Eltűnődtem
Azon, vajon miért nem vet szét a stressz úgy, mint a gimis időkben, amikor most sokkal többet dolgozom.
Akkor napi 4-5 órát kellett megtartanom, most a suliban tartok 3-5-öt, aztán délután még ugyanennyit, és még sportra is marad erőm meg energiám. (Arra nem emlékszem, hogy a gimis időszakban jártam-e két hastáncra meg két írtáncra, de lehet, hogy az előbb volt, és amikor lett a gimi, abbahagytam.)
Egyszerű az ok. Most nincs olyan főnököm, aki mindennapi feladatának tekintené, hogy szívasson, folyamatosan ott legyen az óráimon, aztán kioktasson, hogy mindent rosszul csinálok, mert nem is azokat a szavakat írtam fel a táblára, amiket ő felírt volna. (Igen, ezen annyira megrökönyödtem, hogy feltehetőleg sosem fogom elfelejteni.) Nincsenek olyan kollégák sem, akik egymás ellen vagy éppen ellenem ármánykodnak rejtélyes okokból kifolyólag. Itt is vannak konfliktusok, de ezek többsége nem jut el hozzám, és ami meg engem érint, azon kidühöngöm magam, amikor friss az élmény, aztán már lépek is tovább, nem döngöl a sárba. (Jó, év elején durván kibuktam, amikor megtudtam, hogyan alakul a csoportok kiosztása, de azon is túltettem magam kb. másfél hét alatt.) Hiába tartok meg most is 3-5 órát bent, ez nem 3-5 különböző tanulói csoporttal eltöltött 45-45 percet jelent, hanem 3 óra esetén egy csoportot, 5 esetén kettőt. Sokkal kevésbé stresszes ez így. Ráadásul nincs ellenséges csoportom sem, idén mindenki kedves, aranyos, és szeretne tanulni. Nem tudom, milyen lesz, amikor a második félévben az egyik csoporttal heti háromszor négy órát, összesen 3x180 percet fogunk eltölteni, de bizakodó vagyok. Van kedvem bejárni a csoportokhoz, és örömmel írok óratervet az óráikhoz, örömmel túrom a netet érdekes feladatok után. És még ahhoz is van kedvem, hogy süssek nekik szombaton este 11-től hajnali 1-ig, mert értékelik, örülnek neki. (Majd elmesélem a Halloweent, csak még hátra van egy csoport, és kíváncsi vagyok, ők mit fognak szólni.)
Furcsa visszagondolni rá, hogy amíg a gimiben tanítottam, minden szombat este menetrendszerűen jött a szorongás és a sírás, hogy már csak egy nap, és megint vissza kell menni dolgozni. A gyomrom is kivolt. Lehangoló volt már maga az épület is, egyszerűen mindenféle vidámságot ki tudott ölni belőlem már az, hogy beléptem a kapun. Ez a suli még külsőre is barátságosabb.
Bizony jó döntés volt eljönni onnan. Azt nem tudom, mennyire volt jó év közben feladni, gondolom, eléggé megharagudott rám néhány diák. De a hideg kiráz, ha arra gondolok, mi lenne, ha még most is ott tanítanék. Garantált kiégés.
Akkor napi 4-5 órát kellett megtartanom, most a suliban tartok 3-5-öt, aztán délután még ugyanennyit, és még sportra is marad erőm meg energiám. (Arra nem emlékszem, hogy a gimis időszakban jártam-e két hastáncra meg két írtáncra, de lehet, hogy az előbb volt, és amikor lett a gimi, abbahagytam.)
Egyszerű az ok. Most nincs olyan főnököm, aki mindennapi feladatának tekintené, hogy szívasson, folyamatosan ott legyen az óráimon, aztán kioktasson, hogy mindent rosszul csinálok, mert nem is azokat a szavakat írtam fel a táblára, amiket ő felírt volna. (Igen, ezen annyira megrökönyödtem, hogy feltehetőleg sosem fogom elfelejteni.) Nincsenek olyan kollégák sem, akik egymás ellen vagy éppen ellenem ármánykodnak rejtélyes okokból kifolyólag. Itt is vannak konfliktusok, de ezek többsége nem jut el hozzám, és ami meg engem érint, azon kidühöngöm magam, amikor friss az élmény, aztán már lépek is tovább, nem döngöl a sárba. (Jó, év elején durván kibuktam, amikor megtudtam, hogyan alakul a csoportok kiosztása, de azon is túltettem magam kb. másfél hét alatt.) Hiába tartok meg most is 3-5 órát bent, ez nem 3-5 különböző tanulói csoporttal eltöltött 45-45 percet jelent, hanem 3 óra esetén egy csoportot, 5 esetén kettőt. Sokkal kevésbé stresszes ez így. Ráadásul nincs ellenséges csoportom sem, idén mindenki kedves, aranyos, és szeretne tanulni. Nem tudom, milyen lesz, amikor a második félévben az egyik csoporttal heti háromszor négy órát, összesen 3x180 percet fogunk eltölteni, de bizakodó vagyok. Van kedvem bejárni a csoportokhoz, és örömmel írok óratervet az óráikhoz, örömmel túrom a netet érdekes feladatok után. És még ahhoz is van kedvem, hogy süssek nekik szombaton este 11-től hajnali 1-ig, mert értékelik, örülnek neki. (Majd elmesélem a Halloweent, csak még hátra van egy csoport, és kíváncsi vagyok, ők mit fognak szólni.)
Furcsa visszagondolni rá, hogy amíg a gimiben tanítottam, minden szombat este menetrendszerűen jött a szorongás és a sírás, hogy már csak egy nap, és megint vissza kell menni dolgozni. A gyomrom is kivolt. Lehangoló volt már maga az épület is, egyszerűen mindenféle vidámságot ki tudott ölni belőlem már az, hogy beléptem a kapun. Ez a suli még külsőre is barátságosabb.
Bizony jó döntés volt eljönni onnan. Azt nem tudom, mennyire volt jó év közben feladni, gondolom, eléggé megharagudott rám néhány diák. De a hideg kiráz, ha arra gondolok, mi lenne, ha még most is ott tanítanék. Garantált kiégés.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése