kirohan. Nagyon kíváncsi voltam, mire készül. Erre készült: Kaptam egy tortát, egy szép képeslapot, dekornak lufit, valamint két mozijegyet az aznap 20:45-kor kezdődő Daddy's Home 2-re. Az elsőt ő mutatta meg, tetszett, mindenképp érdekelt a második rész. Tomi úgy számolt, hogy 7 és fél 8 között ér haza, azért lett kicsit rohanós a készülődés, de pont

Kicsit szomorkodtam, hogy elfelejtettem szaloncukor-kötözőt venni, mert tök macerás cérnával kötözni a szaloncukrot, illetve leginkább nagyon időigényes. Itt meg ilyesmi nyilván nincs, mert szaloncukor sincs, nem ismerik, nem használják. De sebaj, még idejében rájöttem a bakira (már vasárnap), gondoltam, karácsonyig majd kisebb adagokban megkötözgetem a szaloncukrokat. Erre tegnap, amikor ajándékkísérőt kerestem a kollégáim és a csoportom jelképes ajándékának alapjához, a következő jött szembe a Sparban: gömbdísz-lógató. És az konkrétan a szaloncukor-kötöző, csak nem szögletesre, hanem gömbölyűre hajlítják a drótot hozzá, és 100 darabja kb. 200 forintnyi eurocent. Juhú, idén mégsem szívunk! (Tavaly volt kötöző, de nem találtam meg, csak miután cérnával megkötözgettük az összes szaloncukrot. Vicces volt. Ja, arra nem emlékszem, utána mi lett a kötöző sorsa, vagy egyáltalán hol kellene keresni, ezért az egyszerűség kedvéért úgy vettem, hogy nincs itthon ilyenünk.)

A munkahelyemre úgy járok általában, hogy villamossal vagy S-Bahnnal utazom, amire ugyanabban a megállóban kell felszállni, de pont a munkahelyemnél kettéválik az útvonaluk, és a villamos az utca egyik, az S-Bahn az utca másik végén áll meg. Távolság szempontjából tök mindegy, de a villamosmegállót akkor sem szeretem, mert hülyén van kialakítva, át kell menni a megállóban bent álló villamos előtt, és nem tudom észrevenni, ha esetleg valami marha úgy dönt, hogy előzi a villamost - röviden az a lényeg, hogy veszélyesnek érzem azt az átkelőt, míg az S-Bahntól teljes biztonságban lehet eljutni a suliig. Hétfőn ezért direkt megvártam a közös megállóban az S-Bahnt, bár a villamos korábban odaért, gondoltam, legyen egy olyan napom, amikor nem izgulok kicsit sem az átkelés miatt. (Valamiért mindig úgy jön ki a lépés, hogy a villamos van ott előbb, idejét sem tudom, mikor érkeztem S-Bahnnal dolgozni.) Fel is szálltam, el is indultunk, majd a következőt mondta be a vezető: forgalmi akadály mia

Leizzadós rémálom, az az igazi, jófajta. A benne szereplő biztos megdöbbenne, ha tudná, hogy ilyen félelmetes nyomot hagyott a tudatalattimban. Eltartott pár másodpercig, mire rájöttem, hogy itthon vagyok, Tomi is itt van, az illető viszont sehol sincs, minden oké.

Tominak most a péntek szabadnap, és a héten nekem is az lett, mert Ausztriában december 8. ünnep, plusz Tominak átpakolták kicsit a beosztását, így felszabadult a szombatja. Ezt kihasználva pénteken hazamentünk Pestre, aztán ő tegnap jött vissza, én meg ma. Pénteken voltunk a Cirkuszban, megnéztük a Csodagömb című előadást, ami ismét nagyon igényes, nagyon szép, nagyon tetszett. Egyetlen apró problémám volt vele, hogy szerepeltek olyan állatok, akik szerintem ezt a szereplést nem szeretik, de tényleg látszik a Cirkuszon, hogy igyekeznek minimálisra venni az állatos számokat, és ha mégis bekerül egy-egy, az is inkább kutyás, a kutyák meg szeretnek játszani. Most is készült rengeteg kép, majd mutatok, csak nem most. A Cirkusz után elmentünk a Móriczra szakadó esőben, ott találkoztunk Rékával, aki még nem ismerte Tomit, mert nem volt az esküvőn. Most bepótoltuk a megismerkedést, és szerintem jól sikerült. Rékától nászajándékba egy Feldobox élménykupont kaptunk, amelynek keretében vala

Ennyire biztos nem voltam jó, a Mikulás durván elfogult ❤ Az adventi naptár, ami jól illusztrálja többek között, hogy Tomi mennyivel kreatívabb, mint én. Én napokig bújtam a Guglit, miközben azon agyaltam, mibe tegyem majd a meglepetéseket, és úgy akadtam a házikós ötletre. Ehhez képest ő csak úgy kitalálta és megcsinálta ezt. Nem kell ám mindent túlbonyolítani, ahogy én szoktam :) Imádom. (A férjemet is meg a naptárt is.) A számok mellett mindig van egy kis rajz vagy üzenet, belül pedig eddig minden nap volt egy idézet szeretetről, karácsonyról, ünnepről, plusz odacelluxozva egy csoki, vagy ha nem csokis nap volt, akkor kuponos, ma pl. egy hátmasszázst nyertem, ami telitalálat, eléggé be van állva a vállam/hátam.

Idén extrém korán elkészültem mindennel, ami ajándék. Ma legyártottam az utolsó legyártandókat, és amit vettem, azt is már csak átvenni kell holnap. Ilyen szerintem még sosem volt. Meg olyan sem, hogy ilyen keveset aggódtam volna azon, hogy XY-nak még nincs semmi, de még csak ötletem se, mit csináljak. Jó, tavaly például nem is kapkodtam nagyon, mert még valahogy dec. 18-21-ig otthon voltam, és ráértem egy csomó mindent akkor beszerezni, de idén úgy alakult, hogy most hétvégén megyek/megyünk utoljára karácsony előtt, és egy csomó mindent jobban szeretek otthon intézni, mint itt. Lényeg a lényegben: nagyon megkönnyebbültem :) Az sem kizárt, hogy holnap be is csomagolom, ami már megvan, de jó lesz! Meg kép is készült a kézzel gyártott szekció nagyobb részéről, de azt nem teszem fel, majd csak karácsony után, nehogy valaki belefusson a meglepetésébe, mert akkor oda a meglepetés. Azért persze az adventi időszak további két és fél hetében sem fogok unatkozni, mert még mindig kell takarítani

Idén is megvettem a bérletet, ami négy ünnepi kiállításra szólt, ahogy tavaly is tettem, Ferenc József halálának századik évfordulója kapcsán. Tavaly nem szívtam meg, idén igen. Tavaly úgy volt, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeum adott otthont a kiállításoknak, és úgy, hogy az alsó-ausztriaiba nem jutottam el, még mindig simán megérte a bérlet. Azt hittem, idén is így van, és ebből az sem zökkentett ki, hogy többször is elolvastam a honlapot, valamiért minden alkalommal úgy értelmeztem, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeumról van szó, pedig csak az volt odaírva, hogy négy bécsi és alsó-ausztriai múzeum. Lényeg a lényegben, hogy most két bécsi és két alsó-ausztriai múzeum volt, és én az alsó-ausztriaiak egyikébe sem jutottam el, így aztán kicsit buktam a bérleten, de azért nem vészes, meg tanulópénz is, hogy sokkal figyelmesebben kell olvasni, akkor is, ha valamiért azt hiszem, tudom, mi van odaírva. Mindenesetre múlt szerdán, az utolsó napon még elmentem Schönbrun

Na, ez is eljött, meg is hatódtam. Szeptember 30-án volt az esküvő Garaboncon, ami Zalakaros mellett egy kicsi falu. Van ott egy szálloda, aminek van egy tavacskája stéggel, az volt a helyszín. A vacsora nagyon finom volt, és külön tetszett, hogy nem szokványos esküvői kaják voltak - mint például nálunk :D -, hanem különleges fogásokat választottak. Nagyon hangulatos, jól szervezett, szép esküvő volt. Néhány képet is mutatok, olyanokat, amiken nem látszik senki :)      

Nem semmi, hogy már megint karácsony lesz pillanatokon belül. Nagyon gyorsan rohan az idő, de ez nyilván másnak is feltűnt. Csütörtökön fél 4-kor keltünk, negyed 5-kor elindultunk Sümegre, mert tömegközlekedéssel nagyon nehézkes és hosszú megközelíteni, és nem akartunk délután érkezni. Szülinapokat ünnepeltünk, minden testvér otthon volt. Különleges év van náluk: Tomi húgai közül az egyik 30 éves, egy másik 20, a legkisebb fiú pedig 10. Volt ünnepi vacsora, ajándékozás és műsor (az ő családjukban minden nagyobb ünnepre műsorral szokás készülni - idén vicces módon mindenki kvízzel/vetélkedővel készült, mi is). Szombat délután jöttünk vissza, nálam utána öttől majdnem tizenegyig izzot a Mikulás-műhely, Tomi meg dolgozott. Mivel nem akartam lefoglalni az egész étkezőasztalt egész decemberre, főleg, hogy Tomi ott szeret németezni, az egyik végében alakítottam ki a "karácsonyi ráhangolódást." A koszorút Sümegen csináltam, a fenyő meg a bogyó Tomi szüleinek kertjéből van, és

Olyan elmaradásom gyűlt fel most már, hogy hajjaj. Szóval akkor kivonatolom az eseményeket. Múlt szombaton otthon tébláboltam fel-alá egészen fél 9-től 1-ig, mert mindenfélét be kellett szerezni. Egy része karácsonyi ajándék, másik része ahhoz alapanyag, harmadik része sarok nélküli csizma (igazi megváltás, már nagyon vágytam rá). Közben megnéztem az Észt Intézetben egy észt illusztrátor ötlete nyomán létrejött kiállítást, ahol az illető hölgy és mindenféle országból származó ismerősei Alice-képeit állították ki. Még december 16-ig megtekinthető a Deák tértől egy köpésre, ha valakit érdekel. Két kép ízelítőül:     Kora este elmentem a Moly-szülinapra, ahol majdnem az összes kedvenc programpontomon részt tudtam venni. A program kettőkor kezdődött, én fél ötre értem oda, szóval azért volt miről lemaradni. A torta-szépségversenyt elmulasztottam, de a győztest azért még bőven meg tudtam kóstolni, finom is volt. Utána következett a tombola, amire minden évben két jegyet szoktam venni,

Anyuka áll a forralt boros standnál a karácsonyi vásárban egy két év körüli gyerekkel, aki egy futóbiciklin üldögél. A gyerek egyszer csak felnyújtja a kezét, nyög hozzá. Anyuka válasza: "Nekem puncsot kell vennem. Hát hogy vegyek két bögre puncsot, ha téged is foglak meg a biciklit is, hmm, te?" Majd felveszi a gyereket. Tökre meglepődtem. Úgy éreztem, én az érvelés után nyomatékul nem venném fel. De azért én is szeretni fogom a gyerekemet, ez egészen biztos. (És annyival érzem jobban magamat azoknál, akik boldog-boldogtalannak életvezetési és gyereknevelési tanácsokat osztogatnak, hogy én megtartom magamnak a megfigyeléseimet, illetve oké, egy részüket kiöntöm ide a blogra, de nem az illető boldog-boldogtalan arcába.)

(a kismillió dolgon kívül, amiről írni szeretnék), hogy éppen fél éve volt az esküvőnk. Ezt itt most akkor meg is ünneplem egy képpel:

Kedden Bödőcs-est volt, naná, hogy elmentünk rá. Nekem ez az első élő standupom volt, Tominak a harmadik. Az esemény nyolckor kezdődött, amikor is megjelent a színpadon Edu, akit még sosem láttam-hallottam fellépni, mert sokkal előbb befejeztem a tévénézést, mint ahogy ő bekerült a Dumaszínházba. Na, hát, biztos gonosz dolog ilyet mondani, de nem veszítettem sokat. Határozottan nem tetszett a srác - kissé neurotikusnak éreztem, és úgy éreztem, akadályoz a mondanivalója megértésében a hadarás és dadogás. Valamint amit hallottam, azt sem éreztem különösebben viccesnek. Szerencsére kb. fél óra elteltével felbukkant Bödőcs, aki humoros is, jó előadó is, így nála már felhőtlen volt a szórakozás. Két témáját értékeltem különösen, az elején a politikusok fikázását (bőven megérdemli mind), a közepétől meg a gyerekneveléssel kapcsolatos meglátásait. Nagyon poénnak tűnik az a hasonlat, hogy totyogós gyereket nevelni olyan, mintha egy folyamatosan LSD hatása alatt álló, repülő emberrel próbál

ma 87 éves lenne. És már 19 éve nincs velünk - egészen hihetetlen.

milyen szűklátókörű emberek vannak. Egy karácsonyos csoportban valaki megmutatta a karácsonyfáját, ami már most áll. Persze többen csodálkoztak, mert még csak dec. 2. van, egy nő viszont teljesen kitért a hitéből, hogy ez a karácsony tönkretétele, mi lesz a hagyománnyal, a fát 24-én állítjuk, jan. 6-án bontjuk. Erre a posztoló elmondta, hogy ő Angliában él, ahol ez a szokás, egész decemberben díszíti a fa a lakást. Na, ekkor kiderült, hogy egész Anglia tök hülye, semmit sem tudnak a karácsonyról, és ezzel megölik az egész lényegét. Lehet azt mondani más szokásra, hogy az érdekes vagy fura, de ahhoz senkinek sincs joga, hogy lehülyézzen egy népet vagy népeket, csak mert valamit máshogy szoktak, mint mi. Azért milyen ez már: ismer egyféle karácsonyi hagyományt, a magyart, tehát a karácsonyt csak úgy lehet ünnepelni, és minden más mód a karácsony tönkretétele. Megjegyzem, én is azt hozom otthonról, hogy a fát 24-én díszítjük, 6-án bontjuk, minden évben így is szoktam, de nem fáj, hogy

Gyönyörű hóesésre ébredtünk ma hajnalban. Csak úgy szakad! De szeretem! Simán benne lennék, hogy karácsonyig már így maradjon. Vagy újévig. Január másodikán elolvadhat, üsse kő.

de akkor is muszáj ismét elmondanom, hogy nagyon erős ellenérzéseim vannak a MÁV-val szemben - és akkor még szépen fogalmaztam. Tökre felháborít, hogy nemzetközi menetjegyet csak magyarországi automatából enged felvenni, miközben a belföldit simán be lehet mutatni telefonon, ahogy az osztrák MÁV oldalán vásárolt nemzetközit is. Nem értem, miért kell EC-t közlekedtetni 1000 éves, fülkés kocsikkal. A fülke kicsi, nem fér el benne kényelmesen hat ember, és ha valaki, aki nem legkívül ül, feláll, csak úgy tud kimenni, hogy minden útjába kerülőt eltapos. Miért nem választhatom ki én, hol akarok ülni? Miért a rendszer sorsol? Az is durva, hogy a kocsi két végén van egy-egy vécé, és a legritkább esetben működik mindkettő. Ma pl. az egyik le van zárva, a másiknak viszont nem lehet bezárni az ajtaját, és kezet se nagyon akarj mosni. Hányás, tényleg. Biztos vagyok benne, hogy ezt lehetne normálisan is, nem tudom, miért nem akarják. (De így is inkább a vonat, sajnos, biztonságosabbnak érz

Kedden voltunk a 2Cellos koncertjén. Tomi egyik húgától hallottunk róluk, rájuk kerestünk a youtube-on, megállapítottuk, hogy tök jók, majd észrevettük, hogy jönnek Bécsbe, és vettünk jegyet. Két csellós srác a "főattrakció", és az az érdekességük, hogy nem komolyzenét játszanak, hanem mindenfélét, film- és popzenét, egészen rockos dolgokat is. A srácok elég humorosak is, főleg az egyikük (nevüket sajna nem tudom), ő pl. ilyeneket dobott be, hogy "a következő szám gyönyörű, mindig meghatódom, amikor hallom, ahogy játszom." A Tűzszekerek zenéjével nyitottak, ami véletlenül pont anyuék zenéje volt az esküvőn 27 éve, úgyhogy kicsit meghatódtam tőle.   Tavaly Márton-nap környékén elmentünk libázni Schönbrunnba (van egy étterem a kastély mellett), és Tomi idén felvetette, legyen ebből hagyomány. Így aztán ma megint sor került a Márton-napi libázásra, csak most egy másik étteremben, és most nem negyed libát kértünk, mert az tavaly brutális adagnak bizonyult, ha

Tök jó hetünk volt. Szerdán délután jött Blanka, és bár csütörtök reggel ment is haza, egy teljes estét meg egy reggelt végig tudtunk beszélgetni. Blanka gyerekkorában évekig élt Bécsben, úgyhogy ismeri a várost, turistáskodásra nem vágyott, itthon voltunk. Nagyon jó érzés volt megmutatni neki, hol lakunk, mert azért mégis izé, ha az ember legjobb barátnője még nem ismeri az ember lakását. Pénteken este aztán jöttek anyuék. Márciusban voltak nálunk utoljára, ezért egyrészt időszerű is volt már az újabb látogatás, másrészt azóta egy csomót változott a lakás, most már sokkal otthonosabb, mint akkor, úgyhogy ezért is örültem, hogy ők is megnézték. Péntek este beszélgettünk egy jót, tegnap besétáltuk a belvárost (Stephansplatz-Karlsplatz-Stephansplatz-Rathaus), megnéztünk összesen négy vásárt (kettő volt tervben, a Karlsplatzon meg a Rathausnál, de közben észrevettük, hogy már megnyitott a Stephansdom előtti is, és a Rathaus felé sétálva a spanyol lovasiskola épülete előtt is belefutottu