Ígértem egy harmadik részt, most következik. Flóra szereti gyakorolni a suliban tanultakat, és amióta reggelenként nem az iskolabusz viszi, hanem én, út közben játszhat tanulást a telefonomon. Ha valakinek hasznos lehet, a wordwall.net például szuper oldal, mindenféle témában ezer és ezerféle feladatot találni. Flóra nagyon szereti a szorzótáblát, ahhoz van labirintusos játék, én meg az óráimon használom, angolból és németből is király. Azon a márciusi reggelen is épp mobilon szorzótáblázott a hölgy. Eggyel a megálló k előtt kezdtem el mondani, hogy kérem a telefont, mindjárt leszállunk, de mivel ez a játék ügyességi és gyorsasági is, nem volt könnyű megválni tőle. Olyannyira, hogy már állt a metró, amikor kikaptam a kezéből a telefont, hogy gyorsan le tudjunk ugrani. Épp felléptünk a mozgólépcsőre, amikor felkiáltott a gyerek: - Hol van a táskám? Gyorsan ránéztem a hátára, majd a kezemre, de nem nyertem. Nem vettem észre, hogy kibújt a pántból, sosem szokott. Ekkor visszafordultunk, é...
Velem is előfordul, hogy valakire ráköszönök, aztán nem válaszol, vagy nem veszem észre, közben más dolgom van, vagy elmerülök valamiben - aztán persze fogom a fejem, hogy jajbocs, de ez általános jelenség ebben az ingergazdag világban. :)
VálaszTörlésEzzel a sráccal ez szokott lenni, minden esetben ő ír rám:
VálaszTörlés- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. És te?
- Én is.
És slussz. Már ezen is fogom a fejem, mert minek ír, ha nem akar beszélgetni, de ez, hogy a visszakérdezés után nem válaszol, már legalább a harmadik alkalom, és egyszerűen nem értem. Gondolod, minden alkalommal, amikor rám ír, elfelejti, hogy írt? Abban a fél pillanatban, amennyit igénybe vesz részemről, hogy válaszoljak?