Egy hét 6. - Szerda

Szerdán délelőtt hazamentem, bár bliccelve, ugyanis kedden lejárt a bérletem, és ennek a kétmilliós fővárosnak egyik legforgalmasabb pontján, a Boráros téren nem lehet se jegyet, se bérletet kapni. Két pénztár is van, de szerdán délelőtt fél 11-kor egyik sincs nyitva, miért is lenne. Van egy jegyautomata is, amire viszont ki van írva, hogy nem működik. Ettől eléggé elszállt az agyam, mert azért mégse Csajágaröcsögén próbálok bkv bérletet vagy jegyet szerezni, hanem Budapest belvárosában. Egyszerűen felháborító, hogy ennyire gagyi ez a cég, hihetetlen. Szerencsére az otthoni trafikban sem árulnak már jegyet, így egészen Ferihegyig voltam kénytelen bliccelni, ahol végre kaptam 300 forintért vonaljegyet (hogy sülne ki a szemük), aztán Kőbánya-Kispesten végre adtak bérletet is. Ez milyen gáz… Grrr.

 

Na de J Mikor hazaértem, ettünk rakott krumplit, majd kibumliztunk Ferihegyre. Miután a Kilátóterasz feliratú táblákat követve átmásztunk a fél reptéren, a kilátóterasz bejáratára ki volt írva, hogy július 6-tól határozatlan ideig zárva. Mondhatták volna előbb is, lehet, hogy akkor nem spanoljuk fel a gyereket, hogy milyen tuti lesz felszálló meg leszálló gépeket nézegetni. A gyerek egyébként jól viselte a csalódást, annyit mondott, hogy szerette volna megnézni a gépeket, majd javasolta, hogy induljunk máris a strandra, ami a következő napirendi pont volt. A 148-as buszon végig nyögött, hogy meleg van, éhes, szomjas, mikor érünk már oda, mikor indulunk már a strandra. Utóbbi kettőt kb. félpercenként. Ez annyira idegesítővé vált egy idő után, hogy minden egyes alkalommal, mikor ezt előhozta, felhívtam rá a figyelmét, hogy rendkívül sokszor feltette már ezt a kérdést, és nem lesz tőle kedvezőbb a válasz, hogy gyakrabban kérdezi. Ezzel nem törtem le a lelkesedését J Végül a végállomásról állati sok gyaloglás után (200 méter, mondta a sofőr – ahha, két megállót mentünk még, volt az többször 200 méter is :D) megérkeztünk végre. Ákoska folyton vízben akart lenni, erre kb. 10 perc kivételével végig lehetősége volt. Nagyon jó kisfiú volt, nagyon örült a víznek. Egyedül a gyermekmedencében a csúszdánál kellett kicsit helyreigazítani, mert nem tudta, hogy a sornak mindig a végére állunk, és nem furakszunk be mindenki elé, valamint azt sem tudta, hogy nem csúszunk le addig, amíg az előző gyerek a csúszda elől nem ment el, mert azzal csúnyán megüthetjük őt is, magunkat is. Most már ezt is tudja. Tapasztalatból tanul a gyerek, meg abból, ha elmeséljük neki, milyen szabályok vannak J Nagyon élvezte a strandot, kérdezte is, mikor megyünk legközelebb J Én egyetlen kevésbé szimpatikus dologgal szembesültem. Volt mellettünk két anyuka, egyikük egy kisfiúval jött, másikuk egy kislánnyal. A kétéves kislány mindenkinek minden tulajdonát összegyűjtötte a pokrócok környékéről, majd másoknak elajándékozta. Ez annyira nem nagy gáz, előfordul, hogy kétévesen valaki nem érti még az enyém-tiéd viszonyokat, de az fura volt, hogy az anyukája nem igazán mondta el neki, hogy azok a dolgok mások dolgai, nem ajándékozhatja el őket. Mindegy, majd elmondja egyszer. A másik anyukán viszont kiakadtam. A kisfia lehetett vagy négyéves. Kisfiú közölte, hogy WC-re kell menni. Erre anyuka nem ám elvitte volna a mintegy 100 méterre található WC-re, hanem odavitte a tőlük fél méterre álló fához, és odapisiltette a gyereket. Ez egy dolog. De az kicsapta a biztosítékot, amikor utána két méterrel arrébb rakta egy bokor mellé, és oda is sz*ratta. Az én megítélésemen az sem változtatott sokat, hogy utána összeszedte a végterméket. Azért mégis… Talán nem kéne erre szoktatni a gyereket, hogy a strandon oda csinálhat, ahol rájön a szükség… De ez is mindegy, nem az én gyerekem, nem az én dolgom. Csak nekem rettentően furcsa.