LizaGazdija

Olyan szimpatikus volt végig a főszereplő, aztán most az utolsó 200 oldalon mintha megbuggyant volna. Hibát hibára, hülyeséget hülyeségre halmoz. Az első után csalódott voltam, a másodikat nem is akartam elhinni, és többször eszembe jutott a nap folyamán, hogy szeretném megkérdezni Huwot, mégis mire gondolt, amikor ezt cselekedte, és nem tanult-e abból, amikor más ugyanezt tette, és nagyon csúnyán megütötte a bokáját. Én úgy örültem, hogy milyen jó élete lesz ennek a gyereknek, és simán elfuserál mindent, miközben az apja meg a testvérei kézzel-lábbal tiltakoznak ez ellen. De hát hiába, Huw nagyon okos, a számtalan testvére meg az apja tapasztalata nem lehet valid, ő viszont majd mindent tud. Tipikus tini, ehh. Azt hiszem, viszonylag régen sikerült ennyire beleélni magam egy könyvbe. Tudott valamit a nagyanyám, amikor sok-sok évvel ezelőtt elolvasásra javasolta.

Amikor a Flixbus átvette a Bécs-Budapest járatot a Eurolinestól, az volt a szöveg, hogy így majd irtó olcsón, akár 1500 Ft-os áron lehet utazni per irány az eddigi 3000-5900 Ft helyett. Na, hát ebből az lett, hogy ha nem foglalsz buszjegyet hetekkel előre (mely esetben amúgy szintén nem 1500, hanem 3000 az ár, legalábbis én még 1500 Ft-os jeggyel nem találkoztam), szóval ha nem találod ki elég hamar, hogy utazni akarsz, akkor 9200 Ft-odba is fájhat az út. Per irány. Miközben a Eurolines idejében a retúr került 8900 Ft-ba. Ez már önmagában is pofátlanság, de a szolgáltatás minősége is drasztikusan romlott. Az egy dolog, hogy nincs wifi, mert az eddig sem volt mindig, de hogy a WC-ben olyan szag legyen, hogy kis híján elhánytam magam, amikor bementem (és azért mentem be, mert az első, második és harmadik óvatos próbálkozás után megszoktam a Eurolinesnál, hogy tök kulturált a WC), sőt ne legyen víz sem, amivel kezet mossak, hát, ez konkrétan bicskanyitogató. Annyira igazságtalannak ér

Tök jól sikerült a mai órám, mind a négy, és a végén, amikor hazafelé mentünk (általában a csoport nagy része egy darabon együtt utazik), azt mondta az egyik nő, hogy nagyon jól tanítok, és akivel eddig erről beszélt, mind egyetértett vele. Hát, ez annyira jólesett! Délelőtt rájöttem, hogy nem lesz mikor készülni a jövő heti óráimra hétvégén, még vasárnap este sem, mert legalább 10 lesz, mire Bécsbe érek, ha nem 11. Először arra gondoltam, nem baj, majd hétfő reggel készülök, de az meg azért nem jó, mert hétfő reggel fordítani kéne, hogy már végre a nyersfordítás végére érjek, és kezdhessem a szöveg letisztázását. Végül arra jutottam, hogy majd a buszon megpróbálok alkotni valamit. Nos, végül olyan hatékony voltam, hogy szerdáig megvannak az óraterveim (persze lesz még rajtuk munka, mert még nyomtatni kell, meg egyes pontokkal kapcsolatban még meggondolhatom magam, ilyenek), fordítottam még négy vagy öt oldalt (icipici helyem volt, kicsavarodott csuklóval tudtam gépelni, úgyhogy ez i

Két nap alatt két eltűnt turista holttestét találták meg. Egy 17 éves magyar fiúét Gozo egyik strandján - egy szeles napon, amikor nagyok voltak a hullámok, és piros jelzés volt érvényben, beugrott a tengerbe, és többet nem bukkant fel. Egy 17 éves német fiúét a Dingli-szikláknál, az egyik kedvenc helyemen, 10 emeletnyi mélységben, a bérelt biciklije mellett. Rettenetes. Nagyon-nagyon sajnálom mindkét srácot és családot, és közben felmerül bennem, vajon miért nincs egy egészséges veszélyérzete egy csomó fiatalnak, miért nem gondolják, hogy rossz ötlet háborgó tengerbe ugrani, illetve a sziget egyik legmagasabb pontján a sziklák szélén tekerni. Elég kegyetlenül van ez kitalálva, hogy nincs második esély, nincs olyan, hogy majd legközelebb óvatosabb lesz.

Szerintem fontos, hogy a tanulás legelejétől fogva minél több angol szöveget halljon a nyelvtanuló, és ennek egyik legjobb formája, ha filmet nézünk. Ezen a ponton még nem 90 perceset, de még csak nem is 20 perces sorozatepizódot, hanem 5-6 perces szösszeneteket. Néha Mr. Beant, néha A rózsaszín párducot, ma az IT Crowd második részéből három jelenetet, ilyesmik. Minden alkalommal elmondom, hogy nem baj, ha nem fogják végig érteni az egészet, nem is ez a cél, hanem az, hogy egyszerre hallják és olvassák az angol szöveget (mármint általában van felirat), és a legfontosabb pontokat ki tudják következtetni a látottak alapján. És akkor van pre-teach, amikor megnézünk néhány szót, ami nagyon kell ahhoz, hogy az általuk ismert szavakból összeállított igaz-hamis állításokra tudjanak válaszolni (persze azért még a videó előtt átnézzük az állításokat, van-e bármilyen új szó), majd megnézzük a részleteket, és van olyan diák, aki hozzá sem kezd a feladathoz, hanem megsértődik, hogy ő ebből semm

Közeledik a szeptember, közeledik az összeköltözés. Még nem világos, hol fogunk lakni, mármint az sem, melyik városban. Felmerült, hogy menjünk St. Pöltenbe, mert akkor Tomi meg tudja tartani a mostani munkahelyét, ami azért jó, mert aggódik, hogy Bécsben talál-e (talál, számomra nem kérdés), és jót talál-e (ez meg szerintem is lutri). Nekem igazából olyan szempontból nem lenne rossz Pölten, hogy onnan 20-30 perc alatt a sulihoz ér a vonat, de sokkal stresszesebb lenne az utazás, mert ha kimarad vagy késik a vonat, akkor nem érek be az órámra - az biztos, hogy nem fogok több vonattal előbb indulni, mint szükséges, mert akkor az a fordítóidőmből vonódik le. Most meg, ha kimarad vagy késik az S-Bahn, 5-10 perc múlva jön a következő, szóval semmiképp sem késhetek el. Hazautazás szempontjából sem egyértelműen nyerő Pölten, mert 1. sokkal messzebb van onnan mindkettőnk otthona, 2. sokkal drágább is a hazaút (esetemben majdnem kétszer annyiba kerül). Ilyenek jutottak eszembe, hogy most p

Vajon jár valamiféle büntetés annak az országnak, amelyik sok évvel az esemény előtt megnyeri az olimpia rendezési jogát, és aztán ilyen-olyan okokból nem sikerül normálisan felkészülnie rá? Már azon túl, hogy a következő sok évben, remélem, nem rendezhet hasonló eseményt. Nagyon durva, ami Brazíliában történik. Remélem, azért meg lehet rendezni az olimpiát, és minden versenyző meg látogató túl is fogja élni.

Amikor egy A1-es tanfolyam egyik diákja, aki ráadásul még életében nem tanult angolul, az első napon ott van, majd lebetegszik, két hétig kimarad, aztán a harmadik hét első napján, összesen tehát 36 mulasztott óra után visszajön, na, az például kemény. Hallgatónak és tanárnak egyaránt.

Értem az összefüggéseket, tényleg, és tudom, hogy önszántamból kapcsoltam be a telefonomon a helymeghatározást. Ettől még hátborzongatónak tartom, hogy a Facebook oldal a 15 süße Minuten névre hallgató kávézót reklámozza nekem, a telefonom meg külön értesítést küld, hogy értékeljem a Hotel Moser Pöchlarnt, és ezzel segítsek másoknak. Előbbi helyen egyszer ittunk egy kávét Tomival, utóbbi előtt meg szombaton ültem kb. egy órát, és vártam Tomit (aki mindig odaér értem 11-re, amikorra megjövök a vonattal, de szombaton brutál napjuk volt, és fél 12-ig kellett dolgoznia, és mivel busz ilyenkor már nincs, meg kellett várni őt.) A hotel előtt amúgy odajött hozzám egy vadidegen srác, és szóba elegyedett velem, na, az is elég creepy volt. Közepesen voltam ideges, mert az utca túloldalán lévő állomásépülettel ellentétben, ahonnan azért jöttem ki, mert három huszonéves srác üldögélt tőlem nem messze, és veszélyben éreztem magam a tök üres épületben, a hotelben még bőven volt élet, ki-be járkáltak

Sokadszor érzem azt, hogy ez a nekem való nap - érzésre olyan, mintha egy hét lett volna, és alig látok a fáradtságtól. Tegnap kalandosan értem haza, talán máskor megírom, mindenesetre 1-kor kerültem ágyba. Ma meg 6-kor keltem. 8-ra mentem a szüleimhez ezt-azt intézni, pl. elhoztam a Csehországból gyógyultan hazakerúlt laptopomat, és nagyon boldog vagyok vele. Nem mintha a másikat nem szeretném. 9:40-kor találkoztunk volna Blankával az Alleenál, csak én elkéstem. Most sem értem, hogy nem értem oda 50 perc alatt. De azért tök jó volt együtt lenni, beszélgetni. Aztán bevásároltam, mert még nem tudom, hogyan alakul a hétfő, és inkább legyen kajám Bécsben, mint ne. Aztán hazarohantam, letettem a gépemet. Aztán kozmetikusnál voltam (de jó volt, ha tudnátok...), majd a szakadó esőben hazaballagtam. A recepciós lány adott egy kissé rozoga, náluk felejtett ernyőt, így nem ment tönkre a könyvem :) (Agyam már pihen, a borult ég láttán arra gondoltam, remélem, nem ázom meg, de az nem

Ne legyen az angolon kívüli egyéb foglalkozás, amit a kurzus kínál (nem fejtem ki, miért kínálja, de kínálja, és szerintem tök logikus kellene, hogy legyen annak, aki benne van), inkább beszélgessünk akkor már angolul. A1-es szintű csoportról beszélünk. Oké. Kicsit tele a bakancsom így péntek délutánra, rég láttam ennyi rém kritikus, örökké elégedetlen embert egy rakáson.

Két hete Bud Spencer, múlt héten Esterházy Péter, ma  Somló Tamás . Nem tetszik, nagyon nem. Ráadásul ketten közülük még csak nagyon idősek sem voltak. Olyan szomorú ez :( A három (?) évvel ezelőtti Cirkuszok Éjszakáján ezt énekelte Somló Tamás gólyalábon állva éjfélkor. Élmény volt látni és hallani :)

Nem egyszerű a tanárok élete, de azért igyekszem. A szinte használhatatlan könyv és az a tény, hogy kezdő csoportokban nem vagyok elég rutinos, eléggé megnehezíti a dolgomat, viszont erősen bízom benne, hogy bele fogok jönni ebbe. Csak nagyon-nagyon-nagyon át kell gondolni minden lépésemet, és mivel 200 perces órákat tartok, ez elég időigényes. Azért a mai óra már _majdnem_ olyan volt, hogy elégedett legyek magammal. Ja, és feltalálhatnám azt a mondást, hogy régen elveim voltak, most kezdő csoportom van. Tökre nem szerettem volna fordítási feladatokat csináltatni velük, aztán mégis kénytelen leszek, mert be kell látnom, hogy különben végük van, rosszul érzik magukat, pánikba esnek. Nem hiszik el nekem, hogy nem kell minden szót érteni, én meg mára eljutottam odáig, hogy ám legyen - azt eddig is tudtam, hogy mindegyik tanár fordíttat a csoportjaival, az anyanyelviek is, hát akkor fordítsanak az én hallgatóim is. Remélem, megnyugszanak tőle, és elhiszik végre, hogy ügyesek. Aztán a CELTA

Ma reggel olvastam egy számomra teljesen ismeretlen írónő halálhírét . Áprilisban eltűnt a kutyájával együtt, majd múlt héten megtalálták a földi maradványaikat a házuk közelében, és letartóztatták a nő élettársát, mert ő a gyanúsított. Ez már önmagában is szörnyű, de aztán még kutakodtam egy kicsit, hogy ki volt ez a nő, és kiderült, hogy nem volt egyszerű az élete, mégis arra használta az energiáit, hogy másoknak egyszerűbb legyen. Öt éve egy nyaraláson vízbe fulladt a férje, és ő blogírásba kezdett, abban segített másoknak, hogyan lehet feldolgozni a gyászt, honnan lehet ehhez segítséget szerezni, ilyesmi. Nyilván nem vagyok rendőrség, nem tudhatom, mi történt, de ha az van, ami látszik, ismét felmerül bennem a kérdés, miért nem lehet elhagyni azt, akivel nem jó, miért kell megölni. Beteg emberek vannak, tényleg.

Csak elég sűrűre sikerült a hét, és úgy nézem, ez mindig ilyen lesz, legalábbis amíg kezdő csoportom van. A tankönyvünk használhatatlan, eleve teljesen nélkülöz minden logikát a felépítése, és ennél már csak az nagyobb gáz, hogy miután hozzávagdos a kedves nyelvtanulóhoz kb. minden magyarázat nélkül ilyen aprócska témákat, hogy there is / there are, Present Simple, stb., még csak be sem gyakoroltatja ezeket. Ez viszont azt jelenti, hogy nekem rettenetesen sok kiegészítő anyagot kell előtúrnom a nem kis tárházamból, szóval kb. öt-hat könyvből próbálok összegyúrni egy használható órát, ami bizony nem kevés idő. Ráadásul napi 4x50 perc heti ötször bizony nem kevés, és hiába gyakoroltatok agyon mindent, még így is rengeteg minden belefér, szóval szegényeknek zsong a fejük, amit nem csodálok. Mondjuk, erre azért számíthattak, amikor bevállalták a heti 20 órás tanfolyamot. A lakást még mindig nem szeretem, sem a lakótársat. Idegesít, hogy minden nyikorog és/vagy szétesik abban a nyomorult

Öt éve kellett elaltatni Lizát, szintén egy hétfői napon. Ezt a képet tettem ki akkor róla: Durva, milyen gyorsan telik az idő, és már öt éve nincs kis Lizánk.

Tomi többnyire dolgozott, és én is. Fordítottam 15 oldalt, aztán összeraktam a holnapi óra kiegészítő anyagait aszerint, hogy mit szeretnék kinyomtatni, és mit szeretnék kivetíteni. Tomi fél 4-kor elborult arccal jött haza, azt hittem, nagyon fáradt, de nem, illetve nem csak - nagyon ki volt akadva. Ugyanis közölte vele a szálloda tulaja 11-kor, hogy még ma át kell költöznie egy egyszemélyes szobába, két szobalány (akik nem rokonok, csak ismerik egymást, együtt érkeztek, ja, egyikük 35, másikuk 50 éves) beköltözik az ő franciaágyas szobájába, és mindezt azért, mert holnap érkezik egy új dolgozó, akinek kell egy egyágyas szoba. Szerintem ez nem normális dolog. Csak jó lenne, ha nem aznap szólnának, hogy a Zimmerstundét nem lehet pihenésre fordítani, mert költözni kell, és szerintem az sem oké, hogy két felnőtt nőt egy szobába, ráadásul egy franciaágyba költöztetnek azon az alapon, hogy úgyis ismerik egymást. Végül is kb. másfél óra alatt áthordtuk Tomi dolgait a másik szobába, majd

Elkészült az oklevelem, gondoltam, megmutatom.

Tök jó volt az első hét. Az első két napon információs napot tartottunk meg szintfelmértünk az egyik (magyar) kolléganőmmel, a második két napon órát látogattam egy szerb kolléganőnél, aki megmutatta, miket kell majd csinálnom a tanításon kívül minden egyes nap. Nem olyan sok mindent, és külön tetszik, hogy mindent számítógépen, szóval nem lesz majd napló, amit néha elfelejtek kitölteni. Tetszik a suli, szimpatikusak a kollégák, jól szervezettnek tűnik az egész. Egyedül a tankönyv gagyi, de szerencsére nem kötelező kizárólag azt használni, úgyhogy majd főleg a New English File-lal fogom kiegészíteni, amit nagyon szeretek. Eleinte azt gondoltam, a heti 20 angolórára majd hétvégén fogok felkészülni, ahogy azt 2011-2013-ban csináltam a szívem csücske csoportom esetében. De már látom, hogy nem. Egyrészt közben rájöttem, hogy velük nem 20 órám volt, hanem 15, másrészt talán kijöhettem a gyakorlatból, de miután csütörtökön megírtam az első nap vázlatát, ma meg még kettőt, úgy érzem, elpusz

Újabban olyan szomjas vagyok, hogy a nap nagyobb részében úgy érzem, szomjan fogok pusztulni. Ezt úgy, hogy pl. ma az ébrenlétem első fél órájában megittam 7,5 dl vizet, majd utána még kb. 2 litert, hogy az összesen mintegy fél liter kakaóról, 2 dl tejről és 2 dl narancsléről ne is beszéljünk. És még most is olyan szomjas vagyok, hogy simán le tudnék dönteni további 7,5 dl vizet. (Ekkora az az üveg, amiben most magam mellett tartom a vizemet itthon.) Ha ez nem lenne elég baj, annak ellenére, hogy most már kb. visszaálltam a normál étkezésre, amihez még a hotel előtt hozzászoktam, vagyis egyáltalán nem eszem sokat, folyamatosan puffadok, és feszül a hasam. Mi lehet ez, de most tényleg? Egyáltalán köze van egymáshoz a két dolognak? Nem lesz ez így jó... Fogok írni a munkáról is, tényleg, csak előbb alszom egyet, várhatóan szombaton. Egyelőre olyan vagyok, mint akit agyonvertek.

Belevinni egy országot valami olyanba, ami nem lesz neki annyira jó, majd angolosan távozni, mondván, kérjük vissza az életünket, tahóság. Farage egy tahó. Ez eddig sem volt titok, de most már legalább abban biztos lehetek, hogy ilyen sztorit a Monty Python sem tud írni, akárhogy igyekszik, szóval akkor ez tényleg maga a valóság.

Három éve Blankával lementünk egy nyári pénteken Révfülöpre, megszálltunk egy panzióban, és egész hétvégén nyaraltunk. Közben én életemben először átúsztam a Balatont 2 óra 43 perc alatt (vagy ilyesmi), Blanka meg szurkolt nekem, és nagyon büszke volt rám. Aztán kirándultunk, strandoltunk, pihentünk, szuper volt. Meg is fogadtuk, hogy ezután minden évben nyaralunk majd együtt, mindig a Balatonnál, és nem bánjuk, ha pont a nyaralásunk idejére esik az átúszás. Ezek után 2014 és 2015 nyarát Máltán töltöttem. Idén viszont már közelebb vagyok, úgyhogy elmentünk az átúszásra, igaz, ez most egynapos nyaralás lett, de azért még nagyon jó volt. Hosszas gondolkodás és mérlegelés után az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy menjünk telekocsival, mert úgy a 3000 Ft-os vonatjeggyel szemben csak 1500 Ft az út. Be is társultunk egy sráchoz Blankával, aki péntek este nálam aludt. 7:45-kor indultunk a Deákról. Minden szép és jó lett volna, ha nem lett volna gigadugó az M7-esen egy baleset miatt. De g

Július 2. fontos nap - 2014-ben ezen a napon mentem először külföldre azzal az elhatározással, hogy ott fogok élni. Szóval éppen két éve már annak, hogy landoltam Máltán. Megérkeztem, becsekkoltam a hostelbe, aztán sétáltam egyet a tengerparton, majd este kimentünk úszni Pannával (akit az utazásra készülve egy máltai magyaros FB-csoportban ismertem meg), és engem mindjárt karon is csípett egy medúza.