Szürreális belegondolni. Én itthon vagyok, puzzle-t rakok a gyerekeimmel, meditálunk, alszunk egyet ebéd után, játszótérre megyünk, bosszankodunk, hogy sehol sem kapni normális benti cipőt oviba/suliba, aztán olvassuk a Harry Potter első részét, amit mindkét gyerek nagyon élvez, és örülünk, mert meghozta a futár a Barbara Kadabarát, amit annyira megszerettünk, hogy két hónapig volt nálunk a könyvtári példány, és most, hogy vissza kellett adni, vettünk sajátot, aztán meg este jó zenére fordítok. Közben Nepálban ezrek haltak meg egy felfoghatatlanul szörnyű természeti katasztrófában, amiről most már nagyon sok videót láttam, de nem képes teljesen befogadni az agyam, hogy ez tényleg megtörtént, és azokban az épületekben, amiket egy pillanat roppant össze a sziklákat, egyéb törmeléket görgető sáros víz, emberek voltak, akiknek valószínűleg megijedni sem volt idejük, annyira gyorsan véget ért az életük. Meg ott vannak a videók a határról, ahol megijedni bőven volt idő, és akkor arra gondolo...
Velem is előfordul, hogy valakire ráköszönök, aztán nem válaszol, vagy nem veszem észre, közben más dolgom van, vagy elmerülök valamiben - aztán persze fogom a fejem, hogy jajbocs, de ez általános jelenség ebben az ingergazdag világban. :)
VálaszTörlésEzzel a sráccal ez szokott lenni, minden esetben ő ír rám:
VálaszTörlés- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. És te?
- Én is.
És slussz. Már ezen is fogom a fejem, mert minek ír, ha nem akar beszélgetni, de ez, hogy a visszakérdezés után nem válaszol, már legalább a harmadik alkalom, és egyszerűen nem értem. Gondolod, minden alkalommal, amikor rám ír, elfelejti, hogy írt? Abban a fél pillanatban, amennyit igénybe vesz részemről, hogy válaszoljak?