Előkerül néha még ma is az a sztori, amikor még alsóban egyszer reggel 7-kor, a legnagyobb kapkodás közepén, induláskor jelentettem be, hogy környezetismeret órára kell egy paprika meg egy paradicsom. Aznap. Anyu széttárta a kezét, épp nem volt otthon egyik sem. Kértem, menjen el a boltba venni, ezen nevetett, reggel 7-kor ilyen plusz kirándulásokra nem volt idő. Erre elpityeredtem, hogy fekete pontot fogok kapni. Anyu válasza: "Majd legközelebb nem aznap reggel szólsz, hanem időben." Emlékszem, úton a suliba becsengettem egy kedves nénihez, akivel hazafelé beszélgetni szoktam. Neki jó nagy veteményese volt, de nem tudott segíteni. Nem tudom, végül megkaptam-e a fekete pontot, de az megmaradt, milyen stressz volt aznap reggel bemenni a suliba. Képzelhetitek, micsoda nosztalgikus élmény volt, amikor este fél 9-kor, villanyoltás után, a Bóbita közben egyszer csak megszólalt Viola az ágyból a tök sötétben: "Anya, holnapra falevelet kell vinni az oviba!" Fejem először:...
Velem is előfordul, hogy valakire ráköszönök, aztán nem válaszol, vagy nem veszem észre, közben más dolgom van, vagy elmerülök valamiben - aztán persze fogom a fejem, hogy jajbocs, de ez általános jelenség ebben az ingergazdag világban. :)
VálaszTörlésEzzel a sráccal ez szokott lenni, minden esetben ő ír rám:
VálaszTörlés- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. És te?
- Én is.
És slussz. Már ezen is fogom a fejem, mert minek ír, ha nem akar beszélgetni, de ez, hogy a visszakérdezés után nem válaszol, már legalább a harmadik alkalom, és egyszerűen nem értem. Gondolod, minden alkalommal, amikor rám ír, elfelejti, hogy írt? Abban a fél pillanatban, amennyit igénybe vesz részemről, hogy válaszoljak?