LizaGazdija

20-30 körüli pár könyveket nézeget egy budapesti könyvesboltban. Éppen ellavíroznék köztük, amikor a pasi felkiált: - Hogy dögölnél már meg végre! Irányt váltok, nem tudom eldönteni, a nőnek szólt-e ez a kedvesség. A nő halkan csitítja, közben a pasi levesz a polcról egy Zelenszkijről szóló könyvet, és folytatja: - De gyűlölöm! Patkány! Én meg elmerengek azon, mennyire durva ilyet hallani olyan embertől, aki egy könyvesboltban időzik épp. Jó mélyen járunk.

Mindig összehajtogatva, egymásra pakolva tartottuk a ruhákat, az ágyneműket és a törölközőket otthon, működött is, nem is akartunk változtatni rajta. Amikor elköltöztem, kiderült, hogy a saját háztartásomban már kevésbé válik be, illetve ekkor kezdett jobban zavarni, hogy ha nem a legfelső darabot veszem le valamelyik toronyról, akkor minden borul mindenfelé, de minimum összegyűrődik. Aztán lett egy gyerekem, aki kb. hároméves kora óta szívesen veszi elő maga a ruháját a szekrényéből, na, ennek az eredménye az volt, hogy állandóan hajtogathattam a ruhákat, vagy, ha ehhez nem volt kedvem minden egyes nap, akkor rossz volt benézni a szekrénybe. Ennyi idősen ő még nem tudta megtanulni, hogy amit összetúrt, azt szépen rendezze el újra, és pláne nem lehetett elvárni tőle, hogy hajtogasson. (Próbálgatja, tanulgatja, de még 5 évesen is messzebb vagyunk a tökéletestől, mint közelebb hozzá.) Ráadásul rájöttem, hogy igazából számomra is kevésbé átlátható ez az egymásra halmozós rendszer, mert eg...

Flórának olyan ötletei vannak, hogy csak lesek. Gyakran mesél fiktív történeteket a barátairól és testvéreiről, és mindig aranyosan jelzi, hogy ezeket csak játékból meséli. Ha esetleg azt hinném, hogy igaziból :) Ilyen részletekkel gazdagítja őket: "Akkor még felnőtt voltam, és még nem élt sem anya, sem apa, sem Viola." Hétvégén a következőt mesélte: "Kirándultunk az erdőben a barátommal, és ránk sötétedett. Nem volt nálunk elemlámpa, és mindkettőnk telefonja lemerült. De találtunk egy villamossínt, és azon mentünk, és akkor beértünk a városba, és hazataláltunk." Milyen okos gondolat egy majdnem 5 évestől, hogy ha a síneket követi, előbb-utóbb lakott településre jut! Eddig elég erős a lányok közötti testvérkapcsolat, és igen, tudom, még az elején vagyunk. Mindenesetre eddig biztató. Annyira erős, hogy hétvégén, amikor hagymakrémlevest ebédeltünk, az én kezemből Viola kiverte a kanalat még az első falatnál, és elhúzta a fejét, Flórának viszont az egész adagot megette...

16 lakás van a házban, háromról tudom, ki lakik benne, plusz a negyedik egy orvosi rendelő. Ezen kívül még 3-4 emberrel össze szoktam futni a lépcsőházban, de róluk semmit sem tudok. Ez szerintem ilyen nagyvárosi hülyeség (más néven elidegenedés), és Tomira nem is jellemző, ő majdnem mindenkit ismer a házban. De nem is ez a lényeg, hanem az a bácsi, aki jóban van az ötödiken lakó, nagyon szimpatikus másik bácsival, és időnként össze szoktunk futni. Egyszer például az ötödiken lakó bácsi kinyitotta nekünk a liftajtót, amikor a földszintre értünk, hogy ki tudjam tolni a babakocsit, majd kicsit elálmodozva azt mondta a két gyerekre nézve: "De szépek vagytok! Egyik szebb, mint a másik." (És tényleg.) Közben a másodikon lakó bácsi, akivel együtt mentek le a lépcsőn, folyamatosan beszélt hozzá, ezen a ponton már a postaládáknál járt, és rá akart volna nézni a barátjára, aki, ugye, nem volt ott, mert leragadt nálunk. Meglepődött, megkereste a tekintetével, majd rákiáltott: "Na,...

- Anya, van kedved velem dolgozni? - Persze, mit csinálunk? - Feldíszítünk. - Hú, az jó ötlet, igaziból is kellene. Előveszi a szalagokat, amik között nem szabad turkálnia, mert az agyam leolvad, mire feltekerem újra mindet, hogy beférjenek a szütyőbe, de sebaj, teszek ugyan megjegyzést, de túllépek a dolgon, nehéz idők járnak mostanában. (Azért az esti elpakolás közben szakítottam időt, hogy feltegyem a szütyőt egy jó magas szekrény tetejére, kész, befejeztük a szalagozást.) Díszítünk, díszítünk, egyszer csak megkérdezi, mit csináljunk majd utána. - Hát, ha befejeztük a játékot, akkor megyünk fürdeni. Erre a gyerek szemrehányó tekintettel: - De nem játszunk. Dolgozunk.

Anyu szerint gyerekkoromban több koncertjén is voltunk, de még kicsi voltam akkor, és nem emlékszem egyre sem. Viszont arra igen, hogy a kazettáit orrba-szájba hallgattam alsós koromban, nagyon szerettem a dalait, és szeretem még most is. Színésznőként kevésbé ismerős számomra, bár a Vígszínház 125 éves ünnepén megnéztem azt a két korai szerepét, amit online elérhetővé tettek (Az udvari kalap és a Macskajáték), és mindkettőben csodálatos volt. Flóra 10 hónapos korában volt először Halász Judit-koncerten, ügyesen végigülte, érdekelte, tetszett neki. A járvány első évében a karácsonyi koncertet is megnéztük online, annak is volt sikere. Most pedig pont azon a hétvégén, amikor hazautaztunk, pont a mi kerületünk művelődési házában lépett fel a művésznő, nem is volt kérdés, hogy megyünk. Flóra most már majdnem ötéves, Viola 14 hónapos, és mindkettőjüknek nagyon tetszett. Illetve Viola csak az első három-négy számról tudna nyilatkozni, akkor táncolt meg tapsolt, fülig ért a szája, aztán szép...

Csütörtökön felhívtak az oviból, hogy menjek a gyerekért, mert rosszul érzi magát, de annyira, hogy ebéd után át is ment aludni a bölcsisekhez. Legalább egy éve nem alszik délután, úgyhogy ez tényleg mutatta a helyzet komolyságát. Odaértem, addigra felébredt. Már nagyon várt, mégis sírva fakadt, amikor meglátott. Olyan sápadt és elesett volt, hogy felállítottam a testvérfellépőre, hiába csak 170 méterre lakunk az ovitól, és hiába nem állt már a fellépőn vagy másfél hónapja. Gurítottam hazafelé a hölgyeket, félúton Flóra megszólalt: - Azt mondta az óvónéni, hogy szurit fogsz adni nekem. Ezen rendesen megdöbbentem. - Ilyet biztos nem mondott, szerintem félreértetted. - De, azt mondta. - Hogyan mondta németül? - Deine Mama gibt dir... Suri [kiejtve szuri]... Surip. Egy pillanat múlva leesett: - Szirup! Azt mondta, hogy gyógyszert adok, szirupot, és ez így is lesz. Ez valahol vicces, azóta is mosolygok, ha eszembe jut, de azért sajnálom a gyereket. Szegénykém fél a szuritól, mint minden gy...