LizaGazdija

A mai napot arra szántuk, hogy elbúcsúzzunk a Vidámparktól. Persze nagyon reméljük, hogy végül mégsem zárják be, de úgy gondoltuk, hogy ha mégis megszűnik, ne úgy történjen ez, hogy nem voltunk ott még utoljára. A sor, ami a kasszánál fogadott minket, elég durva volt, és elég lassan is haladt: kb. háromnegyed órát álltunk, míg bejutottunk. Én diákjeggyel, Tomi szezonvégi kedvezménnyel, így kettőnknek összesen 8200 Ft volt a belépő. Bizony nem olcsó, de pont most néztem egy indexes videót a bécsi Práterről, ahol szintén van vidámpark, és ahol nem egységes belépő van, hanem játékonként kell fizetni 3-9 eurót. Egy felnőtt meg két gyerek másfél óra alatt költött el 100 eurót, ami kb. 30 ezer Ft. Akkor még mindig barátságosabb a mi Vidámparkunk ára. Háromnegyed kettőtől fél hatig voltunk ott, és elég sok mindent kipróbáltunk. Elsőként a polipra ültünk fel, bár Tomi nagyon nem akarta. Hát, elég érdekes élmény, kicsit féltem, na :) Utána bementünk az elvarázsolt kastélyba nosztalgiázn...

A szombatot kineveztük kuponbeváltós napnak. Három kuponunk volt, amit október végéig fel kell használni, ebből kettőt váltottunk be most. Az egyik a margitszigeti kisvonatra szólt. A pesti hídfőtől besétáltunk a szökőkútig, ahonnan a kisvonat indul. Odafelé éppen arról beszélgettünk, milyen furcsa élmények értek, amíg pénteken 3 órát ültünk a két Andival az ELTE-n a harmadik emeleti aulában: négy ember jött oda hozzánk, ebből egy idióta volt (vagy szívott valamit), egy másik talán azt kérte, írjunk helyette szemináriumi dolgozatot (vagy nem, passz, nem nagyon értettem, mit mond), a másik kettő meg Biblia-ismereti órára invitált minket. Ez azért volt nekem fura, mert abban a kb. két évben, amikor még egyetemista voltam, és a szakunk már átköltözött a MUK-ra, elég sokat ültem ebben az aulában, és soha senki nem jött oda hozzám, szóval kicsit megrémültem, mi történt ezzel az egyetemmel. Szóval éppen ezt meséltem, amikor elment mellettünk egy pasi, felmutatott az égre, és a következőt k...

Rendszeresen kapok olyan e-mailt, amelynek tárgya "Anikó/Móni/tetszőleges női név lefeküdne veled." Azonnal törlöm persze, de nagyon idegesít, hogy napjában két-három ilyen üzenetem is érkezik. Eszembe jutott a homáros sztori, amikor valakit valami hasonló idiótasággal zaklatták, csak SMS-ben, és megírta válaszban, hogy hagyják őt békén, vegyék le a listájukról. Ezek után kapta tovább az idióta üzeneteket a mobiljára. Aztán egyszer megelégelte, és egy SMS után azt a választ küldte vissza, idézem: "Ha még egy üzenetet elküldesz a számomra, letépem a fejedet, és belehányok a tüdődbe", mire a következő üzenete érkezett néhány perc múlva a következő szöveggel: "Ön sikeresen lejelentkezett SMS-szolgáltatásunkról." Lehet, hogy egyszer meg kéne nyitnom valamelyik e-mailt, és visszaküldeni válasznak valami hasonló szöveget. Csak erősen aggódom, hogy netán vírust küldözgetnek nekem ilyen lelkesen. Napi három-négy alkalommal hív a mobilomon (!) rejtett számról (!)...

Kilencéves voltam, amikor megkaptam Nagyitól ezt a könyvet, persze akkor még magyarul, Görög Lívia fordításában, ha jól emlékszem. Nagyon tetszett, nagyon szerettem. Karácsonyra (?) kaptam K. Anditól A titkos kertet angolul, és mert nekem ez a két regény összetartozik, mert Nagyitól egyszerre kaptam őket, úgy éreztem, ha az egyiket elolvasom az angolul, akkor a másikat sem hagyhatom ki. Kivételesen nem vettem meg, hanem kölcsönkértem a témavezetőmtől, Andi nénitől, akinek kb. minden angol gyerekkönyv megtalálható az irodájában. Erre még egy kihívást is indítottam a molyon, amelynek keretében el kell olvasni ezt a két regényt, plusz A kis lordot, amit nem ismerek ugyan, de nagyon sokan szeretik, és elég ismert. Ez is itthon van nálam kölcsönben, ma este vagy holnap el is kezdem. Elgondolkodtató történet ez az A Little Princess, több szempontból is. Érdekes a kis hercegnő alakja, aki mindig kis hercegnő tud maradni, akkor is, amikor megalázzák és megtapossák. Valószínűleg azért s...

Azon, vajon miért nem vet szét a stressz úgy, mint a gimis időkben, amikor most sokkal többet dolgozom. Akkor napi 4-5 órát kellett megtartanom, most a suliban tartok 3-5-öt, aztán délután még ugyanennyit, és még sportra is marad erőm meg energiám. (Arra nem emlékszem, hogy a gimis időszakban jártam-e két hastáncra meg két írtáncra, de lehet, hogy az előbb volt, és amikor lett a gimi, abbahagytam.) Egyszerű az ok. Most nincs olyan főnököm, aki mindennapi feladatának tekintené, hogy szívasson, folyamatosan ott legyen az óráimon, aztán kioktasson, hogy mindent rosszul csinálok, mert nem is azokat a szavakat írtam fel a táblára, amiket ő felírt volna. (Igen, ezen annyira megrökönyödtem, hogy feltehetőleg sosem fogom elfelejteni.) Nincsenek olyan kollégák sem, akik egymás ellen vagy éppen ellenem ármánykodnak rejtélyes okokból kifolyólag. Itt is vannak konfliktusok, de ezek többsége nem jut el hozzám, és ami meg engem érint, azon kidühöngöm magam, amikor friss az élmény, aztán már lépe...

1. Hétfőn beálltam a bérletpénztár elé a sorba, amikor még épp időben voltam a kozmetikushoz menet. Pont előttem egy négy tagú, olasz csoport reklamált angolul, de jobbára nem értettem egy szavukat sem, annyira furcsa kiejtéssel beszéltek, főleg a szószólójuk, egy idősebb úr. Ez a pasi többször odafordult hozzám, és mondta, hogy "Sorry" (ezt értettem). Aztán amikor már tíz perce ment a tökölődés, és már semmi esélyem nem volt odaérni Lillához, akkor a pasi végignézett a kígyózó soron, ami feltorlódott mögötte, és a következőt közölte széles gesztikulációval és nagyon furcsa kiejtéssel, de valamiért ezt mégis megértettem: "She made a mistake. Not me. She made a mistake", és hevesen mutogatott a pénztárosra. Ez valami hihetetlenül ellenszenvessé tette számomra a pasit. Tiszta óvodás viselkedés. 2. Lett cipőtartónk kb. 13 és fél hónappal a határidő után. Marci tavaly szeptember 1-jén költözött ide, és nekem egy feltételem volt: legyen addigra cipőtartó az előszobában...

A múlt héten egyszer azt álmodtam, hogy elraboltam az egyik molytárs kisfiát és kutyáját, mert jött valami nehéz gazdasági helyzet, amiben mindenki éhezett, és gondoltam, addig jobb helyen lesz nálam a gyerek meg a kutya, mert nálam nem fognak éhezni. Első este lefeküdtem aludni, aztán felébredtem reggel, és megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy csak álmodtam az egészet, aztán bekapcsoltam a facebookot, és vagy két tucat üzenet várt olyan kérdésekkel, mint pl. tükörbe tudok-e nézni ezek után, hogy képzeltem ezt, mikor szándékozom visszaadni a gyereket, tényleg azt hittem-e, hogy ezt meg lehet úszni. Erre én sírva fakadtam, hogy úristen, nem hiszem el, hogy tényleg elraboltam egy gyereket. Majd felébredtem, de csak akkor mertem elhinni, hogy tényleg csak álom volt, amikor körbenéztem a szobában, és nem láttam se gyereket, se idegen kutyát. Most éjjel meg valami zenei fesztiválon jártam, és nem volt saját sátram, ezért egy fellépő zenész felajánlotta, hogy alhatok vele. Így is lett, és eg...