LizaGazdija

Idén nem sokat olvasok sajnos, kb. a tizenötödik könyvnél járok, és az eddigiek felét Flórának olvastam. Jó szokás volt, hogy áthoztam ide a molyos értékeléseimet, kár, hogy elmaradt, de most ezt a könyvet mindenképp meg kell mutatnom nektek. Majdnem kétszáz éves, elképesztő élmény a reprint kiadást forgatni. Ez az első magyar, direkt gyerekeknek írt mű, ezzel a magyar gyermekirodalom születésének lehet szemtanúja, aki elolvassa. Illetve ez már egy későbbi kiadás/átdolgozás újranyomása, ezért szerepel benne például a Lánchíd, noha Bezerédj Amália már az építkezés kezdetét sem érhette meg. A kötetet valamikor öt-hat éve vettem meg. Egyrészt úgy éreztem, egy gyerekirodalommal foglalkozó embernek a polcán illene ott lennie egy ilyen jelentőségű műnek, másrészt valamiért már kb. 18 éves korom óta szinte biztos voltam benne, hogy lesz egyszer egy lányom, akit Flórának fognak hívni, és szerettem volna, ha ő is elolvashatja ezt a könyvet. Az írónő Flórija egyébként még Flo...

Tomi szeretne vígjátéksorozatot is nézni a Terápia mellett, és ennek az első részét már látta, tetszett neki, ezért javasolta, teszteljük együtt is. Teszteltük. Nagyon sokat nevettünk rajta, sok jó poén és geg van benne. De hogy milyen iszonyatosan nyomasztó! Persze, nyilván paródia, minden eltúlzott benne, de az a gyomorszorító, hogy nem is olyan nagyon nagyok azok a túlzások. A tíz éve egy ostoba gyökérrel járó, lánykérésért könyörgő nő meg pl. egyenesen nem túlzás, nagyon sok nőnek telnek így a húszas évei. (Persze nem kell a másiknak ostoba gyökérnek lenni, ez esetben még több ilyen kapcsolatot lehet találni, csak a sorozatbeli srác pont o. gy.) Olyan rossz volt utána a kedvem egész este, brr. Azért folytatjuk, másodszorra már biztos, hogy nem lesz rám ilyen hatással.

Flórával álmodtam, miközben vele aludtam délután, ami már önmagában is vicces. Hazafelé tartottunk valahonnan, talán valami vizsgálatról, amikor észrevettem, hogy ott felejtettük a sapkáját. Mivel fújt a szél, gondoltam, nem ér rá legközelebbig, visszafordultunk. Flóra még mindig kicsi volt, de már olyan két év körüli. Bandukoltunk, amikor egyszer csak lehajolt, felvett valami koszt a földről, és megpróbálta betömni a szájába. Azonnal lecsaptam rá, benyúltam a kosz után, mire jó erősen összezárta a száját, kicsit küzdeni kellett, aztán én nyertem, a kosz kijött. (Ez ilyen kutyatulajdonos koromból feltörő emlék, Lizával és Marcival sem egyszer játszottuk el :D Poén, ahogy a tudatalattim a gyereknevelést a kutyaneveléshez hasonlítja.) Flóra kicsit duzzogott, mire én: - Tudod, a földről semmit sem szabad bevenni a szádba. - Minek? Ugyan a kérdés fura volt ugyan, de hát kétévesen az ember még nem beszéli hibátlanul az anyanyelvét. (És később sem, höhö.) - Azért, mert megbetegszel, és a...

Mostanában több olyat is főztem-sütöttem, amit nem szoktam, de rá kellene szokni, mert elég jól sikerültek. (Tomi szerint is.) - Juhtúrós sztrapacska: ezt egyszer már próbáltam, finom is lett, de aztán szomorúan állapítottam meg Donovalyban egy hótalpas túra után, hogy a kanyarban sem vagyok a szlovák eredetihez képest. De most annyira nagyon ízlett, de annyira! Sokkal jobb lett, mint a múltkor. Gluténmentes lisztből készült, szerintem nem lehetett érezni rajta. Tomival amúgy van egy megállapodásunk, miszerint én mindig igyekszem gluténmentes lisztből és nyírfacukorral főzni-sütni, de ha bármikor úgy érzi, hogy adott dolog hagyományosan finomabb lett volna, akkor szól, és legközelebb úgy csinálom. Eddig még nem mondta semmire, hogy nem ízlik neki, a sztrapacskát például javasolta rendszeresebb elkészítésre. Mondtam is, hogy annyi van csak, legközelebb meg kellene osztanunk a vele járó szívást. Ilyenből kettő van: a krumplireszelés meg a galuskaszaggatás. A kezem letört, mire mindkett...

Amikor már épp elaludt a gyereked, aki annyira alkalmazkodó, hogy a porszívóját minden bútorhoz izomból odaverve porszívózó felső szomszédra már a füle botját sem mozgatja, akkor a gyerekszoba falának túloldalát kalapáccsal kezdi verni egy újabb csodálatos szomszéd. A gyerek persze felriad, sírva fakad, kb. fél óra, mire megnyugszik és visszaalszik. Ekkor felállsz vele, beteszed a kiságyába, és még el sem fordultál teljesen, amikor a csodálatos szomszéd megint nekiáll a falnak a kalapáccsal, amire a gyerek megint zokogva riad fel. Úgy elfutott a pulykaméreg, hajjaj. Nem tudom megérteni, ezek az emberek miért nem érzik, hogy kalapálni és porszívózni nem este fél 10-kor meg 10-kor kell.

Már nagyon zavart, hogy sokat van a kezemben a telefon, a gyereknek sem jó, ha gyakran látja nálam. Ezért pár napja a gyerekszobában tartom, és csak ránézek néhány óránként, meg Flóra alvásidejében veszem elő. Az a mázlim, hogy sosem okoz gondot abbahagyni valamit, amit nem jó, hogy csinálok, egy percig sem hiányzik. Talán a csokievés kivétel, hmm, az a napi egy sor durván hiányozna. Tegnap hétkor kelt Flóra, nem is aludt már vissza. Még fél kilencig próbáltam meggyőzni, hiába. Ekkor felkeltünk, és példátlan takarítóroham tört rám. Utálok takarítani, nyilván azért szoktam, de hosszas rákészülés kell a nagyobb megmozdulásokhoz. Na, most nem kellett. Átpakoltam a teljes ruhásszekrényt, az íróasztal alatti tárolókat, a komódban tartott ezer szatyrot, a konyhában az összes fűszertartót, valamint a teljes fürdőszoba- és könyvszekrényt. Tomi is hétkor kelt öt óra alvás után, mint én, de ő nem pörgött fel, egész nap szörnyen fáradt volt. Egy darabig szkeptikusan figyelte a ténykedésemet, az...

- Miért lopnak, csalnak és hazudnak? - Te meg buzi vagy. - Miért korruptak, mint az állat? - Boldog karácsonyt! - Miért hazudnak, miért demagógok, miért vezetik meg a szavazóikat? - A szavazók döntöttek, ezért mi sokan vagyunk, ti meg kevesen, höhöhö. Egészen olyan, mintha egy csapat óvodás szállta volna meg azt a gyönyörű épületet. Elég unalmas már.