Hajtépés
megy a Porontyon abortusz ügyben, hogy gyilkosság vagy sem, és hogy lelketlen kurva-e az, aki 15 évesen abortuszra megy, majd a kórteremben látogatókat fogad, mégpedig barátnőket. Nekem erről középutas véleményem van: jó, hogy van ez a lehetőség, de inkább ne kelljen élni vele.
Az egészről az a történet jutott most eszembe, amikor kilencedik elején, egészen pontosan az osztálykiránduláson megtudtam, hogy elterjedt rólam valamikor az előző év vége meg a kirándulás között, hogy terhes lettem és abortuszom volt. Ez úgy derült ki, hogy egy osztálytársnőm, akivel egy szobában voltunk, kedvesen érdeklődött, meggyógyultam-e már. Először mondtam, hogy igen, aztán rájöttem, hogy influenzás már az évzáró után lettem (konkrétan az évzáró másnapján, hihi), ezért ő erről nem tudhat. Ezt ki is fejtettem neki, majd megkérdeztem, mire gondolt pontosan, mert az influenzára nem gondolhatott. Ekkor mesélte el, hogy egy másik osztálytársnőnk, aki egyébként éppen a szobában tartózkodott velünk együtt, elhíresztelte az osztályban ezt a remek történetet a terhességről meg az abortuszról, és hónapok óta értem aggódik mindenki, még a tanárok is. (Utólag a tanáros részt nehezen hihetőnek tartom, mert egy osztályfőnök az ilyen pletyakáról értesül, ha valamelyik másik tanárt beavatják, és ő tutira megkeresi az érintett családot, anyunak viszont nem jutott a fülébe ez a baromság. De az osztályt azért elhiszem, remek dolgok tudtak ott történni a nyolc év alatt, ez is belefér.) Ekkor a jelenlévő masszakeverőhöz fordultam, tátottam egy kicsit a számat, nem találtam a szavakat, majd sikerült kibökni a nevét. Mire ő vigyorogva: "Mit csináljak? Túl élénk a fantáziám." Nem, nem vertem meg, pedig megérdemelte volna, dehát én sosem tudtam kiállni magamért rendesen. Amúgy aztán nem éreztem, hogy érdemes lenne ezzel túl sokat foglalkozni, úgy voltam vele, hogy ha egy pletyka elterjed, annak már minden mindegy, és mivel senki nem jött oda hozzám ezzel a marhasággal, könnyedén úgy tudtam tenni, mintha meg sem történt volna ez a remek eset.
Most úgy eszembe jutott azért, vajon hány osztálytársam hallott erről a csodálatos történetről, és ebből mennyi hitte el, és ebből mennyinek jutott a fülébe, hogy az egész csak egy kicsit hazug osztálytársnő fejéből pattant ki, nekem meg közöm nem volt mindehhez, se kitalálóként, se szereplőként.
Az egészről az a történet jutott most eszembe, amikor kilencedik elején, egészen pontosan az osztálykiránduláson megtudtam, hogy elterjedt rólam valamikor az előző év vége meg a kirándulás között, hogy terhes lettem és abortuszom volt. Ez úgy derült ki, hogy egy osztálytársnőm, akivel egy szobában voltunk, kedvesen érdeklődött, meggyógyultam-e már. Először mondtam, hogy igen, aztán rájöttem, hogy influenzás már az évzáró után lettem (konkrétan az évzáró másnapján, hihi), ezért ő erről nem tudhat. Ezt ki is fejtettem neki, majd megkérdeztem, mire gondolt pontosan, mert az influenzára nem gondolhatott. Ekkor mesélte el, hogy egy másik osztálytársnőnk, aki egyébként éppen a szobában tartózkodott velünk együtt, elhíresztelte az osztályban ezt a remek történetet a terhességről meg az abortuszról, és hónapok óta értem aggódik mindenki, még a tanárok is. (Utólag a tanáros részt nehezen hihetőnek tartom, mert egy osztályfőnök az ilyen pletyakáról értesül, ha valamelyik másik tanárt beavatják, és ő tutira megkeresi az érintett családot, anyunak viszont nem jutott a fülébe ez a baromság. De az osztályt azért elhiszem, remek dolgok tudtak ott történni a nyolc év alatt, ez is belefér.) Ekkor a jelenlévő masszakeverőhöz fordultam, tátottam egy kicsit a számat, nem találtam a szavakat, majd sikerült kibökni a nevét. Mire ő vigyorogva: "Mit csináljak? Túl élénk a fantáziám." Nem, nem vertem meg, pedig megérdemelte volna, dehát én sosem tudtam kiállni magamért rendesen. Amúgy aztán nem éreztem, hogy érdemes lenne ezzel túl sokat foglalkozni, úgy voltam vele, hogy ha egy pletyka elterjed, annak már minden mindegy, és mivel senki nem jött oda hozzám ezzel a marhasággal, könnyedén úgy tudtam tenni, mintha meg sem történt volna ez a remek eset.
Most úgy eszembe jutott azért, vajon hány osztálytársam hallott erről a csodálatos történetről, és ebből mennyi hitte el, és ebből mennyinek jutott a fülébe, hogy az egész csak egy kicsit hazug osztálytársnő fejéből pattant ki, nekem meg közöm nem volt mindehhez, se kitalálóként, se szereplőként.
Az élénk fanzáziájú csajnak üzenem, hogy kapja be! Még szerencse, hogy nem egyenként zaklattak ezzel a marhasággal, de az is szörnyű, hogy esetleg a hátad mögött tombolt a káröröm :(
VálaszTörlésMindjárt írok ímélt, hogy rólam milyen pletyka ment ;)
A legtutibb az volt, amikor az akkor már külföldön élő volt osztálytárs-barátnő hazajött, és neki már úgy adta elő két lány, hogy én magam dicsekedtem el ezzel a történettel a lányöltözőben, most meg már ciki, ezért azt hazudom, hogy nem is. Mondtam erre, hogy 14 és fél évesen még nem fenyeget a szenilitás veszélye, tehát nyugodt szívvel állíthatom, hogy ők hazudnak. Mondjuk annyira nem akadtam ki ezen az egészen, mert tényleg nem volt ráhatásom, hogy mennyire és hogyan terjed(t) el. A kitalátorról meg mindenki tudta, hogy ritkán mond igazat, úgyhogy ez nekem épp elég elégtétel volt.
VálaszTörlés