Murter - a recepcióról
Volt egy lány, bizonyos Višnja, aki rendkívül ellenszenvesen viselkedett. Kérdeztük tőle, hol lehet pénzt váltani, mire ő gúnyos mosollyal, lekezelő hangsúllyal: “Biztos a pénzváltóban.” Mondtuk, ott nem, azt néztük. Erre előbbi módon: “Akkor biztos a bankban.” Annyira áradt belőle, hogy utálja a vendégeket, hogy kedvünk sem volt a közelébe menni, de ha ő volt éppen beosztva, és nekünk pont akkor kellett kérdezősködni, akkor sajnos nem volt más választásunk. (A másik lánnyal nem volt gondunk, ő korrektül viselkedett, bár nem volt túl lelkes.)
Az utolsó reggel mentünk fizetni, előttünk egy férfi pont ugyanezzel próbálkozott. Bankkártyával szerette volna intézni az ügyet, de nem működött a terminál. A pasi kiakadt, mondta, hogy neki nincs ennyi készpénze, mire a csaj elnyújtottan, végtelenül unott hangon: “Értem a problémát, de akkor is ez van.” Nem ám “Sajnálom”, vagy valami javaslat, hogy mit csináljon a nyomorult turista, csak ez a lekezelő, “Bevettem a leszarom tablettát, és nem érdekelsz” modor.
Egyszer láttuk a koktélbár teraszán a barátnőivel, akkor érdekes módon bírt normálisan kommunikálni, sőt még mosolygott is. Azt nem értem a dologban, hogy ha utál ott dolgozni, akkor miért teszi, ha meg ez az ő "alapállása", akkor megint csak miért dolgozik front office-ban, emberekkel, akik jellemzően a problémáikkal szórakoztatják. Lehet az is, hogy valami magánéleti gondja van, és ettől olyan undok, de akkor meg az a véleményem, hogy nem tartozik az egyszeri turistára, hogy neki van-e valami baja a világgal. Velem előfordul, hogy feldúltan vagy szomorúan érkezem meg a csoportomhoz angolra, de nagyon igyekszem, hogy ne lássák rajtam, és egyébként munka közben el is szokott múlni a rosszkedv. (Aztán az óra végével ismét megérkezik, de az már akkor nem baj, mert a tanítványokat akkor már nem terhelem a mufurc képemmel.) Biztos meg lehetne próbálni ezt a módszert, hátha nála is működne.
Szerencsére ő volt az egyetlen ellenszenves helyi, úgyhogy nem volt túl markáns negatív élmény, de elmesélésre érdemesnek tartottam.
Az utolsó reggel mentünk fizetni, előttünk egy férfi pont ugyanezzel próbálkozott. Bankkártyával szerette volna intézni az ügyet, de nem működött a terminál. A pasi kiakadt, mondta, hogy neki nincs ennyi készpénze, mire a csaj elnyújtottan, végtelenül unott hangon: “Értem a problémát, de akkor is ez van.” Nem ám “Sajnálom”, vagy valami javaslat, hogy mit csináljon a nyomorult turista, csak ez a lekezelő, “Bevettem a leszarom tablettát, és nem érdekelsz” modor.
Egyszer láttuk a koktélbár teraszán a barátnőivel, akkor érdekes módon bírt normálisan kommunikálni, sőt még mosolygott is. Azt nem értem a dologban, hogy ha utál ott dolgozni, akkor miért teszi, ha meg ez az ő "alapállása", akkor megint csak miért dolgozik front office-ban, emberekkel, akik jellemzően a problémáikkal szórakoztatják. Lehet az is, hogy valami magánéleti gondja van, és ettől olyan undok, de akkor meg az a véleményem, hogy nem tartozik az egyszeri turistára, hogy neki van-e valami baja a világgal. Velem előfordul, hogy feldúltan vagy szomorúan érkezem meg a csoportomhoz angolra, de nagyon igyekszem, hogy ne lássák rajtam, és egyébként munka közben el is szokott múlni a rosszkedv. (Aztán az óra végével ismét megérkezik, de az már akkor nem baj, mert a tanítványokat akkor már nem terhelem a mufurc képemmel.) Biztos meg lehetne próbálni ezt a módszert, hátha nála is működne.
Szerencsére ő volt az egyetlen ellenszenves helyi, úgyhogy nem volt túl markáns negatív élmény, de elmesélésre érdemesnek tartottam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése