Szeptember 3.
Múlt szombaton Velencefürdőn voltunk. Katáék ott nyaraltak a Velencei-tótól kb. két perc sétára egy nyaralóban. Ott ünnepeltük meg Matyi szülinapját, meg mi Tomival Bence névnapját, és Zoli szülinapja is bekerült volna a szórásba, ha eltesszük az ajándékát. Reméljük, legközelebb sikerül.
Dél körül érkeztünk Marcival felszerelkezve, aki odafelé nyilván hányt. Nem tudom, mi baja, lehet, hogy a költözéstől kicsit meggárgyult, de most megint azt játsszuk, hogy minden 10 perces úton hány, hát még a 30 percesen, és később kiderült, hogy kutyákra is rátámad. Ezt bemutatkozásként mutatta be Dömpin: ahogy meglátta, rárohant, és megpróbálta leharapni a fülét. Nem kicsi riadalom támadt, én a szívemhez kaptam, Matyi haladéktalanul sírásban tört ki, és Kata sem volt nagyon vidám. Innentől kezdve egész nap igyekeztünk egymástól távol tartani a két kutyát. Azért is bosszant ez az egész, mert Marci eddig tényleg nem volt ilyen, és tökre örültem neki, hogy lehet majd vinni kutyás helyekre is, mert ilyen szempontból jobb természete van, mint Lizának (de Liza ettől még a Lizám marad). Erre tessék. Remélem, megnyugszik, megszokja az új helyzetet, és visszamegy normálisba.
Apu meg Zoli grilleztek egy csomó húst, előtte volt görög gyümölcsleves, a húshoz meg görög saláta. Ebéd közben jókat harcoltunk a darazsakkal, rengetegen voltak, én meg köztudottan pánikba esem, ha a közelembe jön egy. (És még mi röhögünk az elefántokon az egerek miatt, ugye.) Marci nem ijedt meg tőlük, igyekezett elkapni őket, hiába szóltunk rá többször, hogy fejezze be. Végül sikerrel járt, de a katarzis elmaradt: egy darázs megcsípte belülről a száját. Nagy mázli, hogy ez a kis idétlen nem nyelte le azt a hülye darazsat. Én ettől is megijedtem, akartam volna mosogatni a kutya száját hideg vízzel, de Tomi azt javasolta, hagyjam lógva. Végül is Marci pár percig rázta a fejét, próbálta a mancsával kitépni a száját, aztán megnyugodott. A tanulságot nem sikerült levonnia, azóta is nagy vidáman kapkod a darazsak után. Nem tudom, mit hihet.
Ebéd után lementünk a partra. Vittük a két kutyát is, mivel nagyon furán nézett volna ki, hogy mind levonulunk fürdeni, míg valaki ott gubbaszt a nyaralóban a kutyákkal. Letelepedtünk a tömegtől viszonylag messze, bár tiszta helyet nem találtunk, ugyanis az egész partot ellepte a mocsok, elég kellemetlen látvány volt. Én háromszor is fürödtem. Először anyuval, Katával meg Matyival, és az derült ki, hogy Matyi élvezi a vizet, tetszett neki a dolog. Aztán anyuval bevittük a vízbe Marcit, aki ettől kétségbe esett, rúgkapált és karmolt, nagyon félt, de végül sikerült rávenni, hogy kicsit úszkáljon, csak aztán nagyon sietősen menekült kifelé a vízből. Igazából vicces látvány volt, és biztos, hogy nem úszta meg ennyivel az úszás témát, jövő nyáron majd még gyúrunk erre, egy kutya nem félhet a víztől. (Liza félt, de az más kérdés. Őt egyszer próbáltuk úsztatni, és gyorsabban kint volt a vízből, mint én, pedig nagyon úsztam. Aztán utána egész nap az volt, hogy ha látta, hogy valaki feláll, és sejthető volt, hogy a vízbe tart, ő is felállt, beült apu háta mögé, és onnan nézett ki - ugyanis megfigyelte, hogy apu soha nem jön be a vízbe.) Végül bementem még egyszer anyuval, Katával, Bencével és Matyival. Kata Bencét fogta, én Matyit, és anyu is Bencével foglalkozott, mert róla kiderült, hogy nincs hal a családfában, és nem annyira rajong a vízért. Én addig Matyival játszottam. Volt olyan, hogy repülőztem vele, már amennyire a karizmaim engedték: felemeltem, belecsobbantottam, majd újra az egészet. De amin nagyon vigyorgott, az az volt, amikor elfordítottam magamtól, ráültettem az egyik karomra, a másikkal tartottam, és siklott a vízen, mint egy hajó. Mondtam is neki, hogy elindult a Matyi-hajó járat, nagyon örült neki, az összes foga látszott a nagy vigyorgásban. Édes volt :) Aztán később labdáztunk is, mert Tomi okosan eltette a strandlabdaként funkcionáló gumilabdánkat, amit nyár elején vettünk, és kedves kis mosolygós arcok vannak rajta, összesen kettő. És narancssárga is.
A két kutya egyébként többnyire nem a parton tartózkodott, mert Tomi elvitte őket sétálni, hogy kicsit összehaverkodjanak. A séta alatt jók is voltak, egyik sem fújt a másikra, de a visszaérkezés nagyon viccesre sikerült. Tomi megállította őket, egyiket az egyik lába mellett, másikat a másik mellett. Kérdeztük, mi volt, mondta, nagyon jók voltak, összebarátkoztak. Ebben a pillanatban Marci felpattant, és morogva ráugrott Dömpire. Most mondjátok, hogy ez valahol nem vicces!
Miután kifürödtük magunkat, visszamentünk a nyaralóba, és ajándékozást meg tortázást csaptunk. A torta kivételesen nem SK volt, mert abból csak könnyen olvadósunk van, és nem akartunk úgy elindulni a Velencei-tóhoz, hogy mire odaérünk, esetleg egy ragacsos pocsolya fogad minket a torta hűlt helyén. Így aztán beszereztünk egy kevésbé olvadásra hajlamos tortát a boltból: krémestorta néven fut, mégpedig azért, mert olyan, mint egy nagy, kör alakú krémes. Szerintem még finom is volt. Matyi rengeteg mindent kapott, csupa szuper játékot. Nekem a kedvencem a fából készült memory lett, ami ráadásul micimackós. Meg szerintem továbbra is jópofa a műanyag, macska formájú háló, amivel a víz színén úszó halakat lehet elkapdosni a kádban. Bence végig nagyon izgatott volt, bemutatott néhány testvérféltékenységre utaló tünetet, és a végén eltört a mécses is. Édes volt, ahogy azt sírta: "Nekem miért októberben van a szülinapom?" Azért tetszett ez a kérdés, mert kiderült belőle, hogy pontosan tisztában van vele, hogy ajándék csak ünnepekkor várható, tehát neki most nincs semmi, csak rossz érzés. Ilyen szépen meg tudta fogalmazni. Az ő szempontjából jól, pedagógiai szempontból rosszul jött ki, hogy mi pont most köszöntöttük fel a névnapja alkalmából, mert múltkor nem voltunk ott. Ettől azonnal nagyon vidám lett, örült mindkét ajándéknak. Kapott egy mesekönyvet, amiben arab mesék vannak (főként Aladdin főszereplésével), és kapott egy társasjátékot is: tyúkokat kell feljuttatni szénaboglyáról szénaboglyára haladva a domb legtetejére, miközben az ellenfél tojásokat gurít alá a domb tetejéről, és ha eltalál, kezdhetjük elölről. Kb. 10 perc egy kör, játszottunk is egy próbát anyuval meg Bencével, hogy megmutassuk a gyereknek, hogyan kell játszani, és nagyon élvezte, aminek én nagyon örültem.
A nap végén aztán következett a hazaindulás, amit a nap legcukibb mozzanatával zárt Matyi. Az történt ugyanis, hogy miközben búcsúzkodtunk, odaszaladt hozzám, megállt előttem, felnézett rám, nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel, és amikor felvettem, átölelte a nyakam, és a vállamra hajtotta a fejét. Nagyon édes volt :) Annyira aranyos ez a két kisfiú! (De azért én továbbra is kislányt kérek, ha megoldható.)
Hazafelé sima utunk volt, csak éppen még egyet hányt a kutya, mert miért ne. 9-re érkeztünk meg.
(Képek majd akkor lesznek, ha Tomitól megszerzem őket, ugyanis a memóriakártyáról mindet letörölte elmentés nélkül, mert nem figyeltem oda, és azt mondtam, mindent elmentettem, de aztán kiderült, hogy nála megvan az összes kép.)
Dél körül érkeztünk Marcival felszerelkezve, aki odafelé nyilván hányt. Nem tudom, mi baja, lehet, hogy a költözéstől kicsit meggárgyult, de most megint azt játsszuk, hogy minden 10 perces úton hány, hát még a 30 percesen, és később kiderült, hogy kutyákra is rátámad. Ezt bemutatkozásként mutatta be Dömpin: ahogy meglátta, rárohant, és megpróbálta leharapni a fülét. Nem kicsi riadalom támadt, én a szívemhez kaptam, Matyi haladéktalanul sírásban tört ki, és Kata sem volt nagyon vidám. Innentől kezdve egész nap igyekeztünk egymástól távol tartani a két kutyát. Azért is bosszant ez az egész, mert Marci eddig tényleg nem volt ilyen, és tökre örültem neki, hogy lehet majd vinni kutyás helyekre is, mert ilyen szempontból jobb természete van, mint Lizának (de Liza ettől még a Lizám marad). Erre tessék. Remélem, megnyugszik, megszokja az új helyzetet, és visszamegy normálisba.
Apu meg Zoli grilleztek egy csomó húst, előtte volt görög gyümölcsleves, a húshoz meg görög saláta. Ebéd közben jókat harcoltunk a darazsakkal, rengetegen voltak, én meg köztudottan pánikba esem, ha a közelembe jön egy. (És még mi röhögünk az elefántokon az egerek miatt, ugye.) Marci nem ijedt meg tőlük, igyekezett elkapni őket, hiába szóltunk rá többször, hogy fejezze be. Végül sikerrel járt, de a katarzis elmaradt: egy darázs megcsípte belülről a száját. Nagy mázli, hogy ez a kis idétlen nem nyelte le azt a hülye darazsat. Én ettől is megijedtem, akartam volna mosogatni a kutya száját hideg vízzel, de Tomi azt javasolta, hagyjam lógva. Végül is Marci pár percig rázta a fejét, próbálta a mancsával kitépni a száját, aztán megnyugodott. A tanulságot nem sikerült levonnia, azóta is nagy vidáman kapkod a darazsak után. Nem tudom, mit hihet.
Ebéd után lementünk a partra. Vittük a két kutyát is, mivel nagyon furán nézett volna ki, hogy mind levonulunk fürdeni, míg valaki ott gubbaszt a nyaralóban a kutyákkal. Letelepedtünk a tömegtől viszonylag messze, bár tiszta helyet nem találtunk, ugyanis az egész partot ellepte a mocsok, elég kellemetlen látvány volt. Én háromszor is fürödtem. Először anyuval, Katával meg Matyival, és az derült ki, hogy Matyi élvezi a vizet, tetszett neki a dolog. Aztán anyuval bevittük a vízbe Marcit, aki ettől kétségbe esett, rúgkapált és karmolt, nagyon félt, de végül sikerült rávenni, hogy kicsit úszkáljon, csak aztán nagyon sietősen menekült kifelé a vízből. Igazából vicces látvány volt, és biztos, hogy nem úszta meg ennyivel az úszás témát, jövő nyáron majd még gyúrunk erre, egy kutya nem félhet a víztől. (Liza félt, de az más kérdés. Őt egyszer próbáltuk úsztatni, és gyorsabban kint volt a vízből, mint én, pedig nagyon úsztam. Aztán utána egész nap az volt, hogy ha látta, hogy valaki feláll, és sejthető volt, hogy a vízbe tart, ő is felállt, beült apu háta mögé, és onnan nézett ki - ugyanis megfigyelte, hogy apu soha nem jön be a vízbe.) Végül bementem még egyszer anyuval, Katával, Bencével és Matyival. Kata Bencét fogta, én Matyit, és anyu is Bencével foglalkozott, mert róla kiderült, hogy nincs hal a családfában, és nem annyira rajong a vízért. Én addig Matyival játszottam. Volt olyan, hogy repülőztem vele, már amennyire a karizmaim engedték: felemeltem, belecsobbantottam, majd újra az egészet. De amin nagyon vigyorgott, az az volt, amikor elfordítottam magamtól, ráültettem az egyik karomra, a másikkal tartottam, és siklott a vízen, mint egy hajó. Mondtam is neki, hogy elindult a Matyi-hajó járat, nagyon örült neki, az összes foga látszott a nagy vigyorgásban. Édes volt :) Aztán később labdáztunk is, mert Tomi okosan eltette a strandlabdaként funkcionáló gumilabdánkat, amit nyár elején vettünk, és kedves kis mosolygós arcok vannak rajta, összesen kettő. És narancssárga is.
A két kutya egyébként többnyire nem a parton tartózkodott, mert Tomi elvitte őket sétálni, hogy kicsit összehaverkodjanak. A séta alatt jók is voltak, egyik sem fújt a másikra, de a visszaérkezés nagyon viccesre sikerült. Tomi megállította őket, egyiket az egyik lába mellett, másikat a másik mellett. Kérdeztük, mi volt, mondta, nagyon jók voltak, összebarátkoztak. Ebben a pillanatban Marci felpattant, és morogva ráugrott Dömpire. Most mondjátok, hogy ez valahol nem vicces!
Miután kifürödtük magunkat, visszamentünk a nyaralóba, és ajándékozást meg tortázást csaptunk. A torta kivételesen nem SK volt, mert abból csak könnyen olvadósunk van, és nem akartunk úgy elindulni a Velencei-tóhoz, hogy mire odaérünk, esetleg egy ragacsos pocsolya fogad minket a torta hűlt helyén. Így aztán beszereztünk egy kevésbé olvadásra hajlamos tortát a boltból: krémestorta néven fut, mégpedig azért, mert olyan, mint egy nagy, kör alakú krémes. Szerintem még finom is volt. Matyi rengeteg mindent kapott, csupa szuper játékot. Nekem a kedvencem a fából készült memory lett, ami ráadásul micimackós. Meg szerintem továbbra is jópofa a műanyag, macska formájú háló, amivel a víz színén úszó halakat lehet elkapdosni a kádban. Bence végig nagyon izgatott volt, bemutatott néhány testvérféltékenységre utaló tünetet, és a végén eltört a mécses is. Édes volt, ahogy azt sírta: "Nekem miért októberben van a szülinapom?" Azért tetszett ez a kérdés, mert kiderült belőle, hogy pontosan tisztában van vele, hogy ajándék csak ünnepekkor várható, tehát neki most nincs semmi, csak rossz érzés. Ilyen szépen meg tudta fogalmazni. Az ő szempontjából jól, pedagógiai szempontból rosszul jött ki, hogy mi pont most köszöntöttük fel a névnapja alkalmából, mert múltkor nem voltunk ott. Ettől azonnal nagyon vidám lett, örült mindkét ajándéknak. Kapott egy mesekönyvet, amiben arab mesék vannak (főként Aladdin főszereplésével), és kapott egy társasjátékot is: tyúkokat kell feljuttatni szénaboglyáról szénaboglyára haladva a domb legtetejére, miközben az ellenfél tojásokat gurít alá a domb tetejéről, és ha eltalál, kezdhetjük elölről. Kb. 10 perc egy kör, játszottunk is egy próbát anyuval meg Bencével, hogy megmutassuk a gyereknek, hogyan kell játszani, és nagyon élvezte, aminek én nagyon örültem.
A nap végén aztán következett a hazaindulás, amit a nap legcukibb mozzanatával zárt Matyi. Az történt ugyanis, hogy miközben búcsúzkodtunk, odaszaladt hozzám, megállt előttem, felnézett rám, nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel, és amikor felvettem, átölelte a nyakam, és a vállamra hajtotta a fejét. Nagyon édes volt :) Annyira aranyos ez a két kisfiú! (De azért én továbbra is kislányt kérek, ha megoldható.)
Hazafelé sima utunk volt, csak éppen még egyet hányt a kutya, mert miért ne. 9-re érkeztünk meg.
(Képek majd akkor lesznek, ha Tomitól megszerzem őket, ugyanis a memóriakártyáról mindet letörölte elmentés nélkül, mert nem figyeltem oda, és azt mondtam, mindent elmentettem, de aztán kiderült, hogy nála megvan az összes kép.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése