Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
Velem is előfordul, hogy valakire ráköszönök, aztán nem válaszol, vagy nem veszem észre, közben más dolgom van, vagy elmerülök valamiben - aztán persze fogom a fejem, hogy jajbocs, de ez általános jelenség ebben az ingergazdag világban. :)
VálaszTörlésEzzel a sráccal ez szokott lenni, minden esetben ő ír rám:
VálaszTörlés- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. És te?
- Én is.
És slussz. Már ezen is fogom a fejem, mert minek ír, ha nem akar beszélgetni, de ez, hogy a visszakérdezés után nem válaszol, már legalább a harmadik alkalom, és egyszerűen nem értem. Gondolod, minden alkalommal, amikor rám ír, elfelejti, hogy írt? Abban a fél pillanatban, amennyit igénybe vesz részemről, hogy válaszoljak?