Összegzés 2017
Mindig kicsit szomorú, amikor véget ér egy év, ami alapvetően butaság, mivel az idő folyamatos, csak az ember osztja szakaszokra, csak a mi döntésünk miatt létezik egyáltalán év meg annak vége. Persze nem egészen, de nem lenne kötelező mérni meg megemlékezni róla meg ilyenek, értitek. Meg aztán most erősen gyanítható, hogy 2018 még annál is több örömet tartogat, mint ez az év, szóval így pláne örömteli, hogy mindjárt megérkezik.
2017 igen jó év lett, örömmel fogok rá visszaemlékezni. Sejtettem, hogy okos lenne év közben folyamatosan írni a bejegyzést, minden hónap végén rögzíteni, mi volt annak a hónapnak a legfontosabb történése, de hát ez nem sikerült, úgyhogy most törhetem a fejem, és még az sem kizárt, hogy egy csomó dolog ki fog felejtődni.
Januárban (vagy februárban?) kipróbáltam az aerial silket. Szuper új sport, majd egyszer folytatom is, feltehetőleg pár év múlva. Egyelőre nem lehet rá bejutni, meg aztán más akadályozó tényező is van. Voltam a szokásos éves hótalpas túrán is, amit nagyon szeretek, de idén nem volt egyértelműen jó élmény, 2018-ban meg elmarad. Talán még 2019-ben is. A többit meglátjuk.
Márciusban (vagy áprilisban?) voltam stand up paddle túrán a Dunán, itt, Bécsben. Jó hangulata volt, jólesett a mozgás is.
Szintén márciusban izgultunk, vajon megkapja-e a suli az új projektet, lesz-e munkánk. Azért nem vittük túlzásba az izgulást, mert jó eredményeket produkáltunk az előző projekt keretében, szóval sejthető volt, hogy megtart minket a megbízó. Meg is tartott.
Április 1-től 8-ig Pekingben voltam Blankával Blanka szüleinél. Ezzel megvolt életem első ázsiai útja, valamint életem két leghosszabb utazása repülőn és úgy összességében is. Odafelé emlékeim szerint 12 órát utaztunk, ebből 11 volt repülés, visszafelé 17 órát, ebből 12 volt repülés. A gépen még mindig félek, mindkét alkalommal eléggé örültem, amikor le lehetett szállni róla. Peking csoda egy hely, nagyon izgalmas, nagyon érdekes, nagyon más. Maga a város nem valami szép, óriási betonrengeteg, olyan szmog, hogy marja az ember torkát, de a történelmi helyszíneik elképesztőek, gyönyörűek, és látszik, hogy nagyon vigyáznak rájuk. Döbbenetes méretekkel rendelkezik az a város, egy metrómegálló lesétálása néhol fél óra vagy még több. Abszolút törpének érezheti magát ott az ember. Nem tudnék kedvencet avatni a megjárt helyszínek között, mindegyik hatalmas élmény volt. Még szeretnék majd menni, de nem a közeljövőben, a repülőút emléke még nem halványult el eléggé :D
Szintén áprilisban 30 éves lettem. Ezt megünnepeltük otthon és itthon is, mindkettő csodás volt. Nem okozott rossz érzést, hogy betöltöttem a harmincat, hát ez van, előbb-utóbb mindenki így jár, akinek egy kicsi szerencséje van.
Május végén volt a lánybúcsúm Pesten. Majdnem minden barátnőm eljött, szuper programot állítottak össze nekem, és még arra is figyeltek, hogy minden rágcsa és kaja gluténmentes legyen, amire azért nem számítottam, mert szerencsére nem vagyok gluténérzékeny, egyéni döntés, hogy amennyire lehet, kerülöm a glutént (kivéve karácsonykor, amikor képtelen vagyok, de olyankor bosszút is áll a gluténtól és cukortól elszokott szervezetem). Tetszettek a feladatok, amiket kitaláltak, sokat is dolgoztak velük, és nagyon jó volt együtt tölteni egy délutánt/estét.
Június 3-án férjhez mentem. Sümegen volt az esküvőnk, emiatt nekem sok rokonom nem jött el, amit azért sajnálok. Nagyon izgultam előtte, és Tomival azt beszéltük, tök jó volt ez így, hogy alig hat hónapot hagytunk a szervezésre, mert ennél több idő alatt rendesen be lehetett volna golyózni. Így viszont nem jutottunk el arra a szintre, amikor már azon stresszelünk, pontosan milyen színárnyalatú legyen a szalvéta. Nálunk már csak egy volt osztálytársam csinálta jobban: augusztusban lánykérés, októberben esküvő. No de. A dekorációt szinte teljes egészében anyu csinálta, ahogy az én összes ékszeremet és a csokromat is. Jó érzés volt, hogy ennyit készült az esküvőre ilyen lelkesen, és hogy bárhová néztem, mindenhol az ő keze nyomát láttam. Jól sikerült az esküvőnk, a vendégek jól érezték magukat (meg mi is). Másnap még estig csak az esküvővel kapcsolatos feladatok jöttek csőstül, azt hittük, sosem lesz már vége. De aztán vége lett, mi meg szakadó esőben lementünk Gyenesdiásra kicsit csendben és nyugalomban lenni, aludni egy nagyot. Aztán hétfőn már utaztunk vissza Bécsbe, de sokkal kisimultabban, mint amilyenek vasárnap este voltunk. Mennyire jó volt az az egy nap is!
Még júniusban elutaztunk Athénba két hétre nászútra. Lejártuk a lábunkat a majdnem két hétben, amit ott töltöttünk, szinte minden látványosságot megnéztünk, és még tengerparton lábat lógatni is volt időnk.
Júliusban nagyon gyúrtam a Balaton-átúszásra, de végül úgy alakult, hogy nem mentem. Nem baj, majd 2018-ban megejtjük az anya-lánya átúszást.
Szintén júliusban elköltözött a sulink, így vicces módon légvonalban közelebb került a házunkhoz, de menetidőben jóval távolabb, ráadásul megváltozott a munkaidőnk is, 5 helyett már fél 6-ig tartott (később is kezdődött fél órával). Ez nem volt annyira kényelmes, de azért hozzá lehetett szokni, meg az embernek ne sírjon a szája, ha van egy jó munkahelye korrekt és rendes főnökkel meg kedves kollégákkal, ugye.
Augusztusban szokásos módon felmentünk anyuval a Várba, és megnéztük a Mesterségek Ünnepét. Szeretem ezt a hagyományunkat, szeretném továbbra is megőrizni.
Októberben beiktattunk egy rövid "őszölést." Semmeringbe utaztunk, ami gyönyörű egy környék. Túráztunk, felfedeztünk, pihentünk, lazítottunk. Szuper volt. Ugyanebben a hónapban, sőt ugyanezen a héten részt vettem az általános iskolám 100 éves ünnepségén is. Az is nagy élmény volt, jó, hogy ott lehettem.
Novemberben voltunk a 2Cellos koncertjén és Bödőcs Tibor fellépésén, mindkettő Bécsben volt. Mindkettőt élveztük, megérte elmenni.
Decemberben voltunk színházban Tomival és Rékával, a Szajrét néztük meg a Karinthyban. (Ezen kívül még kétszer színházaztunk szerintem, csak nem tudom felidézni, melyik hónapokban. Egyszer szintén Pesten, egyszer Bécsben, ennyi biztos.) Megünnepeltük a második karácsonyunkat Tomival, az elsőt házasokként. Most sem volt semmi feszkó, békében, nyugalomban telt mindhárom nap.
Mindketten kaptunk adventi naptárat, így minden nap lehetett izgatottan bontogatni. És minden este felolvastunk egy karácsonyra készítő mesét. Aztán megünnepeltük a karácsonyt, a második közöset, az elsőt házaspárként.
Az év bőven tartogatott idegeskedést meg stresszt, de ennek nagy részét magamnak okoztam azzal, hogy olyan idegeskedős vagyok, valamint az első és a második félév is bőven tele volt boldogsággal, csak nem mindig ugyanazzal a jellegűvel. A második jellegűt szeretném 2018-ban is ❤
Olvasás terén nem alkottam valami nagyot, még a heti egy könyv sem jött össze, de hát van ilyen, elég mozgalmas volt ez az év, többnyire az olvasástól eltérő dolgok foglalkoztattak. Csak harmincöt könyvet olvastam, és három csúszik át 2018-ra, illetve egyikük, Arthur Ransome-tól a Fecske-völgy talán sosem olvasódik el teljesen, elakadtam benne, egyszerűen nem megy, nem tetszik, de egyrészt molyos karácsonyra kaptam valamelyik évben, mert vágytam rá, másrészt az első rész kedvéért, amit annyira szerettem annak idején, csak erőt kéne venni magamon, és ezzel is megküzdeni.
2017 igen jó év lett, örömmel fogok rá visszaemlékezni. Sejtettem, hogy okos lenne év közben folyamatosan írni a bejegyzést, minden hónap végén rögzíteni, mi volt annak a hónapnak a legfontosabb történése, de hát ez nem sikerült, úgyhogy most törhetem a fejem, és még az sem kizárt, hogy egy csomó dolog ki fog felejtődni.
Januárban (vagy februárban?) kipróbáltam az aerial silket. Szuper új sport, majd egyszer folytatom is, feltehetőleg pár év múlva. Egyelőre nem lehet rá bejutni, meg aztán más akadályozó tényező is van. Voltam a szokásos éves hótalpas túrán is, amit nagyon szeretek, de idén nem volt egyértelműen jó élmény, 2018-ban meg elmarad. Talán még 2019-ben is. A többit meglátjuk.
Márciusban (vagy áprilisban?) voltam stand up paddle túrán a Dunán, itt, Bécsben. Jó hangulata volt, jólesett a mozgás is.
Szintén márciusban izgultunk, vajon megkapja-e a suli az új projektet, lesz-e munkánk. Azért nem vittük túlzásba az izgulást, mert jó eredményeket produkáltunk az előző projekt keretében, szóval sejthető volt, hogy megtart minket a megbízó. Meg is tartott.
Április 1-től 8-ig Pekingben voltam Blankával Blanka szüleinél. Ezzel megvolt életem első ázsiai útja, valamint életem két leghosszabb utazása repülőn és úgy összességében is. Odafelé emlékeim szerint 12 órát utaztunk, ebből 11 volt repülés, visszafelé 17 órát, ebből 12 volt repülés. A gépen még mindig félek, mindkét alkalommal eléggé örültem, amikor le lehetett szállni róla. Peking csoda egy hely, nagyon izgalmas, nagyon érdekes, nagyon más. Maga a város nem valami szép, óriási betonrengeteg, olyan szmog, hogy marja az ember torkát, de a történelmi helyszíneik elképesztőek, gyönyörűek, és látszik, hogy nagyon vigyáznak rájuk. Döbbenetes méretekkel rendelkezik az a város, egy metrómegálló lesétálása néhol fél óra vagy még több. Abszolút törpének érezheti magát ott az ember. Nem tudnék kedvencet avatni a megjárt helyszínek között, mindegyik hatalmas élmény volt. Még szeretnék majd menni, de nem a közeljövőben, a repülőút emléke még nem halványult el eléggé :D
Szintén áprilisban 30 éves lettem. Ezt megünnepeltük otthon és itthon is, mindkettő csodás volt. Nem okozott rossz érzést, hogy betöltöttem a harmincat, hát ez van, előbb-utóbb mindenki így jár, akinek egy kicsi szerencséje van.
Május végén volt a lánybúcsúm Pesten. Majdnem minden barátnőm eljött, szuper programot állítottak össze nekem, és még arra is figyeltek, hogy minden rágcsa és kaja gluténmentes legyen, amire azért nem számítottam, mert szerencsére nem vagyok gluténérzékeny, egyéni döntés, hogy amennyire lehet, kerülöm a glutént (kivéve karácsonykor, amikor képtelen vagyok, de olyankor bosszút is áll a gluténtól és cukortól elszokott szervezetem). Tetszettek a feladatok, amiket kitaláltak, sokat is dolgoztak velük, és nagyon jó volt együtt tölteni egy délutánt/estét.
Június 3-án férjhez mentem. Sümegen volt az esküvőnk, emiatt nekem sok rokonom nem jött el, amit azért sajnálok. Nagyon izgultam előtte, és Tomival azt beszéltük, tök jó volt ez így, hogy alig hat hónapot hagytunk a szervezésre, mert ennél több idő alatt rendesen be lehetett volna golyózni. Így viszont nem jutottunk el arra a szintre, amikor már azon stresszelünk, pontosan milyen színárnyalatú legyen a szalvéta. Nálunk már csak egy volt osztálytársam csinálta jobban: augusztusban lánykérés, októberben esküvő. No de. A dekorációt szinte teljes egészében anyu csinálta, ahogy az én összes ékszeremet és a csokromat is. Jó érzés volt, hogy ennyit készült az esküvőre ilyen lelkesen, és hogy bárhová néztem, mindenhol az ő keze nyomát láttam. Jól sikerült az esküvőnk, a vendégek jól érezték magukat (meg mi is). Másnap még estig csak az esküvővel kapcsolatos feladatok jöttek csőstül, azt hittük, sosem lesz már vége. De aztán vége lett, mi meg szakadó esőben lementünk Gyenesdiásra kicsit csendben és nyugalomban lenni, aludni egy nagyot. Aztán hétfőn már utaztunk vissza Bécsbe, de sokkal kisimultabban, mint amilyenek vasárnap este voltunk. Mennyire jó volt az az egy nap is!
Még júniusban elutaztunk Athénba két hétre nászútra. Lejártuk a lábunkat a majdnem két hétben, amit ott töltöttünk, szinte minden látványosságot megnéztünk, és még tengerparton lábat lógatni is volt időnk.
Júliusban nagyon gyúrtam a Balaton-átúszásra, de végül úgy alakult, hogy nem mentem. Nem baj, majd 2018-ban megejtjük az anya-lánya átúszást.
Szintén júliusban elköltözött a sulink, így vicces módon légvonalban közelebb került a házunkhoz, de menetidőben jóval távolabb, ráadásul megváltozott a munkaidőnk is, 5 helyett már fél 6-ig tartott (később is kezdődött fél órával). Ez nem volt annyira kényelmes, de azért hozzá lehetett szokni, meg az embernek ne sírjon a szája, ha van egy jó munkahelye korrekt és rendes főnökkel meg kedves kollégákkal, ugye.
Augusztusban szokásos módon felmentünk anyuval a Várba, és megnéztük a Mesterségek Ünnepét. Szeretem ezt a hagyományunkat, szeretném továbbra is megőrizni.
Októberben beiktattunk egy rövid "őszölést." Semmeringbe utaztunk, ami gyönyörű egy környék. Túráztunk, felfedeztünk, pihentünk, lazítottunk. Szuper volt. Ugyanebben a hónapban, sőt ugyanezen a héten részt vettem az általános iskolám 100 éves ünnepségén is. Az is nagy élmény volt, jó, hogy ott lehettem.
Novemberben voltunk a 2Cellos koncertjén és Bödőcs Tibor fellépésén, mindkettő Bécsben volt. Mindkettőt élveztük, megérte elmenni.
Decemberben voltunk színházban Tomival és Rékával, a Szajrét néztük meg a Karinthyban. (Ezen kívül még kétszer színházaztunk szerintem, csak nem tudom felidézni, melyik hónapokban. Egyszer szintén Pesten, egyszer Bécsben, ennyi biztos.) Megünnepeltük a második karácsonyunkat Tomival, az elsőt házasokként. Most sem volt semmi feszkó, békében, nyugalomban telt mindhárom nap.
Mindketten kaptunk adventi naptárat, így minden nap lehetett izgatottan bontogatni. És minden este felolvastunk egy karácsonyra készítő mesét. Aztán megünnepeltük a karácsonyt, a második közöset, az elsőt házaspárként.
Az év bőven tartogatott idegeskedést meg stresszt, de ennek nagy részét magamnak okoztam azzal, hogy olyan idegeskedős vagyok, valamint az első és a második félév is bőven tele volt boldogsággal, csak nem mindig ugyanazzal a jellegűvel. A második jellegűt szeretném 2018-ban is ❤
Olvasás terén nem alkottam valami nagyot, még a heti egy könyv sem jött össze, de hát van ilyen, elég mozgalmas volt ez az év, többnyire az olvasástól eltérő dolgok foglalkoztattak. Csak harmincöt könyvet olvastam, és három csúszik át 2018-ra, illetve egyikük, Arthur Ransome-tól a Fecske-völgy talán sosem olvasódik el teljesen, elakadtam benne, egyszerűen nem megy, nem tetszik, de egyrészt molyos karácsonyra kaptam valamelyik évben, mert vágytam rá, másrészt az első rész kedvéért, amit annyira szerettem annak idején, csak erőt kéne venni magamon, és ezzel is megküzdeni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése