Mariana Alcoforado: Portugál levelek
A molyon olvasta egy nő, akit figyelek, és az idézetei meg az értékelése annyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy azon nyomban meg is vettem a könyvet, és amint kézhez kaptam, már olvastam is.
Szabó Magda fordította, ő írta az előszót is. Az előszóban kontextusba helyezi a leveleket: az 1660-as években írta őket egy portugál apáca, aki beleszeretett egy katonába. A rövid ideig tartó, szenvedélyes viszony után a katona hazatért Franciaországba, és egyértelműen kiderült, hogy ami az apácának élete legszebb időszaka volt, az a katonának nem jelentett semmit, egy kalandnál legalábbis nem többet. Az öt levélben a megtört szívű Mariana ír az érzéseiről. Eleinte még könyörög a katonának, hogy gondolja meg magát, ne hagyja el, ne legyen kegyetlen, aztán felismeri, hogy egy igazi féreggel hozta össze a sors, és onnantól kezdve igyekszik kiirtani magából a katona iránt érzett szerelmet, igyekszik lezárni magában a történetet.
Engem kicsit lenyomott ez az öt levél. Nagyon sokban hasonlít a belőlük kibontakozó eset arra, amit én éltem át 18 évesen. Most már ritkán gondolok rá, meg persze megállapodtam magammal abban, hogy ostoba, naiv kis liba voltam, azért eshetett meg az egész, de ettől még felkavartak a levelek. Na, azért nem szörnyen, csak eléggé, annyira, hogy néhány napig megint sajnáltam magamat, de már le is ülepedett újra az egész. Férgek voltak, vannak és lesznek, ez a tanulság.
Szabó Magda az előszóban azt mondja, egyértelműen bizonyítható, hogy a levelek eredetiek, tényleg Mariana Alcoforado, egy apáca írta őket, és úgy kerültek nyomtatásba, hogy a kedves katona körbemutogatta őket a haverjainak, és amikor az egyik felvetette, hogy ő ezt kiadná, akkor rábólintott. (Most nem azért, de ez mennyire undorító már?!) A kiadói utószó ezzel szemben már arról ad hírt, hogy 1959, az előszó megírása óta felszínre kerültek olyan bizonyítékok, amik egyértelműen bizonyítják, hogy az öt levél fiktív, irodalmi műalkotás, mégpedig egy férfi tollából. Ez esetben nem értem, hogyan keveredett ebbe bele Mariana, de talán úgy lenne logikus, hogy maga az alaptörténet tényleg megesett, és ez valakit a levelek megírására ihletett. Alapvetően persze mindegy, hogy most akkor valódiak avagy fiktívek ezek az írások, de én úgy döntöttem, hogy nekem igaziak, akkor van igazán varázsuk.
Csak nagyon röviden szólnék a fordításról is. Szabó Magda nagyszerű írónő volt, mint már sokszor elmondtam, az egyik kedvencem. Gyönyörűen írt magyarul, máséval összetéveszthetetlen, egyedi a stílusa. Megmosolyogtató, mennyire átüt ez a stílus a fordításon is. Olvasás közben arra gondoltam, hogy ha nem lenne benne a könyvben a neve, és meg kellene tippelnem, kinek a szövegével van dolgom, akkor is rá gondolnék. Jellegzetesen Szabó Magda. Nagyon szép.
Végül négy csillagot adtam rá a Molyon, talán azért, mert zaklatott voltam. De már nem változtatom meg. Viszont a figyelmemet a könyvre felhívó molytársnak köszönettel tartozom, érdemes volt rávetni magam erre a kis könyvre.
Szabó Magda fordította, ő írta az előszót is. Az előszóban kontextusba helyezi a leveleket: az 1660-as években írta őket egy portugál apáca, aki beleszeretett egy katonába. A rövid ideig tartó, szenvedélyes viszony után a katona hazatért Franciaországba, és egyértelműen kiderült, hogy ami az apácának élete legszebb időszaka volt, az a katonának nem jelentett semmit, egy kalandnál legalábbis nem többet. Az öt levélben a megtört szívű Mariana ír az érzéseiről. Eleinte még könyörög a katonának, hogy gondolja meg magát, ne hagyja el, ne legyen kegyetlen, aztán felismeri, hogy egy igazi féreggel hozta össze a sors, és onnantól kezdve igyekszik kiirtani magából a katona iránt érzett szerelmet, igyekszik lezárni magában a történetet.
Engem kicsit lenyomott ez az öt levél. Nagyon sokban hasonlít a belőlük kibontakozó eset arra, amit én éltem át 18 évesen. Most már ritkán gondolok rá, meg persze megállapodtam magammal abban, hogy ostoba, naiv kis liba voltam, azért eshetett meg az egész, de ettől még felkavartak a levelek. Na, azért nem szörnyen, csak eléggé, annyira, hogy néhány napig megint sajnáltam magamat, de már le is ülepedett újra az egész. Férgek voltak, vannak és lesznek, ez a tanulság.
Szabó Magda az előszóban azt mondja, egyértelműen bizonyítható, hogy a levelek eredetiek, tényleg Mariana Alcoforado, egy apáca írta őket, és úgy kerültek nyomtatásba, hogy a kedves katona körbemutogatta őket a haverjainak, és amikor az egyik felvetette, hogy ő ezt kiadná, akkor rábólintott. (Most nem azért, de ez mennyire undorító már?!) A kiadói utószó ezzel szemben már arról ad hírt, hogy 1959, az előszó megírása óta felszínre kerültek olyan bizonyítékok, amik egyértelműen bizonyítják, hogy az öt levél fiktív, irodalmi műalkotás, mégpedig egy férfi tollából. Ez esetben nem értem, hogyan keveredett ebbe bele Mariana, de talán úgy lenne logikus, hogy maga az alaptörténet tényleg megesett, és ez valakit a levelek megírására ihletett. Alapvetően persze mindegy, hogy most akkor valódiak avagy fiktívek ezek az írások, de én úgy döntöttem, hogy nekem igaziak, akkor van igazán varázsuk.
Csak nagyon röviden szólnék a fordításról is. Szabó Magda nagyszerű írónő volt, mint már sokszor elmondtam, az egyik kedvencem. Gyönyörűen írt magyarul, máséval összetéveszthetetlen, egyedi a stílusa. Megmosolyogtató, mennyire átüt ez a stílus a fordításon is. Olvasás közben arra gondoltam, hogy ha nem lenne benne a könyvben a neve, és meg kellene tippelnem, kinek a szövegével van dolgom, akkor is rá gondolnék. Jellegzetesen Szabó Magda. Nagyon szép.
Végül négy csillagot adtam rá a Molyon, talán azért, mert zaklatott voltam. De már nem változtatom meg. Viszont a figyelmemet a könyvre felhívó molytársnak köszönettel tartozom, érdemes volt rávetni magam erre a kis könyvre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése