Húzós napok
Nem egyszerű a tanárok élete, de azért igyekszem. A szinte használhatatlan könyv és az a tény, hogy kezdő csoportokban nem vagyok elég rutinos, eléggé megnehezíti a dolgomat, viszont erősen bízom benne, hogy bele fogok jönni ebbe. Csak nagyon-nagyon-nagyon át kell gondolni minden lépésemet, és mivel 200 perces órákat tartok, ez elég időigényes. Azért a mai óra már _majdnem_ olyan volt, hogy elégedett legyek magammal. Ja, és feltalálhatnám azt a mondást, hogy régen elveim voltak, most kezdő csoportom van. Tökre nem szerettem volna fordítási feladatokat csináltatni velük, aztán mégis kénytelen leszek, mert be kell látnom, hogy különben végük van, rosszul érzik magukat, pánikba esnek. Nem hiszik el nekem, hogy nem kell minden szót érteni, én meg mára eljutottam odáig, hogy ám legyen - azt eddig is tudtam, hogy mindegyik tanár fordíttat a csoportjaival, az anyanyelviek is, hát akkor fordítsanak az én hallgatóim is. Remélem, megnyugszanak tőle, és elhiszik végre, hogy ügyesek. Aztán a CELTA-t egy magasabb szintű csoporton úgyis kipróbálom egyszer teljes egészében. (Mert azért részben most is aszerint élünk, pl. annyi páros meg csoportmunka van, amennyi a csövön kifér, vagyis az óra kb. 80%-ában ők beszélnek, ebből kb. 70%-ban angolul, ami szerintem már elég jó arány. A német csevegést jó lenne kiiktatni, de egyelőre esélytelen, meg úgy vagyok vele, hogy inkább szövegeljenek egymást közt németül, ha készen vannak, mint hogy savanyú képpel üldögéljenek csöndben.)
A hétvége amúgy tök jól sikerült. Péntek délelőtt sétáltunk Tomival a Belvedere kertjében meg annak környékén. Az úgy kezdődött, hogy azt mondtuk, elmegyünk a Praterbe, a viaszmúzeumba, de végül beláttuk, hogy arra nem lesz elég idő 10 és dél között, nekem meg délben el kell mennem dolgozni. Akkor áttértünk arra, hogy megnézzük a Belvedere egyik időszakos kiállítását, de nem értünk oda 10-re, és mivel meg akartuk nézni a kertet is, ha már, végül nem is lett volna idő a múzeumra. Így aztán sétáltunk egy közepesen nagyot, találtunk a város kellős közepén egy szörfpályát, majd ebédeltünk a kebabosnál, és megkóstoltam a "köfte" nevezetű valamit, ami biztos van otthon is, csak még sosem láttam, mindenesetre a Wikipedia alapján úgy döntöttem, ez lehet a török fasírt. Amíg én dolgoztam, Tomi itt volt a szobámban, aztán hazajöttem, kicsit összeszedtem magam, majd visszamentünk Taferlbe.
Szombaton a Zimmerstundében lementünk sétálni Marbachba, a Duna-partra, vasárnap pedig megnéztük a taferli bazilikát, ami tényleg nagyon szép, sőt még a kincstárra is jutott idő. A kincstárban azokat a tárgyakat őrzik, amelyeket Szűz Máriának ajánlottak fel a templom látogatói az idők során. A templom a XVII. században épült, de szerintem a legrégibb tárgy 1860-as volt, aminek nem tudom, mi az oka. Nagyon fura dolgokat is láttunk, számomra a legfurább az a keresztszemes hímzés, ami egy baleset előtti pillanatot ábrázol, és az van ráírva, hogy Szűz Máriának hálából, amiért XY lába, ami levágott a munkagép, visszagyógyult. Ezt így nem látom magam előtt. Arra tudok gondolni, hogy mivel ez már a XX. század volt, talán vissza tudták varrni a kórházban.
Meg fagyizni is volt idő a fagyi világnapján. Sőt még a falu másik látványosságát, a mechanikus betlehemet is megnéztük - nagyon komoly, tényleg nem érdemes kihagyni, ha valaki arra jár. Az azért vicces volt, hogy lóbetűkkel hirdetik, ingyenes a belépés, de a betlehemet csak pénzbedobással lehet működésre bírni. És a végén még aludni is maradt idő, nagyon hatékonyak voltunk.
Aztán olyan szakadó esőben vitt le Tomi a vonathoz, hogy egy ideig kb. nem láttunk ki a kocsiból. Az állomáson nem működött az automata, ezért nem vehettem jegyet kártyával. Nagyon örültem, mert pont nem volt nálam 20 euró készpénz, de végül megoldottam a problémát: csak Pöltenig vettem jegyet 6,60-ért, és mivel Pöltenbe korábban ért be a vonat, mint kellett volna, még volt időm ott megvenni egy működő automatából kártyával a Bécsig szóló jegyet, és el is értem a bécsi vonatot. De hogy egy utazás ne bírjon eseménytelenül telni... Arra értem haza, hogy egyedül vagyok, lakótárs sehol, és azóta sem jött meg. Nem állíthatom, hogy nagyon bánatos vagyok.
A hétvége amúgy tök jól sikerült. Péntek délelőtt sétáltunk Tomival a Belvedere kertjében meg annak környékén. Az úgy kezdődött, hogy azt mondtuk, elmegyünk a Praterbe, a viaszmúzeumba, de végül beláttuk, hogy arra nem lesz elég idő 10 és dél között, nekem meg délben el kell mennem dolgozni. Akkor áttértünk arra, hogy megnézzük a Belvedere egyik időszakos kiállítását, de nem értünk oda 10-re, és mivel meg akartuk nézni a kertet is, ha már, végül nem is lett volna idő a múzeumra. Így aztán sétáltunk egy közepesen nagyot, találtunk a város kellős közepén egy szörfpályát, majd ebédeltünk a kebabosnál, és megkóstoltam a "köfte" nevezetű valamit, ami biztos van otthon is, csak még sosem láttam, mindenesetre a Wikipedia alapján úgy döntöttem, ez lehet a török fasírt. Amíg én dolgoztam, Tomi itt volt a szobámban, aztán hazajöttem, kicsit összeszedtem magam, majd visszamentünk Taferlbe.
Szombaton a Zimmerstundében lementünk sétálni Marbachba, a Duna-partra, vasárnap pedig megnéztük a taferli bazilikát, ami tényleg nagyon szép, sőt még a kincstárra is jutott idő. A kincstárban azokat a tárgyakat őrzik, amelyeket Szűz Máriának ajánlottak fel a templom látogatói az idők során. A templom a XVII. században épült, de szerintem a legrégibb tárgy 1860-as volt, aminek nem tudom, mi az oka. Nagyon fura dolgokat is láttunk, számomra a legfurább az a keresztszemes hímzés, ami egy baleset előtti pillanatot ábrázol, és az van ráírva, hogy Szűz Máriának hálából, amiért XY lába, ami levágott a munkagép, visszagyógyult. Ezt így nem látom magam előtt. Arra tudok gondolni, hogy mivel ez már a XX. század volt, talán vissza tudták varrni a kórházban.
Meg fagyizni is volt idő a fagyi világnapján. Sőt még a falu másik látványosságát, a mechanikus betlehemet is megnéztük - nagyon komoly, tényleg nem érdemes kihagyni, ha valaki arra jár. Az azért vicces volt, hogy lóbetűkkel hirdetik, ingyenes a belépés, de a betlehemet csak pénzbedobással lehet működésre bírni. És a végén még aludni is maradt idő, nagyon hatékonyak voltunk.
Aztán olyan szakadó esőben vitt le Tomi a vonathoz, hogy egy ideig kb. nem láttunk ki a kocsiból. Az állomáson nem működött az automata, ezért nem vehettem jegyet kártyával. Nagyon örültem, mert pont nem volt nálam 20 euró készpénz, de végül megoldottam a problémát: csak Pöltenig vettem jegyet 6,60-ért, és mivel Pöltenbe korábban ért be a vonat, mint kellett volna, még volt időm ott megvenni egy működő automatából kártyával a Bécsig szóló jegyet, és el is értem a bécsi vonatot. De hogy egy utazás ne bírjon eseménytelenül telni... Arra értem haza, hogy egyedül vagyok, lakótárs sehol, és azóta sem jött meg. Nem állíthatom, hogy nagyon bánatos vagyok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése