Érzések

Ma fordítottam 60 oldalt, pont a regény leginkább érzelmekkel teli, legizgalmasabb részét, és közben sok mindent hallgattam, többek közt Lana Del Reyt, akinek megismertem néhány új dalát. (Mindig best of válogatásokat hallgatok tőle, de ezek időnként eltűnnek a youtube-ról, mert szerzői jogok, stb. Ilyenkor újat kell keresni, és mivel a válogatások nem egyformák, mindig találok valami újat.) Főleg ez a dal ragadt meg bennem:

Big Eyes

Ezektől együttesen olyan érzéseim lettek, hogy most sajnálom, hogy igazán csak szócső tudok lenni, és nem tudok sem zenét szerezni, sem verset költeni, sem történeteket írni*. Kár.

*Ez utóbbi azért lehet, hogy még menne. A versfaragásra való képességem alsó tagozat negyedik osztálya környékén elmúlt, de elég sokáig írogattam még "regénykéket", amik talán nem is olyan nagyon gagyik. 12 és 18 éves korom között írtam az elsőt, két A4-es spirálfüzetet töltöttem meg vele, ami már csak azért is kincs, mert tök szépen le lehet követni, hogyan változott a kézírásom hat év alatt. Ezt a sztorit egyszer el is kezdtem begépelni, de elakadtam vele, mert közben újragondoltam dolgokat, egyes elemekről eldöntöttem, hogy nagyon rosszak, ezért kimaradtak, mások meg bekerültek, és így sosem érek a végére, de már vagy négy-öt éve meg sem nyitottam a dokumentumot. Viszont máig előfordul, hogy jeleneteket írok hozzá - fejben. Szomorú sorsa ez a történetnek.