LizaGazdija

A szükség nagy úr alapon rendeltem a gyereknek egy hosszú ujjú pólót az Amazonról. Illetve én azt hittem, hármat rendelek, de hát nem, pedig általában menni szokott a szövegértés. A gyerek méretében kértem, abban is hozták, nyilván nagy rá :D De legalább hétfőn nyitnak a boltok vééégre már, jól bevásárolunk, mielőtt megint becsuknák őket másfél-két hónapra. Ma délután öt körül kidőltem. Olyan álmos voltam, hogy nem bírtam nyitva tartani a szemem. Tomi és Flóra betakart, miután felborultam, aztán kimentek a szobából. Flóra még többször visszajött, megigazította a takarómat, adott puszit, és mondta, hogy jó éjt :) Olyan édes, hogy hihetetlen.

Reggelire melegszendvicset kért, jött is velem a konyhába megcsinálni. A paradicsomszószt ő nyomja és keni a kenyérre, a sonkát ő teszi rá, és a sajtot velem vágja (ő is fogja a kést), majd ő helyezi el a kenyéren. Ezek után kinyitja a mikrót, beteszi a tányért, becsukja a mikrót. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a folyamat közben valamikor egyszer csak azt kérdezte vidám hangon: - Anya, miért sírt temnak (tegnap) a kislány? - Milyen kislányra gondolsz? Erre legörbült a szája, és sírva mondta: - Te mesélted temnak! - A Hollira gondolsz, amit este olvastam neked? [Bár abban nem sírt semmilyen kislány.] - Nem, nem! Amit meséltél! És zokogott. Nem is lehetett megvigasztalni. - Sajnálom, kicsim, de nem tudom, milyen mesére gondolsz. Szerintem lehet, hogy álmodtad. Nem lehet, hogy azt álmodtad, hogy meséltem neked valamit, és abban sírt a kislány? - Neeeem! [Még egy darabig zokog, majd:] Bemegyek a szobámba sírni. Majd kijövök, ha abbahagytam. Merthogy amikor hisztisen sír/tombol, és n...

 Este van, már fekszik, búcsúzom tőle, fogja a kezem. - És te mit csinálsz, amikor én alszom, anya? - Fordítok még egy kicsit, dolgozom. - Neee dolgoooz! - Muszáj. - Nem szeretném, hogy dolgozz, mert... mert akkor fáj a kezed. [megsimogatja a jobb csuklómat] Nem szeretném, hogy fájjon a kezed. Elolvadtam. A jobb csuklóm véletlenül tényleg fáj a sok gépeléstől, de teljesen tűrhető, így nem is panaszkodom rá soha. Nem tudom, miért pont ez az érv jutott eszébe.

Amíg jók voltak rá a babaméretek, simán rendeltem neten is, mindig biztos lehettem benne, hogy tudja majd hordani. Egyszer szívtam meg ruhapróba nélküli vásárlást, de aztán azokba a bodykba is belenőtt. Most viszont már nem baba, hanem kislány, ahogy ezt naponta többször le is szögezi, ha kicsúszik a számon, hogy "babám", és hiába tudjuk, hogy 92-98-as a mérete, attól még nem feltétlenül jó rá az így jelölt ruha, fel kell próbálni vásárlás előtt. Már nem praktikus neki a body, kellenének normális felsők, és kellenének bugyik is. Akadály: minden, de MINDEN zárva van a lockdown miatt. Semmilyen boltba nem lehet menni, ahol nem kaját, tisztálkodószereket, gyógyszert vagy szemüveget árulnak. Ez minimum még egy teljes hétig így is marad, de én addig lekaparom már magam, nem bírom nézni, hogy egymás után növi ki a ruháit, és nem tudok neki szerezni, csak be tudom blöffölni, hogy akkor jó lesz a 92-98-as méret, illetve az Amazon esetében a 2-3 évesre való (kösz, jól belőttétek). Nag...

(Most már hónapok óta) - Ommoznak a bácsik, utána anya kimegy, kiplóbláljuk a bébiőlt, Fóla síl. A bácsik ommoznak (20 perces relaxációs mantra), kimegyek, sír, kipróbáljuk a bébiőrt (én a mi szobánkban vagyok, kiabálok, hogy szólhat, szól, kiabálok, hogy hallom, ezt még kétszer), visszamegyek. - Anya, ne menj ki! Ülj mellém! Nehéz aludni. Nem akalok aludni. (Ma, ezek után) - Tudom, hogy nehéz aludni, azért is vagyok olyan rád büszke, amikor sikerül. Muszáj aludni, mert holnap vár a bölcsi. - Igen. (Mosolyog.) - Reggel felkelsz, apa felöltöztet, elmentek a bölcsibe, reggelizel, utána játszol a gyerekekkel, aztán kimentek az udvarra, játszhatsz a hóban, ha még lesz hó. Aztán bementek, megebédeltek, hmm, de finom lesz, utána a nénik hozzák a matracokat, minden gyerek lefekszik aludni, alvás után uzsonnáztok, még egy kicsit játszol, és már jön is érted anya vagy apa. - Jó! És mit csinálunk? (Már fülig ér a szája.) - Sétálunk egy kicsit a hóban, utána hazajövünk. - És itthon? - Nézünk bábu...

Amikor 10:20-kor írt egy hallgató, akivel heti egy órám van, hogy a kolléganőm neki azt mondta, reggel 6-kor (!) már küldöm is a tananyagot (a ma 11-kor kezdődő órára), akkor azért elkerekedett a szemem. Biztos, hogy nem mondott ilyet a kolléganőm, azt meg megtartottam magamnak, hogy én reggel 6-kor még csak másodszor nyomok a szundira, szó sincs e-mailek küldözgetéséről.

7-én volt 3 éves. Hihetetlen, milyen gyorsan megy az idő. Nagyon várta már a szülinapját, sokat beszélgettünk róla, izgatott volt a torta és az ajándékok miatt is. Hajnalban, 4 körül sírva jött át, nekem meg félálomban az volt az első gondolatom, a szülinapján ne sírjon, úgyhogy mondtam neki: "Szia, te kis szülinapos." Ettől mindjárt abbamaradt a sírás, döbbenten nézett rám (gondolom, nem jutott még addig eszébe, hogy már "holnap" van). - Ma van a szülinapom? - Igen. - Ma csinálsz nekem tortát? - Igen. - Jó. :) Az ünnepi ebéd előtt ő már odaült a megterített asztalhoz, amíg mi még a tálalással szöszöltünk. Éppen elmentem mellette, adtam neki egy puszit, majd indultam tovább (alapvetően nem szeret puszilkodni, napi egyszer-kétszer van, hogy megszorongat és összepuszilgat), de utánam nyúlt: - Anya, én is adok neked puszit, mert szeretném, hogy legyen neked is... boldog... szülinap. Anya, boldog szülinapot! Nagyon édes volt, hogy szerette volna megosztani velem azt a s...