LizaGazdija

Elindultam az oviba úgy, hogy kettővel korábbi vonattal érjek Meidlingba, hátha akkor tényleg ott leszek negyedkor a célban. Erre a kettővel korábbi vonat lesátorozik a Haupton, ahol felszálltam, és még később indul el, mint amivel egyébként járok. Így lehet, hogy azt az S-Bahnt is lekésem, amire át szoktam szállni Meidlingban. Precizitás, Ausztria a neved*. Ui.: Ééés lekéstem. Így negyed helyett 3/4 körül leszek ott. Nem vagyok mérges, és nagyon szeretem az ÖBB-t meg a VOR-t, egyiket jobban, mint a másikat. *Nagyon ritka az a vonat ill. S-Bahn, amelyik nem késik semennyit.

Tomi tegnap felmondott, így november 7. és 12. között valamikor már meg is érkezik Bécsbe, a közös szobánkba. Én most úgy örülök! A húga, Timi már holnap reggel bejön, neki ma volt az utolsó munkanapja. Ha minden jól megy és úgy alakul, akkor két hét múlva megyünk Tomi családjához, és bemutat. A húgait már mind ismerem, de még van két öccse, egy anyukája meg egy apukája, és hát a húgai többségét eddig csak egyszer láttam. Úgyhogy már most izgulok. Tiramisut fogok vinni, ez már szinte biztos, már csak az a kérdés, sikerül-e beszerezni minden alapanyagot meg egy jó edényt, amiben el tudom készíteni. Miután visszaértem Bécsbe, azonnal nekiláttam a csomagolásnak, és csakhamar az a benyomásom támadt, hogy a világ összes bőröndje sem lesz elég ahhoz, hogy én innen el bírjak költözni. De azért nem nagyon izgulok, legalábbis próbálok, mert Tomi holnap hoz egy akkora bőröndöt, ami az én óriásimnál is másfélszer nagyobb, plusz ha tényleg nem fér be minden cókmókom egy körben, akkor legfeljeb...

Számomra ma volt, legalábbis a temetőket látogatós értelemben. (Mert azért gyertyát persze gyújtok majd 1-jén, már az új szobában.) Anyuval és apuval voltunk Tatánál, aztán Papánál és Nagyinál, végül Jenő papánál is. (Igen, én három nagypapáról indultam, aztán mégis volt 14 olyan év, amikor nagypapám már nem volt, a nagymamák létszáma viszont még teljes volt, azaz két fő.) Idén már többször meglepődtem azon, hogy Nagyi és Mama már négy éve meghalt, de az igazi döbbenet ma, a temetőben ért: Tata 18 éve halt meg, Papa 22, és Jenő papa is 14 éve. Amikor kiszámoltam Tatánál a 18 évet, végig kellett gondolnom, az egyáltalán lehet-e, hány éves voltam én 18 éve, és az a durva, hogy lehet, mert 18 éve 11 éves voltam, és akkor is annyi, amikor Tata elment. Azért ez valahol hátborzongató. Amúgy meg, bármilyen hülyén hangzik is, szeretek a temetőben sétálni. Csend van, nyugalom, és gyönyörűek a sírok, különösen a régebbiek. Az persze szomorú, amikor látom, hogy milyen sokat nem gondoz senki, de...

Egy ismerősöm kitette a Halloweenmentes övezet táblát a Facebookra. Indoklás: az a sátánisták és okkultisták kedvelt ünnepe, ő pedig keresztény. Később kifejtette, nem érti, hogyan juthat valakinek eszébe koporsó alakú süteményt sütni, vagy zombira festeni a gyerekét. Szerintem meg lehet, hogy ilyen esetben érdemes lenne utánanézni az ünnep gyökereinek, hamar kiderülne, mennyi köze van a sátánizmushoz (semennyi.) Ettől még nem kötelező szeretni, sem ünnepelni, a mi kultúránkban valóban idegen, de azért ne mondjunk már hülyeségeket, ha lehet. (Szerintem mellesleg nagyon jó ünnep, én nagyon szeretem.) Mindeközben: No hablo mientras como. No hablo porque como. Összetett mondatokat is tanít már a Duolingo. Nem beszélek, miközben eszem. Nem beszélek, mert eszem. Meghallgattam néhány számot a Floricientából, ami idén már 11 éves, és nagyon szerettem annak idején, és tökre örültem, amikor foszlányokat megértettem belőle, pl. hogyaszongya "basta de falsas promesas, un día eres si, otro ...

Külön írok SMS-t, hogy jön Tomi tegnap este, majd pénteken megy, és ugyanúgy kijön nyitott köntösben, alatta nuku ruhában a konyhába. Kész, feladom. És már csak két napot leszek a lakásban, kedden meg költözöm, végre. Amúgy ma már azt is kitalálta, hogy ne is 2-án költözzek, hanem már hétfőn, de mondtam, hogy az sajnos nem megy. Remélem, a másik helyen szimpatikusabb emberek lesznek, vagy legalább ritkábban lesz interakció.

Az azért külön szép, amikor a Waldorf nem veszi fel leszbikus szülők gyerekét, mondván, gúnyolnák őt az osztálytársai, ők meg nem fognak tudni segíteni. Nem egy akármilyen iskola, hanem a Waldorf. Azért ez pl. errefelé mintha jobban működne - itt az ovis faliújságra, amelyen az oviba járó gyerekek teljes családjáról szerepel kép, simán kikerül a kislány a két anyukájával, és sosem láttam/hallottam, hogy beszóltak volna neki miatta, viszont ő a csoport egyik legnépszerűbb tagja. Ez amúgy egy mezei, kisvárosi ovi.

Elég jól telt a nap, csak nagyon gyorsan, az volt a baj. Meg tök fura, hogy holnap megint dolgozni kell. Fél 10 után keltem, miután kb. 10 órát aludtam. Kényelmesen összekészülődtem, és elmentem a MAK-ba, ami az Iparművészeti Múzeum helyi kiadása, és megnéztem az összes kiállítást. Már maga az épület is gyönyörű, úgyhogy mindenképp érdemes volt bemenni. A nagyon modern művészetet továbbra sem tudom értékelni, rossz érzéseket kelt bennem, és mindig felidéződik a "Picasso és barátai" kiállítás, ahol is az egyik műalkotás egy fehér vászon közepére húzott kék csík volt (átlóban), amely a "Behatárolt tér" címet kapta, és ugye bekerült egy múzeumba. Mint művészet. Fú, de ki voltam akadva akkor. Na, szóval nekem az önmagában nem művészet, hogy valaki összegyűjt baromi sok széket, egymás mellé teszi, és odabiggyeszt egy idézetet arról, hogy a szék ne csak kényelmes, hanem stílusos is legyen. Viszont a rokokó, a barokk, a porcelánkiállítás, a japán erotikus kiállítás mind ...