Vannak dolgok

Izgalmas dolgokat hallhat az ember, ha kicsit fülel, amikor körülötte mások beszélgetnek. Én például hallottam egy történetet egy tanító néniről, aki minden estére és hétvégére ad házi feladatot, amit elvileg nem lehetne, de ez a történetet mesélő szülőt még nem zavarja, úgy van vele, hogy baja nem lesz tőle a gyereknek, ha otthonra is van dolga. Amin viszont meglepődött, az az volt, amikor a gyereke közölte vele egy szombat délután a sírás határán, hogy a tanító néni azt üzeni, az anyukák és apukák állítsanak össze gyakorláshoz feladatsorokat anyanyelvből és matekból a következő heti dolgozathoz. Mivel anyukának el kellett mennie otthonról, apuka meg feküdt, mert kiütötte a családon végigsöprő vírus, anyuka szerette volna azt gondolni, hogy a gyereke félreértett valamit, ezért írt az osztálytársak szüleinek, hogy a gyerek jól adta-e át az üzenetet, mert szerinte ilyet már csak nem mondott a tanító néni. És akkor kiderült, hogy de, bizony pontosan ezt mondta. Erre ő írt a tanító néninek, hogy ez elengedhetetlen-e, mert neki például most hétvégén más dolga van, nem lesz otthon, a férje meg beteg, és nem tud ezzel foglalkozni, mire a tanító néni azt írta neki, hogy megdöbbenti őt ez a hozzáállás, amikor a gyerekkel együtt tanulni pedig mekkora öröm.

Én ezen lehidaltam. A gyerekkel tanulni tényleg lehet öröm, azt elhiszem. Szerintem az anyukám szeretett velem tanulni (kivéve, amikor a 20 oldalas töri jegyzetet kérdezte ki tőlem a több tucat évszámmal a jedlikes évek elején, mert azt halálosan unta), és én is szerettem, ha tanult velem, de azért álljon már meg a menet... Nehogy már a szülőnek kötelessége legyen feladatlapokat gyártani :O A szülő nem szakember, nincs tanítói végzettsége, ezért is adja iskolába a gyerekét, hogy ott tanítóként végzett emberek foglalkozzanak vele. (Meg mert kötelező, persze.) Meg mondjuk a szülőnek jó esetben van egy teljes állása, amiből eltartja a gyerekeit, és lehet, hogy nem vágyik annyira arra, hogy hétvégén átmehessen tanító nénibe és feladatgyártó szakemberbe ahelyett, hogy legalább egy kicsit lazítana.

Ez vajon ma már mindenhol így van, vagy csak ez a tanító néni ilyen elszánt és lelkes? És ez vajon normális, vagy másnak is furcsa? Kicsit tartok tőle, hogy én, a történetet mesélő szülővel ellentétben, nem szeretném ezt a tanító nénit, hanem ki lennék rá akadva, mert nagyon rosszul viselem, ha megpróbálja beosztani a szabadidőmet valaki, akinek szerintem semmi köze ahhoz, mivel töltöm a szabadidőmet.