Frances Hodgson Burnett: A Little Princess
Kilencéves voltam, amikor megkaptam Nagyitól ezt a könyvet, persze akkor még magyarul, Görög Lívia fordításában, ha jól emlékszem. Nagyon tetszett, nagyon szerettem. Karácsonyra (?) kaptam K. Anditól A titkos kertet angolul, és mert nekem ez a két regény összetartozik, mert Nagyitól egyszerre kaptam őket, úgy éreztem, ha az egyiket elolvasom az angolul, akkor a másikat sem hagyhatom ki. Kivételesen nem vettem meg, hanem kölcsönkértem a témavezetőmtől, Andi nénitől, akinek kb. minden angol gyerekkönyv megtalálható az irodájában. Erre még egy kihívást is indítottam a molyon, amelynek keretében el kell olvasni ezt a két regényt, plusz A kis lordot, amit nem ismerek ugyan, de nagyon sokan szeretik, és elég ismert. Ez is itthon van nálam kölcsönben, ma este vagy holnap el is kezdem.
Elgondolkodtató történet ez az A Little Princess, több szempontból is. Érdekes a kis hercegnő alakja, aki mindig kis hercegnő tud maradni, akkor is, amikor megalázzák és megtapossák. Valószínűleg azért sikerül ez neki, azért nem roppan össze, mert amikor jól megy a sora, akkor sem képzel magáról túl sokat, és nem a levegőbe beszél, hanem komolyan gondolja, hogy csak a véletlen folytán él jól, születhetett volna koldusnak is, ahogy a koldus is születhetett volna gazdag kislánynak. Nem véletlen, hogy olyan sokan szeretik őt.
A másik érdekes alak Miss Minchin, aki abszolút érdekember, és csak a pénz meg a befolyás érdekli, semmi egyéb. Tipikusan az az ember, aki felfelé nyal, lefelé tapos. Az ilyet sokan nem szeretik, és általában előbb-utóbb valamilyen módon rosszul jár. Ellentétben a Sarához hasonló emberrel, aki a végén elnyeri a jutalmát, még ha nem is mesébe illő módon, mint ebben a romantikus történetben.
Szerettem az Indiáról szóló részeket, bár ezekből jóval kevesebb volt, mint A titkos kert esetében. Teljesen más világ lehetett az 1900-as évek elején, mint amilyenben mi élünk. Persze most is más, csak arra utalok, hogy nagyon jól megteremti az ott átélhető hangulatot az írónő egy olyan olvasó számára is, aki sosem járt még csak Ázsiában sem.
A történet öt csillagot kapott, és felvettem a kedvenc könyvek listájára is. Sokkal jobban szeretem, mint A titkos kertet, pedig az is öt csillagot ér.
A regénynek két filmfeldolgozását láttam eddig. Az 1939-es változatot nagyon nem szeretem. Ennek a történetnek szerintem az a lényege, hogy Sara a jómód ellenére, amiben egész kis életét tölti, nem száll el, nem lesz beképzelt kis liba, hanem mindenkivel tisztelettel és kedvesen bánik, még a szolgálólánnyal is. Ehhez képest Shirley Temple kis hercegnője az elejétől fogva egy beképzelt kis liba. Azt hiszem, az lehet a gond, hogy az a kislány nem tudott természetesen viselkedni, valószínűleg nem volt olyan, mint Sara, akit el kellett játszania. Külön utáltam a szerelmi szálat, amit valami rejtélyes okból bele kellett csempészni (a könyvben egyetlen félmondat szól a szerelemről), és az átalakított happy endtől is felállt a hátamon a szőr. Nem volt elég „happy” a regény vége? Minek kellett hozzányúlni?
Most őszintén. Nézzük meg egymás mellett a két kislányt!
Melyikükről könnyebb elhinni, hogy természetes, kedves gyerek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése