Balaton-átúszás 2016

Három éve Blankával lementünk egy nyári pénteken Révfülöpre, megszálltunk egy panzióban, és egész hétvégén nyaraltunk. Közben én életemben először átúsztam a Balatont 2 óra 43 perc alatt (vagy ilyesmi), Blanka meg szurkolt nekem, és nagyon büszke volt rám. Aztán kirándultunk, strandoltunk, pihentünk, szuper volt. Meg is fogadtuk, hogy ezután minden évben nyaralunk majd együtt, mindig a Balatonnál, és nem bánjuk, ha pont a nyaralásunk idejére esik az átúszás. Ezek után 2014 és 2015 nyarát Máltán töltöttem. Idén viszont már közelebb vagyok, úgyhogy elmentünk az átúszásra, igaz, ez most egynapos nyaralás lett, de azért még nagyon jó volt.

Hosszas gondolkodás és mérlegelés után az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy menjünk telekocsival, mert úgy a 3000 Ft-os vonatjeggyel szemben csak 1500 Ft az út. Be is társultunk egy sráchoz Blankával, aki péntek este nálam aludt. 7:45-kor indultunk a Deákról. Minden szép és jó lett volna, ha nem lett volna gigadugó az M7-esen egy baleset miatt. De gigadugó volt. Az első 60 km-t másfél óra alatt tettük meg, ami annyira nem jó eredmény. Végül letértünk a 8-as útra, ahol szintén gigadugó volt, csak ott útfelújítás miatt. Nagyon örültünk, különösen a sofőr, akinek 10-re lent kellett volna lennie ahhoz, hogy ingyen nevezhessen, ami 8000 Ft-os nevezési díj mellett nagyon nem mindegy. Mind igyekeztünk viszonylag kevéssé stresszelni, noha a nevezést idén nem 2-kor, hanem 3/4 12-kor zárták, és egyre neccesebbnek tűnt, odaérünk-e addigra. Én azzal kötöttem le a figyelmemet, hogy mindenfélén töprengtem, pl. azon, vajon idén is látom-e majd Mérő Lászlót, mint három éve. Nem sokkal ez után a gondolat után kinéztem a kocsi ablakán, és arra lettem figyelmes, hogy Mérő László húz el mellettünk :D

Végül fél 12-re értünk le, és még sétálni is kellett, ráadásul a sofőr nem is futhatott velünk, mert még le kellett tennie a kocsit. Amikor odaértünk a strandra, pont bemondták, hogy hamarosan zárják a nevezést, de aki most érkezik, az még nyugodtan beállhat a sorba, még rajtolhat. Hát, nagyon necces volt, és számomra az a tanulság, hogy péntek este már Révfülöpön kell aludni, ha nem akarok stresszt a rajt miatt, ja, meg ha nem XXL-es, hanem esetleg S-es pólót szeretnék, ami a méretem.

Az orvosi vizsgálatra várva Mérő László pont előttem állt, és miután negyedik utastársunk elújságolta neki, hogy én egy volt tanítványa vagyok, hosszasan méregetett, de szemmel láthatólag nem tudott előtúrni az emlékei közül. Nem is csoda - ahogy neki is mondtam, kb. 10 éve jártam hozzá egy darab, kb. 100 fős előadásra, és nem vagyok az a bármihez hozzászólós típus, inkább csendben figyelek. Már hogyan is emlékezhetne rám?

A déli harangszó után szálltam vízbe, Blanka ekkor indult sétálni. Felmászott a révfülöpi kilátóhoz, és gyönyörű képeket lőtt. Én közben úsztam rendületlenül. Most sokkal többet szívtam, mint három éve, mert a víz befolyt az úszószemüvegembe és a füldugó mellett a fülembe is. Nagyon király volt. Az első másfél kilométert vízből kitartott fejes mellúszásban tettem meg, de hamar felismertem, hogy így soha nem érek át Boglárra, úgyhogy addig bizgeráltam a szemüveget meg a füldugót, míg kb. elfogadhatóvá vált a helyzet, és onnantól már tudtam vízbe tett fejjel haladni. Nagyon vicces módon a bal kezem összes ujja már 500 méternél full elzsibbadt, úgyhogy róluk hamar levolt a gond :D

2:58 alatt értem be a célba, ami kicsit csalódás, mert szerettem volna jobbat úszni, mint 3 éve, de hát gyorsan, kb. fél perc alatt túltettem magam a csalódottságon, mert 1. senkit sem érdekel, mennyi ideig tartott az átúszás, őszintén szólva annyira engem sem, 2. idén még annyit sem készültem az eseményre, mint 3 éve, amikor az átúszás előtt 1 hónappal úsztam 1 km-t az uszodában, úgyhogy már az is szép tőlem, hogy idén is le tudtam úszni az 5,2 km-es távot, ráadásul úgy, hogy közben idén sem kellett kikapaszkodnom egyetlen vitorlásra sem. Idén nem voltak durva hullámok, így kevésbé éreztem úgy, hogy ketten vagyunk a Balatonnal, viszont nagyobb biztonságban éreztem magam, mert mindig voltak körülöttem emberek. A legviccesebb élmény ebben a témában az volt, amikor hátulról rám úszott egy lány, aztán még többször belém ütközött, majd felháborodott hangon rám förmedt: "Mit... mit mászol rám? De most komolyan!" Természetesen nem méltattam válaszra, úsztam tovább.

A célban kóvályogtam, mint legutóbb is, mert sok volt a stand, rajtam nem volt szemüveg, és a térdem sem döntötte még el, hogy akkor most megtart-e vagy sem. Egy pasi meg is kérdezte, amikor eldülöngéltem mellette, minden rendben van-e, jól vagyok-e, de mondtam, jól vagyok, csak még nincs meg a lábam, mire nagyon furán nézett. (Nem csodálom.)

Idén jobbnak éreztem a frissítést, mint három éve, amikor emlékeim szerint, egy pohár vizet, egy pohár teát meg két péksütit kaptunk. Idén más volt a főszponzor, talán ezen múlt. Most a beérkezéskor az egyik kezünkbe egy kis ivójoghurtot, a másikba egy fél literes vizet nyomtak, majd volt még tea, kétféle müzliszelet és iso ital. Sőt sör is, de azt én bent hagytam, ahogy a két vagy három péksütit is (mert még annyira nem tudtam gondolkodni, hogy elvigyem Blankának :/ ).

Nagy nehezen megtaláltam, hol lehet átvenni a hátizsákomat, amit átszállítottak nekem Boglárra, majd a komp felé vettem az irányt. A nevezési díjban ugyanis benne van egy Boglár-Révfülöp kompút. A kompon nagyon tetszett, hogy járkált köztünk egy hölgy két hatalmas zacskó szőlőcukorral, és amikor észrevette, hogy két srác nagyon nincs jól, csak úgy fekszenek erőtlenül a földön, nekik külön hozott vizet is. Ez három éve még nem volt, ahogy a révfülöpi kompkikötőben szőlőcukor és víz sem, pedig nagyon jóleső dolgok ezek.

Blanka így látta az átúszást biztosító vitorlásokat a hegyről. Gyönyörű!

Ez meg én vagyok, amint örülök, hogy megúsztam.

Blanka a kikötőben várt, készült rólam sztárfotó az XL-es pólómban (höhö), majd elmentünk enni. Ekkor már négy óra is elmúlt, szóval épp ideje volt. Ahová beültünk, ott nem volt hekk, ami felháborító, úgyhogy ott Blanka egy salátát evett, én egy hideg meggylevest, majd átültünk egy büfébe, mert makacs vagyok, mint az öszvér, és mivel azt találtam ki, hogy hekket fogok enni az átúszás után, nem tudtam erről letenni. És isteni finom volt, nagyon jólesett. Még lecsúszott rá egy fagyi, aztán kisétáltunk az állomásra, ahová némi késéssel be is futott a vonat. Vicces vonat volt: gyorsvonat, gyorsvonati pótjegy kellett rá, de az utolsó kocsija InterCity kocsi volt, oda InterCity pótjegy is kellett. Ez annyira groteszk, hogy Örkény meg a jó Hofi sírt volna örömében, ha ilyet láthat. Egy csapat csatakrészeg pasival utaztunk egy kocsiban, akik igen hangosak voltak, és nem sikerült nekik leszállni Balatonfüreden, úgyhogy azon problémáztak, mi legyen. Voltak ötletek, pl. ki kéne ugrani a vonatból, de végül abban maradtak, majd Székesfehérváron átszállnak egy visszafelé tartó vonatra. Egyszer feltűnt a semmi közepén egy állomás, közel s távol sehol egy épület ezen kívül. Egyikük felkiáltott: "Ez már Székesfehérvár!" Mire egy másik: "Alsó?" Mi ezen nagyon nevettünk. (Amúgy Polgárdi volt.) Végül leszálltak, hiába könyörgött a kalauz, hogy ne, mert elüti őket az állomáson áthaladó gyorsvonat, de végül nem lett baj, sőt az áthaladó vonat mégis megállt, úgyhogy a jókedvű társaság felszállt rá. Mivel addig háttal ültem nekik, csak ekkor tűnt fel, hogy nem huszonéves srácok, ahogy gondoltam, hanem negyvenes pasik, jó eséllyel tisztes családapák. Élni tudni kell :)

Végül 10-re értünk haza mindketten, és hát szerintem mindketten elég jól aludtunk. Én vasárnap alig bírtam lábra állni, mert a jókora vizes borogatások és a krém ellenére mindkét térdem bedurrant, csak a bal sokkal durvábban, mint a jobb. Végül is még némi krém meg az anyutól kapott reiki hétfő estére helyrekalapálta mindkettőt, és már csak izomlázam van a combomban meg a karomban.

Július 24-én lesz a következő átúszás, már várom :)