LizaGazdija

hogy valaki egy ilyen járványt arra használjon, hogy de iure egyeduralkodóvá tegye magát, az annyira mélységesen felháborító és gusztustalan, hogy nincsenek rá szavak. Az EU-tól nem kell tartani, most mindenki pont leszarja, mi történik politikailag akármelyik tagállamban. Egyébként sem egy gyors reagálású szervezet. Aztán ha a járvány vége után három-négy évvel kivágnak minket a tagállamok közül, az csak külön jó a Kedves Vezetőnek. Ezúton is köszönöm minden kedves és kedvetlen szavazójuknak, és gratulálok.

Ma bal lábbal kelt fel, és egész délelőtt mindenen visított, nem lehetett már bírni. Egyszer csak nekiállt szirénázni, akkor azt utánoztam, és mondtam neki, hogy ő valószínűleg nem is kislány, hanem mentőautó, azért nínózik folyamatosan. Ezen nevetett. Felmászott a székre, ott álldogált. Elmondtam nyolcezer-kétszáznegyvethatszor, hogy másszon le, mert le fog esni, és megüti magát, szomorú lesz. Nem mászott le. Aztán nagy robajjal leesett, úgy rendesen elterült a földön. Felállt, jött felém görbülő szájjal, de látszott, hogy nem esett nagyobb baja. Mondtam neki: "Gyere, megölellek, de ne merjél sírni." Nem is sírt, az ölelést meg a gyógyító puszit viszont elfogadta. Ha valamit többszöri kérésre sem csinál, szoktam élni a "háromig számolok" kezdetű módszerrel. Mindig elmondom, hogy ha ezt vagy azt nem csinálja, mire hármat számolok, akkor ez meg az lesz. Aztán ha eljutok a háromig, tényleg az lesz, de általában nem kell eljutni, mert kettőig vigyorogva számol vele

Most már annyira beindult a beszédfejlődése, hogy alig győzöm jegyzetelni. - enni --> éhes - inni --> szomjas - Aja, gyere! - kaka hoppá --> esedékes a peluscsere Egyre ügyesebben fejezi ki magát, és ha megértünk valamit, ami szerinte (gondolom) összetettebb infó, akkor nevet örömében. Pl. akkor, amikor szólt, hogy a kulacsából szeretne inni, nem pohárból. Ha valami éri, azt azonnal elmeséli mindhármunknak, de külön-külön. Pl. életében először szemébe ment a szappan, ezt utána azonnal elújságolta az apjának és Melinek is. Ha stressz éri, azt eljátssza: este kicsit összekülönböztek az apjával, mert Tomi tök sok időt szánt arra, hogy finom vacsorát készítsen Flórának, Flóra meg ledobta a tányért, és minden kiborult. Igazából nem történt nagy baj, csak Tomi kicsit megemelte a hangját, aztán együtt feltakarították a kaját. Nem telt el öt perc, Flóra összeszidta a bölcsis nyuszit, aztán hozta hozzám, mondta, hogy a nyuszi sír, és odaadta, hogy vigasztaljam meg. Mivel egy

Átalakítottuk a gyerek ágyát, most már nincs rajta rács, és nem is lehet többet ringatni. Nagyon örült, amikor megcsináltuk, segített a helyére tolni, és egész nap fülig érő szájjal nézegette. Nagyon tetszett neki, amikor mondtam, hogy mostantól, amikor felébred, nem kell sírni, amíg anya vagy apa odajön, hanem csak felkel, kijön az ajtón, bejön hozzánk, és szól. Első éjjel simán ment az alvás, és bár kiesett az ágyból, nem ébredt fel rá (tettünk mellé vastag matracot), reggel meg simán befeküdt az apja mellé úgy, hogy Tomi fel sem ébredt (mert ő bent aludt a gyerekszobában egy másik matracon, biztos, ami tuti.) A második éjjel már izgalmasabbra sikerült. Az altatás marha sokáig tartott, igaz, újabban mindig, de nagyon édes volt, hogy odafektetett maga mellé, betakart, ölelgetett, puszilgatott. Egyszer a fejemre tette a horgolt takaróját, én meg nem szóltam semmit, és az éneklést is abbahagytam. Egy darabig várt, tapogatta az arcomat a takaró alatt, majd kissé aggódva megszólalt: &qu

Ma már nem voltam szabadságon, megkezdődött a munka. Egy 13 fős csoportban helyettesítek. Múlt hétfő óta többször láttam a céges e-mailek között a nagyfőnök üzenetét, miszerint érthetetlen és felháborító, hogy egyesek még most is túlórákat írnak be maguknak, amikor jelenleg ezt aztán végképp semmi sem indokolja. Már ekkor láttam, hogy ezt azért hiheti, mert valószínűleg sosem próbált még hirtelen online oktatásra váltani. Tök egyértelmű volt számomra, hogy az amúgy csoportonként napi három óra most tökre nem három óra lesz, hanem inkább több, mondjuk négy. De ami ma jött el, arra nem számítottam. Konkrétan reggel 8-tól délután 1-ig csak angoloztam, és nem készültem el, még van vagy egy óra munkám, csak egyelőre kedvem nincs hozzáfogni, pedig kellene. És nem írhatok be, csak három órát. Persze ebben benne van, hogy eddig csak egy-egy fővel angoloztam online, ami könnyű, a 13 fős csoport viszont feladja a leckét, főleg, hogy persze sokaknak van kínja (az egyiknek nincs nete, a mási

Flóra ma színek szerint rakta sorba a kilenc bowlingbábuját, tehát egymás mellé a két sárgát, a két kéket, a két zöldet és a három pirosat. Tök magától, kérés nélkül, és korábban sem gyakoroltuk. Feltehetőleg kaszkadőrnek készül: felmászik a székre, onnan be az etetőszékébe, vagy a fotelből a pelenkázóra, onnan be az ágyába. Kicsit izgulok, nem bírom nézni ezeket a mutatványokat. Vasárnap megpróbáltunk kirándulni egyet (korlátozott mértékben sikerült, kicsit sokan voltak kint, inkább hazajöttünk), készülődés közben a gyerek gyömöszölte a lábára a cipőt, de nem járt sikerrel. Én: Segítsek felvenni a cipődet? Flóra: Jaaa, bitte. :D Nem is az visel meg ebben a helyzetben, hogy nehéz itthon (nem nehéz), vagy kikészít a gyerek (nem készít ki, konkrétan sokkal könnyebb vele, mint mikor csak ketten vagyunk rá, és bölcsiben tölti a fél napot), hanem a következők: 1. nem lehet tudni, meddig fog tartani ez az egész, 2. ennek megfelelően azt sem lehet tudni, mikor találkozom legközelebb

Míg sokak számára a karantén remek lehetőség arra, hogy végre sokat-sokat olvassanak, nálam ez máshogy alakul. Amíg eljártam dolgozni, tök gyorsan haladtam a könyvekkel, minden nap olvastam egy órát (oda felet, haza felet). Amióta itthon vagyok, egy sor nem sok, annyit sem olvastam, ezzel visszatértem a gyes alatt megszokott olvasásmennyiséghez. Keddig szabadságon vagyok, úgy volt, aznap értekezünk a főnökömmel, hogyan tovább. Ilyenekről ábrándoztam, hogy kérek két hét további szabadságot olyan megoldással, hogy gyűjtöm a mínusz órákat, úgyis hamar visszajönnek, ha újraindul az élet. Erre tegnap érkezett az e-mail, hogy az egyik kolléganő kiíratta magát (a rizikócsoportba tartozik, hétfőn nem várta meg a nagyfőnököt, és szerintem azt hitte, be kell majd járnunk, ezért elrohant orvoshoz), és a csoportját szerdától én veszem át. Vicces módon az olyan esetekben, amikor van egy láblógatós meg egy kevésbé láblógatós út, az én életem ritkán fordul a láblógatós irányába. Valahogy sosem alak

Nem mintha lenne babánk, de állandóan elfelejtem, hogy Flóra már nagyon messze van a babaságtól. Éppen vágtat a csoportszobába az ovis farsang napján. Katicajelmezt barkácsoltunk neki az apjával, plusz a lábán katicás gumicsizma, de az sajnos ezen a képen nem látszik. Egész nap szövegel, magyaráz, gyönyörűen kifejezi magát, bár még ritkán tesz egymás mellé két szót, és sokszor a kiejtése sem tökéletes. Néhány új fejlemény: báti - bácsi Adda - Anna Meji - Meli Az apa és a papa keveredik benne, a nagypapáját is következetesen apának szólítja. Ez abból adódik, hogy Tomi itthon apa, a bölcsiben viszont papa, szóval nem csodálkozom. Majd letisztulnak ezek a dolgok. vauvau báti - A bácsi sétáltatja a kutyát. hama - enni kér jajajajaja! - nagyon-nagyon igen. neinneinnein / nemnemnemnemnem - nagyon nem :D játék hápi / ápi - kacsa paci - ló oppá - hoppá (rengeteg pével, minden esetben, amikor valami leesik vagy kiborul, akár véletlenül, akár direkt - inkább direkt) És ren

hogy ha nincsenek tüneteink, az alapvetően három dolgot tud jelenteni. 1. Makkegészségesek vagyunk, nem kaptuk el a betegséget, juhú. 2. Elkaptuk a vírust, de nem betegített meg minket, viszont hordozók vagyunk, tehát akivel találkozunk, azt potenciálisan megfertőzhetjük és megbetegíthetjük. 3. Elkaptuk a vírust, és hamarosan meg is fog betegíteni minket, csak még nem tartunk ott, a lappangási időszakban vagyunk, amikor is még fogalmunk sincs arról, mi vár ránk, viszont már vidáman fertőzünk. Az a gyönyörű ebben, hogy soha senki sem tudhatja, rá a három közül melyik igaz, és még ha tudnánk is, hogy ránk az első, akkor sem érné meg kimenni az utcára, mert a másik két típusú embertől simán elkaphatjuk még mindig. Király lenne, ha mindenki otthon maradna, és minden cég home office-ra küldene mindenkit, akit csak lehet. Az tuti, hogy ebből durva gazdasági válság lesz, de azért még mindig inkább ez, mint hogy ezerszámra haljanak meg emberek, nem? Hihetetlen, de egy pesti kocsma tegna

Tominak két munkahelye van, abból jön össze a kb. teljes munkaidő - azt mondja, neki így jó, mert így nem mindig ugyanoda kell járni, nem mindig egyfélét kell csinálni, változatosabb. Az egyik munkahelye beállt a szemét cégek sorába, és a szombati, külön a cégek segítésére vonatkozó kormánybejelentést meg sem várva minden alkalmazottat kirúgott azzal, hogy majd később visszaveszi őket. Inkább nem kommentálom, kommentáltam eleget szóban az elmúlt napokban. A másik helyen kiadták neki a rendkívüli szabadságot, amit most vezetett be a kormány: 3 hét, gyerekeseknek szól. Utána meglátjuk, mi lesz, de csak húsvét után nyit újra a hotel, ez már tuti. Nekem tegnap 8-ra be kellett menni, mintha rendes munkanap lenne. A kollégák többsége ott volt, mindenki a saját termében ült, illetve néha összejöttünk többen egy teremben, ilyenkor igyekeztünk minél nagyobb távolságot tartani egymástól. Azt lehetett tudni, hogy dél körül jön a nagyfőnök, aztán egykor szóltak, hogy kettőre érkezik. Meg is jött

bezár a bölcsi (meg minden suli, ovi, az egyetemek talán már mától). Kíváncsi leszek, mi oktatási intézménynek minősülünk-e, és ha nem, mi lesz a stratégia (legalább öt kollégának van olyan kicsi gyereke, akit nem lehet egyedül hagyni otthon, és rengeteg hallgatónknak is), és vajon az éves szabink megy-e el most. Érdekes napok-hetek-hónapok jönnek, az már biztos. Van olyan hallgatóm, aki már most annyira bepánikolt, hogy nem tud órára járni, mert fizikailag rosszul lesz, ha ki kell jönnie a lakásából. Mondjuk, nyugodt én sem vagyok, nagyon szeretném, ha elkerülné a családunkat ez a vírus, mert bár a nagy többség túléli, de mégis kva szar lehet a kétoldali tüdőgyulladás, amivel sokaknál jár, és jó lenne, ha nem kellene megtapasztalni, pontosan milyen, plusz van komoly alapbetegséggel élő és/vagy 70-80 év fölötti rokonunk is. Haza most a tervekkel ellentétben valószínűleg sokáig nem megyünk, nehogy mi vigyük oda valamelyikünk családjához, na meg nem lenne jó véletlenül a határ magyar old

Egy kétévessel nem mindig könnyű az élet. Egy egész délutánon és estén, oké, rövid megszakításokkal egész délutánon és estén át tartó, orbitális hisztéria után (amelynek során főleg én voltam vele, de a végéből már az apja is bőségesen részesült) végre alszik a gyerek. Tomi: Kicsit sápadt vagy. Milyen napod volt? Nevettünk egy jót.

ügyben az eddigi kedvenc nyilatkozatom mindenképp Trumpé. "A vírus elleni védekezésben nagyon tehetséges embereket vetünk be, 2 milliárd dollárt különítettünk el, és valószínűleg nem fogunk meghalni ." Ezen felvisítottam. Nem tudom, mit éreznék, ha olyan országban élnék, amelyet ez a fószer vezet, de szerintem nem lennék nyugodt. Továbbra sem tudom eldönteni, hogy ez egy szerep nála, vagy komolyan önmagát adja. Persze tudta még fokozni a dolgot azzal, hogy pár nappal később közölte, a koronavírus fake news, a demokraták találták ki, hogy őt megbuktassák, majd néhány óra múlva bejelentette, hogy aki 14 napnál nem régebben Iránban járt, az nem léphet be az USA-ba, és a déli határt is le akarja zárni, hogy senki se vihesse be a betegséget.

furcsa egy hely. Az építőiparban igazán nagyot alkotnak a máltaiak - gyakorlatilag semmiféle biztonsági előírást nem tart be soha senki. Nem egyszer volt már, hogy ledőlt egy építés alatt álló fal (olyan, mintha kövek közé nem tennének semmiféle kötőanyagot), leesett egy munkás több emelet magasból, ahol mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgozott, és most olvastam az eddigi legdöbbenetesebbet: részben leomlott egy ház, mert a mellette lévő épület alá beástak, és előtte semmiféle felmérést nem végeztek szakemberek, amiből kiderült volna, milyen hatással lesz az épülő ház környezetére, ha ásnak oda egy bazi nagy lyukat. Na, hát, ilyen hatással volt, és egy nő a romok alatt rekedt, kutyákkal és drónokkal keresik, hátha még él*. És ez nem az első ilyen eset, csak az elmúlt egy évből még négy másik esetet tudott összeszedni az egyik helyi lap. Ez egy 450 ezres országban azért kemény. Rettenetesen ijesztő belegondolni, hogy az ember a saját házában sincs biztonságban, bármikor rádőlhet egy