LizaGazdija

Ilyen voltam ma. Na jó, azért a szombaton tízig alvásból nem engedtem :) A délelőttöt reggelizéssel és magamhoz téréssel töltöttem, elég lassan ment az ébredés, miután tegnap megint negyed 2-kor feküdtem, mert előtte úgy fel voltam pörögve, hogy pl. este 11-kor még gond nélkül rakott krumplit főztem. Amikor mégis sikerült összeszedni magamat, elindultam. Tomitól kaptam két hasznos infót. Az egyik, hogy a Lónyai utcában is van korcsolyaélezés, és kiderült, hogy ott is pont annyi, mint a Keletinél, de végül nem mentem el, mert nem akartam korcsolyát cipelve bejárni a Corvint, se élezés előtt, se utána. Most egyelőre úgy látom, hogy szerda este megyek legközelebb a Városligetbe, és ha aznap délelőtt megéleztetem a korit, akkor még pont időben leszek. A másik infó az volt, hogy a Hervisben 50%-os leárazás van, tehát ha kell nekem normális kinézetű kabát kiránduláshoz, akkor ott érdemes körülnéznem. Nekem meg kell ilyen, mert mindenféle terveim vannak még a télre, amelyek egy része azzal ...

Ezt a kisregényt vártam legjobban a betervezett Hrabal-könyvek közül, ezt is hagytam utoljára, mint legnagyobb durranást. De sajnos csalódtam. Humoros, persze, és nagyon cseh is, kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam a kb. fél éve vásárolt "New Czech Prose" c. novelláskötetet. Az író stílusát ebben a történetben is szerettem. Még a három főszereplővel sem volt bajom: Mary és Pepin bácsi olyanok, mint két óvodás, képtelen felnőttek módjára viselkedni, miközben Francin, egyiküknek férje, másikuknak öccse, nem tud hová lenni szégyenében, hogy két ilyen debil alkotja a családját. Ez olyan csehesen tragikomikus, mert az ember nevet rajta, de közben sajnálja is Francint, mert nehéz lehet egyedüli épelméjűnek lenni egy családban. A kalandok sem rosszak, amiket Mary és Pepin bácsi átélnek, de sajnos eljött a pont, amikor teljesen kiábrándultam Maryból, és kedvem lett volna félretenni a könyvet. Mucek kutya megkínzása számomra nem tűnt se viccesnek, se elfogadhatónak. Az, hogy ...

Eredetileg úgy volt, hogy ma délután Rékával elmegyünk korizni, aztán mondta, hogy inkább csak átjönne, mert a korijegy élezéssel együtt annyira már nem kis összeg. Én viszont annyira régen voltam már korizni, és annyira beleéltem magam, hogy mondtam neki, én így is elmegyek. Próbált meggyőzni, hogy ne, mert rosszul fogja érezni magát, hogy egyedül megyek, én viszont meggyőztem, hogy szoktam járni helyekre egyedül, és semmi bajom sincs ezzel, és korizni is jó lesz egyedül is. Tényleg jó volt. 7-re értem oda, amikor 8-ig tart nyitva a pálya, kicsit izgultam is, hogy hazaküldenek a kapuból. De nem, fél 8-ig van pénztár, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Attól nem féltem, hogy egy órát tudok majd egy huzamban korcsolyázni, szóval biztosra vettem, hogy elég lesz ennyi idő. Az nagy szerencse, hogy még itthon eszembe jutott felpróbálni a korit, ugyanis kiderült, hogy az elmúlt két-három évben, amióta nem volt a lábamon, elfelejtettem, hogyan kell felvenni. Ez a kemény, nem a faláb. Addig ...

A masszázsról eszembe jutott egy emlék. Valamikor 12-14 éve történhetett, hogy az egyik családi kirándulás nagyon durvára sikerült, alig álltunk a lábunkon, amikor végre hazaértünk. Azt hiszem, ez volt az a kirándulás, amin apu elöl haladt, egyedül, és közben morgott: "Persze, ez neki lejtő! Hol itt a lejtő? Én nem látom a lejtőt." Ez persze már a táv vége felé volt, amikor már egyikünknek sem esett annyira jól a lábemelgetés, de ettől még ez nagyon vicces volt. Nem emlékszem, hány kilométert mentünk, és lehet, hogy még húszat sem, de az biztos, hogy nem voltunk hozzászokva akkora igénybevételhez. Ezért aztán hazaérve mindenki lerogyott, és örült, hogy él. Liza annyira kikészült, hogy nem tudott kimenni a szobámból a konyhába inni. Úgy vittem ki ölben, és amikor letettem két lépésre a táltól, nem tudta megtenni azt a két lépést, csak nyújtogatta a nyakát, és segélykérően nézett rám. Persze odaraktam elé a tálat, ivott is, aztán megint ölben kellett visszavinni a szobába. (E...

Életemben először ma elmentem egy szépségszalonba, és kaptam 60 perc masszázst. Eredetileg hát- és vállmasszázst kértem, de kiderült, hogy az érintett kezelésben benne van némi lábmasszázs is, én meg nem tiltakoztam, a lábammal is van éppen elég bajom. Javaslom, hogy időnként mindenki menjen el masszíroztatni. Mert nagyon jó. Félhomály van, szinte teljes csend, kivéve a nagyon halk zenét, mindenféle illóolajok párolognak, ráadásul hátmasszázs esetében a hasadon fekszel, így aztán jó eséllyel teljesen ellazulsz. Én például annyira, hogy hiába nyomorgatta a vádlimat, a meghúzódott izmaimat, a fájós gerincemet meg a bekötött vállamat a nő, hiába fájt ezek egy része, simán elaludtam. Jó, nem mélyen, de félálomba kerültem. Ezt az állapotot amúgy valamiért nagyon szeretem. Mindenféle gondolatok meg képek megjelennek a fejemben, azt hiszem, hogy ezek történnek most velem, aztán megrándul egy izmom, vagy valami hasonló történik, magamhoz térek, és rájövök, hogy csak álmodtam. Magamnál vagyok n...

Nagyon kemény történet volt, nehezen is értem a végére. Egy huszonéves srác, egy forgalmista gyakornok utolsó vasútállomáson töltött napját meséli el. 1945 elején járunk, a háború még dúl, Drezda a földdel válik egyenlővé, olyan a világ, mint a maga a pokol. A vasútállomás személyzete is félelemben él, mert rendszeresen kénytelenek fogadni szigorúan ellenőrzött vonatokat, vagyis olyan szerelvényeket, amelyek német katonákat visznek a frontra, vagy hoznak vissza a frontról, a fegyverszállítmányokról már nem is beszélve. Közben azért telnek a hétköznapok, amúgy cseh módra, de nagyon nyomasztó az egész, mert a levegőben végig ott lebeg a félelem egy tragédiától. Nehezen bírom a vért még könyvben olvasva is, és nem vagyok kibékülve a naturalisztikus leírásokkal, úgyhogy jó néhányszor felfordult a gyomrom, míg olvastam. Most már nem vagyok biztos benne, hogy szeretném megnézni a filmet, annyira szörnyű volt ez nekem. Azért négy csillagot kapott, és nem lehetek elég hálás a sorsomnak, am...

Ez a morci cica tiszta Garfield, minden szövegét Garfield hangján hallom, és nagyon jól szórakozom. Csak a kedvenceim: Persze, hogy játszom veled. Mondjuk orosz rulettet. Az én patrónusom egy dementor Örülök, hogy benne vagyok a tévében. Így az egész ország megtudja, hogy utálom őket. "Lefordíthatatlan angol szójáték" Falalalalala tegyél le! Csengő szól, csengő szól... Vegyél ki ebből a kib. szánból! Egyszer majdnem nevettem, de csak egy szőrcsomó volt. Egy angol gyerekdal paródiája