Karácsonyfadíszek
Az egyik legszórakoztatóbb móka a világon az, amikor olyan dolgokat lehet teljesen tanácstalanul keresni, amelyeket én tettem el biztos helyre tavaly karácsony után. Jelen esetben ezek a karácsonyfadíszek voltak.
Három hete, amikor legutóbb itthon voltam, arra gondoltam, előveszem a díszeimet, és kiviszem egy részüket Bécsbe, hogy aztán majd felkerüljenek a fára. Azt hiszitek, megtaláltam őket? Ugyan, dehogy. Felforgattam a lakást, és tök dühös voltam magamra, mert emlékeztem rá, hogy tavaly nem a nagy karácsonyi dobozba tettem vissza őket, mert nem volt poén minden évben fél órán át válogatni őket a többi dekoráció közül, hanem egy külön helyet kaptak, csak azt nem őrizte meg az emlékezetem az utókornak, hogy ez a hely doboz vagy ajándékzacskó, és ami ennél is fontosabb, hogy hova a francba tettem. Ez egyrészt vicces, másrészt azért valahol kissé rémisztő is, ha belegondolok, hogy még mindig nem vagyok 30 se, és az ilyen mókáknak valamikor kétszer ennyi idős korom után még jópár évvel kellene elkezdődniük, ha egyáltalán. De azzal nyugtatgatom magam, hogy csak túlságosan fáradt vagyok, és azért akadnak érdekes memóriagondjaim.
Ma meglettek, nyilván. És már emlékszem arra is, hogy miért pont oda tettem őket, ahova - a ruhásszekrény egyik polcára, a ruhák mögé, egy ajándékzacskóba pakolva. Lehet, hogy idén majd teszek egy post-itet a nagy karácsonyi doboz egyik belső oldalára a díszeim lelőhelyével, hátha jövőre hálás leszek az idei magamnak.
Három hete, amikor legutóbb itthon voltam, arra gondoltam, előveszem a díszeimet, és kiviszem egy részüket Bécsbe, hogy aztán majd felkerüljenek a fára. Azt hiszitek, megtaláltam őket? Ugyan, dehogy. Felforgattam a lakást, és tök dühös voltam magamra, mert emlékeztem rá, hogy tavaly nem a nagy karácsonyi dobozba tettem vissza őket, mert nem volt poén minden évben fél órán át válogatni őket a többi dekoráció közül, hanem egy külön helyet kaptak, csak azt nem őrizte meg az emlékezetem az utókornak, hogy ez a hely doboz vagy ajándékzacskó, és ami ennél is fontosabb, hogy hova a francba tettem. Ez egyrészt vicces, másrészt azért valahol kissé rémisztő is, ha belegondolok, hogy még mindig nem vagyok 30 se, és az ilyen mókáknak valamikor kétszer ennyi idős korom után még jópár évvel kellene elkezdődniük, ha egyáltalán. De azzal nyugtatgatom magam, hogy csak túlságosan fáradt vagyok, és azért akadnak érdekes memóriagondjaim.
Ma meglettek, nyilván. És már emlékszem arra is, hogy miért pont oda tettem őket, ahova - a ruhásszekrény egyik polcára, a ruhák mögé, egy ajándékzacskóba pakolva. Lehet, hogy idén majd teszek egy post-itet a nagy karácsonyi doboz egyik belső oldalára a díszeim lelőhelyével, hátha jövőre hálás leszek az idei magamnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése