Hosszú hétvége: szombat
A szombatot kineveztük kuponbeváltós napnak. Három kuponunk volt, amit október végéig fel kell használni, ebből kettőt váltottunk be most.
Az egyik a margitszigeti kisvonatra szólt. A pesti hídfőtől besétáltunk a szökőkútig, ahonnan a kisvonat indul. Odafelé éppen arról beszélgettünk, milyen furcsa élmények értek, amíg pénteken 3 órát ültünk a két Andival az ELTE-n a harmadik emeleti aulában: négy ember jött oda hozzánk, ebből egy idióta volt (vagy szívott valamit), egy másik talán azt kérte, írjunk helyette szemináriumi dolgozatot (vagy nem, passz, nem nagyon értettem, mit mond), a másik kettő meg Biblia-ismereti órára invitált minket. Ez azért volt nekem fura, mert abban a kb. két évben, amikor még egyetemista voltam, és a szakunk már átköltözött a MUK-ra, elég sokat ültem ebben az aulában, és soha senki nem jött oda hozzám, szóval kicsit megrémültem, mi történt ezzel az egyetemmel. Szóval éppen ezt meséltem, amikor elment mellettünk egy pasi, felmutatott az égre, és a következőt közölte: "Látom az isten kezét!" Ezek szerint lehet, hogy nem is az egyetemmel történt valami fura.
A kisvonaton elég sokat kellett várni az indulásra, és főleg turisták ültek rajta rajtunk kívül. Maga az út jó volt, tetszett, ahogy bejártuk a szigetet, és az idegenvezetésből még mi is megtudtunk egy-két olyan dolgot, ami eddig titok volt előttünk. Egy bajom volt: a magyar szöveg irtó furcsa hangsúlyozással hangzott el, az angol szöveg meg nyelvileg sok helyen hibás volt, és sokkal rövidebb volt, mint a magyar. Arra gondoltam, én biztos osztogatnék a felszálláskor prospektust, amin rajta lenne kb. az a szöveg, amit majd hallanak a kedves utasok, és akkor mindenki elolvasgathatná a tudnivalókat még az indulás előtt, mert utazás közben egyébként viszonylag kevés hallatszik a beszédből.
Innen Budafok felé vettük az irányt, és majdnem át is kellett mennünk a kerületbe, hogy megérkezzünk az eXbox nevezetű helyre.
Itt lehet biciklizni, gördeszkázni, görkorizni, és ezen kívül van pár óriástrambulinjuk, hat mászófaluk, valamint egy kalandparkjuk. Mi a kalandparkban kezdtünk, mind a két utat végigmásztuk, és nagyon-nagyon jó volt. Kiderült, hogy a hosszú repülős részektől világosban is félek. (Legutóbb Csillebércen voltunk éjszakai mászáson, és nagyon félelmetes volt úgy beleugrani a semmibe, hogy nem láttam, mi van velem szemben vagy alattam, hová fogok érkezni.) A múltkorihoz képest viszont sokkal ügyesebb voltam saját megítélésem szerint, viszonylag simán ment az összes akadály leküzdése, főleg a hálós akadályé, és a türelmemet sem veszítettem el egyszer sem. (A velünk egyszerre kalandozó másik pár női tagja a hálónál behisztizett, valószínűleg akkorra fáradt el testileg és szellemileg, pedig az már a célegyenes volt.) Sejtettem, hogy lesz néhány kék-zöld foltom, és van is: mindkét felkarom belső oldalán van egy-egy lilás-zöldes folt, amit annak köszönhetek, hogy a húzósabb pályákon a hónom alá kaptam a drótot, amibe kapaszkodni kell, nehogy leessek. Ami nagyon tetszett, sokkal jobban, mint Csillebércen, az az volt, hogy mindkét srác, aki segített nekünk, teljesen normális, sőt kedves volt, folyamatosan járőröztek, és mikor azt látták, hogy valaki elbizonytalanodik, beálltak alá, és lentről biztatták. Pl. amikor az első repülős résznél álltam, és gyűjtöttem a bátorságot, egyikük odagurult alám egy félig-meddig biciklire hasonlító alkalmatossággal, és mosolyogva kérdezte: "Jól vagy?", mire mondtam, hogy jól vagyok, csak kicsit félek, amire azt válaszolta, hogy biztosan nem lehet semmi bajom, csak arra vigyázzak, ne tegyem a csiga elé a kezemet, mert akkor rágurul a csiga, ami fáj, majd ezek után végig ott maradt velem, míg átértem.
Az egyik a margitszigeti kisvonatra szólt. A pesti hídfőtől besétáltunk a szökőkútig, ahonnan a kisvonat indul. Odafelé éppen arról beszélgettünk, milyen furcsa élmények értek, amíg pénteken 3 órát ültünk a két Andival az ELTE-n a harmadik emeleti aulában: négy ember jött oda hozzánk, ebből egy idióta volt (vagy szívott valamit), egy másik talán azt kérte, írjunk helyette szemináriumi dolgozatot (vagy nem, passz, nem nagyon értettem, mit mond), a másik kettő meg Biblia-ismereti órára invitált minket. Ez azért volt nekem fura, mert abban a kb. két évben, amikor még egyetemista voltam, és a szakunk már átköltözött a MUK-ra, elég sokat ültem ebben az aulában, és soha senki nem jött oda hozzám, szóval kicsit megrémültem, mi történt ezzel az egyetemmel. Szóval éppen ezt meséltem, amikor elment mellettünk egy pasi, felmutatott az égre, és a következőt közölte: "Látom az isten kezét!" Ezek szerint lehet, hogy nem is az egyetemmel történt valami fura.
A kisvonaton elég sokat kellett várni az indulásra, és főleg turisták ültek rajta rajtunk kívül. Maga az út jó volt, tetszett, ahogy bejártuk a szigetet, és az idegenvezetésből még mi is megtudtunk egy-két olyan dolgot, ami eddig titok volt előttünk. Egy bajom volt: a magyar szöveg irtó furcsa hangsúlyozással hangzott el, az angol szöveg meg nyelvileg sok helyen hibás volt, és sokkal rövidebb volt, mint a magyar. Arra gondoltam, én biztos osztogatnék a felszálláskor prospektust, amin rajta lenne kb. az a szöveg, amit majd hallanak a kedves utasok, és akkor mindenki elolvasgathatná a tudnivalókat még az indulás előtt, mert utazás közben egyébként viszonylag kevés hallatszik a beszédből.
Innen Budafok felé vettük az irányt, és majdnem át is kellett mennünk a kerületbe, hogy megérkezzünk az eXbox nevezetű helyre.
Itt lehet biciklizni, gördeszkázni, görkorizni, és ezen kívül van pár óriástrambulinjuk, hat mászófaluk, valamint egy kalandparkjuk. Mi a kalandparkban kezdtünk, mind a két utat végigmásztuk, és nagyon-nagyon jó volt. Kiderült, hogy a hosszú repülős részektől világosban is félek. (Legutóbb Csillebércen voltunk éjszakai mászáson, és nagyon félelmetes volt úgy beleugrani a semmibe, hogy nem láttam, mi van velem szemben vagy alattam, hová fogok érkezni.) A múltkorihoz képest viszont sokkal ügyesebb voltam saját megítélésem szerint, viszonylag simán ment az összes akadály leküzdése, főleg a hálós akadályé, és a türelmemet sem veszítettem el egyszer sem. (A velünk egyszerre kalandozó másik pár női tagja a hálónál behisztizett, valószínűleg akkorra fáradt el testileg és szellemileg, pedig az már a célegyenes volt.) Sejtettem, hogy lesz néhány kék-zöld foltom, és van is: mindkét felkarom belső oldalán van egy-egy lilás-zöldes folt, amit annak köszönhetek, hogy a húzósabb pályákon a hónom alá kaptam a drótot, amibe kapaszkodni kell, nehogy leessek. Ami nagyon tetszett, sokkal jobban, mint Csillebércen, az az volt, hogy mindkét srác, aki segített nekünk, teljesen normális, sőt kedves volt, folyamatosan járőröztek, és mikor azt látták, hogy valaki elbizonytalanodik, beálltak alá, és lentről biztatták. Pl. amikor az első repülős résznél álltam, és gyűjtöttem a bátorságot, egyikük odagurult alám egy félig-meddig biciklire hasonlító alkalmatossággal, és mosolyogva kérdezte: "Jól vagy?", mire mondtam, hogy jól vagyok, csak kicsit félek, amire azt válaszolta, hogy biztosan nem lehet semmi bajom, csak arra vigyázzak, ne tegyem a csiga elé a kezemet, mert akkor rágurul a csiga, ami fáj, majd ezek után végig ott maradt velem, míg átértem.
Nagy ötlet egyébként, hogy fedett a hely, mert így vidáman lehet üzemelni télen is, amikor az összes többi kalandpark kényszerpihenőt tart. Nekem lenne kedvem menni még párszor, nagyon jól éreztem magam.
A kalandozás után kipróbáltuk a mászófalat, kíváncsiak voltunk, mennyire megy most, hogy kb. négy éve másztunk utoljára. Hát elég szépen ment. A kezdő rész három útját kb. negyed óra alatt végigmásztuk ketten, a haladó részen meg ugyan csak az egyik utat próbáltuk, és nem jutottunk végig rajta, de azért ott is örültem, hogy a harmadáig fel tudtam küzdeni magam legalább. Nem hittem volna, hogy kb. két óra kalandparkozás után még lesz erő a karomban a falmászáshoz is, de volt, és az a gyanúm, hogy ezt a kb. nyolc hónap edzőterembe járásnak köszönhetem. Na, nem mintha nem lenne hova fejlődni, mert azért elég rendes izomlázam van mára a karomban, a vállamban és a lapockámban is. De úgy érzem, tényleg elégedett lehetek magammal.
Amikor már menni készültünk volna, az egyik srác megkérdezte, nem akarjuk-e kipróbálni az óriástrambulint is. Engem nem is kellett ennél jobban győzködni, rögtön beadtam a derekamat, de Tomi erre már nem volt hajlandó. Nagyon vicces alkalmatosság ez, jó magasra lehet ugrani vele, és ha még egy kicsit bátrabb lennék, akkor szaltózni is lehetett volna, de ez legközelebbre maradt. Abban reménykedem, megyünk még máskor is, úgyhogy még van esélyem próbálkozni.
Az egésznek a legvégén még vagy fél órát beszélgettünk az egyik sráccal, amire azért volt lehetőségünk, mert 8-kor már rajtunk kívül csak néhány gördeszkás volt ott. Az összbenyomásom az volt, hogy a hely nagyon hangulatos, nagyon jó dolgaik vannak, és az ott dolgozók is jófejek. Biztosan megyek máskor is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése