Jurij Nagibin: A vén teknős
Az íróról se képet, se infót nem találtam a neten. Oroszul biztosan lenne, de én még a kis nyomtatott cirill betűket sem ismerem, nemhogy értsem is, mit kódolnak. Csak annyit tudok, hogy 1920-ban született és 1994-ben halt meg.
A könyvben hét novella olvasható, de nekem csak a vége felé esett le, hogy nem fikciót olvasok, hanem az író gyerekkori emlékeit. Mindegyik történet másról szól, sokszor a szereplők sem azonosak, de az közös bennük, hogy kisfiúk hőstetteiről szólnak. A legmeghatóbb talán a címadó történet, amelyben Vászja két apró teknőst akar megvenni az állatkereskedésben, ám anyja nem engedi neki, mondván, van már otthon egy, nem kell még mellé kettő. Erre Vászja megfogja a vén Máskát, eladja a piacon, és az így keresett pénzből hazaviszi a két kis teknőst. Aztán édesanyja szomorúsága rá is átragad, és elgondolkodik rajta, szép volt-e tőle, hogy eladta szerencsétlen Máskát csak azért, mert megunta, és kellett új játék. Ekkora jön rá, hogy a háziállat nem játék, mások élete szintén nem játék, és a két új teknősön felül a vadiúj ólomkatonáit meg a kis puskáját viszi el a vevőnek, hátha ezekért cserébe visszakaphatná Máskát. Nem derül ki, hogyan alakul a történet, de azért elég egyértelmű számomra, hogy visszakapja a vén teknőst. A többi történet is aranyos, nekem még a tanítónős tetszik nagyon. Abban a kisfiú halálba szekírozza a tanítónőjét, hogy megmutassa, milyen okos is ő, ennél fogva mennyire méltó a tanítónő szerelmére, de a tanítónő félreérti őt, és haláláig nem tud rájönni, miért gyűlölte őt annyira ez a Jura.
Helyenként talán túl direkt a nevelő célzat, meg persze árad belőle, hogy orosz, de összességében tetszett, még ha gyerekeknek íródott is az utolsó novella kivételével. Szintén négy pontot kapott.
A könyvben hét novella olvasható, de nekem csak a vége felé esett le, hogy nem fikciót olvasok, hanem az író gyerekkori emlékeit. Mindegyik történet másról szól, sokszor a szereplők sem azonosak, de az közös bennük, hogy kisfiúk hőstetteiről szólnak. A legmeghatóbb talán a címadó történet, amelyben Vászja két apró teknőst akar megvenni az állatkereskedésben, ám anyja nem engedi neki, mondván, van már otthon egy, nem kell még mellé kettő. Erre Vászja megfogja a vén Máskát, eladja a piacon, és az így keresett pénzből hazaviszi a két kis teknőst. Aztán édesanyja szomorúsága rá is átragad, és elgondolkodik rajta, szép volt-e tőle, hogy eladta szerencsétlen Máskát csak azért, mert megunta, és kellett új játék. Ekkora jön rá, hogy a háziállat nem játék, mások élete szintén nem játék, és a két új teknősön felül a vadiúj ólomkatonáit meg a kis puskáját viszi el a vevőnek, hátha ezekért cserébe visszakaphatná Máskát. Nem derül ki, hogyan alakul a történet, de azért elég egyértelmű számomra, hogy visszakapja a vén teknőst. A többi történet is aranyos, nekem még a tanítónős tetszik nagyon. Abban a kisfiú halálba szekírozza a tanítónőjét, hogy megmutassa, milyen okos is ő, ennél fogva mennyire méltó a tanítónő szerelmére, de a tanítónő félreérti őt, és haláláig nem tud rájönni, miért gyűlölte őt annyira ez a Jura.
Helyenként talán túl direkt a nevelő célzat, meg persze árad belőle, hogy orosz, de összességében tetszett, még ha gyerekeknek íródott is az utolsó novella kivételével. Szintén négy pontot kapott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése