LizaGazdija

Kaptam egy e-mailt a főnökömtől, hogy mivel november 18-án lejár a szerződésem, megbeszélésre invitál hétfőn, amikor épp van 10-15 percem. A szerződésemben az áll, hogy egy hónap a próbaidőm, utána nov. 18-ig határozott idejű a szerződés, aztán átmehet határozatlanba, ill. a jelenlegi projekt végdátumáig (2017. július) szólóba a két fél kölcsönös elégedettsége esetén. Ki nem találnátok, de most azon izgulok, vajon ki fognak-e rúgni, miközben tudom, hogy bár tökéletesen sajnos nem dolgozom (rengeteg az adminisztráció, és néha meggyűlik vele a bajom), de nem vétettem eddig visszafordíthatatlan vagy óriási hibát, és nem is érkezett olyan visszajelzés, hogy nagyon elégedetlenek lennének velem, igaz, azt jelezte a főnök, hogy a szintfelmérésben nem vagyok annyira jó. Viszont abban más sem jó, más is követ el hibákat, igaz, azt nem tudom, ezek mennyire derülnek ki. Viszont az első csoportom igen pozitívan értékelte a munkámat. Igyekszem azért nem sokat gondolni erre a témára, és azt a fi...

Megint fáj a torkom, náthás is vagyok. Én ezt nem értem. Vajon ezt a fáradtsággal érem el, vagy itt tényleg valami különleges nyavalyák szállonganak a levegőben, amik otthon nem, vagy ennyire átment gagyiba az immunrendszerem? Egy hónapja is beteg voltam, most megint, idén összesen kb. hatodszor. Otthon meg évente egyszer, nagyon maximum kétszer. Nagyon unom már. Sebaj, mindjárt iszom egy NeoCitrant, miután reggel óta 3-4 Strepsilst is bevittem, de még nem gyógyultam meg, és holnap kialszom magam. Hátha az is számít valamit. Ez egyébként az utolsó taferli hétvégém, hihhhetetlen. Tomi jövő hét utáni hétfőn vagy kedden jön, mivel vasárnapig dolgozik, hiába kérte, hogy adják ki a maradék szabadságát, és jöhessen már pénteken vagy szombaton. Persze már az is szép tőlük, hogy egyáltalán megengedték, hogy felmondjon, szóval ne legyünk telhetetlenek. Amúgy a hostelben megkérdezte az egyik pasi, hogy az ott lakó három gyerekét nem vinném-e el reggelente oviba meg suliba, és mikor mondtam, ho...

- Nincs net. Tegnap ígérték, hogy ma lesz, de nem lett. Ma azt ígérték, hogy holnap lesz. Emiatt a mai két angolt már buktam, remélem, a holnapi két órámat nem fogom. (Jelenleg a mobilnetemet hotspotolom a laptopomnak, miután kb. huszadik próbálkozásra sikerült csatlakozni.) - Kértünk íróasztalt múlt kedden, ígérték, hogy tegnapra lesz. Tegnapra nem lett, de ígérték, hogy mára lesz. Mára sem lett, viszont ma nem is ígértek semmit. - A lakásban lakik három kisgyerek is, két elsős kisfiú meg egy óvodás kislány. Az egy dolog, hogy egész este rohangálnak meg ordítoznak, mert hát gyerekek*, de azért az kicsit soknak tűnt, amikor egy órán át kopogtattak az ajtómon, ha kimentem, elfutottak, aztán becsúsztattak egy papírt az ajtó alatt. (Ezt az ötletet onnan vették, hogy sajnos pont látták, amikor bedobtam egy üzenetet egy másik lakónak - hozzám kézbesítette a tulaj véletlenül, én meg célba akartam juttatni.) Egy darabig csak kértem, hogy ne csinálják, mert fáradt vagyok, nem tudok velük já...

Hihetetlen, mennyi cuccom van, nem is értem. A lakás olyan, hogy elleszünk benne egy hónapot, de azért elég motiváltak leszünk ahhoz, hogy folyamatosan keressük a saját lakás lehetőségét. Tomi elvileg jövő hétfőn vagy szombaton érkezik. Remélem, minél előbb, bár az még nem világos, az ő cuccait hova halmozzuk :D

Elindultam az oviba úgy, hogy kettővel korábbi vonattal érjek Meidlingba, hátha akkor tényleg ott leszek negyedkor a célban. Erre a kettővel korábbi vonat lesátorozik a Haupton, ahol felszálltam, és még később indul el, mint amivel egyébként járok. Így lehet, hogy azt az S-Bahnt is lekésem, amire át szoktam szállni Meidlingban. Precizitás, Ausztria a neved*. Ui.: Ééés lekéstem. Így negyed helyett 3/4 körül leszek ott. Nem vagyok mérges, és nagyon szeretem az ÖBB-t meg a VOR-t, egyiket jobban, mint a másikat. *Nagyon ritka az a vonat ill. S-Bahn, amelyik nem késik semennyit.

Tomi tegnap felmondott, így november 7. és 12. között valamikor már meg is érkezik Bécsbe, a közös szobánkba. Én most úgy örülök! A húga, Timi már holnap reggel bejön, neki ma volt az utolsó munkanapja. Ha minden jól megy és úgy alakul, akkor két hét múlva megyünk Tomi családjához, és bemutat. A húgait már mind ismerem, de még van két öccse, egy anyukája meg egy apukája, és hát a húgai többségét eddig csak egyszer láttam. Úgyhogy már most izgulok. Tiramisut fogok vinni, ez már szinte biztos, már csak az a kérdés, sikerül-e beszerezni minden alapanyagot meg egy jó edényt, amiben el tudom készíteni. Miután visszaértem Bécsbe, azonnal nekiláttam a csomagolásnak, és csakhamar az a benyomásom támadt, hogy a világ összes bőröndje sem lesz elég ahhoz, hogy én innen el bírjak költözni. De azért nem nagyon izgulok, legalábbis próbálok, mert Tomi holnap hoz egy akkora bőröndöt, ami az én óriásimnál is másfélszer nagyobb, plusz ha tényleg nem fér be minden cókmókom egy körben, akkor legfeljeb...

Számomra ma volt, legalábbis a temetőket látogatós értelemben. (Mert azért gyertyát persze gyújtok majd 1-jén, már az új szobában.) Anyuval és apuval voltunk Tatánál, aztán Papánál és Nagyinál, végül Jenő papánál is. (Igen, én három nagypapáról indultam, aztán mégis volt 14 olyan év, amikor nagypapám már nem volt, a nagymamák létszáma viszont még teljes volt, azaz két fő.) Idén már többször meglepődtem azon, hogy Nagyi és Mama már négy éve meghalt, de az igazi döbbenet ma, a temetőben ért: Tata 18 éve halt meg, Papa 22, és Jenő papa is 14 éve. Amikor kiszámoltam Tatánál a 18 évet, végig kellett gondolnom, az egyáltalán lehet-e, hány éves voltam én 18 éve, és az a durva, hogy lehet, mert 18 éve 11 éves voltam, és akkor is annyi, amikor Tata elment. Azért ez valahol hátborzongató. Amúgy meg, bármilyen hülyén hangzik is, szeretek a temetőben sétálni. Csend van, nyugalom, és gyönyörűek a sírok, különösen a régebbiek. Az persze szomorú, amikor látom, hogy milyen sokat nem gondoz senki, de...