Kislányos óra

Tegnap új helyzet állt elő, amikor mentem a koreai kislányokhoz: most először nem volt otthon az anyukájuk. Ezt én nem tudtam előre, ezért kicsit furcsának tűnt, amikor becsöngettem, és még vagy egy percig nem engedtek be a kapun, hanem többször visszakérdeztek, hogy biztos én vagyok-e, meg amikor felértem a lépcsőn, és nem volt nyitva az ajtó, és amikor bekopogtam, még percekig nem nyitották ki. Édesek voltak: hoztak egy széket, felállt rá az egyik, kinézett a kukucskálón, és csak akkor nyitották ki, mikor látták, hogy tényleg én vagyok. Mindketten ott tömörültek az ajtóban, úgy engedtek be, és eléggé izgatottak voltak. Akkor mondták, hogy anyukájuk a piacon van, akkor értettem meg, mi ez a nagy körültekintés. Kérdeztem, azért ugye tudták, hogy jövök, mondták, igen, persze. Kaptam tőlük jeges kávét. Kicsit izgultam, mert amikor utoljára ittam kávét bármilyen formában, akkor utána elég tisztességes rosszullét következett. De aztán arra gondoltam, hogy az utóbbi évben sokat erősödött a gyomrom, például már simán ehetek reggelire gabonapelyhet és ihatok kakaót, és semmi bajom nem lesz, pedig régebben az is elég tisztességes rosszulléttel járt, úgyhogy bátran felhajtottam a jeges kávét. És nem lett semmi bajom. Az mondjuk lehet, hogy részben attól pörögtem aztán annyira K-nál :) Az óra közepe táján csörgött a telefon, a kisebbik lány ment felvenni, aztán sugárzó arccal közölte: "Már jön anya!". Aztán amikor anya az óra végén befutott, olyan kitörő örömmel fogadták, hogy egészen elolvadtam, milyen aranyosak, ahogy így szeretik az anyukájukat. Egyébként ez máskor is így van: óra után mindketten lerohanják, és odabújnak hozzá.

Erről jut eszembe, hogy K. óráján ma megint bent volt a nagyobbik fia. Ilyen utoljára kb. tavaly szeptemberben fordult elő. Akkor még ötéves volt, hangos, és nem bírt megülni a fenekén fél percre sem. Most már hatéves, ősszel iskolába megy, és gyönyörűen lehiggadt, elfoglalta magát egyedül, csak V-t foglalkoztatta, aki az órára jár, és K. mostohahúga. Azért megdöbbentő látni, mennyit számít fél év egy kisgyerek életében. Én nyilván kb. ugyanaz vagyok, mint szeptemberben voltam, de a gyerek gyakorlatilag kicserélődött. Amúgy meg szép, és nagyon hasonlít az apjára, és az apja nagyon büszke rá és nagyon szereti. Tök jó volt látni, ahogy időnként megölelte a kisfiát meg adott neki puszit.

Szóval jó kisgyerekek között lenni. Ha kevesen vannak, és éppen jól viselkednek :P