LizaGazdija

  A mesepárna elkészítési útmutatóját keresném. A harmadik vicces, egyben riasztó.

De azért próbálom legalább a nagyját. Nem mindig ide, van erre egy Word dokumentumom is, hogy nehezebb legyen majd összegyűjtögetni és kinyomtatni neki, ha nagyobb lesz :D Ha nagyon lassan vánszorog az utcán*, ami pedig szokása, mert tudja, hogy marhára idegesít vele (különösen 6-7 fokban és sarkvidéki szélben, amikor rajtam nincs sapka, mert otthon felejtettem, jól meg is fáztam már megint, köszi), egy idő után fogyásnak indul a türelmem, ekkor szoktam mondani neki, hogy "chop chop", mert annyira vicces ez a kifejezés, hogy beépült a mindennapi szókincsembe. Tegnap hazaértünk végre-valahára, mondtam neki, kezdheti levenni a sapkát, sálat, kabátot, cipőt. Válasz: "Anya, seííííts!", bár ezt már mind tudja egyedül, és a bölcsiben a néniknek csinálja is, mint a kisangyal. Mondtam, jó, mindjárt seítek, csak én is leveszem a kabátomat meg a cipőmet. Erre a gyerek: "Anya, gyere ide! Chop chop!" Ezen elnevettem magam, de azért elmagyaráztam, hogy ezt csak én mond...

Mostanában minden nap kéri, hogy "nézzünk zenét": ez azt jelenti, hogy elővesszük a Kaláka Muzsikáló madárház című könyvét, meghallgatjuk a dalokat, és közben nézzük a hozzájuk készült illusztrációkat. Tegnap délután is éppen így tettünk, közben Flóra a széken ülve lóbálta a lábát. Egyszer csak lenéz, majd azt mondja nekem: - Táncol a lábam, anya! Este hat körül bement az apjához, aki a gyerekszobában aludt már néhány órája (előtte egész délelőtt vezetett meg izgult, ezt majd a napokban elmesélem), és azt kérdezi: - Apa, fölkelsz? Erre Tomi csukott szemmel: - Mhmm. A gyerek tanácstalanul rám néz, amire azt javaslom: - Menj oda apához, adj neki egy puszit, hátha úgy könnyebben felébred. Erre Flóra heves fejrázással: - Nem adok puszit. Simán felkel. Simán. Mentem érte a bölcsibe, boldogan a nyakamba ugrott, kérdezte: - Jöttél értem, anya? - Igen, siettem. Mit csináltál bent, amikor jöttem, játszottál? - Nem, téged vártalak. Éjszaka átjött, kért vizet, adtam neki, majd mondtam, ...

Az enyém nem pont ilyen, de majd előbb-utóbb lefényképezem, megmutatom. Hozzá kapcsolódik az egyik legviccesebb játéksztori gyerekkoromból. Lefényképeztem. Flóra is :) Ovis voltam még, amikor ment a tévében a reklámja, és nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen egy ilyen menő babám, bár a "menő" szót akkor még nem használtam szerintem. Anyu elé vittem az ügyet, ő meg a nemleges válasz mellé a következő érveket adta még: - természetellenesen mozog, - nem lehet vele rendesen játszani, leszűkülnek a lehetőségek azáltal, hogy van egy görkori a lábán, - nem lehet vele aludni, mert kemény műanyagból van,  és mindezek miatt - nem fogok vele játszani, ott fog porosodni a polcon. Nagyon megharagudtam, úgyhogy azzal vágtam vissza: "Nem baj, majd kérek a Jézuskától!" Anyu saját bevallása szerint itt már tudta, hogy nincs tovább, muszáj lesz beszerezni ezt a babát. Mivel ekkor már kiment a divatból a játék, de legalábbis nem reklámozták többet, nem is lehetett kapni sehol, anyu...

Nagyon beindult a könyvpusztító, és ma két perc alatt kétszer nevettem fel hangosan ennek kapcsán.  Nézzétek csak: Erre egy kommentelő: Itt látható GIF-ként, ahogy a kommentben is szerepelt: https://tenor.com/view/harrypotter-umbridge-plotting-ihateveryone-ihateeverything-gif-3844603 A könyvpusztító első fellépésekor nekem is eszembe jutott a drága lélek. A hír alatt kommentár nélkül tökéletes. Ugyanerre a hírre reagálva egy írónő: Annyira szeretem, hogy vannak emberek, akik ilyen király humorral tudnak reagálni ilyen hírekre. Nekem is jobb lenne, ha képes lennék erre.

 Nagyszerű ötlet lenne néhány havonta mindegyik tanár kollégát leküldeni néhány napra az irodába, hogy mindenki rendszeresen végezzen adminisztratív teendőket is. Nagyon megtanít a másik munkájának megbecsülésére. Nem mintha úgy gondolnám, bárkire is jellemző lenne, hogy nagy ívben tojjon az asszisztensekre, de ha mindenki látná, mennyi pluszmunkával jár az, ha mi, tanárok nem végezzük pontosan az adminisztráció ránk eső részét, lehet, hogy sikerülne pontosabban végezni. Igen, itt magamra is nézek, magamnál is találtam két hetet, amikor nem sikerült kinyomtatni és leadni pénteken a haladási naplót. (És olyan is van, akinél kb. 50 naplót kellett kinyomtatni, miközben tavaly szeptembertől kezdve ellenőriztem, minden papír megvan-e.) Többször eszembe jutott, milyen jó, hogy már A. az asszisztens a mi projektünknél, és nem E. - E. valószínűleg torkaszakadtából üvöltene minden egyes ilyen jellegű hibáért. E. kb. 3 éve nincs már nálunk, de bennem mély nyomokat hagyott, mint látjuk :D A m...

 Két hetet voltam szabadságon, és úgy volt, még ezen a héten is itthon maradhatok, és gyűjtöm a mínusz órákat, mert úgyis állandóan pluszban vagyok, szóval hamar fel fog jönni nullára. Illetve itthon maradhatok, ha nem lesz beteg senki, nem kell helyettesíteni senkit. Tökre izgultam múlt hét vége felé, hogy ne kelljen menni, mert teljesen jól elvagyok itthon, főleg úgy, hogy Tomi még mindig Kurzarbeiton, szóval sokat tudunk együtt lenni, plusz nekem mindig ott a fordítás (szerencsére!), és azzal simán elmegy a délelőtt. Aztán végül is hétfőn hívott a főnököm, hogy keddtől menjek be, de ne tanítani, hanem a projektasszisztensnek segíteni, és nem muszáj, csak akkor menjek, ha szeretnék. Merthogy én mindig szívesen megyek túlórázni is, és akkor rám gondolt. Ez a "szívesen" amúgy félreértés - nem szívesen, de nem is duzzogva, inkább semlegesen. Az ember nyilván nem hagyja cserben a munkahelyét, meg mi eleve kis csapat vagyunk, és sokszor megesik, hogy megkérdeznek, de ha én azt m...