LizaGazdija

Megvolt az utolsó napom a hotelben. Végre! Olyan vidáman jöttem el, hogy csak na, csak úgy virult a fejem. Jó, azért kicsit elszomorodtam, amikor arra gondoltam, hogy most egy ideig nem fogunk együtt lakni Tomival, de mindketten tudjuk, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor mostantól többet lehetünk együtt, mint eddig. És csak 8 hét az egész. Jó, Tomi szabadságával együtt 9. Az üvöltözések többségéből kimaradtam szerencsére, csak egy emelt hangon folytatott beszélgetésnél voltam ott. Van abban a csapatban minden, csak együttműködés és kollegialitás nincs. Most a héten az volt a sláger, hogy X (aki régi csapattag) megvádolta Y-t (aki új) azzal, hogy ellopta egy szobából a borravalót, mire Y azzal vágott vissza, hogy ő nem lopott, de igazából mindenki más lop. (Én nem, engem kedvel.) Ez annyira fárasztó, és annyira legalja, hogy arra szavak sincsenek. És egyáltalán nem érdekel, kicsit sem, nem is igazán tudtam mit reagálni, amikor a két fél egymástól függetlenül elújságolta a történteket vagy...

A napom iszonyú unalmas volt, de vigasztal, hogy holnap megyek utoljára a szállodába, és már csak 22 fok lesz, vagyis nem fogok a szokásosnál háromszor jobban izzadni. Este sütök az ovisoknak, hétfőn és kedden még ovizom, hétfő délutántól kedd reggelig Tomival leszek <3, aztán kedden délután megyek haza, és azt hiszem, csak hétfőn utazom vissza Bécsbe. Annyira várom a hazamenetelt, mint télen a karácsonyt. Másfél hónapja nem voltam otthon, az nekem azért durván sok, nem vagyok hozzászokva, és nem is szeretném megszokni. Annyira jó lesz, hogy mostantól megint működni fog a kéthetente egy hétvége otthon, amit tökre szerettem. Egyébként nagyrészt a Brexit töltötte ki a gondolataimat még ma is, teljesen le vagyok döbbenve továbbra is, és eléggé rémisztő, hogy nem lehet pontosan tudni, mi jön ezután. No de. A címben is meg régebben is ígértem, hogy majd lesznek képek a barangolásainkról, úgyhogy akkor most mutatok is néhányat az elmúlt kb. egy hónapból.   Egy alkalommal, amiko...

Kedden, amikor visszajöttem, Tomi egy csokor rózsával várt. Csak úgy. Később a kocsiból még elővarázsolt egy cserepes növényt is, szintén csak úgy (meg mert az árvácskám valamiért meghalt, és ettől tök szomorú lettem, mert nagyon vigyáztam rá, és mégis). Azért az nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret :) Voltunk a közös szabadnapunkon Spitz an der Donauban, megnéztük a Hinterhaus nevű vár romját, ami gyönyörű, és ahonnan a kilátás is gyönyörű, ittunk (jeges) kávét, voltunk futni (megtaláltuk azt az ösvényt, amit én múltkor nem, és tök jó az útvonal, igaz, csak 3,5 km, de van benne szint bőven). Csütörtöktől szabadságon van, ma hazautazott, mert építkezni szeretne, na meg a családjával lenni. Csak jövő pénteken kell legközelebb dolgoznia, de hétfőn eljön hozzám Bécsbe, hogy együtt lehessünk. Jó nekem.

Győzött a hülyeség, gratulálok.  Ezt egész Európa együtt fogja megszívni a britekkel, biztos jó lesz. Azért az biztató, hogy nincs olyan brit ismerősöm, aki az elszakadásra szavazott volna, és mindegyikük teljes sokkban van, hogy úristen, ez nem lehet. Nagyot néznek majd a kedves elszakadáspárti szavazók, ha nem lesz olyan könnyű külföldre menni dolgozni, merthogy nem kevés brit él EU-s államokban, például az én összes brit ismerősöm (kb. 20 fő) egyike sem otthon él. Ami viszont nem lep meg, az az, hogy a jó Donald Trump üdvözli a döntést, ujjong, és buksisimit küld Nagy-Britanniának. Amennyi esze van, tőle nem nagyon lehetett mást várni. Arra kíváncsi leszek, lesz-e második népszavazás (az aláírásokat már gyűjtik hozzá), arra is, vajon kilép-e most Skócia, hogy aztán önálló országként belépjen az EU-ba, illetve arra is, mit mutat majd a gyakorlat, mi lesz azokkal az EU-állampolgárokkal, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, illetve mi lesz azzal, aki még csak ezután menne ki....

Mert miért ne. - A szobalányok között minden nap van üvöltés most már négy-öt napja, mert a két új hölgy nem jól tűri, hogy az egyik régi úgy beszél velük, mint a ronggyal. Igaz, nekem már csak három nap, ezért minden mindegy, de az üvöltözést rosszul tűröm, úgyhogy kicsit izgulok. Remélem, ezután is akkor lesz, amikor én máshol vagyok. (Már Máltán is az volt a dolgok rendje, hogy a főnököm akkor üvöltött az enyhén autista, utasításokat nehezen követő kolléganőmmel, amikor én szabadnapos voltam. Sőt már az egyetemen is akkor üvöltött egyszer az az oktató, akit talán legjobban utáltam, amikor pont nem mentem be az órájára.) - Teljesen jól megszoktuk Tomival, hogy együtt alszunk minden nap, és fura lesz külön lenni. Persze csak 8 hét, és tekintve, hogy az előző 6 huss, egy szempillantás alatt elrohant, mindjárt itt a szeptember, amikor megint együtt lakunk, csak ezúttal normálisan. - Huss, eltelt a június úgy, hogy észre sem vettem. Nincs nyári hangulatom, nem csináltam még semmi nyá...

nem vagyok magyar. Tökre zavar, hogy ezt időnként csak a fejemhez vágja valaki, még akkor is, ha nem közvetlenül nekem címzik, és sosem ismerőseim. Elköltöztem külföldre, nem vagyok magyar. Gond van azzal is, hová teszem/tenném azt a bizonyos ikszet, már csak ezért sem vagyok magyar. Most meg nem nézem az EB-t, mert nem szeretem a focit, és nem érdekel, erre most megint nem vagyok magyar, mert aki nem nézi a magyar meccseket, és nem énekli közben a Himnuszt, és nem szurkol teli torokból, az nem magyar. Hogyaszongya, "lájkolja ezt a posztot mindenki, aki magyar!", és tartozik hozzá egy kép a válogatottról. Ilyenből az elmúlt héten legalább hat, és ezt úgy, hogy nincs is időm Facebookot nyomkodni, tehát a hírfolyamom 90%-át nem is látom. Pedig én örülök, hogy ilyen jól áll a csapat, illetve mondjuk úgy, hogy kellemes meglepetés számomra, de nekem elég annyi ebből a történetből, hogy a Facebookon elolvasom, mi lett a meccs vége. Vajon lesz majd olyan is, amikor nem akarják más...

Összehoztam ma azt a négy magyar interjút, ami még hiányzott, és ezzel befejeztem telefonos pályafutásomat. Juhéj! Én úgy megkönnyebbültem, hogy többet nem kell menni, de tényleg. Az nem baj, ha van stressz, csak másmilyen jellegű legyen, ez nekem túl nyomasztó volt.