Harmadik hete

van az, hogy már nem én javaslok esti mesét, illetve nyugodtan javasolhatok, de a kis hölgy jó eséllyel lesöpri azzal, hogy:
- Neee azt! A Csipkerózsikát!
A térbeli mesekönyvre gondol, ami csodaszép, ráadásul nemcsak térben vannak az illusztrációk, hanem majdnem minden oldalon akad valami mozgatható elem is. Van egy kép, amin többféle madár szerepel, itt mindig elmondja, melyik milyen madár, és milyen hangot ad (ha tudjuk, én pl. hattyúhangot nem tudok). A kedvenc képe az, amelyiken a száz évig tartó álomba merült konyha látható a szakácsokkal, kuktákkal, konyhalányokkal, állatokkal, ablakban katonákkal. 

Szóval tényleg csodás az a könyv, csak három hétig minden este felolvasni kicsit már unalmas. (Nem kicsit.) A három hét alatt háromszor sikerült átvinnem egy-egy javaslatot, egyik esetben a szintén térbeli Hamupipőkére beszéltem rá, másodszor a Ha én felnőtt volnékra, harmadszor meg arra a Barátnőm, Bori kötetre, amit a könyvtárból hoztak ki (és csak órákkal az elolvasása után jöttem rá, hogy ez egy Bori volt, mert az öccse, Jakab a főszereplő, és a kislány csak egy illusztráción szerepel).

Ma este a következő beszélgetés zajlott köztünk:
- Csipkerózsikát olvassunk!
- Biztos? Én arra gondoltam, olvashatnánk a Mesél az erdőt. [Az első kötet befejezése utáni napon jött az új korszak, azóta nem tudtunk továbbmenni a sorozattal.]
Erre Flóra:
- Nem! Én vagyok a felnőtt.

Nekem erre elkerekedett a szemem. Azt hittem, azt a beszélgetést idézi, amelyben megkérdezte, miért kell neki szót fogadnia, amit mondtam, hogy azért, mert ő gyerek, én meg az anyukája vagyok, és mert én vagyok a felnőtt, nekem kell rá vigyázni. (Éppen nem volt kedve fogni a kezem az úttesten átkelésnél, amitől tök gyorsan elpattan bennem valami, mert az úttesten nem hülyéskedünk.)

Látta az arcomat, mire legörbült a szája, és megismételte:
- Én vagyok a felnőtt.
- Nem, szívem, te a gyerek vagy, de emiatt felesleges sírni. Ha mindenképp a Csipkerózsikát szeretnéd, akkor olvashatjuk azt is.
A gyerek már hüppögve:
- Én vagyok a felnőtt!
Még mindig döbbenten nézek, erre kisegít:
- Azt olvassuk, hogy én vagyok a felnőtt!
- Jaaa, a Ha én felnőtt volnékra gondolsz?
- Igen, felnőtt volnék.

No, és akkor elolvastuk a Ha én felnőtt volnékot, és mindenki örült.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Kép
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is.  Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-kor,
További információk

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk