LizaGazdija

 Flóra nagyon szereti a kutyákat, de fél tőlük. Még sosem mert megsimogatni egyetlen kutyát sem, még az egészen picikhez sem mer odamenni. Ezt eléggé sajnálom, mert én nagy kutyabarát voltam gyerekkoromban, és gondolkodom is, hogyan lehetne változtatni a dolgon, hogy egyszer majd lehessen kutyánk. Azt nem tartanám jó módszernek, hogy beköltöztetünk magunkhoz egy kutyát, aztán a gyerek majd leküzdi a félelmét. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy sokat utánzunk állathangokat, mint minden kisgyerek-szülő páros, és a térbeli Csipkerózsika olvasásakor, amikor felébred a kastély, és kiemelnek néhány állatot, ami szintén felébred, a kutyák vidám csaholását Flóra szokta bemutatni. Ma este, már sötétben vásárolni ment az apjával. Hazafelé összefutottak egy apró termetű kutyussal és gazdájával, és amikor odaértek melléjük, a gyerek, aki addig vékonyka hangján, cukin csacsogott, hirtelen elmélyített hangon ráköszönt a kutyára, hogy azt mondja, "vuff!" És szerencsétlen kiskutya megi...

 - Martinnal felmásztunk a csúszdára az udvaron, és kiabáltunk, és a nénik azt mondták, ohne Quietschen. Ezt ki kellett szótáraznom - arra tippeltem volna, hogy azt mondták nekik, ne csacsogjanak, de valójában azt, hogy ne visítsanak :D Ebben az a nagy szám, hogy nekem ritkán van esélyem csak úgy megjegyezni egy számomra ismeretlen szót, amit csak hallottam, abból adódóan, hogy nem tökéletes a hallásom. Ezért aztán mindig úgy örülök az ilyen kis történeteknek, mint majom a farkának.

 Megsimogatja a számat, majd mosolyogva mondja: - Te kis zúzmara. Azt nem tudja, mi a zúzmara, de egy könyvben hallotta :) Ha tippelnem kellene, akkor az adventi mesegyűjteményünkben, amiben dec. 7-re esik A másik Télapó Lázár Ervintől. Abban szerepel Zúzmara néni.

 Az derült ma ki, hogy nekem inkább az olyan jellegű képzés fekszik, ahol van egy tudásanyag, amit (persze színes-szagos formában, ppt-vel, videókkal, stb. fűszerezve) átad az előadó, majd játékos feladatokon keresztül kipróbáljuk az adott módszert. Ma egy olyan továbbképzésen voltam, ahol kb. három órán keresztül húztunk egy szerepjátékot, aminek az első órája vicces és érdekes volt, de utána egyre jobban eluntam, és már nagyon vártam, hogy végre dél legyen, és el lehessen jönni. A játékot nem előzte meg információátadás, csak a legeslegvégén, kb. három óra után csatoltuk a képzés témájához, de én azóta sem értem, mi volt a pontos kapcsolat. Az ötévente ismétlendő képzés* célja, hogy megfelelően, egyenlően legyünk képesek bánni a különböző nemű és különböző származású/kultúrájú/hátterű tanítványainkkal (ha ez esetleg valakinek amúgy problémát okozna**). Az volt a kapcsolat, hogy "megfigyeltük a kommunikációt, és megállapíthatjuk, hogy mindenkit meg kell hallgatni, mindenki vélemé...

van az, hogy már nem én javaslok esti mesét, illetve nyugodtan javasolhatok, de a kis hölgy jó eséllyel lesöpri azzal, hogy: - Neee azt! A Csipkerózsikát! A térbeli mesekönyvre gondol, ami csodaszép, ráadásul nemcsak térben vannak az illusztrációk, hanem majdnem minden oldalon akad valami mozgatható elem is. Van egy kép, amin többféle madár szerepel, itt mindig elmondja, melyik milyen madár, és milyen hangot ad (ha tudjuk, én pl. hattyúhangot nem tudok). A kedvenc képe az, amelyiken a száz évig tartó álomba merült konyha látható a szakácsokkal, kuktákkal, konyhalányokkal, állatokkal, ablakban katonákkal.  Szóval tényleg csodás az a könyv, csak három hétig minden este felolvasni kicsit már unalmas. (Nem kicsit.) A három hét alatt háromszor sikerült átvinnem egy-egy javaslatot, egyik esetben a szintén térbeli Hamupipőkére beszéltem rá, másodszor a Ha én felnőtt volnékra, harmadszor meg arra a Barátnőm, Bori kötetre, amit a könyvtárból hoztak ki (és csak órákkal az elolvasása után jöt...

Egy interjúban egy írónő arra a kérdésre, melyik műveket és miért venné ki a kötelezők közül, azt válaszolja, pl. Az aranyembert (vagy Az arany embert) a nemi szerepek ábrázolása miatt. Erre rengetegen kiakadtak, hogy hogyan meri egy akármilyen írónőcske leszólni az egyik legnagyobb magyar írót, mit képzel, hogy jön ahhoz, sőt még kutyaszart is kapott a postaládájába. Miközben ő Jókaira semmi rosszat nem mondott, azt mondta, azt a művet kivenné a kötelezők közül. (Nekem nem gázolt a lelkembe, pedig nekem nagy kedvencem volt tiniként az a regény, bár Timár kettős életét felháborítónak tartottam.) Eszembe jutott az az eset, amikor Gárdonyi egyik regényéről írtam azt, hogy így belegondolva rettenetes lehetett IV. Béla korában élni, és borzasztó, ami a regény nőszereplőivel történik - mire kaptam egy felháborodott kommentet, hogy mit képzelek én, egy nyikhaj senki, hogy egy béka segge alatti színvonalú cikkben (!) pocskondiázom Gárdonyit (!!). Akkor is arra gondoltam (és azt is válaszoltam...

- Képzeld, holnap megyünk a doktor nénihez bölcsi után. - Miért? - Megnézi, mekkora nagylány vagy már, megméri, hány kiló és hány centi vagy. (Fülig érő vigyor.) Indulunk bölcsi után az orvoshoz, búcsúzik az apjától, aki nem jön (mert csak egy szülő mehet be a rendelőbe): - Szia, apa! Megyünk a doktor nénihez, mert megnézi, hogy... hány éves vagyok! :)