LizaGazdija

 Sokan gondolják még mindig, hogy nincs járvány, esetleg a vírus sem létezik, csak a háttérhatalom akarja tönkretenni a világot. (Hogy a háttérhatalomnak miért jó, ha tönkremegy az összes ország, azt nem értem.) Sokan mondják, hogy ők egy olyat sem ismernek, akinél súlyos lefolyása volt a betegségnek, tehát nincs is ilyen ember. De van olyan is, aki a saját szemének sem hisz. Nem egy és nem két olyat olvastam, hogy valaki ismerőse/rokona saját lábán ment ki a mentőautóhoz, majd napokkal, egy héttel később meghalt, mire a következtetés nem az, hogy ez egy alattomos, veszélyes vírus, hanem az, hogy az ismerőst/rokont megölték a kórházban. Teljesen szándékosan, gonoszságból. Engem ez azért megijeszt. Ez a következtetés. Az, hogy sokan akkor sem hiszik el, ha saját szemükkel látják.

Ethno-fitnesz. Ezt fogják kidolgozni 12 millióból. Meglepően olcsó, ugyanakkor kicsit fura, hogy a támogatást kapó szervezet elnöke nem tudja megfogalmazni, mi is az ethno-fitnesz. Más szerint népzenére ugribugri.  Sokszor olyan érzés híreket olvasni, mintha a South Parkban találná magát az ember. Vagy a Family Guyban. Mindkettőnél gyakran felmerül köztünk Tomival, hogy mennyi mit kellett vajon szívni/szippantani/lőni, mire ez az ötlet megszületett. Na, az ethno-fitnesz is hasonló kérdéseket vet fel, bennem legalábbis. Meg az is eszembe jutott, vajon tényleg az-e ma a legnagyobb gond az országban, hogy még nincs népzenére ugribugri. Gyanítom, hogy nem.

 - Anya, kérek tejet. Előveszem a fehér alapon kék virágos bögrét, ami sokáig az ő bögréje volt, mire ő: - Ne! Nem azt. Már sokszor mondtam... A malacosat! Tényleg többször mondta már, legalább kétszer-háromszor. És persze nem magától találta ki azt, hogy "ezt már sokszor mondtam" :D

 A második péntekre kissé félve mentem, miután az első alkalommal 3 órán át tartott a szerepjáték, ami az első óra után számomra már teljesen érdektelenné vált. De jó volt: semmi szerepjáték, csak néhány rövidebb videót néztünk, azokról beszélgettünk, volt egy-két feladat ezekhez kapcsolódóan, és ezzel szépen eltelt az idő. Fenti volt az egyik, nekem nagyon tetszik. Kaptunk hozzá szöveget is, szerencsére, különben én bajban lettem volna. Arról szól, hogy nagyon nem jó irányba halad a világ, bajok vannak, majd jön a refrén, ami kb. így szól: "Hová lesz az út, hová tartunk, engem, ha lehet, ne vigyen magával, kapitány, engem a legkevésbé sem nyugtat meg, ha mind együtt süllyedünk el." Nimm mich, wenn's geht, net mit, Kapitän. Ez annyira jópofa!  A továbbképzés végén mondta az előadó, hogy majd küld nekünk anyagokat meg egy tesztet, mármint kettőt, mert mindkét péntek témájában egyet-egyet, ezeket majd küldjük vissza kitöltve, és akkor megkapjuk az oklevelünket. Kicsit csodá

 Egy óvodás gyerekeknek szánt ruhához azzal csinálni kedvet, hogy az "szexi", szerintem nagyon furcsa. Engem megijesztene, ha az óvodás gyerekemen látott ruhára valaki azt mondaná, "szexi", a ruhán és az illetőn is elgondolkodnék. Aztán megsértődni, és azzal érvelni, hogy a szinonimaszótár szerint a szexi szinonimái többek között a bájos és elragadó (meg még a kívánatos és a buja is), felfoghatatlan. Nem értem, mit nem ért valaki azon, hogy ezzel gond van. Ha nem érti gyakran használt magyar szavak jelentését, akkor miért ír egy magazinba? Külön vicces, hogy saját maga szerint gyerek- és anyabarát magazint visz. És nem érti. Napok óta magyarázzák neki, és még mindig nem érti. Reménytelen.

Mindig figyeltem, miket majszolgatnak a kisgyerekek a babakocsiban ülve, mert általában majszolgatnak valamit. Gondoltam, ötleteket gyűjtök arra az időre, amikor már nekem is lesz gyerekem, bár úgy gondoltam, az enyém majd a gyerekhordozó hátizsákban fog eszegetni*. Általában kölesgolyót vagy pufit szoktak, néhányan egész szőlőszemeket kapnak ránézésre egyévesen (ezt én még mindig nem merem megkockáztatni, pedig Flóra már három - lelkesen felezem hosszában a szőlőt), esetleg almadarabkákat, de étvágygerjesztő sós péksütik is előfordulnak (a sós péksütit annyira kívánom egy ideje, hogy a falat le tudnám kaparni, pedig sajnos hasfájást okoz, gondolom, a glutén miatt). Nemrég megint eszembe jutott figyelni ezt a majszolgatást, és ekkor ébredtem rá, hogy az én gyerekemnél nem volt ilyen, és most sincs, amikor már a saját lábán jön-megy. Elgondolkodtam azon, vajon miért, és a következőre jöttem rá: általában elfelejtek kaját eltenni. Víz mindig van nálam, szerencsére azt magamnak is elég ré

 Flóra nagyon szereti a kutyákat, de fél tőlük. Még sosem mert megsimogatni egyetlen kutyát sem, még az egészen picikhez sem mer odamenni. Ezt eléggé sajnálom, mert én nagy kutyabarát voltam gyerekkoromban, és gondolkodom is, hogyan lehetne változtatni a dolgon, hogy egyszer majd lehessen kutyánk. Azt nem tartanám jó módszernek, hogy beköltöztetünk magunkhoz egy kutyát, aztán a gyerek majd leküzdi a félelmét. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy sokat utánzunk állathangokat, mint minden kisgyerek-szülő páros, és a térbeli Csipkerózsika olvasásakor, amikor felébred a kastély, és kiemelnek néhány állatot, ami szintén felébred, a kutyák vidám csaholását Flóra szokta bemutatni. Ma este, már sötétben vásárolni ment az apjával. Hazafelé összefutottak egy apró termetű kutyussal és gazdájával, és amikor odaértek melléjük, a gyerek, aki addig vékonyka hangján, cukin csacsogott, hirtelen elmélyített hangon ráköszönt a kutyára, hogy azt mondja, "vuff!" És szerencsétlen kiskutya megi

 - Martinnal felmásztunk a csúszdára az udvaron, és kiabáltunk, és a nénik azt mondták, ohne Quietschen. Ezt ki kellett szótáraznom - arra tippeltem volna, hogy azt mondták nekik, ne csacsogjanak, de valójában azt, hogy ne visítsanak :D Ebben az a nagy szám, hogy nekem ritkán van esélyem csak úgy megjegyezni egy számomra ismeretlen szót, amit csak hallottam, abból adódóan, hogy nem tökéletes a hallásom. Ezért aztán mindig úgy örülök az ilyen kis történeteknek, mint majom a farkának.

 Megsimogatja a számat, majd mosolyogva mondja: - Te kis zúzmara. Azt nem tudja, mi a zúzmara, de egy könyvben hallotta :) Ha tippelnem kellene, akkor az adventi mesegyűjteményünkben, amiben dec. 7-re esik A másik Télapó Lázár Ervintől. Abban szerepel Zúzmara néni.

 Az derült ma ki, hogy nekem inkább az olyan jellegű képzés fekszik, ahol van egy tudásanyag, amit (persze színes-szagos formában, ppt-vel, videókkal, stb. fűszerezve) átad az előadó, majd játékos feladatokon keresztül kipróbáljuk az adott módszert. Ma egy olyan továbbképzésen voltam, ahol kb. három órán keresztül húztunk egy szerepjátékot, aminek az első órája vicces és érdekes volt, de utána egyre jobban eluntam, és már nagyon vártam, hogy végre dél legyen, és el lehessen jönni. A játékot nem előzte meg információátadás, csak a legeslegvégén, kb. három óra után csatoltuk a képzés témájához, de én azóta sem értem, mi volt a pontos kapcsolat. Az ötévente ismétlendő képzés* célja, hogy megfelelően, egyenlően legyünk képesek bánni a különböző nemű és különböző származású/kultúrájú/hátterű tanítványainkkal (ha ez esetleg valakinek amúgy problémát okozna**). Az volt a kapcsolat, hogy "megfigyeltük a kommunikációt, és megállapíthatjuk, hogy mindenkit meg kell hallgatni, mindenki vélemé

van az, hogy már nem én javaslok esti mesét, illetve nyugodtan javasolhatok, de a kis hölgy jó eséllyel lesöpri azzal, hogy: - Neee azt! A Csipkerózsikát! A térbeli mesekönyvre gondol, ami csodaszép, ráadásul nemcsak térben vannak az illusztrációk, hanem majdnem minden oldalon akad valami mozgatható elem is. Van egy kép, amin többféle madár szerepel, itt mindig elmondja, melyik milyen madár, és milyen hangot ad (ha tudjuk, én pl. hattyúhangot nem tudok). A kedvenc képe az, amelyiken a száz évig tartó álomba merült konyha látható a szakácsokkal, kuktákkal, konyhalányokkal, állatokkal, ablakban katonákkal.  Szóval tényleg csodás az a könyv, csak három hétig minden este felolvasni kicsit már unalmas. (Nem kicsit.) A három hét alatt háromszor sikerült átvinnem egy-egy javaslatot, egyik esetben a szintén térbeli Hamupipőkére beszéltem rá, másodszor a Ha én felnőtt volnékra, harmadszor meg arra a Barátnőm, Bori kötetre, amit a könyvtárból hoztak ki (és csak órákkal az elolvasása után jöttem