Korcsolya
Eredetileg úgy volt, hogy ma délután Rékával elmegyünk korizni, aztán mondta, hogy inkább csak átjönne, mert a korijegy élezéssel együtt annyira már nem kis összeg. Én viszont annyira régen voltam már korizni, és annyira beleéltem magam, hogy mondtam neki, én így is elmegyek. Próbált meggyőzni, hogy ne, mert rosszul fogja érezni magát, hogy egyedül megyek, én viszont meggyőztem, hogy szoktam járni helyekre egyedül, és semmi bajom sincs ezzel, és korizni is jó lesz egyedül is.
Tényleg jó volt. 7-re értem oda, amikor 8-ig tart nyitva a pálya, kicsit izgultam is, hogy hazaküldenek a kapuból. De nem, fél 8-ig van pénztár, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Attól nem féltem, hogy egy órát tudok majd egy huzamban korcsolyázni, szóval biztosra vettem, hogy elég lesz ennyi idő.
Az nagy szerencse, hogy még itthon eszembe jutott felpróbálni a korit, ugyanis kiderült, hogy az elmúlt két-három évben, amióta nem volt a lábamon, elfelejtettem, hogyan kell felvenni. Ez a kemény, nem a faláb. Addig nyilván ment, hogy felveszem a lábamra, csak az nem volt meg, hogy aztán hogyan csukom be. Nem emlékeztem, hogy össze kell nyomni a szárát. Réka oldotta meg a kérdést, mert ő, annak ellenére, hogy sokkal régebben korizott utoljára, mint én, még most is tudta, hogyan kell ezt csinálni. Szóval becsukta nekem, én meg alig bírtam abbahagyni a röhögést, mert ez milyen gáz már. Mondtam is, mázli, hogy még itthon kipróbáltam, milyen égő lett volna, ha a pályán jövök rá, hogy nem tudom bezárni a korit, és ráadásul nincs ott senki ismerős, akit megkérdezzek. Bár lehet, hogy lett volna pasi, akinek szimpatikus ez a bénázás, de én inkább azt remélem, hogy nem a bénaságom fog majd egyszer megtetszeni valakinek.
Nagyon jól indult a móka: az első negyed kört kb. három perc alatt tettem meg, és ennyitől már el is fáradtam :) A sípcsontom környéke meg a talpam nyilván befeszült, alig bírtam mozgatni a lábamat. Éppen arra gondoltam, nagy baj azért nem fog történni, elvégre két-három éve sem estem el egyszer sem, pedig akkor sem tudtam korizni, amikor is hirtelen belefutottam egy korinyomba, és akkorát estem, mint az ólajtó, persze térdre. Ettől elszomorodtam, aztán észrevettem, hogy körülöttem tulajdonképpen esnek-kelnek az emberek, azok is, akiknek amúgy megy ez, szóval annyira azért nem gáz. Még további két alkalommal estem el a felkarcolt jég miatt (meg mert ügyetlen vagyok, nyilván, azoknak, akik tudnak korizni, nem okozott gondot a már összevissza karistolt jég), plusz kétszer vagy háromszor önerőből, miután megbotlottam a kori elején lévő recékben. Egy igazán nagy és fájdalmas esés volt ezek között, pár napig kicsit fájni fog az ülés, de ennyi baj legyen. Arra jutottam, hogy legközelebb, mert lesz legközelebb, hiszen ha feladom, sosem tanulok meg korcsolyázni, szóval legközelebb nyitás környékén megyek oda, amikor még friss a jég, és mégis meg fogom éleztetni a korit is, hiába láttuk úgy ketten is (Rékával), hogy nem szükséges. Mert lehet, hogy mégis kellett volna. Főleg azok után gondolom így, hogy elolvastam, mit ír az egyik élező, miért érdemes éleztetni.
Az árnyékom alapján mondom, nagyon viccesen nézhettem ki. Enyhén előre dőlve, a karomat oldalra tartva, vele időnként csapkodva "suhantam" ide-oda. Az jutott eszembe, úgy nézhetek ki, mint egy korizni tanuló zombi. Érdekes módon itt senki nem szólt be, miközben máshol volt olyan, hogy hasonló módon botladoztam a pálya szélén, a palánk mellett, és a mellettem elhúzó helyi menők minden évben tettek valami megjegyzést arra, mennyire béna vagyok. Itt inkább úgy éreztem, figyelnek a kezdőkre, igyekeznek nem meglökni őket, és amennyire lehet, kitérni az útjukból :)
Először öt kört akartam menni, aztán amikor meglett az öt, hetet, és amikor meglett a hét (19:35-kor :D), akkor meg tízet. El is indultam a következő körre, és minden nagyon szép is volt, mert akkorra már ráéreztem, hogyan kell ezt csinálni, csak még elég messze voltam tőle, hogy huzamosabb ideig menjen is, amikor hirtelen úgy éreztem, mintha átdöfték volna a talpamat egy szöggel. Estem is egy elég nagyot, annyira fájt, aztán lecsúszkáltam a jégről, levettem a korit, végigtapogattam a belsejét, kerestem, mi állt bele a lábamba, és azt érzékeltem, hogy semmi. Akkor levettem a zoknimat, és felfedeztem, hogy nőtt a talpélemre egy nem kis vízhólyag, ami azon nyomban ki is pukkadt, mert miért ne. Így aztán végül nyolc kör után kénytelen voltam hazajönni, mert nem bírtam visszavenni a korcsolyát a lábamra. Majd legközelebb már meglesz a tíz :) Elfelé jövet, 3/4 8-kor egyébként jelezték, hogy zár a jég, és annyira tetszett az, ahogy csinálták. Nem bemondták, hogy lehet menni haza, hanem lejátszották párszor a takarodót :)
Szóval nagyon jól éreztem magam, és ugyan ügyetlen vagyok meg sokat estem, csontom nem tört, bajom nem lett, legfeljebb kicsit lila leszek itt-ott egy darabig. Lehet, hogy holnap elviszem élezni a korcsolyát a Keletihez, mert a Műjégen ez bizony igen drága mulatság, és legközelebb betekerem a lábamat Leukoplasttal, hátha akkor nem hólyagosodik fel.
A tanulság pedig az, hogy mindenki menjen korizni :) További kedvcsináló erre olvasható.
Tényleg jó volt. 7-re értem oda, amikor 8-ig tart nyitva a pálya, kicsit izgultam is, hogy hazaküldenek a kapuból. De nem, fél 8-ig van pénztár, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Attól nem féltem, hogy egy órát tudok majd egy huzamban korcsolyázni, szóval biztosra vettem, hogy elég lesz ennyi idő.
Az nagy szerencse, hogy még itthon eszembe jutott felpróbálni a korit, ugyanis kiderült, hogy az elmúlt két-három évben, amióta nem volt a lábamon, elfelejtettem, hogyan kell felvenni. Ez a kemény, nem a faláb. Addig nyilván ment, hogy felveszem a lábamra, csak az nem volt meg, hogy aztán hogyan csukom be. Nem emlékeztem, hogy össze kell nyomni a szárát. Réka oldotta meg a kérdést, mert ő, annak ellenére, hogy sokkal régebben korizott utoljára, mint én, még most is tudta, hogyan kell ezt csinálni. Szóval becsukta nekem, én meg alig bírtam abbahagyni a röhögést, mert ez milyen gáz már. Mondtam is, mázli, hogy még itthon kipróbáltam, milyen égő lett volna, ha a pályán jövök rá, hogy nem tudom bezárni a korit, és ráadásul nincs ott senki ismerős, akit megkérdezzek. Bár lehet, hogy lett volna pasi, akinek szimpatikus ez a bénázás, de én inkább azt remélem, hogy nem a bénaságom fog majd egyszer megtetszeni valakinek.
Nagyon jól indult a móka: az első negyed kört kb. három perc alatt tettem meg, és ennyitől már el is fáradtam :) A sípcsontom környéke meg a talpam nyilván befeszült, alig bírtam mozgatni a lábamat. Éppen arra gondoltam, nagy baj azért nem fog történni, elvégre két-három éve sem estem el egyszer sem, pedig akkor sem tudtam korizni, amikor is hirtelen belefutottam egy korinyomba, és akkorát estem, mint az ólajtó, persze térdre. Ettől elszomorodtam, aztán észrevettem, hogy körülöttem tulajdonképpen esnek-kelnek az emberek, azok is, akiknek amúgy megy ez, szóval annyira azért nem gáz. Még további két alkalommal estem el a felkarcolt jég miatt (meg mert ügyetlen vagyok, nyilván, azoknak, akik tudnak korizni, nem okozott gondot a már összevissza karistolt jég), plusz kétszer vagy háromszor önerőből, miután megbotlottam a kori elején lévő recékben. Egy igazán nagy és fájdalmas esés volt ezek között, pár napig kicsit fájni fog az ülés, de ennyi baj legyen. Arra jutottam, hogy legközelebb, mert lesz legközelebb, hiszen ha feladom, sosem tanulok meg korcsolyázni, szóval legközelebb nyitás környékén megyek oda, amikor még friss a jég, és mégis meg fogom éleztetni a korit is, hiába láttuk úgy ketten is (Rékával), hogy nem szükséges. Mert lehet, hogy mégis kellett volna. Főleg azok után gondolom így, hogy elolvastam, mit ír az egyik élező, miért érdemes éleztetni.
Ugyan nem vagyok ilyen szép, és nem is nevettem ennyire, de én is ültem egy keveset a jégen
Az árnyékom alapján mondom, nagyon viccesen nézhettem ki. Enyhén előre dőlve, a karomat oldalra tartva, vele időnként csapkodva "suhantam" ide-oda. Az jutott eszembe, úgy nézhetek ki, mint egy korizni tanuló zombi. Érdekes módon itt senki nem szólt be, miközben máshol volt olyan, hogy hasonló módon botladoztam a pálya szélén, a palánk mellett, és a mellettem elhúzó helyi menők minden évben tettek valami megjegyzést arra, mennyire béna vagyok. Itt inkább úgy éreztem, figyelnek a kezdőkre, igyekeznek nem meglökni őket, és amennyire lehet, kitérni az útjukból :)
Először öt kört akartam menni, aztán amikor meglett az öt, hetet, és amikor meglett a hét (19:35-kor :D), akkor meg tízet. El is indultam a következő körre, és minden nagyon szép is volt, mert akkorra már ráéreztem, hogyan kell ezt csinálni, csak még elég messze voltam tőle, hogy huzamosabb ideig menjen is, amikor hirtelen úgy éreztem, mintha átdöfték volna a talpamat egy szöggel. Estem is egy elég nagyot, annyira fájt, aztán lecsúszkáltam a jégről, levettem a korit, végigtapogattam a belsejét, kerestem, mi állt bele a lábamba, és azt érzékeltem, hogy semmi. Akkor levettem a zoknimat, és felfedeztem, hogy nőtt a talpélemre egy nem kis vízhólyag, ami azon nyomban ki is pukkadt, mert miért ne. Így aztán végül nyolc kör után kénytelen voltam hazajönni, mert nem bírtam visszavenni a korcsolyát a lábamra. Majd legközelebb már meglesz a tíz :) Elfelé jövet, 3/4 8-kor egyébként jelezték, hogy zár a jég, és annyira tetszett az, ahogy csinálták. Nem bemondták, hogy lehet menni haza, hanem lejátszották párszor a takarodót :)
Gyerekkorom egyik titkos vágya volt, hogy egyszer ilyen legyek. Mint Makó Jeruzsálemtől, annyira vagyok csak ettől :)
Szóval nagyon jól éreztem magam, és ugyan ügyetlen vagyok meg sokat estem, csontom nem tört, bajom nem lett, legfeljebb kicsit lila leszek itt-ott egy darabig. Lehet, hogy holnap elviszem élezni a korcsolyát a Keletihez, mert a Műjégen ez bizony igen drága mulatság, és legközelebb betekerem a lábamat Leukoplasttal, hátha akkor nem hólyagosodik fel.
A tanulság pedig az, hogy mindenki menjen korizni :) További kedvcsináló erre olvasható.
Becsülöm a kitartásodat, mert Én egyszer voltam korcsolyázni és akkor eldöntöttem, hogy többet soha. Két barátnőm fogott két oldalról, nélkülük egy lépést nem tudtam menni. :-)
VálaszTörlésEgyébként úgy indították a korcsolyázást, hogy ha elesek, gyorsan húzzam magam alá a kezeimet, nehogy valaki lekorcsolyázza az ujjaimat. Már itt megrémültem. :-)
Azt hiszem, ez nem az Én sportom.
Köszönöm :) Na igen, ez a tanács engem is mindig megrémít. Mondjuk én ösztönösen behúzom a kezem, amint földet értem, pontosabban azonnal rakom magam elé, és állok föl.
VálaszTörlésÉn gyerekkoromban tudtam korizni, igaz, akkor sem voltam valami profi, de sokszor voltam anyuval jégen, sőt sítáborban is vittek minket korcsolyázni. Nagyon szerettem, nagyon élveztem, csak aztán kinőttem a korit, és nem kaptam újat, mert nem kértem, mert nem vágytam a jégre valamiért. Aztán úgy 6-7 éve megint előjött, hogy szeretnék menni, és akkor kaptam karácsonyra anyuéktól a korimat. Csak egyedül nem mentem, Tomi meg nem szereti a jeget, és hiába vett a kedvemért korit magának, csak kb. négyszer voltunk az elmúlt 6-7 évben, mert többször nem akart, amit én teljesen el tudtam fogadni, hiszen neki nem volt jó élmény, egyedül viszont nem mentem, mert zavart, hogy ügyetlen vagyok. Most viszont áttörtem ezt a gátat, úgy érzem, és mostantól nem fog gondot okozni, hogy nem jön velem senki. Az se kizárt, hogy végre megtanulok rendesen korcsolyázni :)
Lehet egyébként, hogy neked is csak próbálkoznod kéne, és megszeretnéd. De az is igaz, hogy van még egy csomó más lehetőség kikapcsolódni, ha a korcsolyát nem akarod erőltetni.