LizaGazdija

Tomi szeretne vígjátéksorozatot is nézni a Terápia mellett, és ennek az első részét már látta, tetszett neki, ezért javasolta, teszteljük együtt is. Teszteltük. Nagyon sokat nevettünk rajta, sok jó poén és geg van benne. De hogy milyen iszonyatosan nyomasztó! Persze, nyilván paródia, minden eltúlzott benne, de az a gyomorszorító, hogy nem is olyan nagyon nagyok azok a túlzások. A tíz éve egy ostoba gyökérrel járó, lánykérésért könyörgő nő meg pl. egyenesen nem túlzás, nagyon sok nőnek telnek így a húszas évei. (Persze nem kell a másiknak ostoba gyökérnek lenni, ez esetben még több ilyen kapcsolatot lehet találni, csak a sorozatbeli srác pont o. gy.) Olyan rossz volt utána a kedvem egész este, brr. Azért folytatjuk, másodszorra már biztos, hogy nem lesz rám ilyen hatással.

Flórával álmodtam, miközben vele aludtam délután, ami már önmagában is vicces. Hazafelé tartottunk valahonnan, talán valami vizsgálatról, amikor észrevettem, hogy ott felejtettük a sapkáját. Mivel fújt a szél, gondoltam, nem ér rá legközelebbig, visszafordultunk. Flóra még mindig kicsi volt, de már olyan két év körüli. Bandukoltunk, amikor egyszer csak lehajolt, felvett valami koszt a földről, és megpróbálta betömni a szájába. Azonnal lecsaptam rá, benyúltam a kosz után, mire jó erősen összezárta a száját, kicsit küzdeni kellett, aztán én nyertem, a kosz kijött. (Ez ilyen kutyatulajdonos koromból feltörő emlék, Lizával és Marcival sem egyszer játszottuk el :D Poén, ahogy a tudatalattim a gyereknevelést a kutyaneveléshez hasonlítja.) Flóra kicsit duzzogott, mire én: - Tudod, a földről semmit sem szabad bevenni a szádba. - Minek? Ugyan a kérdés fura volt ugyan, de hát kétévesen az ember még nem beszéli hibátlanul az anyanyelvét. (És később sem, höhö.) - Azért, mert megbetegszel, és a

Mostanában több olyat is főztem-sütöttem, amit nem szoktam, de rá kellene szokni, mert elég jól sikerültek. (Tomi szerint is.) - Juhtúrós sztrapacska: ezt egyszer már próbáltam, finom is lett, de aztán szomorúan állapítottam meg Donovalyban egy hótalpas túra után, hogy a kanyarban sem vagyok a szlovák eredetihez képest. De most annyira nagyon ízlett, de annyira! Sokkal jobb lett, mint a múltkor. Gluténmentes lisztből készült, szerintem nem lehetett érezni rajta. Tomival amúgy van egy megállapodásunk, miszerint én mindig igyekszem gluténmentes lisztből és nyírfacukorral főzni-sütni, de ha bármikor úgy érzi, hogy adott dolog hagyományosan finomabb lett volna, akkor szól, és legközelebb úgy csinálom. Eddig még nem mondta semmire, hogy nem ízlik neki, a sztrapacskát például javasolta rendszeresebb elkészítésre. Mondtam is, hogy annyi van csak, legközelebb meg kellene osztanunk a vele járó szívást. Ilyenből kettő van: a krumplireszelés meg a galuskaszaggatás. A kezem letört, mire mindkett

Amikor már épp elaludt a gyereked, aki annyira alkalmazkodó, hogy a porszívóját minden bútorhoz izomból odaverve porszívózó felső szomszédra már a füle botját sem mozgatja, akkor a gyerekszoba falának túloldalát kalapáccsal kezdi verni egy újabb csodálatos szomszéd. A gyerek persze felriad, sírva fakad, kb. fél óra, mire megnyugszik és visszaalszik. Ekkor felállsz vele, beteszed a kiságyába, és még el sem fordultál teljesen, amikor a csodálatos szomszéd megint nekiáll a falnak a kalapáccsal, amire a gyerek megint zokogva riad fel. Úgy elfutott a pulykaméreg, hajjaj. Nem tudom megérteni, ezek az emberek miért nem érzik, hogy kalapálni és porszívózni nem este fél 10-kor meg 10-kor kell.

Már nagyon zavart, hogy sokat van a kezemben a telefon, a gyereknek sem jó, ha gyakran látja nálam. Ezért pár napja a gyerekszobában tartom, és csak ránézek néhány óránként, meg Flóra alvásidejében veszem elő. Az a mázlim, hogy sosem okoz gondot abbahagyni valamit, amit nem jó, hogy csinálok, egy percig sem hiányzik. Talán a csokievés kivétel, hmm, az a napi egy sor durván hiányozna. Tegnap hétkor kelt Flóra, nem is aludt már vissza. Még fél kilencig próbáltam meggyőzni, hiába. Ekkor felkeltünk, és példátlan takarítóroham tört rám. Utálok takarítani, nyilván azért szoktam, de hosszas rákészülés kell a nagyobb megmozdulásokhoz. Na, most nem kellett. Átpakoltam a teljes ruhásszekrényt, az íróasztal alatti tárolókat, a komódban tartott ezer szatyrot, a konyhában az összes fűszertartót, valamint a teljes fürdőszoba- és könyvszekrényt. Tomi is hétkor kelt öt óra alvás után, mint én, de ő nem pörgött fel, egész nap szörnyen fáradt volt. Egy darabig szkeptikusan figyelte a ténykedésemet, az

- Miért lopnak, csalnak és hazudnak? - Te meg buzi vagy. - Miért korruptak, mint az állat? - Boldog karácsonyt! - Miért hazudnak, miért demagógok, miért vezetik meg a szavazóikat? - A szavazók döntöttek, ezért mi sokan vagyunk, ti meg kevesen, höhöhö. Egészen olyan, mintha egy csapat óvodás szállta volna meg azt a gyönyörű épületet. Elég unalmas már.

Már a falat kaparom magamtól, hogy még mindig nem mozgok rendszeresen, pedig Flóra lassan kilenc hónapos, úgyhogy az elmúlt héten igyekeztem kicsit belehúzni. Egyszer végigcsináltam egy kb. 20 perces kettlebell-haskerék-súlyzó kombós edzést úgy, hogy ő közben nézett, nagyon tetszett neki, nagyokat nevetett. Szerencsére ezer baba-mama edzés van a youtube-on, ki is próbáltunk eddig egy 10 meg egy 15 perceset, hát, odavolt a gyerek. Akkorákat kacag egyes feladatoknál, hogy elolvadok tőle. A jelek szerint nagyon tetszik neki, amikor vele csinálom a Russian twistet,   Hiába másolom ki jól a linket, akkor is az elejétől látszik itt a videó, na mindegy, 2:56-tól látható, mire gondolok. az is, amikor reptetem,   Ez meg 5:53-tól. és az is, amikor fekvőtámaszozom, ő a földön fekszik, és minden darabnál kap egy puszit az arcára/homlokára/orrára. Ja, meg akkor is nagy nevetés van, amikor úgy guggolok, hogy őt a magasban hagyom, és kap egy puszit a hasára, miközben lefelé megye

Pénteken voltak itt Györgyiék, beszélgettünk, társasoztunk (illetve én többnyire nem, mert akkor altattam Flórát), jól éreztük magunkat. Aztán jött anyu és apu, és itt voltak egészen vasárnapig, és az is szuper volt. Mindig tök jó, mikor itt vannak, szeretem (meg őket is). Flóra is így van ezzel, nagyon jól elvannak egymással. Szombaton kirándultunk, elmentünk Nußdorfba tömegközlekedéssel, és onnan az egyik városi túraútvonalon felballagtunk a Kahlenbergre. Közben láttunk egy csomó szőlőt, odafönt élveztük a kilátást, ittunk (ki kólát, ki narancslevet, ki bort, ki tejet, haha), anyuval ettünk túrós rétest, majd tömegközlekedéssel hazajöttünk. Flórát végig anyu vitte a hordozóban, a kis hölgy a túrát végigaludta, csak a hegytetőn ébredt fel. Már van humorérzéke, például tudta lefelé, amikor rázott a busz, hogy vicces mondogatni, hogy aaaaaaa, mert poénosan ugrál az ember hangja, és vigyorogva játszotta anyuval, hogy felváltva aaaaaaa-ztak. Meg még fent, a büfénél táncoltak a rádióból

Amikor a csecsemőnk megkarmolja az orrunkat. Belülről. Fantasztikus érzés. És hogy mit keres az orrunkban? Így 8 hónaposan már óriási felfedező, mindent megnéz, megfog, szétszed, meghúzgál. Többek között mindent, ami a szülei arcán kiáll (és azt is, ami nem). Letépi az orrunkat, a fülünket, a szánkat, mindbe megpróbál bejutni, és a szemgolyónkat is kikapná, ha nem lennénk résen, illetve ha nem viselnénk szemüveget - ez utóbbi esetben a szemüvegünket veszi le napjában tízszer-hússzor. Imádnivaló, és lassan már kúszik :) Nagyon ügyesen próbálkozik, csak még nem sikerül előrefelé lökni magát, inkább vagy egy helyben marad, vagy hátrafelé halad. De már nincs messze, hogy összejöjjön, és akkor aztán igazán beindul az élet, úgy sejtem.

Teljesen vicces, tudom, de amióta megérkezett a szeptember, rengetegszer eszembe jut, hogy nemsokára karácsony. Mindig nagyon várom, a kedvenc ünnepem, de idén az fogja igazán különlegessé tenni, hogy ez lesz Flóra első karácsonya. Ennek megfelelően már tökre odavagyok - már kitaláltam, milyen sütiket sütök, milyen karácsonyfadíszt gyártok a fontos alkalom emlékére, milyen függönyt veszek az ablakainkra, körvonalazódik, mit fog kapni Flóra (és több családtag és barát számára van már ötletem), már gondolkodom a karácsonyfán (mármint azon, hogy nem lehetne-e idén cserepeset bérelni, nagyon szeretném, csak állati drága itt, nem úgy, mint otthon), és már karácsonyi/téli dalokat is énekeltem a kiscsajnak. Nem nézett furán, de lehet, hogy pár év múlva már csóválja majd a fejét :D Persze előbb még Halloween is lesz, amit szintén nagyon szeretek, amióta amerikanisztika szakos lettem. Tomi is megszerette, mert tetszik neki, ahogy ünnepeljük: halloweeni filmek (szigorúan semmi horror, azt én n

Odafelé tök jól bírtuk az utat, könyvet nézegettünk, énekeltem Flórának, plusz kicsit aludt is. Visszafelé a vonat (EC) szokásosan szörnyű volt, de megint meg lehetett figyelni egy csomó érdekeset. Például: - A kisfiút, akinek semmi szórakoztató elfoglaltsága nem volt az úton, se egy könyv, se egy pakli kártya, és az anyukája sem segített az unalom leküzdésében. A gyerek nagyon szeretne testvért, nagyon szerette volna megfogni Flórát, ezért diszkréten bár, de mindent elkövetett, hogy felzavarja. Nem jött össze, csalódott is volt, de végül egy másik kicsivel tudott játszani egy kicsit, ennek örültem. - A kis családot, ahol a szülők végig a pici lányukkal foglalkoztak, aki végigpörögte az utat. Egy pillanatig nem pihent, végig kommunikált, intézkedett, mindig talált tennivalót (a szüleinek :D). Ők meg végig tök vidámak maradtak, pedig anyuka olyan beteg volt szegény, alig látott ki a fejéből, plusz már elég nagy a pocakja, érkezik a kistesó. Flóra most nem szívesen utazott, az első

Hétvégén otthon voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, mint mindig. Érdekes, hogy Flórát egy ideje itthon nem lehet egyedül hagyni a szobában, mert kezdődik a szeparációs szorongás, és azonnal sír utánam, de otthon bátran ott hagyhattam az ágyon, akár 10 percet is elvolt. Nagyon jól érzi magát otthon, szereti a nagyszüleit, mindig tök boldog, amikor meglátja őket, fülig ér a szája. Szombaton jöttek Katáék, nagyon jó volt velük lenni is. Zoli bongózott és gitározott lórának, anyu kalimbázott neki, a gyereket meg teljesen megbabonázta mindegyik hangszer. Olyan szuper élmény volt :) És mindenkinek volt az ölében, ennek is nagyon örültem. Ő is. Aztán este elmentünk az Auchanba, ami már eléggé hiányzott nekem, mert amíg itthon laktam, nagyon szerettem a Tescóban és az Auchanban intézni a nagybevásárlást. Ma átjött hozzánk Nagyi egyik húga, most először látta Flórát. Aranyos jelenet volt, amikor mondtam Flórának, hogy Kati mami a Dédi húga, mire Kati mami döbbenten mondta, hogy ő nem a

Reggel Dévényre kell mennünk (erről majd mesélek), tök késő van, arról beszélünk, mikor kell kelni és indulni. T: Egészkor indulunk? L: Igen. T: De mindig odaérünk félre, pedig csak háromnegyedre kell. L: Na és? Legalább Móni büszke lesz ránk, hogy milyen pontosak vagyunk. T: Pfff. Úgy járunk Mónihoz, mint mások a templomba. L: Hogy járnak a templomba? T: Így. Ki lehet találni, melyikünk jár szívesebben a tornára :)

Van az a furcsaság, hogy itthon teljesen máshogy eszem, mint bárhol máshol. Sokkal normálisabban, sokkal kevesebbet. Reggel egy szelet gluténmentes kenyér felvágottal és sajttal, hozzá kakaó, ebédre egy tányér valami, amit éppen főztem (ma pl. lecsó, holnap csirkepaprikás - nem főzök minden nap, hanem két-három napra), hozzá egy pohár 100%-os almalé, utána egy sor 50-70%-os csoki, délután némi hámozott szotyi és mandula, később gyümölcs (alma mindig, mellé barack, szőlő, eper, málna, mikor mit lehet épp kapni, amit szeretek), este 7-8 körül némi sajt és kakaó. Közben két-három liter víz meg egy-két pohár pezsgőtablettás lötty, illetve cukormentes szörp, ha épp van itthon. Ez nekem elég is, és így érzem magam legjobban. Bárhol máshol vagyok viszont, irdatlan zabáláson kapom magam. Nem is értem. Nem nézek semmit, egyedül azt, hogy hagyományos kenyeret soha, sehol nem eszem. Marha idegesítő. Megkérdeztem Tomit, mit szólna, ha csütörtökön egy A farm, ahol élünkből vett receptet próbálnék

Frissensült óvodásoknak (ovis zsák). (Dinamikusan változnak a dolgok, nem tudtam, hogy már kannibálok is élnek köztünk.) Hozomány helyett hagyaték. (Annyira azért nem bonyolult, benne van, hogy hoz meg hagy, abból ki lehet következtetni, melyik melyik.) És életrajz helyett önéletrajz. (Múzeumi dolgozó: "Jaj, hát a dátumokat sajnos nem jegyezhessem meg én sem, de ott van az ajtó mellett az önéletrajza, abban minden kiolvasható." Nincsen ott az önéletrajza. Az életrajza van ott. A ragozásra ki sem térnék.) Biztosan bunkó vagyok, de engem annyira irritál, amikor valaki a saját anyanyelvét sem beszéli tisztességesen.

Ez az MS Dos-os síelős volt talán a legelső, szerintem billentyűzettel vagy joystickkel játszottam, és mindig megevett a jeti. Fekete-fehér volt szerintem, nekem úgy rémlik. Igen-igen picike voltam még, nem ment még simán a billentyűzet avagy joystick használata, és nem tudtam elindítani sem, apunak kellett megcsinálni.