LizaGazdija

Nem tudom, otthon hogyan megy ez, de itt elég idegesítő tud lenni. Múltkor rendeltem mágneses heti tervezőt az Amazonon, hogy mindig szem előtt legyen, Tomi melyik nap hol és mikor dolgozik (két munkahelye van, mindkettőnél heti beosztás szerint megy a móka). Vártam, vártam, nem jött. Pár nappal az ígért határidő után megnéztem a rendelések között a csomag státuszát. A következő állt ott: kézbesítve 10:44-kor, aláírta Herr Stumm. Megnéztem a kapuban a csengőket, bent a postaládákat és az első két szinten az ajtókat, sehol sem szerepelt ez a név, meg azért csak bosszantott, hogy még nekem kell nyomozni, kihez adták be a csomagomat. Na, írtam is az eladónak, hogy egyrészt nincs kiírva Herr Stumm neve, másrészt 10:44-kor itthon voltam. Azt válaszolták, gyakran kapnak panaszt arra vonatkozóan, hogy a kézbesítést végző cég kicsit hazudozik, és sokszor be sem csenget a futár, amúgy náluk van a csomag, visszavitték nekik, mert nem vettem át, és visszautalják a pénzemet, rendeljem meg újra. ...

Két hete próbálta ki először, be tudja-e tenni a falatot a saját kezével a saját szájába. Az én kezemmel az ő szájába és az ő kezével az én számba már régebb óta profin megy a művelet. De most ez is sikerült, és azóta a kenyeret meg a virslit/kolbászt legszívesebben így eszi. A banánt nem, annak az állaga szerintem nem tetszik neki, amit megértek. Viszont nagyon szereti, úgyhogy ha én tartom a banánt, ő harapdálja. Tegnapelőtt éppen mosakodtam a fürdőszobában, Flóra meg jött velem, ahogy szokta. Ilyenkor leül az ajtó elé, a zöldséges-gyümölcsös láda elé, és abban pakolászik, amíg rám vár. Most is így tett. Egyszer csak odanéztem, és láttam, hogy egyik kezében egy banánt fog, és "fúj, mi ez?" fejjel forgatja a szájában a falatot. Mert megkezdte. A héját :D Az jutott eszembe, amikor kétéves korom körül megszereztem a kenyérvágó kést (nem derült ki, hogyan csináltam), és betotyogtam a szobába anyuhoz, aki épp egy vizsgára tanult, hogy nem tudok kenyeret vágni. Anyu, szegény, a...

Most már ez is vagyok. Péntek óta. Sikerült a vizsga, vége a tanfolyamnak. Illetve egy napot még pótolnom kell, mert amikor Flórával kórházban voltunk kivizsgáláson, nem tudtam bemenni. A vizsga úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor írtunk egy négy közül választós tesztet. Számomra ez azt jelentette a készülésnél, hogy lesznek kérdések, hozzájuk négy lehetséges válasz, és be kell jelölni a jót. Még azt lehetett tudni, hogy csak a jegyzetből lesznek kérdések. Ennek szellemében bőszen magoltam a jegyzetet, amiben új infó ugyan nem sok volt, de azt pl. újra meg kellett tanulni, melyik kommunikációs modell kinek a nevéhez fűződik, mert régen voltam már elsőéves. Na, hát ehhez képest nem csak a jegyzetből voltak kérdések, és a négy közül választós azt jelentette, hogy minden kérdésre egy-négy helyes válasz van, ikszeld be mindet, ami szerinted jó. Itt kicsit bestresszeltem, hogy ez nem lesz meg, de meglett, bár azt nem kötötték az orrunkra, hány pontot értünk el. Még a vizsga előtti héte...

Még mindig szeretem a személyiségteszteket, szóval a múminosat muszáj volt kitölteni. Vándor lettem :)

Tulajdonképpen abban is meg lehet találni a jót, hogy ismét beköszöntött a sötét középkor: már nem kell aggódni, szorongani, hogy hajjaj, közeleg, meg fog érkezni, mert már túl vagyunk rajta, már itt van. Egyéb pozitívumot mondjuk nem találok a helyzetben, sírnivalóan szomorú látni, mi történik.

Miért Flipchart, és miért nem filces tábla? Nem fogjátok elhinni. Én is nehezen hiszem el, pedig vagy ötször elolvastam ezt a sort a jegyzetben, ki is szótáraztam, hátha valamelyik szó mást jelent, mint amit hiszek. De nem úgy tűnik. A táblafilc hegye nem kerek, hanem levágott, emiatt az íráskép nem lesz szép, ezért inkább használjunk el egy csomó Flipchart papírt. Nem emlékszem levágott hegyű táblafilcre az elmúlt évekből, se olyan esetre, amikor valaki panaszkodott volna, hogy nem lehet elolvasni, amit írtam. Nem térek magamhoz. Wow.

Délután aludtam, illetve inkább csak szenderegtem, mert Flóra a fejemnél állt, az ágy fejtámlájánál (a derekáig ér), és aggódtam, nehogy leessen, ha esetleg az ágy széle felé venné az irányt, viszont képtelen voltam nyitva tartani a szememet. Egy ideig az íróasztalon matatott, amit az ágy végében állva elér, aztán közelebb lépett a fejemhez. Fél kézzel továbbra is kapaszkodott, közben sokszor egymás után lehajolt, és összevissza puszilgatott, ahol ért :) Talán még meg is simogatott, úgy rémlik. Nagyon szereti, ha énekelek neki. Még most, 16 hónaposan is abbahagyja tőle a sírást, és út közben el is alszik a hangomtól. Itthon meg bulizik a dalokra: én énekelek, ő meg táncikál (egyelőre ülve) és/vagy vezényel, az arcán természetesen ezer wattos vigyor. Meg kell zabálni, olyan aranyos!