További híreink

Holnap megyek utoljára helyettesíteni, legalábbis eddig azt hittem, mert estére kiderült, hogy nem, hanem jövő héten is lesz egy helyettesítős csoport, de az egy másik. Ezen kívül kaptam két új csoportot, illetve eddig csak az egyik tuti, a másikat még győzködni kell, mert alapvetően nem jó nekik a csütörtök, én viszont csak akkor tudok menni.

Negyed 4-re megérkeztem a VIP angolra, ahol közölték, hogy most nincs szabad terem, várjunk. A bácsi eléggé kiakadt, mondta is, hogy ő most megy, és jól megmondja az illetékesnek a magáét, de miután én ettől nem lelkesedtem be iszonyúan, mégsem tette. Felesleges is lenne. Ilyenek megesnek errefelé, és az, hogy 10 percet várni kelljen a saját óránkra, még csak másodszor fordul elő kb. 3 hónap alatt. Jövő héten egyébként egyáltalán nem lesz ez a VIP angol, kis szabadsááág, és nuku pénz. 20 óránként fizetnek, és egyre inkább úgy érzem, hogy sosem fogok már én ebből pénzt látni. Vagy két hete kellett volna meglennie a 20 alkalomnak, de mivel elég sok óra elmaradt, így kb. május elején kapok pénzt. Király.

Miután az egyetemről hazajöttem, játszottam egy órát keresgélős játékkal, és közben lelkiismeret-furdalásom volt, hogy kihagyom belőle Tomit. Simsezni nem volt kedvem, akkor még olvasni sem, és nem bírtam magammal. Fél 1 körül vettem be magam a kádba, és addigra már túl is voltam egy érdekes híváson, ami a mobilomra futott be. Megint elfelejtettem megkérdezni, mégis honnan szedték elő a mobilszámomat. Talán azért ment ki a fejemből, hogy erre rá kéne kérdezni, mert azonnal röhögőgörcsöt kaptam az ajánlat hallatán: egy hiperszuper borotvát (!) szeretnének eladni nekem, amit Svájcban gyártanak (és akkor mi van? még ha óra lenne…), adnak hozzá három cserélhető pengét, és az egész csak 790 Ft. Mondtam, köszönöm, nem kérem. És miért nem? (Mit érdekel az téged?) Mert nem használok borotvát. Öööö… Tényleg nem? (De, előfordul, csak most hazudtam.) És nem akarok venni tőlük borotvát CSAK ÚGY? Itt már tényleg majdnem kifeküdtem. Mondtam is neki, hogy semmit nem veszek meg, amire nincs szükségem, csak azért, mert jó az ára. És a környezetemben sincs senki, akinek megvehetném? (Köztudottan nem jó kést meg borotvát ajándékozni, mert elvágja a kapcsolatot.) Nem, sajnos, nincs senki, viszonthallásra. Mennyire utálom az ilyen marketingtelefonokat!!!

A kádban meg az utazások közben olvastam vagy 140 oldalt, most még újabb 140 van hátra, és akkor slussz. Kezd nem annyira jó lenni a dolog hangulata, pl. a nagyon realisztikus ábárzolásokat tragédiák esetében nem annyira kedvelem. Azt már tudom, mi lesz a végén a dráma, mert előre megmondta nekem a mesélő, ez egyébként eléggé meg is lepett.

Amikor az órám után bementem erkölcsi bizonyítványért a postára, akkora sor állt, és olyan lassan haladt, hogy csak a könyvem mentett meg a dühöngéstől. Mire viszont kitöltöttem az erkölcsi bizonyítványhoz az igénylőlapot, a helyzet sokkal durvábbá vált, így ma nem postáztam az igénylést. Remélem, nem szívom meg.

Itthon aztán elmosogattam, kimostam, letakarítottam a tűzhelyet, majd megvacsoráztam: sonkát mustárral. Még mindig van sonka, bizony. Liza mellém telepedett, hátha csurran-cseppen neki valami kis finomság. Kapott is egyébként egy kis sonkát, de ő mindig a végsőkig reménykedik újabb falatokban. Mivel nagyon a gondolataimba merültem, nem tűnt fel, hogy vándorol a tányér. Hirtelen jó erőset tunkoltam a mustárba a villára tűzött sonkával, mire a tányér nagy csörömpöléssel lezuhant, Liza orrától két centire csapódott a földbe, és bár a sonka furcsa módon rajta maradt, a mustár mindent beborított. Tudtátok, hogy minimális mennyiségű mustárral be lehet teríteni egy fél szobát meg egy teljes kutyát? Először káromkodni akartam, de aztán megláttam Lizát, és röhögőgörcsöt kaptam, itt fulladoztam magamban percekig. A kutya ott ült, ahol addig, füle, háta, szeme környéke egy merő mustár, de az arckifejezése… Erre minden trendi fiatal azt mondaná, hogy az priceless. Azt egyszerűen látni kellett volna :D “Ezt miért csináltad?” valamint “Te megőrültél?” Ezeket tudtam kiolvasni a szeméből, és amikor elröhögtem magam, még meg is ijedt, és elmenekült a helyére. Amíg fel nem takarítottam a katasztrófa nyomait, nem is jött elő. Sőt. Amikor folytattam az evést, akkor is kétszer meggondolta, kockáztassa-e a testi épségét egy-két falat sonkáért. De Liza már csak Liza: kockáztatta :)

Tomi hazaért, kérdezte, milyen napom volt, mondtam, jó, kérdeztem volna vissza, mire ő: “Engem meg kirúgtak.” Nagyon király. Elsőre megijedtem. Eléggé. Aztán arra gondoltam, talál munkát, nem sokáig lesz munka nélkül, akár egy hónapot is kibírunk, és addig ez biztosan nem tart. Egyébként azonnal beugrott az a mondatom tegnap este, hogy pont úgy érzek, mint amikor törött lábbal feküdt otthon egy hónapig, netán kettőig: jó lenne, ha mindig itthon lennél, amikor megjövök. Hát, úgy látszik, vigyázni kell a gondolatokkal. Tomi szerencsére se megrémülve, se kiborulva nincs: tudomásul vette a helyzetet, most pihen egy kicsit, aztán szerez munkát. És én addig örülni fogok, hogy itthon van velem. Ilyen vagyok, ez van.