LizaGazdija

hogy valaki egy ilyen járványt arra használjon, hogy de iure egyeduralkodóvá tegye magát, az annyira mélységesen felháborító és gusztustalan, hogy nincsenek rá szavak. Az EU-tól nem kell tartani, most mindenki pont leszarja, mi történik politikailag akármelyik tagállamban. Egyébként sem egy gyors reagálású szervezet. Aztán ha a járvány vége után három-négy évvel kivágnak minket a tagállamok közül, az csak külön jó a Kedves Vezetőnek. Ezúton is köszönöm minden kedves és kedvetlen szavazójuknak, és gratulálok.

Ma bal lábbal kelt fel, és egész délelőtt mindenen visított, nem lehetett már bírni. Egyszer csak nekiállt szirénázni, akkor azt utánoztam, és mondtam neki, hogy ő valószínűleg nem is kislány, hanem mentőautó, azért nínózik folyamatosan. Ezen nevetett. Felmászott a székre, ott álldogált. Elmondtam nyolcezer-kétszáznegyvethatszor, hogy másszon le, mert le fog esni, és megüti magát, szomorú lesz. Nem mászott le. Aztán nagy robajjal leesett, úgy rendesen elterült a földön. Felállt, jött felém görbülő szájjal, de látszott, hogy nem esett nagyobb baja. Mondtam neki: "Gyere, megölellek, de ne merjél sírni." Nem is sírt, az ölelést meg a gyógyító puszit viszont elfogadta. Ha valamit többszöri kérésre sem csinál, szoktam élni a "háromig számolok" kezdetű módszerrel. Mindig elmondom, hogy ha ezt vagy azt nem csinálja, mire hármat számolok, akkor ez meg az lesz. Aztán ha eljutok a háromig, tényleg az lesz, de általában nem kell eljutni, mert kettőig vigyorogva számol vele...

Most már annyira beindult a beszédfejlődése, hogy alig győzöm jegyzetelni. - enni --> éhes - inni --> szomjas - Aja, gyere! - kaka hoppá --> esedékes a peluscsere Egyre ügyesebben fejezi ki magát, és ha megértünk valamit, ami szerinte (gondolom) összetettebb infó, akkor nevet örömében. Pl. akkor, amikor szólt, hogy a kulacsából szeretne inni, nem pohárból. Ha valami éri, azt azonnal elmeséli mindhármunknak, de külön-külön. Pl. életében először szemébe ment a szappan, ezt utána azonnal elújságolta az apjának és Melinek is. Ha stressz éri, azt eljátssza: este kicsit összekülönböztek az apjával, mert Tomi tök sok időt szánt arra, hogy finom vacsorát készítsen Flórának, Flóra meg ledobta a tányért, és minden kiborult. Igazából nem történt nagy baj, csak Tomi kicsit megemelte a hangját, aztán együtt feltakarították a kaját. Nem telt el öt perc, Flóra összeszidta a bölcsis nyuszit, aztán hozta hozzám, mondta, hogy a nyuszi sír, és odaadta, hogy vigasztaljam meg. Mivel egy...

Átalakítottuk a gyerek ágyát, most már nincs rajta rács, és nem is lehet többet ringatni. Nagyon örült, amikor megcsináltuk, segített a helyére tolni, és egész nap fülig érő szájjal nézegette. Nagyon tetszett neki, amikor mondtam, hogy mostantól, amikor felébred, nem kell sírni, amíg anya vagy apa odajön, hanem csak felkel, kijön az ajtón, bejön hozzánk, és szól. Első éjjel simán ment az alvás, és bár kiesett az ágyból, nem ébredt fel rá (tettünk mellé vastag matracot), reggel meg simán befeküdt az apja mellé úgy, hogy Tomi fel sem ébredt (mert ő bent aludt a gyerekszobában egy másik matracon, biztos, ami tuti.) A második éjjel már izgalmasabbra sikerült. Az altatás marha sokáig tartott, igaz, újabban mindig, de nagyon édes volt, hogy odafektetett maga mellé, betakart, ölelgetett, puszilgatott. Egyszer a fejemre tette a horgolt takaróját, én meg nem szóltam semmit, és az éneklést is abbahagytam. Egy darabig várt, tapogatta az arcomat a takaró alatt, majd kissé aggódva megszólalt: ...

Ma már nem voltam szabadságon, megkezdődött a munka. Egy 13 fős csoportban helyettesítek. Múlt hétfő óta többször láttam a céges e-mailek között a nagyfőnök üzenetét, miszerint érthetetlen és felháborító, hogy egyesek még most is túlórákat írnak be maguknak, amikor jelenleg ezt aztán végképp semmi sem indokolja. Már ekkor láttam, hogy ezt azért hiheti, mert valószínűleg sosem próbált még hirtelen online oktatásra váltani. Tök egyértelmű volt számomra, hogy az amúgy csoportonként napi három óra most tökre nem három óra lesz, hanem inkább több, mondjuk négy. De ami ma jött el, arra nem számítottam. Konkrétan reggel 8-tól délután 1-ig csak angoloztam, és nem készültem el, még van vagy egy óra munkám, csak egyelőre kedvem nincs hozzáfogni, pedig kellene. És nem írhatok be, csak három órát. Persze ebben benne van, hogy eddig csak egy-egy fővel angoloztam online, ami könnyű, a 13 fős csoport viszont feladja a leckét, főleg, hogy persze sokaknak van kínja (az egyiknek nincs nete, a mási...

Flóra ma színek szerint rakta sorba a kilenc bowlingbábuját, tehát egymás mellé a két sárgát, a két kéket, a két zöldet és a három pirosat. Tök magától, kérés nélkül, és korábban sem gyakoroltuk. Feltehetőleg kaszkadőrnek készül: felmászik a székre, onnan be az etetőszékébe, vagy a fotelből a pelenkázóra, onnan be az ágyába. Kicsit izgulok, nem bírom nézni ezeket a mutatványokat. Vasárnap megpróbáltunk kirándulni egyet (korlátozott mértékben sikerült, kicsit sokan voltak kint, inkább hazajöttünk), készülődés közben a gyerek gyömöszölte a lábára a cipőt, de nem járt sikerrel. Én: Segítsek felvenni a cipődet? Flóra: Jaaa, bitte. :D Nem is az visel meg ebben a helyzetben, hogy nehéz itthon (nem nehéz), vagy kikészít a gyerek (nem készít ki, konkrétan sokkal könnyebb vele, mint mikor csak ketten vagyunk rá, és bölcsiben tölti a fél napot), hanem a következők: 1. nem lehet tudni, meddig fog tartani ez az egész, 2. ennek megfelelően azt sem lehet tudni, mikor találkozom legközelebb ...

Míg sokak számára a karantén remek lehetőség arra, hogy végre sokat-sokat olvassanak, nálam ez máshogy alakul. Amíg eljártam dolgozni, tök gyorsan haladtam a könyvekkel, minden nap olvastam egy órát (oda felet, haza felet). Amióta itthon vagyok, egy sor nem sok, annyit sem olvastam, ezzel visszatértem a gyes alatt megszokott olvasásmennyiséghez. Keddig szabadságon vagyok, úgy volt, aznap értekezünk a főnökömmel, hogyan tovább. Ilyenekről ábrándoztam, hogy kérek két hét további szabadságot olyan megoldással, hogy gyűjtöm a mínusz órákat, úgyis hamar visszajönnek, ha újraindul az élet. Erre tegnap érkezett az e-mail, hogy az egyik kolléganő kiíratta magát (a rizikócsoportba tartozik, hétfőn nem várta meg a nagyfőnököt, és szerintem azt hitte, be kell majd járnunk, ezért elrohant orvoshoz), és a csoportját szerdától én veszem át. Vicces módon az olyan esetekben, amikor van egy láblógatós meg egy kevésbé láblógatós út, az én életem ritkán fordul a láblógatós irányába. Valahogy sosem alak...