Álmok

A múlt héten egyszer azt álmodtam, hogy elraboltam az egyik molytárs kisfiát és kutyáját, mert jött valami nehéz gazdasági helyzet, amiben mindenki éhezett, és gondoltam, addig jobb helyen lesz nálam a gyerek meg a kutya, mert nálam nem fognak éhezni. Első este lefeküdtem aludni, aztán felébredtem reggel, és megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy csak álmodtam az egészet, aztán bekapcsoltam a facebookot, és vagy két tucat üzenet várt olyan kérdésekkel, mint pl. tükörbe tudok-e nézni ezek után, hogy képzeltem ezt, mikor szándékozom visszaadni a gyereket, tényleg azt hittem-e, hogy ezt meg lehet úszni. Erre én sírva fakadtam, hogy úristen, nem hiszem el, hogy tényleg elraboltam egy gyereket. Majd felébredtem, de csak akkor mertem elhinni, hogy tényleg csak álom volt, amikor körbenéztem a szobában, és nem láttam se gyereket, se idegen kutyát.

Most éjjel meg valami zenei fesztiválon jártam, és nem volt saját sátram, ezért egy fellépő zenész felajánlotta, hogy alhatok vele. Így is lett, és egész éjszaka átölelt, és ettől olyan boldog, de olyan nagyon boldog, hogy nem is akartam felkelni, aztán amikor muszáj volt, nem találtam a nyakláncomat meg a fülbevalómat meg a jegygyűrűmet, és akkor a zenész segített megkeresni, és azt mondta, szomorú, hogy elmegyek, majd este jöjjek megint ide aludni.

Pedig nem is szoktam enni lefekvés előtt. Lehet, hogy valami gáz van velem?