LizaGazdija

Szóval nem lehetek magamra nagyon büszke, bár a várólista-csökkentős kihívást idén is teljesítettem, azaz elolvastam a 12+12 előre (általam) meghatározott könyvből 12-t. Jó, valójában tizenhármat, de az utolsó már nem számít bele. Megmutatom, miket olvastam, meg azt is, mi van a jövő évi 12+12-es listámon. (Az idei lista mindegy, a 46-os összefoglalásban az a 13 könyv is látszik.) Meg ha még ma eszembe jut, akkor lefényképezem a névnapi és karácsonyi könyveket, mínusz azt a kettő, ami Pesten van, mert nem fért be a bőröndömbe, de majd legközelebb kijön velem. Az olvasottak listáján szerepelnek azok is, amiket fordítottam, eredetiben és magyarul is. Nem tudom eldönteni, ez ér-e, de valószínűleg inkább igen, mint nem, mert ezek is könyvek, és tényleg olvastam őket angolul és magyarul is. Ez egy olyan hosszú és eseménydús év volt, hogy tökre azt hittem, Joanne Harrist utoljára tavaly olvastam, pedig nem, még talán márciusban is. Ez összesen nem sok könyv, 46, és azt utolsó hár

Minden évben szokott lenni évértékelés, könyves és nem könyves változat. A könyves idén elég kurta lesz, nagy büszkeségre nincs okom, nem sikerült könyvmolyhoz méltóan tölteni az évet. Még azt sem mondom, hogy na, majd jövőre, mert ki tudja. No de. Nem biztos, hogy teljes a lista, mert csak november végén kezdtem el összeírogatni, lehet, hogy jövőre havonta lenne érdemes. Mindenesetre tökre nem unatkoztam/-tunk, és 2016 összességében jó év volt (nekünk). A formázás eléggé girbegurba, mert Excelből másoltam be a hónapokat, viszont ezen a felületen nem lehet formázni, egyesével bepötyögni a sorokat meg nincs kedvem. Ez van. Január - voltam újévi malacos futáson - megismertem Tomit - voltam hótalpas túrán - voltunk anyuval teljesítménytúrán (18 ill. 26 km) - voltam Imagine Dragons koncerten - visszajöttem Bécsbe Február - először mentem Kartitschba Tomihoz Március - másodszor mentem Kartitschba Tomih

Otthon is már most megy a petárdázás? Itt egész délután / este ment néhány perces időközökkel. Nem örülök, főleg azért, mert muszáj lesz holnap estefelé kimerészkednem, hogy szerezzek egy vonatjegyet ahelyett, amit a kedves jó úriember másnak adott, miután megállapodtunk, hogy én veszem meg. Gondoltam, ha már úgyis az utcán leszek, esetleg elmehetnék a Rathaus elé, esetleg a Grabenre vagy a Praterbe, hogy megnézzem, hogyan zajlik a mulatozás. Csak az a baj, hogy nem szeretem a részegeket, félek a petárdától, és újabban nem tartom nagyon okos ötletnek, hogy ünnepnapok közelében nagyobb tömegben tartózkodjak. Majd meglátom.

felhívom a jóembert a két nappal ezelőtt leegyeztetett időpontban, miután amúgy tegnap este még megerősítettem üzenetben, hogy tényleg kell a Bécs-Pest viszonylatra szóló vonatjegye, és közli, hogy valaki pont az előbb küldött egy SMS-t, úgyhogy övé a jegy. Nyilván az ő jegye, azt csinál vele, amit akar, de ez így tisztességtelen, és nem is így szokták. Miért nem közölte még két napja, amikor megállapodtunk, hogy árulja tovább a vonatjegyet, és majd másokkal kell érte verekedni? Akkor lehet, hogy írtam volna közben másoknak is, nehogy aztán a végén itt ragadjak. De hát ráérek 3/4 órával a megbeszélt időpont előtt megtudni, hogy ezt már fújhatom, nem? Kicsit mérges vagyok, na. 2-án hazamegyek és kész, nem érdekel senki és semmi.

Eszti kommentjében, akkor megmutatom a habmacskát, aki a bögrém szélén csücsült, miután kicsit fejreálltam a rumos kakaótól. (Az alkohol rossz, értem?) Mármint nem a rumos kakaótól csücsült oda, hanem attól függetlenül. Tessék:

Megkértem Tomit, hogy 31-én, mielőtt elmegy dolgozni, társasozzunk. Kapott karácsonyra egy Knatsch nevezetű kártyajátékot, ahol is várakat kell elhappolni egymás orra elől dobókockák segítségével, ez lenne az egyik játék, meg kihoztam a röfipókert és az Ország, város... utazós változatát is. Plusz van Dixitje, de az kicsit hosszabb játék, és otthon felejtettem az Activityt, de nem baj, biztos lehet tölteni a netről vicces feladványokat. Ha lesz elég időnk ilyen mulatságokra. Kell majd főzni is, mert bár egyedül leszek, de akkor is kell franciasaláta, mert anélkül nincs szilveszter (biztos van, de nem szeretném kipróbálni, pedig olyan kajakóma van már most, hogy ihaj, és érzésre legalább 10 kilót híztam), és kell lencsefőzelék is, amit majd 1-jén együtt megeszünk. Rájöttem, hogy van ám nekem egy 1000 darabos puzzle-öm is, ráadásul puzzleszőnyeggel együtt, így ha eluntam (kb. mire kiválogatom a kép széleit, hehe, nem vagyok egy puzzle-bajnok), csak felcsavarom az egészet, és amikor l

Blankának közbejött valami, Timinek meg nincs kedve jönni, Tomi meg dolgozik, úgyhogy a jelek szerint egyedül leszek szilveszterkor. Mondhatjuk, hogy belehúztam: ez a 30. szilveszterem, a második, amit nem anyuékkal töltök, viszont rögtön egyedül. Majd igyekszem Skype-on becsatlakozni az otthoni buliba, Blankával is szóba került, hogy lehetne skype-olni egy kicsit, meg majd nézek online játékokat, pl. ott a Honfoglaló, esetleg nézek valami filmet, és várom haza Tomit. Hajnalban majd koccintunk, kilőjük a konfettit, amit vettem, játszunk egy-két kört egy-két társassal, aztán eldőlünk. Hozzá kell tenni, hogy Tomi többször elmondta, menjek inkább haza így, hogy nem jön hozzám senki, de már rég megígértem neki, hogy cserébe azért, amiért a karácsonyt én szerveztem, itt leszek újév hajnalán, amikor hazaér a munkából. Azért már eléggé várom, hogy hétfőtől péntekig tartó munkája legyen, ahol számít az ünnepnap.

Még karácsony előtt azt mondta anyukájának, szörnyű rémálma volt - eljött a nagy karácsony, és ő csak egy Raffaello golyót kapott. :D Szegénykém ezt biztos évekig fogja még hallgatni, de az tuti, hogy idén pont elégszer hallotta.

23-án kétszer is előfordult, hogy nem találtam meg valamit, amit én tettem el. A szaloncukorkötöző akkor lett meg, amikor Tomi az utolsó szaloncukorra is feltekerte a cérnát, a mandula meg kb. tíz perc mérgelődés után a bőröndből került elő, amiben kivittem Bécsbe. Nagyon izgalmas nekem magammal, sosem unatkozom.

Ez egy igen jól sikerült, valóban boldog karácsony volt, és ennek nagyon örülök. December 23. Szenteste Bécsben Tomival. Délelőtt még takarítottam, délután leginkább főztem, közben Tomi ott segített, ahol tudott, aztán együtt feldíszítettük a fát, megterítettem, ettünk, majd jött a Jézuska, és mindenféle szépeket hozott nekünk, pl. könyvet meg gyűrűs mappát meg papucsot. Később játszottunk Tomi várfoglalós kártyájával, megnéztük a Family Guy karácsonyi részét, aztán éjfélkor megbeszéltük, hogy rossz lesz nekünk 6-kor kelni. Ennek örömére 3-ig még beszélgettünk, aztán Tomi elaludt, de nekem ugyanez csak 4-kor jött össze. A karácsonyfa alatt aludtunk a vendégágyon, és megbeszéltük, hogy ez január 6-ig így is lesz, mert elsőre is tök jó volt.   Az adventi koszorú, amit együtt csináltunk   Ajándékkísérők Tomi családjának, ketten készítettük őket   Ez nem 23-án volt, hanem 22-én, Schönbrunnban, de az nem baj   Így terítettem, Tominak nagyon tetszett.   Az első ka

Megjött az ünnep. Mivel Tomi munkahelye kicsit keresztbeszervezett nekünk, ma este már Sümegen kell lennünk, ha mindkettőnk családját szeretnénk látni karácsonykor. Viszont fontosnak tartom, hogy kettesben is ünnepeljünk, ezért nálunk tegnap volt szenteste, amiről majd egyszer lesznek képek is, és nagyon jól sikerült. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Olyan hétvégém meg hétfőm és keddem volt, hogy ha megpróbálnám leírni, miket csináltam, szerintem lenne egy kilométeres a bejegyzés. Így csak azt sorolom fel, kikkel találkoztam. - Judittal, aki Máltán a randioldal ügyfélszolgálatán volt a kolléganőm, és másfél éve nem láttam, de végre egyszer egyszerre vagyunk Pesten. Annyira jó volt látni, úgy örültem neki, fülig ért a szám végig. - Az Andikkal, akiket mostanában csak sátoros ünnepeken látok, de hát ez van, amikor három ember háromfelé él, egyikük ráadásul egy másik országban. - Danival, aki az unokaöcsém, és most is elfelejtette elhozni a Pán Péter tiszteletpéldányait, viszont engesztelésül kaptam tőle egy hideg habos kakaót meg egy Cserpes trudit, és nagyon örül az eljegyzésnek, és nagyon várja, hogy megismerje Tomit. - Pannával, akivel egy repülőn mentünk Máltára, és aztán abban az egy hónapban, amíg ott volt, jó barátnők lettünk. Vele tök véletlenül futottunk össze a villamosmegállóban, és csak öt percet beszéltünk, de akkor

Van a csoportomban egy pasi, aki nagyon jófej, kedves meg minden, de olyan bántó tud lenni időnként, hogy az elképesztő. Valamiért hatalmas poénnak érzi, hogy van szex, és vannak ebből élő emberek (most itt a pornósokra kell gondolni)*, úgyhogy imádja ennek megfelelően kiforgatni az ember szavait, főleg azét, akivel párban dolgozik. Egy idősebb nő mellett ült már egy ideje, akit folyamatosan húzott ezzel-azzal, és időnként rettentő udvariatlanul tudott hozzászólni. Többször kértem tőle mosolyogva, hogy barátságosabban kommunikáljon, de valahogy nem értette, mire gondolok. Azt mondjuk nem értettem, a nő miért nem ül el mellőle, amikor szemmel láthatóan nem esett jól neki a pasi stílusa, de mivel ugye már nem tízévesek, állandó érvényű ülésrendet nem nagyon alakíthatok ki, hát azzal próbáltam segíteni, hogy időnként megcsereberéltem a párokat, és ilyenkor a pasi elkerült a nő mellől. Most a héten elértük mindennek a tetejét. Voltak valami kérdések arról, ki mit milyen gyakran csinál. A

Van nekem egy szintetizátorom, amit 8-9 éves korom körül a Jézuska hozott karácsonyra. Bár anyu úgy emlékszik, alig használtam, valójában rengeteget játszottam rajta, és még meg is lepődtek, hogy új zenéket szereztem, nem elsősorban már létezőeket játszottam. Egy idő után mégis felkerült a padlásra, talán azért, mert elromlott néhány billentyűje. Most lekerült, mert Matyi zongorázni szeretne, és gondolták apuék, hogy a szintetizátoron jól ki tudná próbálni, tetszik-e neki a dolog. Hát, tetszik neki. Az sem zavarja, hogy apu nem tudja megszerelni a billentyűket (pedig mindig mindent meg tud, tehát amit nem, arra tényleg keresztet lehet vetni), nagy vidáman pötyörészik, és olyan elmélyülten, hogy az valami egészen ennivalóan aranyos. (Mesét is úgy hallgat, készült is róla kép, lehet, hogy majd megmutatom.) Ki is találta, hogy ilyet kér a Jézuskától. Tegnap viszont nagy csalódás érte: hiába zenélgetett mély révületben, mégis haza kellett menni anyuéktól, tehát fel kellett állni a szinte

Megnézek a Facebookon egy random videót , ami egy bécsi barátnőm jóvoltából keveredett a hírfolyamomba (az övébe meg egy híresség faláról), és a kb. tíz főből álló kórusban mindjárt felfedezek két ismerőst, egyikük egy volt csoporttársam, másikuk meg egy volt edzőtársam. Kicsi a világ, ugyebár.

Az egyik legszórakoztatóbb móka a világon az, amikor olyan dolgokat lehet teljesen tanácstalanul keresni, amelyeket én tettem el biztos helyre tavaly karácsony után. Jelen esetben ezek a karácsonyfadíszek voltak. Három hete, amikor legutóbb itthon voltam, arra gondoltam, előveszem a díszeimet, és kiviszem egy részüket Bécsbe, hogy aztán majd felkerüljenek a fára. Azt hiszitek, megtaláltam őket? Ugyan, dehogy. Felforgattam a lakást, és tök dühös voltam magamra, mert emlékeztem rá, hogy tavaly nem a nagy karácsonyi dobozba tettem vissza őket, mert nem volt poén minden évben fél órán át válogatni őket a többi dekoráció közül, hanem egy külön helyet kaptak, csak azt nem őrizte meg az emlékezetem az utókornak, hogy ez a hely doboz vagy ajándékzacskó, és ami ennél is fontosabb, hogy hova a francba tettem. Ez egyrészt vicces, másrészt azért valahol kissé rémisztő is, ha belegondolok, hogy még mindig nem vagyok 30 se, és az ilyen mókáknak valamikor kétszer ennyi idős korom után még jópár évv

Tomi nagyon készült rá, így várt haza munka után:   Az elátkozott gyermeket kaptam meg, kíváncsi leszek rá, de szerintem csak jövőre jutok el odáig, hogy elolvassam.   Mindenmentes puding, amire málnaszörppel írta fel a nevemet :) Aztán van adventi koszorúnk is, amin hétfőn már három gyertyát gyújtottunk meg. Vasárnap nem jött össze, mert mire Tomi hazaért, hajnali 1 óra volt, és korán kellett kelni kedden reggel.   És Mikulás is járt nálunk, többször is:   Ez itt volt (Tominak is jött, csak az nem került megörökítésre)   Ez meg Sümegen. Valamint takarítottam egyet a Facebookon, letöröltem néhány embert, akire már rég nem vagyok kíváncsi (és ez kölcsönös), és most sokkal jobb. Nem kellenek szellemek, főleg rossz szellemek nem.

Hétfőn volt az utolsó per egyes napom. Komolyan gondolta bárki is, hogy az óvodavezető szólt az óvónőknek arról, hogy utoljára megyek? Dehogy szólt, ugyan már. Minden óvónő elkerekedett szemmel kérdezte, hogy de most akkor az új évben sem jövök-e, és miért, és ez komoly-e. Mondtam nekik, felhívtam az óvodavezetőt, kérdeztem, nem szólt-e. Nem szólt. Miért szólt volna? Kedden volt az utolsó per kettes napom. Ekkor az óvónők már tudták, hogy elmegyek (nyilván megtudták a hétfői kollégáktól :D ). Izgalmakban sem volt hiány, például fél 9 után kicsivel az egyik óvónő majdnem leégette az ovit. Ez persze durva túlzás - viaszt olvasztott, a viasz kimászott az edényből, lecsorgott a főzőlapra, és ott azonnal lángra kapott. Szép nagy lángja volt, mi tagadás. Nagy baj nem lett, csak kicsit büdös, meg hát beindult a tűzjelző, ami miatt ki kellett vonulni az egész ovinak az udvarra, illetve kellett volna, de végül megúsztuk, mert az óvónő mindenkinek szólt, hogy nála gyulladt ki a viasz, de már e

Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy görög étterembe*, aztán korcsolyázunk a Rathausnál**. Amikor odaértem a Stephansdomhoz, Tomi felvetette, hogy mehetnénk egy kört egy fiákerrel is, és így is lett. Nagyon szép program, romantikus, egy csomó mindent meg lehet tudni Bécs belvárosáról, és még azt is megbeszéltük, hogy a régi időkben aligha volt bárkinek is veseköve. A fiákerezés után megkerestük a kinézett éttermet, kóstoltunk bárányt, majd átmetróztunk a Rathaushoz, és béreltünk a nyitva tartás utolsó fél órájára egy-egy pár korit, mert a sajátunk mindkettőnknek otthon van. Elbénázgattunk a jégen (Tomi három éve korizott utoljára, én meg nem tudok, csak lelkes vagyok), és az egyik pihenőnél az történt, hogy egy gyűrűvel csúszott oda hozzám, és megkérte a kezem. Én meg igent mondtam. Azóta napi sokszor eszembe jut, és mindig arra gondolok, de jó lenne visszamenni ebbe a pillanatba, annyira jó volt. Jól meglepődtem, nem számítottam ilyesmire. És jövőre esküvő lesz :) *Nosztalgiából, me

Itt csütörtökön munkaszüneti nap volt, Tomi meg szombattól hétfőig dolgozik decemberben, úgyhogy szerda este, munka után hazamentünk hozzájuk, és ott is maradtunk egészen csütörtök estig, amikor visszajöttünk Bécsbe. Eléggé izgultam, mert most mutatott be a szüleinek, és hát az mindig izgalmas. Mit szólnak majd hozzám? Jól kijövünk? És a többi. Tomi mondta, nem kell izgulnom, mert már kedvelnek, miután rengeteget hallottak rólam tőle és Timitől is (ő a Bécsben élő húg, akivel Taferlben is sokat találkoztunk, és itt is szoktunk legalább hetente egyszer). Az idősebb öccse nem volt otthon, így a szüleivel és a kisöccsével találkoztam (ő a család legfiatalabb tagja, napokon belül 11 éves lesz). Jól sikerült a találkozó, kb. öt perc után már nem voltam ideges, és teljesen otthon éreztem magam náluk. Nekik is kreatív anyukájuk van, mint nekem, gyönyörű dolgokat csinál, és ezekkel van tele a ház. A másik, ami nagyon tetszett, a rengeteg családi fénykép, tényleg kb. mindenütt képek vannak.

Nem értettem pontosan, minek megyek ki miatta a Praterbe, amikor összesen egy Coca Cola kamiont fogok látni, de hát csak kimentem. Végül is megérte, mert a Prater maga nagyon szép ünnepi díszben, és mindjárt meg is találtam azt a bögrét, ami _kell_. Az a durva, hogy egy ilyet találtam már a Stephansplatzon is (haza is hoztam), és a Rathausnál is (ezt majd jövő héten hozom haza). Ha így haladok, hamar el tudom érni azt a bögreügyi állapotot, ami az otthoni konyhaszekrényemben tapasztalható - nagyon kemény, elhihetitek. Jó, azért otthon vannak olyanok, amiket pl. elsős meg másodikos osztálykarácsonyra kaptam, és hát kár lenne értük, ha nem lennének már meg. De hogy ennyi karácsonyi vásáros bögre minek, az rejtély. Na, mindegy, inkább mutatok képeket.   Tessék, Coca Cola kamion. Meg óriási tömeg.   250 éves a Prater. Ez van az említett bögrére írva is. Nyilván kell.   Hogy nem fagy le az arcuk? ...ról a mosoly?   Erre meg büszke vagyok, mert szerintem még soha nem l

Például a hét elején voltam a kis oviban, mégpedig utoljára. Vittem szaloncukrot, mert az itt ismeretlen, valamint az óvónőknek egy mikulásvirágot, a csoportnak meg egy angol és egy német nyelvű karácsonyi mesekönyvet. Aranyosak voltak, elbúcsúztunk egymástól, az óvodavezető meg mondta, hogy tavasszal szeretne menni Pestre, és ha már ott tart, megkeres, hogy ajánljak neki helyeket, amiket megnézhetne, meg ha otthon leszek, akkor találkozzunk. Kis betekintést is nyertem a mikulásozásba, és tök érdekes, hogy náluk nem a piros ruhába öltözött bácsit várják (és a legtöbb helyen az utcán sem ő járkál), hanem Szent Miklóst: Ezzel az ovival szemben érdekes kontraszt volt, amikor felhívtam a nagy ovit, hogy hétfőn és kedden utoljára megyek. Reakció: "Akkor hétfőn és kedden jössz utoljára? Jó. Szia!" Jó, hát nem kedveljük egymást az óvodavezetővel a szeptemberi hisztéria óta (amikor hetekig kellett szervezni, hogy ugyan mégis mikor és hogyan és mennyi időre menjek), de azért ez í

Mármint a cégnél, amelyik kiközvetít az ovikhoz. Óriási hullámokat vert a bejelentésem: konkrétan egy válaszlevelet sem kaptam. De nem aggódom, a két hét felmondási idő onnantól él, hogy elküldtem az e-mailt. Ha holnap sem ír vissza az a főnök, akinek küldtem a levelet, akkor írok a másiknak is, biztos, ami tuti. Egyrészt megkönnyebbülés, hogy már csak két hétig megyek ovizni, másrészt kicsit szomorú is vagyok, mert a gyerekek hiányozni fognak. Rengeteg szeretetet kapok tőlük, pl. a héten egyikük rajzolt és kivágott nekem halacskákat, a másik meg papírból és zsinegből csinált nekem szív alakú sárkányt.

Tegnap egy csomót pakolt Tomi, én meg szintén sokat takarítottam, így most van egy 100%-ban rendezett konyhánk, fürdőszobánk, vécénk és előszobánk. A két szoba még elég durván néz ki, de amint összeszereljük az ikeás ruhatárolót, ami a hostelben is ruhásszekrényként szolgált, el tudom pakolni az összes ruhánkat, és akkor már a háló is 100%-os lesz. A nappali még sokára lesz kész, de remélem, hamarosan már vállalhatóan fog kinézni. Egyelőre poénosan élek: jövök-megyek a nappalit elborító cuccok közti vékony folyosókon, időnként meglátom valamelyik tárgyamat, konstatálom, hogy oké, megvan, aztán egy óra múlva szükség lenne rá, és soha többé nem kerül elő, elnyeli a köd (vagy inkább a felfordulás).A vállalható részekről még ma lesz kép is, csak még elszántságot kell gyűjtenem a fényképezéshez :D Kora délután ültünk az ágyon, a hotspotolt neten nézegettük a willhabent, hátha valakinek van használható étkezőasztala. Így bukkantunk rá a csodaszép asztal + négy szék szettre, amit tőlünk két

Mármint a közös életünk. Az elmúlt hetekben egy csomószor mondtam Tominak, alig várom már, hogy összeköltözzünk, amin mindig meglepődött, majd egyszer azt válaszolta: "De már összeköltöztünk. Lehet, hogy nem tűnt fel neked?" Feltűnt, feltűnt, de nem éreztem magam otthon abban a lakásban, ahol a konyhában minden szavunkat hallották, és én az övéket csak azért nem, mert baj van a hallásommal, a fürdőszoba állandó jelleggel mocskos volt, és hol a vécécsészében úszkált egy-egy cigicsikk, hol a mosdókagyló szélén várta, hogy majd lesz vele valami. Tudom, hogy ez egy hostel, és a tulajok állításával szemben még csak nem is 10 ember lakja, hanem 26, és ezzel, hogy nincs se kaució, se felmondási idő (jó, van, 5 nap, de az semmi), tök nagy segítség volt nekünk, de remélem, nem kell többet hasonló helyen laknunk. Képek   Ez az angyalka az ajtó mellett lógott, úgy várt minket. Még nem döntöttem el, hogy a miénk, vagy a lakáshoz tartozik, de végül is erre még bőven van időm, miutá