LizaGazdija

Eléggé fárasztó, ha az ember párja állandó jelleggel hisztizik. Többnyire ugyanazon, ez tény - a hostel wifije nem működik a laptopján meg a mobilján. A többi vendégnek igen, pl. nekem is, igaz, a telefonomon nekem sem, csak a laptopon, de az már bőven elég. Az is fárasztó lenne, ha ezt csak megjegyezné napi húsz alkalommal, de hisztizik, őrjöng és csapkod, hogy neki dolgoznia kell, és azt nem lehet wifi nélkül (tényleg nem), és amikor mondom, hogy menjen le akkor egy kávézóba, hátha ott az ő gépe is tud kapcsolódni, akkor nincs reakció, vagy az a reakció, hogy holnap korán kel. Mondtam, annyi idő alatt, ameddig itt idegesítette magát (meg engem), már rég megoldhatta volna a feladatait egy kávézóból. A válasz az volt, hogy ezért kell a szállásra wifi. Nem tudom, meddig fogom ezt bírni, mert rám meg sajnos hat ez a folyamatos cirkusz, és bár én nem kezdek hisztizni, a hangulatom azért elromlik. Annyira felesleges és fárasztó :(

Plüssmackó Megérkeztünk Málta fölé Az első kép rólam - kicsit fújt a szél, kicsit hűvös volt, de a tenger mindig gyönyörű Kilátás a szobánk ablakából :) (Az első pár napot egy hostelben töltjük.) Ez a padlónk Egy galéria kirakata :) Naplemente a szobából Még van eper! Ennek nagyon örülök, imádom az epret, és otthon még nem sokat ettem. Majd itt orvosolom ezt a problémát :) A zöldalma mellett az eper a kedvenc gyümölcsöm. Nyáron ez a kikötő tele lesz színes csónakokkal, úgynevezett luzzukkal. Nagyon várom :) Megvolt az első kettlebell edzésem is a szokásos helyen :) Jólesett. Szobor a Spinola Baynél, de az nem derült ki számomra, kit ábrázol. Kedvenc pillanat: amikor St. Julian's már árnyékban van, de Sliema még ragyog. Nagyon finom bruschettát ettem ma, úúúgy ááám :)

Fél 1-kor kerültem ágyba (mert még elmentem edzeni, mert el akartam búcsúzni, és onnan 11-re értem haza), fél 3-kor keltem, és azóta még nem aludtam. Mostanra elég álmos vagyok, nem is tervezek már mást mára, csak még egy gyors zuhanyt meg egy naaagy alvást. Úgy fél 11-től fél 10-ig. Meglepően hideg és viharos idővel búcsúzott Budapest, és Málta sem a nyári arcával fogadott, de azért nincs gáz, nem fogunk megfagyni. Van vagy 18-20 fok, fúj a szél, árnyékban hideg, napon meleg - a tavasz már csak ilyen. Ugyanabban a hostelben lakunk, ahol én tavaly az első hetemet töltöttem, de aktívan keresem a végleges megoldást. Ma legalább hat-hét hirdetésre írtam, és most már van reális esély is arra, hogy találjunk helyet, mert már itt vagyunk, bátran beleírhatom az üzenetbe, hogy bármikor meg tudjuk nézni a lakást/szobát. Közben állást is keresek. Egy csomó izgalmas lehetőség van, írtam eddig öt helyre, és most, hogy ezt írom, rájöttem, hogy egy félretett hirdetésre végül nem is válaszoltam

És jóval több a stressz, mint kéne. Már szinte az utazástól veszi el a kedvemet. Lehet, hogy szabadulni kéne.

Málta nem került be a szombat esti döntőbe, mire a politikusok nekiálltak egymást köpködni, meg mutogatni, hogy ki miatt fordulhatott ez elő. Szóhoz sem jutok.

Nekem mindig bajom van a szandálokkal, évek óta nem találtam már normálisat. Vagy drága és ronda, vagy olcsó és ronda, vagy drága és viszonylag normálisan néz ki. Volt egy csodaszép szandálom, de az valamikor hat éve egy strandoláskor leszakadt a lábamról. Semmi különös, mentünk befelé a strandra, lecsúszott a lábam a járdáról, miközben kikerültem valakit, és elszakadt a cipőm pántja. Több cipésznél is voltam vele, mind azt mondta, hogy kuka. Nagyon sajnálom azóta is, és máig megvan itthon eltéve, hogy ha esetleg valamikor fejlődne a tudomány, megmenthesse nekem valaki. (Amúgy normális vagyok, de a tönkrement cipők dugdosásának szokása gyerekkoromig nyúlik vissza.) Ha cipőt akarok venni, általában a Humanicba megyek, mert náluk még találok olyat, ami tetszik. Az Europarkba szoktam ellátogatni ilyenkor, de pár hete véletlenül felfedeztem, hogy ott megszűnt az üzlet. (Felháborító.) Most este elballagtam az Alleeba, miután kigugliztam, hogy ott is van Humanic. Hát, most nem volt szerenc

Az egy kicsit ijesztő nekem, hogy egy ember órákon keresztül tud anyaszült meztelenül mászkálni az utcán úgy, hogy senki sem kérdezi meg tőle, jól van-e, senki sem hív rendőrt, mentőt, bármit, inkább lefotózza vagy nyomkodja a telefonját. Teljesen mindegy, azért járkált-e így a nő, mert valami mentális baja van, vagy csak poénból, a közöny akkor is ijesztő.

Elköszöntem a csoporttól, megvolt az utolsó óránk. Vittem nekik filmet meg sütit (Sport szeletet, sikere volt), én pedig kaptam tőlük egy gyönyörű csokrot, finom csokit és egy nagyon-nagyon ötletes képeslapot. A csokit nem fényképeztem le, a többit igen. ❤

A mai, utolsó előtti edzésem nagyon komolyra sikerült - a második órán köredzés volt, 55 percen át megállás nélkül kellett tolni 3 állomáson, és azért elég kemény feladatok is voltak. Mindent egy percig kellett csinálni, és volt ilyen, hogy térdet mellkashoz kapkodós ugrálás - kösz. Nagyon jó volt, de nagyon elfáradtam. Itthon ez a poén várt: Nem tudok betelni vele.

az a vihar. A nappali 30 fok utáni hűvös meg az eső nem baj, csak a villámot meg a dörgést hagynám ki nagyon szívesen. Ilyenkor (is) eszembe jut Lizám, aki egy komolyabb dörgés után egyszer villámgyorsan vágtatott be a szobámba az előszobából (akkor még odakint aludt), majd felpattant az ágyamra, bebújt a takaró alá, és ott remegett, amikor meg le akartam tessékelni, morgolódott, és tíz körömmel kapaszkodott a lepedőbe. Meg az is jó volt, amikor ültünk az asztalom alatti kuckóban, amit én építettem, és ott féltünk együtt. Nála mondjuk elmúlt a vihartól való félelem a tökéletes hallással együtt, de nálam megmaradt. Talán nem olyan durva, mint gyerekkoromban, pl. most már nem engedem le a redőnyt, amikor kezdődik a balhé, de azért mindig nagyon várom, hogy vége legyen.

Nem szeretem a NAV-ot. Biztos ők sem szeretnek engem. Ezt a nyomtatvány-töltögetés margójára, amitől kis híján agyf*szt kaptam. Végül nem, inkább megoldottam, de hát komolyan mondom, nem értem, miért nem lehet valami normális, emberközeli rendszert kidolgozni, valami normális töltögetőprogramot írni, vagy valami.

Érdekes dolog ez, találkozni valakivel, akivel régen nagyon jóban voltam, aztán megszakadt a kapcsolat, és úgy beszélgetni, mintha nem lett volna semmi kihagyás. Megbeszéltük, hogy legközelebb nem öt év múlva találkozunk. Meglátjuk.

amikor meglátom az egyik általam fordított, még meg nem jelent könyvet más címmel egy másik kiadó kínálatában. Nem mondom, hogy nem lettem feszült. Írtam is annak a kiadónak, amelyiknek én fordítottam le ezt a könyvet, és megkérdeztem, mi történt. Nagyon kíváncsi vagyok. Bár már régen kifizették a honoráriumot, mert ez egy korrekt kiadó, mégsem lennék vidám, ha kiderülne, hogy a könyv nem jelenik meg, mert dolgoztam vele, szerintem jól sikerült, és szeretném, ha más is látná. Jaj. Update: Igen, megjött a válasz a kiadótól, a másik kiadó valahogy megszerezte a jogokat a jogtulajdonostól, amikor én már leadtam a szöveget, és így ezt most buktuk. Nagyon csalódott és szomorú vagyok, mert nagyon szeretem ezt a könyvet (is), sok munka van benne (nem csak az én munkám - a szerkesztő sem keveset dolgozott vele), és a másik kiadó a cím-borító-fülszöveg hármassal hatékonyan tönkretette az egészet, mert lelőtte a poént, elspoilerezte az óriási csavart, ami a sztori legnagyobb érdekessége. Nem t

Megjelenik egy cikk egy cukrászdáról, ami alapján felkelti az érdeklődésemet a hely. A sütik izgalmasak, a tálalás nagyon ötletes. Végignézem a képgalériát, és akkor látom, hogy egy szelet süti 700-800 Ft között van, és nem ám azért, mert kétszer-háromszor akkora, mint fele- vagy harmadannyiba kerülő társai. Ezzel el is dől, hogy ide sem megyek. A pénteki kettlebell után még ma is izomlázam van. Nagyon komoly. Ha heti kétszer járnék, az mekkora lenne, micsoda eredményeket látnék magamon! Bár biztos akkor is kiderülne, hogy tilos csokit enni, mert a csoki üti az eredményeket, márpedig csoki kell. Ördögi kör. Elkezdtem nagyüzemben szállást és munkát keresni Máltán. Eddig vártam, hogy majd visszaír a volt főnököm, de nem írt, és most, hogy már mondhatom, jövő héten megyek, talán nem hajtanak el a francba élből. Lakás esetében de, úgyhogy foglaltam is szobát abban a hostelben, ahol tavaly is laktam az első héten, de a munka esetében még lehet, hogy azt mondják, oké, akkor beírnak inter

Gergő zenét szerez. Bepötyögi a programba, milyen hangra gondolt, mire a program megrajzolja a hangjegyet. Aztán beállítja, milyen hangszerre írja a zenét, és a program lejátssza neki, amit alkotott, mégpedig adott hangszeren. Akárhányszor, akármekkora darabokban visszahallgathatja, mit csinált. Ha már szöveg is van a zenéhez, bepötyögi a programba (azért nem csak úgy, simán, mert van valami kódnyelv, amit előbb meg kell érteni), és a program lejátssza neki a zenét szöveggel együtt, nem robothangon. Mennyivel egyszerűbb így, mint évszázadokon át, amikor a belső füllel kellett hallani a zenét, a zeneszerzőnek magának kellett megrajzolni a krumplikat, elképzelni mindent. Az ihletet most sem adják ingyen, de akkor is. Én meg fordítok. Ha van a szövegben valami kulturális utalás, amit nem értek, azt becsapom a Gugliba, és az megmondja nekem, mire gondolt az író. A gépemen van angol-magyar, magyar-angol nagyszótár, valamint Értelmező kéziszótár, Helyesírási szabályzat és szótár, sőt még

a következők történtek a Facebookon (sok egyéb mellett, természetesen): - két volt csoporttársamnak gyereke született, - két továbbinak megkérték a kezét. Most úgy érzem, nagyon nem ott tart az életem, ahol kellene, és sosem lesz semmi. Ezt persze megtartom magamnak, és várom, hogy elmúljon rólam ez a hülyeség, amit egyértelműen a Facebookon látottak váltottak ki.

Három hónap után először voltam kettlebellen, ezúttal itthon, Budapesten. Találtam egy termet, aminek ugyanaz a neve, mint a máltainak, és a máltai terem formapólójában mentem le az első edzésre, mert az úgy vicces. Értékelték a poént. Az derült ki, amit sejtettem: stramm vagyok, bármiből bármennyit megcsinálok, viszont sokszor vagy nem tudom a mozdulatok technikailag helyes kivitelezését, vagy elfelejtettem három hónap alatt. Haladó órán voltam, mert miután megírtam az edzéstörténetemet az edzőnek (azzal együtt, hogy sosem tanultam a mozdulatokat külön-külön), azt írta vissza, hogy ne kezdőre menjek. A haladó órán két csoport volt, egy nagyon meg egy kevésbé haladó, na, én utóbbiba kerültem két sráccal együtt, plusz csatlakozott még egy lány, aki ma nem volt jól, és túl durva volt neki a nagyon haladó edzés. Megnéztünk néhány mozdulatot, aztán volt egy viszonylag egyszerű gyakorlatsor, amiből négy kört kellett csinálni. Tök jó volt. Még kétszer megyek, aztán majd Máltán visszatérek

Ma fordítottam 60 oldalt, pont a regény leginkább érzelmekkel teli, legizgalmasabb részét, és közben sok mindent hallgattam, többek közt Lana Del Reyt, akinek megismertem néhány új dalát. (Mindig best of válogatásokat hallgatok tőle, de ezek időnként eltűnnek a youtube-ról, mert szerzői jogok, stb. Ilyenkor újat kell keresni, és mivel a válogatások nem egyformák, mindig találok valami újat.) Főleg ez a dal ragadt meg bennem: Big Eyes Ezektől együttesen olyan érzéseim lettek, hogy most sajnálom, hogy igazán csak szócső tudok lenni, és nem tudok sem zenét szerezni, sem verset költeni, sem történeteket írni*. Kár. *Ez utóbbi azért lehet, hogy még menne. A versfaragásra való képességem alsó tagozat negyedik osztálya környékén elmúlt, de elég sokáig írogattam még "regénykéket", amik talán nem is olyan nagyon gagyik. 12 és 18 éves korom között írtam az elsőt, két A4-es spirálfüzetet töltöttem meg vele, ami már csak azért is kincs, mert tök szépen le lehet követni, hogyan

Vegytiszta őrület. Amikor a 30. oldal aljára értem, és még csak hat óra volt, úgy éreztem, belefér még egy kicsi, és akkor holnap már nem kell egy teljes munkanapot letolni, csak 20 oldalt. Aztán amikor már csak 20 oldal volt hátra, úgy éreztem, miért ne fejezném be ma a könyvet, hogy holnap már kicsit kiengedhessek, és már csak az újraolvasás és korrektúrázás legyen hátra. És most negyed tíz van, és a végére értem, lefordítottam az utolsó sort is. Letoltam egy nap alatt 60 oldalt úgy, hogy közben napoztam is másfél órát. Ez a kemény. Elkészült a nagy mű! Már tényleg csak egy-két hét választ el a leadástól. Még az is lehet, hogy a Máltára utazás előtt elküldhetem a kiadónak a végleges változatot. Ahhoz képest, hogy eleinte az volt a terv, kiutazás előtt még mindenképpen befejezem a nyersfordítást, később meg az, hogy május 16. előtt, nos... Valahogy így.

- Szombaton családi ebéd volt nálunk, apu 60. szülinapját ünnepeltük. Az a kemény, hogy még emlékszem a Mama 60. szülinapi ebédjére, és most apu lett 60. Ettől még persze tök fiatal meg minden, de hát na. Itt voltak anyuék és Katáék, Gergő főzött, én a (minimális) díszítésen törtem a fejem meg takarítottam (előtte és utána, bár utána csak mosogatni kellett). - Írtam a máltai főnökömnek, hogy megyek vissza, ahogy kérte. Kellemetlennek tűnik, hogy eddig még nem válaszolt (szerintem kedden írtam), és egy volt kolléga azt meséli, a németesek most már részmunkaidőben telefonálnak is az e-mailek mellett, ami azért jó, mert szóban nem vagyok egészen magabiztos, sőt egészen helyesen sem beszélek (írásban simán mennek azok a dolgok, amiket szóban elszúrok, ez már csak ilyen). Szóval a lakás mellett állást is keresgélek. Nem félek nagyon, olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, de azért mégis az lenne a legegyszerűbb, ha visszamehetnék a céghez. Amúgy egyszer meg fogom csinálni a CE

Amikor van egy feladatod, ami nem annyira bonyolult, de sok apró lépésből áll, ezért könnyű egyiket-másikat kifelejteni, és nagyon igyekszel, hogy ne ronts el semmit, mégis behívnak, hogy hoppácska, elrontottál egy lépést, javítsd ki, mire bemész, és kiderül, hogy nem is te rontottad el, és ezt megjegyzed*, és erre az a válasz, hogy az teljesen mindegy, hát... Az nem olyan jó érzés. *Nem áskálódásról meg a másik beköpéséről van szó, persze, hanem arról, hogy ketten tanítunk egy csoportot, és egy olyan óra dokumentációjában volt hiány, amit nem én tartottam, tehát a hiány nem múlhatott rajtam.

- Feldobta a bakancsot a telefonom. - A vécé is. - Végigcsináltam a jegyfoglalási procedúrát, hogy majd vissza tudjak menni Máltára, a fizetés gomb megnyomása után közölte a rendszer, hogy erre a járatra nem lehet jegyet venni (Gergőnek velem párhuzamosan sikerült), majd amikor újra akartam kezdeni, már 7000 Ft-tal (jelen esetben 33%-kal drágábban) kínálta a rendszer ugyanazt a jegyet. Írtam a WizzAirnek, hogy ez tisztességtelen, és mivel az ő rendszerük halt le, kérem a jegyet az eredeti áron. Még nem válaszoltak, fel kéne hívni őket. - Sztornóznom kellett a számlát, amit ma le akartam adni a nyelviskolában, mert rosszul került fel az elszámolási lapra az órabér, nekem meg nem volt gyanús, mert évekig írogattam azt a számot számlákra minden hónapban, csak így egy év távlatából arra nem emlékeztem már, hogy az a budafoki csoportom "távoli tanfolyam" miatti pótlékával együtt értendő, tehát az alapbérem kevesebb. Nagyon bízom benne, hogy a holnap fergetegesen jó lesz.

Tranzit Art Café, 4000 Ft, felkészült, hozzáértő könyvelő (ezt így muszáj kiemelni a korábbi, kellemetlen tapasztalatok miatt), egy isteni máktorta meg egy kávé (ezt Gergőnek adtam, én nagyon beteg leszek tőle), és fél órán belül egy postakész adóbevallás. Szerencsére még csak le sem fordultam a székről, amikor megmondta a hölgy, mennyit fogok adózni két héten belül, bár tény, hogy nem érintett jól a hír, pedig majdnem ekkora összegre számítottam. Hát, az ember mindig bízik a csodában, ugye. Jövőre is így fogom intézni az adóbevallást, ez így pont tök jó.

Még 100 oldal van a könyvből. Ez három nagyon kemény meg egy nagyon laza, vagy öt közepesen kemény nap. Vagy tíz nagyon laza, de ez utóbbit nem szeretném, nem kell már húzni ezt. Szépen négy-öt nap alatt le kell tudni, aztán újraolvasni, aztán megint újraolvasni, aztán megkérni anyuékat, hogy olvassák el nekem, aztán leadni. A mai munkanapban az volt a nehéz, hogy patakvér volt. Tegnap kezdődött, ma folytatódott, és már kezdett nagyon sok lenni, de emlékeim szerint nem lesz több vérben tocsogó jelenet. Csak egy volt, de az jó hosszú, meg utólag egy csomót beszélnek róla, jáj. Amúgy tök jó a könyv, izgalmas meg minden, ajánlom elolvasásra :) Majd ha készen lesz és megjelenik, borítóval fogom megmutatni.

Sheldon és Leonard anyukája egy fedél alatt, nagyon vártam ezt a részt. Nem csalódtam. Penny arckifejezése elárulja, mennyire jó hangulatú a beszélgetés :) Sheldon anyukája Leonardnek: "When your mom gets back, I'm gonna need to apologize for the way I spoke to her." Penny: "Well, come on now, she did kind of start it." Sheldon anyukája: "Doesn't matter, a good Christian would've turned the other cheek. On the other hand, a good Texan would've shot her, so... I just kind of split the difference." (- Ha édesanyád visszajön, bocsánatot kell kérnem tőle azért, ahogy beszéltem vele.  - De hát ezt azért ő kezdte!  - Mindegy, egy jó keresztény odafordította volna a másik orcáját is. Másrészről egy jó texasi lelőtte volna, szóval... ez az arany középút.)

Az első rész nagyon tetszett, ezért nagyon vártam már a folytatást. Mindjárt az első héten be is ültünk rá Gergővel. Hát... 10 évvel az első rész eseményei után a főszereplők lassan szabadulnak a börtönből, és ha már kint vannak, megbízást kapnak a világ első floppyjának egy budapesti múzeumból történő ellopására. A megbízó János szan, aki a japánoknak dolgozik, és két japán gyilkossal tölti mindennapjait.A küldetésből természetesen iszonyatos bénázás meg nagy kaland kerekedik. A filmben van körülbelül öt óriási poén, amin tényleg zokog a néző, plusz egy jó karakter, Bodri. És ennyi. Ettől eltekintve van benne egy csomó logikátlanság (a japánok jó eséllyel teleporttal közlekednek, mert egy-két óra alatt Budapestre érnek Tokióból, sőt ugyanezt visszafelé is tudják), öncélú és túlzott vérontás (kb. öt liter vér folyik), és ami a legrosszabb, a film még a saját szabályait sem tartja be, amit a sors hatalmas iróniával hálált meg. Ugyanis az a szabály, hogy akit megölnek, az meghal. N

Szembejött egy nagyon fiatal, 17 éves "író" munkássága, eddig kiadott 16 műve. Megnéztem az értékeléseket a Molyon, hát, nincs nagy sikere szegénynek. Konstruktív kritikát keveset olvastam, mocskolódásból annál többet. Nagyon nehéz lehet ezeket a véleményeket olvasni, márpedig olvassa, reagál rájuk. (Meglepően éretten.) Vannak idézetek is, gondoltam, olvasok ilyeneket is, hogy valamiféle képet kapjak a művekről. Ilyen kaliberű dolgokra kell gondolni: "Melissa nem mert ellenszegülni a régi-új pasija kijelentésének, de immár megkérdőjelezte, hogy a fiú igazat mondott-e. Legutóbb ugyanis akkor volt vele ilyen mértékben agresszív, amikor csupa véletlen túladagolta magát, de még nem annyira, hogy totál kiüsse. Ilyenkor volt igazán elviselhetetlen." Ezen felnyerítettem. Tényleg nem biztos, hogy mindennek meg kell jelennie. Szegény lány.

A Facebookon jött szembe Dethan, az újfundlandi kutyus, aki nem tudja, mire jó az itatótál. Megnéztem még egy videót, meg még egyet, meg egy következőt, aztán azt is, amelyiken Dethan kicsi nyuszikat bébiszittel, és muszáj megmutatnom nektek is ezt a kutyát. Haláli jófej! Egész csatornája van ám neki: https://www.youtube.com/results?search_query=sir+dethan.

Máltán a népszavazás eredményeként megnyitották a tavaszi vadászszezont valamikor április közepén, de mivel csak alig 0,7%-kal nyertek a támogatók, a miniszterelnök megígérte a másik tábornak, hogy a vadászok csak egy utolsó esélyt kaptak, és az első védett madár után, amit kilőnek, már zárja is az idényt. Ettől kezdve kb. kétnaponta volt hír, hogy kilőttek egy védett madarat, amire a miniszterelnök vagy nem reagált, vagy azt mondta, most már tényleg az utolsó esély következik. Mint valami rettentően következetlen szülő. Aztán 28-án végre sikerült valamelyik tehetségesnek kilőni egy baglyot, ami azon véresen beesett egy iskola udvarára, ami pont tele volt a szünetet töltő gyerekekkel, akiket a tanítók szerint sokkolt a látvány. Igaz, megjelentek a szkeptikus kommentek, hogy már miért sokkolna egy gyereket egy vérbe fagyott madár látványa (szerintem gondolkozzál még egy kicsit, hátha rájössz), a miniszterelnök bejelentette, hogy betelt a pohár, a vadászok eljátszották az utolsó esélyüke