Nagyon gyerek

Ma bal lábbal kelt fel, és egész délelőtt mindenen visított, nem lehetett már bírni. Egyszer csak nekiállt szirénázni, akkor azt utánoztam, és mondtam neki, hogy ő valószínűleg nem is kislány, hanem mentőautó, azért nínózik folyamatosan. Ezen nevetett.

Felmászott a székre, ott álldogált. Elmondtam nyolcezer-kétszáznegyvethatszor, hogy másszon le, mert le fog esni, és megüti magát, szomorú lesz. Nem mászott le. Aztán nagy robajjal leesett, úgy rendesen elterült a földön. Felállt, jött felém görbülő szájjal, de látszott, hogy nem esett nagyobb baja. Mondtam neki: "Gyere, megölellek, de ne merjél sírni." Nem is sírt, az ölelést meg a gyógyító puszit viszont elfogadta.

Ha valamit többszöri kérésre sem csinál, szoktam élni a "háromig számolok" kezdetű módszerrel. Mindig elmondom, hogy ha ezt vagy azt nem csinálja, mire hármat számolok, akkor ez meg az lesz. Aztán ha eljutok a háromig, tényleg az lesz, de általában nem kell eljutni, mert kettőig vigyorogva számol velem, aztán gyorsan csinálja, amit kértem. Tegnap a távirányítós kutyát beirányította az asztal alá, és sehogy sem tudta kihozni a távirányítóval, mert mindig elakadt valamelyik szék lábában. Flóra leguggolt hozzá, és nagyon kedves, de határozott hangon közölte vele, hogy háromig számol, és ha addigra nem jön ki, akkor ő fogja kihozni. (Ezt babanyelven, de teljesen érthető volt a kontextusból, hogy ez történik.) El is számolt háromig, majd bement a kutyáért. Imádom, hogy a következetességet is gyakorolja, és tényleg az lesz, amit ígért :D

Csütörtök éjszaka főleg virrasztottunk, már nem tudott mit kitalálni a gyerek, miért ne kelljen visszaaludni. Egy ponton mondtam neki, hogy most már muszáj aludni, mert anyának mindjárt kezdődik az órája. Erre megmutatta az orromat, aztán a sajátját, végül az apjáét :D